265. A profán

 

A hatalom mindig félt azoktól, akik lelki értelemmel rendelkeztek, mert általuk az individualista hatalmaskodás lelepleződhet. Ezért a hivatal, a hatalom kitalálta, hogy mit tart bűnnek, helytelennek és mit helyesnek, ahogy azt is, hogy ha az ember nem is bűnös, legalább érezze magát annak. A farizeus vallási hatalom elsősorban tetteiben próbálta meg bűnösnek nyilvánítani az embert, később már szavaiban és gondolataiban is pl. az inkvizíció idején. A vallás nem tudta, hogy a lét megrontása nem a gondolatban, a szóban vagy a cselekedetben van, hanem az elrontott életben. Nem az a bűnös, aki rosszat követett el, hanem aki folyamatosan a rosszban él, mert észre sem veszi, hogy van jó élet is. Beavató Mesterünk hegyi beszéd név alatt ismert tanítása nem más, mint vádbeszéd a hatalmi farizeusság ellen, vagyis hogyan ne legyünk farizeusok. A beszédben a párhuzamok szembeállítása tanulságos: ők azt mondták, én pedig azt mondom. A megrontott egyéni élet megrontja a közös létezést, a részvételi életet. Aki pedig elrontja, annak nincs része a folyamatos teremtésben, nincs részvételi élete, ezáltal az egységes, egyetemes és közös létezésünk is szegényebb lesz.

A lélek értelmével szembeni farizeus hadjárat kétezer éve tart, mintha a „hegyi beszéd” el sem hangzott volna. A tettenérésben a következőkre hivatkozunk:

1) a beavató evangéliumok lejegyzésekor Paulus levelei elsőbbséget élveztek, és ha valami ellentmondást találtak köztük, akkor azt Paulus leveleihez igazították, a hatalomnak kényelmetlen részeket kivágták, és új betoldásokat tettek. Ezekből az eredetinek mondott szövegekből készültek aztán a különböző nyelvekre való fordítások és az újabb fordítások, amikor az eredeti üzenet értelme tovább romlott, annak függvényében, hogy korábban a fordító korábbi milyen észlelésekkel és tapasztalatokkal, vagyis tudással rendelkezett. Mire lehet tehát azt mondani, hogy „sola scriptura”?

2) A Vulgata szerzője Jeromos pl. úgy nyilatkozott, hogy az általa készített szentírásba csak azokat foglalta bele, amelyeket fontosnak tartott. De említhetők a nem kanonizált evangéliumok is.

3) a francia albigensekkel szembeni 1209-es inkvizíciós támadáskor Bésier városában, - ahol a katolikusok együtt harcoltak az albigensekkel- az ostrom vezetője megkérdezte a keresztény seregek vezetőjét, hogy hogyan különböztessék meg a renitens albigenseket. A válasz: „Bízzatok Istenben, és öljétek meg őket, Isten megismeri az övéit”.

4) Paulus dogmatikáját és így a Szanhedrin tanácsát áthelyezte Rómába, innen pedig Milánóba, Párizsba és más európai városokba, ahol a farizeusságot sikerült továbbterjeszteni.

5) a III-IV. században Ágoston, aki mielőtt Hippo püspöke lett volna manicheus keresztény volt. Neki is köszönhetjük, hogy Beavató Mesterünk beavató tanításai elkorcsosodva visszakerültek a régi szövetségbe, így Mózes eredendő bűnéhez, valamint Paulus bűnmegváltásához és a test feltámadásához, mert fontosabb volt az eredendő bűn, mint az örömhír. Ágoston Beavató Mesterünk evangéliumát vallásnak fogta fel és a bűnök miatt vállalt vezeklést, és így az egyház akaratának vetette alá magát. Neki az egyház és a klérus ugyanazt jelentette. Ágoston is, akárcsak a nem pogányok a bűn miatt szenvedtek, pontosabban azért, mert nem volt eléggé tiszták a bűntől. Ha Paulustól származik a testi szenvedés, a véres teológia bevezetése, akkor Ágostontól származik az evangéliumtól való szenvedés. Megjegyzés: kétféle örömhír létezik, a Paulus féle, amelyben annak kell örvendeni, hogy a Tóra folytonosságot nyert, a másik Beavató Mesterünk örömhíre, amely szerint annak kell örvendenünk, hogy nincs távolság az Atya és köztünk, és amit Beavató Mesterünk megtett, azt mi is megtehetjük.

