160. Psziché

  

Lelkünk kettősségében individuális énünk képviseli az értelmetlenséget, a relatív lelket (anima, psziché), az univerzális énünk pedig az értelmességet, az abszolút lelket, ami a szellem (spiritus, pneuma). Nem az elménk értelmes vagy értelmetlen, hanem a lelkünk. Az észre, az elmére a racionalitás, a külső érzékekből származó impulzusok tárolása (memória) és feldolgozása, a következtetés, az ok és okozatok felfedése, (intelligencia) jellemző. Lelki beállítottságunk szerint gondolkodásunk vagy a hasonlóságok és ellentétek mentén, vagy az azonosságok mentén, vagy a kettő kombinációjában, az egység mentén történik. A pneuma, lelkünk egyetemessége, az ész, az elme szempontjából nem racionális, hanem irracionális, mert nincsenek benne hasonlóságok és ellentétek, hanem analógiák vannak, ami nem más, mint a dualitás egy egysége. Mivel a különbözőség az egységben oldódik fel, a részletek az egészben vannak, ahol az okozatok beolvadnak az okba. Az analógia tehát az egység, a hasonlóság pedig a különbözőség. 

A pneumával szemben a psziché lelkünk individuális énjének, mint közvetítő csatornának működését követi le, ahol a beérkező információkat legyen az a memóriában tárolt, vagy az épp friss észlelésekből és megtapasztalásokból származók vagy a racionális ész fele közvetíti feldolgozásra és cselekvésre pl. mozgás generálására vagy az egyetemes én fele pl. a mozdulatlanság, az elcsendesedés elérésére. A meditáció az individuális én folyamatos működésének és ez által elménk lecsendesítése az egyetemes énre való koncentráltságot jelenti. Amit pszichológiának nevezünk az nem más, mint a tévesen a testhez kötött individuális én viselkedésének tudománya, amely alatt ma már az elménk működését értik. Habár a psziché szó szerepel ebben a tudományágban, valójában a vizsgálat tárgya az elme-test. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az individuális énhez és az univerzális énhez köthető emberi tulajdonságokat összezavarták. Lényegileg ezekből a téves értelmezésekből adódnak azok a problémák, magyarázatok, amelyekkel a pszichológia a mai napig küzd. 

A pszichológia eredetileg arra volt hivatott, hogy az ember lelki problémáira megoldást javasoljon, hogy visszasegítse a lelket egyensúlyának megtartásában. A pszichoanalízis szerint a félelmek, a szorongások, az aggodalmak a tudatalattiban zajlanak. De tudjuk, hogy tudatalatti nincs, csak tudatlanság és tudatosság önmagunkról. Az ember vagy tudatában van életének lényegével, értelmével, hivatásával és a szeretet körforgásában való részvétel szükségességéről vagy mindezekről nem tud, anyagba süllyed és eltévelyedik. A pszichológia néhány problémája:

           1. nem fogadja el, hogy a tudás és tudatosság a természeten túli vagy a magasabb értelemben vett a létezőn túli Egy hagyományának tudását jelenti az emberről és a világról, ideértve az életen túli ismereteket is. Korábban az életet a transzcendentális léttudat jellemezte, ami nem volt más, mint az, hogy az ember életét a maga teljességében élte meg. A hagyomány mindig metafizikai hagyományt jelentett, a metafizika pedig mindig a hagyományos metafizikát, amely mivel az Egy hagyományának összességéből és egységéből indult ki, elutasította a történelem, a társadalomtudományok, a pszichológia időközben rárakodott téziseit. Mivel újkori elődeink nem különítették el az értelmes és az értelmetlen lelket, és az ész általi racionalitást azonosították az értelemmel, adódtak a viták például a hit értelem általi megértése körül. a vita nem volt új keletű, mivel már a a II. és III.-ik században is téma volt az értelem általi megismerés a gnosztikusok és az agnosztikusok között. A gnózist és az Egy hagyományát tagadó intézményesített egyház a II. vatikáni zsinaton például így fogalmazott: „a biológia, a pszichológia és a társadalomtudományok fejlődése a tökéletesebb önismeret reményével tölti el az embert”. E kijelentés szerint az egyházban nincs állandóság, nincs időfelettiség, öröklét. Tudjuk, hogy az Egy kinyilatkoztatása időben nem változik, nem lehet az időhöz alakítani a tanítást, ahogy az igazságot sem lehet a tévedéshez. 

