31. Visszatérés

 

A hangfelvétel elérhető a https://youtu.be/yQ8QXTCOkmc csatornán. 

Ahhoz, hogy lelkünknek az Egyhez való visszatérési útvonalát megértsük elsősorban a lélek megnyilvánulási lehetőségeit vizsgáljuk meg. Minden ember lelke minimálisan az élet két alkalmával nyilvánul meg, elsőként a testet öltéskor, ez a születés, másodszor pedig, a test elvesztésekor, a halálkor, amikor a lélek „kiszáll” az emberből. A lélek e két állapota, a belépés a testbe és a kiszállás a testből közötti szakaszt nevezzük életnek, amikor a lélek „lélegzik” vagyis él. Hogy kiben mennyire élő, dinamikus, megnyilvánuló, felébredett, visszatérni vágyó állapotban van a lélek, vagy alvó, statikus, rejtett állapotban, azt mindenki maga dönti el. Van olyan, aki szabad akaratából adódóan tudja kinyilvánítani a lélek tisztaságát, dinamikusságát, ő a lelkes, derűs, életerős, aktív ember, és van olyan, akik nem. Az első csoportba tartoznak azok, akiknek van "lelki erejük", a második csoportba tartozók pedig a mogorva, morcos, lusta, mindig elégedetlen, kezüket karba tevő emberek, akiknek nincsen "lelki erejük" visszatérni. Spirituális szempontból a lélek dinamikusnak teremtetett, vagyis élőnek, felébredettnek és nem holtnak, alvónak, mert az Egyhez visszatérni csak az éber, "erős" lélek, a szellem tud. Csak a felébredett lélek képes a benne levő egyetemes ént kifejezni, hogy az Egyhez való visszatérésben, még életében (időben) megtapasztalja a létet (teret). Ehhez kell a lélek értelmessége, "erőssége", bölcsessége, mert csak így biztosítható az öröklét, a lélek állandósága, vagyis a lélek körforgása. Az alvó lélek minderről nem szerez tudomást, ezért önmagáról lemondva elvesz.

A mai anyagias, a külsőségekre, pl. a test mutogatására hangsúlyt fektető, liberális, modern, tehát eltévelyedett fogalmi rendszerben a test ítél a lélek fölött. Ezért korunk a lelketlenségről és az anyagba süllyedettségről szól. Pedig mindig a szellem van az anyag fölött, a lélek az, ami ítél a test fölött. Nem az ép testben van az ép lélek, ahogy a materialista görögöktől tanultuk, hanem az ép lélekben van az ép test. Akárcsak az Egyben van a világ és nem az Egy van a világban. A mikro-kozmosz szintjén a test az alsóbbrendű, a lélek a felsőbbrendű. A makro-kozmosz szintjén pedig a világ az alsóbbrendű és az Egy a felsőbbrendű. Modern emberként tudjuk, hogy az anyag csak egy másik anyag megnyilvánulása, kölcsönhatása, kapcsolata esetén tud megnyilvánulni. Így az anyag megnyilvánulása nem törvényszerű, csak lehetőség, vagyis valószínűség. Ami viszont biztos és nem lehetőség az a lélek vagy a forma megnyilvánulása. A forma adja meg az anyagi tartalmat. Ha nincs lélek, nincs tartalom, mert nincs mit kitölteni. Ha a forma eltűnik, vele együtt az anyag is. Az anyag forma nélkül elveszíti tulajdonságait, vagyis feloldódik, mint a test halálakor.

Az Egyhez való visszatérés (teózis) feltétele tehát a felébredett univerzális énnel rendelkező lélek, aki képes a már említett négyes feladat vagy hivatás teljesítésére, a kereszt és önmaga középpontjának megtalálására és képes elindulni a visszafele vezető spirális úton. Másképp mondva a teózis feltétele Beavató Mesterünk példájának követése, mivel az Ő keresztje a mi keresztünk is. Ha Ő feltétel nélkül felvette a hátára az embert, akkor az embernek is feltétel nélkül kell felvennie a másik embert a hátára, vállalva annak horizontalitását és vertikalitását, de az érte járó jutalomból nem kérve. Erről az önzetlen keresztfelvételről, a lemondásról szól a második kereszténység legnagyobb ünnepe, mert ez az önzetlenség, feltétel nélküliség az, amikor az individuális énről való lemondás megadja a lélek megújulását, a lélek feltámadását. A feltámadásnak nevezett folyamat, a lélek egyetemességének, eredetének megtalálása. Az ünnep arról szól, hogy ébredjünk rá az átváltozás lehetőségére, egyetemességünkre, az egyetemes énhez való visszatérés lehetőségére. Ez az egyetlen feladatunk.