6) Aquinói Tamás az arabok és a nem pogányok segítségével honosította meg a vallásfilozófiát a XIII. században, amikor a materialista arisztotelészi filozófiát bevitte a vallásba. Szerinte Paulus keresztény hite és a racionális filozófia egymást kiegészítik. A vallásról pedig azt állította, hogy pl. „a vallás az emberi élet legmagasabb rendű célja, mert Isten iránti szeretetet és tiszteletet kíván”. Aquinói Tamás nem ismerte volna a vallásfölöttiséget?

7) a protestáns vallások kialakulása, a szekularizáció, a reformáció azt a tanulságot tárta elénk, hogy a vallásos intézmények képviselőivel szembeni harcnak nincs értelme, mert a hatalomnak szüksége van a farizeusokra. A reformáció egyik eredménye a korrupt és kényelmes, gőgös katolikus egyházi vagyonnak átmentése a világi hatalom képviselőinek számlájára. Mivel ezt a vagyon átültetést nem lehetett volna háborús formában, fegyverrel megtenni, mert túl látványos lett volna, így a szervezők a vallásos színdarabhoz fordultak. Ahogy Paulus bevezette Rómába a Szanhedrin tanácsát, úgy ismételte meg azt Calvinus Genfben. A reformáció sötét pontja, hogy megkísérelte Beavató Mesterünk evangéliumát szekularizálni, világiasítani. A nép nyelvére ültetéssel, a változó időbe kerüléssel a szentből profán lett. A szent az idő felettit jelenti, az örök állandó egyetemest, legyen az Beavató Mesterünk tanítása vagy tanításainak jegyzéke, amit evangélium név alatt ismerünk. A betű, az írás csak szimbólum, ami az eredeti tartalmat képtelen teljes mértékben visszaadni, így a leírt evangélium is csak a tanítás történetisége. A szekularizáció a hatalomátrendezés mellett az ember feje fölött az egyházi hatalom mellé létrehozta a világi hatalmat is, a vallás és a politika kettéválasztásával pedig a vallást magánügynek tekintette. Ekkor vált el a magánügy a közügytől, a belügy a külügytől, és innen kelteződik, hogy a belügyekbe pl. a vallásba beleavatkozni tilos.

Hogy napjaink digitális felügyelő kapitalizmusának farizeusságát megértsük, vissza kell térnünk a reformáció következményeként megjelenő felvilágosodáshoz, ami gyakorlatilag az európai szellemiség sötét kora volt, mert a lélek értelmét lecserélték az ész racionalitásával. A racionális gondolkodás jellemzője az analízis, a dolgok szétszedése, amikor a tudást úgy próbáljuk megszerezni, hogy a létezőt darabjaira szedjük, majd újra összerakják. Modellezzük a tudást, akár a Lego kockajátékot. Nem véletlen, hogy ebben a mechanikus korban jelent meg a differenciál és az integrál számítás, és válik maga az élet is gépezetté. Többen is arra gondoltak, hogy az élet is szétszedhető és összerakható. A mechanikus gondolkodás egy dolgot nem vett figyelembe, hogy minden mindennel összefügg, vagyis a létezés alapjai nem az alkotó alkatrészekben, hanem az alkatrészek közötti kapcsolatokban van. A mechanikus gondolkodásban elsősorban Descartes járt élen, aki a világi hatalom megbízásából olyan gondolati rendszert dolgozott ki, amely a hatalom gyakorlatát könnyűvé, megbízhatóvá, egyszerűvé és véglegessé teszi: az élet racionális gépezet. Valójában a racionalizmus nem az élet megismerését, hanem a világi hatalom terjeszkedésének elméleti alapjait szolgálta. Szerinte gépesíteni lehet az igazságszolgáltatást, a tanítást, a hadsereget, a nevelést, a közigazgatást, mindent, ami ésszel felfogható és kivitelezhető. A társadalom is egy működő gépezet, ahol az emberek az alkatrészek. Ha pedig az alkatrész elkopik vagy eltörik, akkor az cserélhető. Az ember is cserélhető alkatrész. Ez a máig hódító ésszerűség odáig "fejlődött", hogy az ember már nem alkatrész, hanem adat, ami a profit forrása