        2. részese a hatalmi hazugságrendszernek: a hatalmi rendszer mindig arra törekedett, hogy az Egy és az ember közé akadályokat állítson, társadalmi szinten leginkább a világszemléletek, ideológiák kialakításával, például a modellszerűen kidolgozott szocializmussal, kapitalizmussal, globalizmussal és démonkráciával, amelyek ugyanannak a hazugságrendszernek, irracionális hatalmi tevékenységnek kivetülései a különböző korokban. Egyik sem a valós létet hirdette és hirdeti, hanem a hamisat. A világnézeteket kiszolgáló pszichológia elfeledteti az emberrel az egyetlen Egy valóságát, annak felismerését, hogy az életben, az időben megtalálható a lét, amelyet a filozófusok autentikus egzisztenciának, vagyis hiteles léttudatnak neveznek. Hiteles léttudat az, amikor az ember az egyik lábával az életben, a másikkal a létben van, amikor az egyik kezével az életét építi, a másikkal a létét. A felébredés ennek a kettősségnek a felismerése, és a létnek prioritás adása, vagyis a hazugságok, csalások, manipulációk felismerése, mellőzése és az életre való szomjúság és éhség, az anyagi vágyakozások csillapítása, amellyel párhuzamosan jelentkezik a létre való vágyakozás növekedése. Mindenki életében meg kellene tapasztalja azt a felismerést, a jelt, amely az Egyhez való visszatérését lehetővé tenné. A gondolkodó, elcsendesülő, nem rohanó ember számára ennek a jelnek a felismerése hamarabb bekövetkezhet, mint az anyagba süllyedt, rohanó ember számára. A rejtett hazugságokat, csalásokat felismerő, felébredő ember rájön arra, hogy az életben benne van a lét, hogy nincsenek határok és a valóság felismerése e nélkül lehetetlen. 

A valóság a történeten, az időn kívül van, a hazugság pedig a történetben, az időben. Minél inkább benne tudunk élni a valóságban, annál kisebb a valóság deficitünk. Az anyagba süllyedt, tehát hazugságban élő embernek magas a valóság deficitje. A történetben, az időben lenni, híressé lenni sok embernek álma. Mégis ők vannak kevesen. A többség az, aki nem kér a hírnévből, csak végzi az Egy által rábízott feladatokat, pl. házat épít, családot alapít, felneveli a gyermekeit és betölti hivatását. Csak annyit vesz el ez Egy által számára is biztosított szakralitásokból, amennyi elegendő. Az ő nevüket a létkönyvbe jegyzik, mert ők a megdicsőültek. A világnézeteket alakítani képes "izmusokra" és az egyén lelki világát befolyásolni képes pszichológiára is azért volt/van szükség, mert másképp a tömeget nem lehet altatva tartani. Ha véletlenül felébredne, félő, hogy nem fog elmenni, szavazni és dolgozni, illetve nem növeli a gazdagok további meggazdagodását. Ez az a rabszolga korszak, amikor látszólagos szabadságot, ún. demokráciát, igazából démonkráciát adtak az embernek, elhitetve vele, hogy beleszólhat a döntéshozásba.

        3. mivel módszertanából mellőzte az Egyet nem segít az emberi léleknek a felébredésben és természetesen az alvó lélek problémáját sem tudja megoldani. Ahhoz, hogy a lélek gondjai, félelmei és szorongási, birtoklási és élvezési vágyai megoldódjanak meg kellene nyílnia, fel kellene ébrednie. A pszichológia eljárásai pedig a lelket még inkább rejtőzködővé, alvóvá teszi. Téves magyarázatokba, okoskodásba kényszerülővé, még inkább bezárttá teszi az embert, így a lélek nem a nyitottságot, a tükörbe nézést választja, hanem az elrejtőzést, mert a tükröt hátulról nézi. A manipuláló hatalmat kiszolgálva a pszichológia az altatást szolgálja és elvágja a transzcendencia útját. Elsősorban az élet problémáira koncentrál és mellőzi a létre való felkészülést, pedig a léleknek a léttudatra való felébresztése lenne az igazi gyógyszer. Mivel a pszichológia a bűntudatot nem kezeli, abban segít az embernek, hogy a bűntudattal együtt éljen, vagyis továbbra is bűnösnek érezze magát. Odáig fajult a dolog, hogy a téves pszichológiai diagnózis után a léleknek az anyagba süllyedését próbálták relativizálni, szocializálni és nem kevés esetben mediatizálni is. Így a szakrális kapcsolatból közügy lett. Van, aki bűneit a gyóntató székben mondja el, és van, aki mikrofonba, például a TV talk show-ban. Az Egy mellőzése az a hazugságrendszer, amely összemossa az élet szerepét a létbe való érkezéssel, megfeledkezve az életben a létre való felkészülésről. A korrupt lét tudat a valóság felől hiteles értesülést nem ad. Az ál-létben meghazudott ember hazugságrendszerben él, amelyből csak úgy tud kilépnie, ha önmagában visszatér az Egyhez, ha megtalálja azt az utat és módszert, amely a hazugságrendszerből kivezeti. 