A feltétel nélküli visszatérés az igazi lelki megújulás, ahogy Beavató Mesterünk is mondja: add el vagyonodat és kövess. Legyünk képesek lemondani anyagiasságunkról, kiüresíteni magunkat, ledobni nyűgjeinket (individuális énünket), hogy megtalálhassuk egyetemességünket. Ez a felemelkedés, de nevezhetjük vertikalitásba helyezkedésnek, a lélek feltámadásának és a visszatérés lehetőségének is. Akik ezt a spirituális megújulást, lélekemelkedést nem értették meg, azok a megújulást az anyaghoz kötötték, a fejlődéshez és haladáshoz vagy a régi szövetségben található hús áldozathoz. Húst nem venni magunkhoz jelenti a farizeus lemondást, ami nem függ össze a spirituális megújulással. Az egyik a testtel (anyagi táplálékkal) foglalkozik, a másik a lélekkel (szellemi táplálékkal). A testi tápláléknak legfentebb annyi közvetett köze van a megújuláshoz, hogy a tilalmi időszakban, az üres gyomrú tanulatlan és tudatlan anyagi ember inkább van rákényszerítve arra, hogy meditáljon.

De nézzük meg, hogy milyen az egyetlen visszavezető út. Az útról, nevezhetjük ezt taónak is, elmondható, hogy megismerésére külön meghívást, kinyilatkoztatást kaptunk Beavató Mesterünktől: „én vagyok az út”. Viszont, elfelejtettek feljegyezni, hogy a visszatérés útja nem lehet lineáris, horizontális, mert akkor kizárjuk az emberre bízott tökéletesedés, tanulás, tudatosodás, befele fordulás, létbe jutás lehetőségét. A visszatérés csakis vertikális, térbeli lehet, mert csak a folyamatosan visszatérő, körkörös, de emelkedő spirális tengely mentén lehet felfele haladni, akár egy lépcsőn. Minden egyes spirál után a lélek egyre emelkedettebb és emelkedettebb, míg végül beteljesedik, vagyis a nem pogány keresztény fogalomban üdvözül. Hogy gyakran nem értjük az örömhír tanításait az annak is köszönhető, hogy nem tudtunk lemondani a régi szövetségben megfogalmazott lineáris, transzcendencia nélküli gondolkodásról. A kereszténységnek térben, transzcendensben, létben, a szellemi szeretet általi felépítésben kell gondolkodnia és nem időben, életben (amikor csak a ma létezik), anyagban és a lélek rombolásában.

Fontos tehát, hogy középpontunkra, egyetemes énünkre rátaláljunk, mert az emelkedés csak a középpont, a tengely mentén lehetséges. Ha valakire azt mondjuk, hogy gerinces/egyenes ember, akkor az emberben levő vertikalitást, egyenességet fejezzük ki. Aki rajta haladni tud az a középpontját meg találó, keresztjét felismerő és felvevő ember. A kereszt az ember középpontja, ahol az egyéni én, a horizontalitás és az egyetemes én, a vertikalitás találkozik. Középpont vagyis, az élet és lét egyesítése nélkül, a tengelyhez való kapcsolódás nem lehetséges. Kereszt, vagyis középpont nélkül pedig nincs lehetőség a spirális tengelyhez való kapcsolódásra, a visszafele vezető út megtalálására. Ha a tér, az emelkedés „helye” spirális, akkor az idő, az emelkedés „ideje” is spirális kell, legyen, különben egyik nem tud átváltani a másikba. A tudomány mai állása szerint ez a találkozás (kereszteződés) lehet a tér görbülete, vagy a spirális tér. Mindkettő az állandó változást, a dinamikát mutatja. Hogy ezt mennyire tudjuk érzékeinkkel (testtel) és értelmünkkel (lélekkel) megtapasztalni, az egyéni felkészültségünktől és szabad akaratunktól függ.