Semmi spiritualitás, semmi értelem. Ha mégis értelemről lehet szó, akkor az csak az ésszerűség, a gondolkodás. A mechanikus életképpel rendelkező felvilágosodásban visszatér Paulus menedzser alkata, ugyanis a létkérdés is elintézendő adminisztratív kérdéssé vált. De hasonlót tapasztalhatunk a XXI. században is, amely valóban a menedzsment százada, ugyanis pl. menedzser lett az orvosból, a jogászból, a közgazdászból, a politikusból, a tanítóból, stb. ami azt jelenti, hogy senki sem végzi azt a feladatát, amihez ért, és amit tennie kellene, hanem mindenki valamilyen ügyet intéz. A korábbi gépesítést ma úgy hívják, hogy infó- kommunikációs eljárás, legújabb pedig az internet alapú adatfeldolgozás, aminek része a transzhumanizmus eszköztárába tartozó mesterséges intelligencia, a nanotechnológia, a géntechnológia, a robottechnika stb. Ma a szakembernek nem szakmát kell tudnia, hanem a gépet kezelni.

A racionalizmus jellemzője a praktikusság, az időhöz kötöttség, a hasznosság, a célorientáltság, a folyamatos cselekvés, a gondolkodás, a külső öt érzékszervünk általi észlelésből és megtapasztalásból származó ingerek analízise, amikor a mennyiség fontosabb, mint a minőség stb. A racionalitásból hiányzik az intuitív megtapasztalás, a szintézis. A menedzserek a hiány pótlására alkalmazzák az előrejelző modelleket, a szimulációkat, a számítógépes applikációkat stb. De mindezek nem a létezés megismerését szolgálják, hanem annak a hatalmi rendszernek az érdekeit, amelyik a pénzt adja. A világhatalmat ma is pénzzel veszik meg, leginkább azzal, amelyik az adatok feldolgozásából származik. Ma az adat mennyisége és minősége határozza meg a pénz mennyiségét. Ha a szekularizáció előtt, de még a reformációban is a farizeusság volt az, ami az életet megrontotta, akkor a felvilágosodás utáni gépesítésben a tudomány lett az, ami az életet megrontja. A hatalom pedig a tudományos eredményeket arra használja föl, hogy saját hatalmi érdekeit igazoltassa, vagyis a látványt megszervezze a tömeg részére. A racionális tudománynak a két szemmel látható és két kézzel fogható materiális valóság létezik. A tévedés ott van, hogy világunk nem anyagi, hanem tudati. Csak azt tudjuk észlelni és megtapasztalni, amit őt érzékszervünkkel felfogunk, illetve amit intuitív módon észlelünk. Ez a mi világunk. De a többi teremtett élőlénynek is saját világa van pl. a növényeknek a fény, a levegő, a talaj nem azt jelenti, amint nekünk. A madarak más színspektrumban látnak és hallanak, mint mi és más jelent számukra a szél, mint nekünk. A rovarok másképp szaporodnak, mint mi.

Egyedül nekünk van meg az a képességünk, hogy felelősséget tudunk vállalni a teremtés fenntartásáért. Világunk megértéséhez nem elegendő a primer, közvetlen öt érzékszerv általi észlelés és megtapasztalás, mert világunk tudati: mi vagyunk a világ. Nem mi vagyunk a világban, hanem a világ van bennünk. Az alacsony tudati szintű materiális fertőző darwini felfogással szemben mindenki világa más és más, mert tudata is más. Csak bennünk van meg a világ teremtésekor levő egyetemes tudatból való részesedés, amit egyetemes értelemnek vagy léleknek is nevezünk. Az egyetemességhez való hovatartozásunkat intelligenciánk által jelenítjük meg. Egyetemességünk az egyetlen létező valóság, mert általa vagyunk kapcsolatban és így részei a nagy létező valóságnak. Az egyetemes létezésnek, ahogy a léleknek nincs kezdete és vége, nincs múltja, jelene és jövője mert örök. A racionális, ésszerű tudomány pedig ezt az örök, szakrális, egyetemes létezést hozza le az időbe, vagyis teszi profánná, individuálissá, materiálissá. Ami azt is jelenti, hogy a racionalitás csak féligazság, illetve annak is csak kisebb része. Ezért érdemes arra figyelnünk, hogy a tudomány által hatalmi céllal bemutatott valóságot csak kérdőjelekkel fogadjuk. A tudomány csak a félig megismerést teszi lehetővé. Amikor a hatalom azt kéri, hogy ezt a féligazságot teljesnek fogadjuk el, akkor vegyük észre, hogy manipuláció áldozatai vagyunk. A tudomány mindig hatalmi érdekeket szolgált, mert pénz nélkül nincs tudomány. Ha pedig a hatalmi érdek azt kéri, akkor a tudomány az álvalóságot mutatja be nekünk.