        4. darabjaira szedi az embert, analizálja és nem szintetizálja. A pszichológia a lélek gyógyítása helyett a lelki félelem fenntartásával foglalkozik, amelyet betegségnek nevezett el. A bűnből, az eltévelyedésből, a tudatlanságból klinikai állapotot kreált. A pszichológia nem az eltévelyedést, mint okot kezel, hanem az okozatot, amit bűnnek, illetve betegségnek fog fel. Ezért hamis a megközelítés és nem várható tőle a lélek gyógyulása sem. Keveset beszélnek arról, hogy a pszichológia esetében ki a beteg és ki az orvos. A magát orvosnak tartó és diplomával rendelkező valóban képes-e az eltévelyedett, tudatlan individuális ént visszavezetni a forráshoz, az Egyhez, megvan-e rá a képessége és módszertana, vagy csak kémiai gyógyszere van. Ha nem, akkor az orvos még inkább eltér a lélek normalitásától, az igazságtól, a rendtől és a szabadságtól, mint betege. A terápia tehát veszélyekkel jár, mivel a visszafordulást nem támogató orvos a saját lelki komplikációit vetítheti a betegre, aki olyan terheket kap, amit nem képes elviselni és ez által lelke még nehezebb lesz. Feltehető a kérdés, hogy ilyen esetben kinek van szüksége orvosra? De az az eset is fent állhat, amikor a beteg állapotával túlzottan azonosuló orvos lesz a beteg.

5. a pszichológiának is köszönhető, hogy a hazudozások virágkorát éljük. Szemben a keleti aszkézis és yoga gyakorlatokkal, ahol az önismeret és az önkritika módszerét alkalmazzák, a pszichológia arra tanít, hogy miképp hazudjunk befele, önmagunknak, hogyan ámítsuk folyamatosan önmagunkat. Az önámítás nem más, mint önmagunk dezinformálása. A szakma népszerűségét annak köszönheti, hogy készen szállítja a megoldásokat az önámításra. Ma az eszményképek nem a hősök, akik áldozatot hoztak és képesek hozni, hanem olyanok, mint a materialista beállítottságú Freud, aki Európában csak akkor lett sikeres, amikor amerikai pénzen pártfogókra talált és rég elmúlt már ötven éves. A pszichológia és ezen belül is a tudat feletti és tudat alatti fogalmakkal manipuláló pszicho-analízis készen szállítja az önigazolásokat, pl. minden a gyerekkori sérülésekre és a szexuális beállítottságokra/rejtett vágyakra vezethető vissza. A tudomány pedig asszisztál ehhez az önámításhoz. A hazugság a lét tisztátalansága, ami annyit jelent, hogy az ember első sorban és mindenekelőtt nem a másikat rontja meg, hanem önmagát. A pszichoanalízis ma a leghatékonyabb fedőtechnikák egyike, a legjobb dezinformációs, megtévesztő módszer, amely által az emberi élethazugságokat meg lehet védeni. A pszichológia fedőtechnikává alakult át, hogy megvédje a hazugságot. A gyógyítás pikantériája, hogy a pszichésen beteg ember viselkedéséből következtetnek az egészséges ember viselkedésére. 

A liberális, anyagba süllyedt tömegtársadalmunkban fontos megemlítenünk a pszichéhez köthető tömegpszichózist is, mint a demokratikus egyenlőséget, a démonkráciát, az aggodalmat a holnapért, a memóriánkban, a múltban való merengést, a megszerzett kényelmi szint megőrzését, a mértéktelen fogyasztást, az információéhséget, a világpolgár vagy európai polgár hirdetését és a technikai eszközök vég nélküli használatát. A folyamat különösen az üvegpalotás nagyvárosokra jellemző, ahol az emberek hangyamódra tenyésznek. Ez a tömegpszichózis nem támogatja a visszavonultságot, a meditációt, az elmélyülést a transzcendenciában. De ide tartozik a világot körbeutazó világpolgár vagy nemzet és nemzetiség nélküli globál polgár is, akinek mivel nincs otthona mindegy, hogy hol él, mindenhol otthon érzi magát. A turista életű és a kötetlenség mámorában élő tömegember a személytelen egyén, a mennyiségi ember, aki mindig kitekint, akinek kell az újabb és újabb élmény, a sebesség és a bűvölet. Ő az, aki nem az Egy földi képviselője, hanem az állatfajok egyike, akinek gondolatvilágában még létezik a darwinizmus és az evolucionizmus, a haladás és a fejlődés. Ez a modern, liberális ember paradox gondolkodása, aki egyrészt embernek, vagyis felsőbbrendű állatfajnak gondolja magát a többi között, másrészt lealacsonyodik az anyaghoz, a mértéktelen fogyasztáshoz, a droghoz, a sexhez egyszóval a nihilizmushoz. A paradox élet nála nem gond.