Paulus idején a hatalom terjeszkedéséhez álcaként Beavató Mesterünk tanításait használták fel, ma pedig álcának a tudományt használja. A hatalom a tudományokkal és felépített tekintélyeivel, az új tudományos, materialista tudomány vallásának új farizeus és fanatikus Paulus követőivel mondatja ki mindazt, amit az engedelmes tömegtől elvár. Ha Paulus idején a bűnök alóli intézményes feloldozás, a feltámadás és az üdvözülés volt a célkeresztben, akkor később az üdvöt már pénzért lehetett megvásárolni, lásd a búcsúcédulákkal szerzett profitot. A reformáció által létrehozott tőzsde és kapitalizmus tovább erősítette a pénzzel megválható/megvásárolható üdvöt. A digitális felügyelő kapitalizmus XXI. századában már nem az üdvösség a fontos, hanem az élet gépesítése, pontosabban az embernek a gépekkel és mesterséges intelligenciával való helyettesítése, ami azt jelenti, hogy az egyetemes élettér beszűkül a rabszolga előtt. A létező világ és benne az élet, az ember is tulajdonképpen egyetlen ésszerűen hasznosítható adattá törpül. Az embernek már nincs szüksége az üdvösségre, mert az ember megszűnt ember lenni, mert az ember adat lett, amit a digitális háttérhatalom, az anti-krisztus birtokol. A digitális manipuláció, a birtoklás azt jelenti, hogy mindent tudnak rólunk és így képesek minket 24 órás felügyelet alatt tartani. Descartes idején az ember alkatrész volt a gépezetben, a digitális rabszolgaságban az ember az adat, a profit forrása a hatalmi gépezetnek. Ma a digitális anti-krisztus uralja a vállalatokat, a pénzintézeteket, az iskolákat, a hatóságokat, az államot, a hadsereget, a hivatalt stb. Az anti-krisztus közös ismertetőjele, hogy a teremtett embert, a humánumot megszünteti. Ha az anti-krisztus és az ember viszonyát tekintjük, akkor az első szakaszban az ember a bűn szempontjából volt sarokba szorítva, később a pénz szempontjából, még később a világhatalom szempontjából, ma pedig saját adatának rabja.  

Ha a Paulus féle anti-krisztust és a Calvinus féle-antikrisztust hasonlítjuk össze, akkor kijelenthető, hogy a második sokkal drasztikusabb változásokat okozott, ugyanis a gyarmatosítással exportálta az anti-krisztust, a materializmust, amire a gyarmatok válasza az elkényelmesedés, az anyagi vágyak kielégítése lett, amely létrehozta a tömeges migrációt. Így teljesedett be az a káosz, amit a pénz, a hatalom utáni vágy okozott. A nyugati materialista, kényelmes anyagi jólétben, a nihilben teljesedett be az egyre nagyobb igény a külsőségekre, az élvezetekre, a divatos házakra, autókra, ruhákra és cipőkre. Mivel a reformáció óta minden pénzben kifejezhető és pénzzel megvásárolható, egyre nagyobb a hajsza, a mohóság, a kicsapongás, a robotolás és könyöklés a pénz után. Az anyagtól való függőségben a mézesmadzagot tartó háttérhatalom és felépített tekintélyei már nem engedik, hogy az ember a saját szabad magánéletét élje, hanem azt kell élnie, amit a hatalom megenged. Ha korábban a farizeus rendszerhez alkalmazkodni kellett és lehetett, akkor ma a digitális diktatúrában már nem lehet, de nem is kell, mert az emberből adat lett, vagyis profit. A profitot már nem a munka adja, hanem az adat. Ha viszont az emberről szóló adatot eladják, akkor az embert adják el. Ez a digitális, láthatatlan emberkereskedelem, amivel a jog nem foglalkozik. Amint említettük, egyetemességünk, emberségünk megőrzése mindenkinek örök feladata, a digitális vallás korában még inkább. Tanúk kell maradjunk, hogy csak a teljes életet érdemes élni, ahol a gondolat fedi a szót és a szó a cselekedetet, ahol nincs farizeusság és félelem.