260. A végrehajtó

 

A farizeus és fanatikus Paulus több nyelven beszélt, széles történelmi látókörrel rendelkezett, sokat utazott (egyes számítások szerint szárazföldön és vízen kb. 16.000 km-t) és tapasztalt az emberek között, hogy a Szanhedrin megbízatásának eleget tegyen: felszámolni a hatalmaskodó római birodalmat. Ennek érdekében több marketingfogást is alkalmazott, pl.

1. azért, hogy a tizenkét jeruzsálemi apostollal egyenrangú lehessen, magát önjelöltként Isten apostolának nevezte, vagyis az ő apostoli megbízatása egyenesen Istentől való, lásd 2 Kor.1.1. A kérdés természetesen, hogy Paulus mit értett Isten fogalma alatt. Mivel tanácsaiban a Tóra törvényeire hivatkozik, egyértelmű, hogy Isten neve alatt, Jahvet értette. Az ő idejében még nem léteztek a ma ismert evangéliumok. Ezért is Paulus a leveleiben megfogalmazott tanácsokat, evangéliumoknak hívja, ami alatt a törvény betartásának örömhírét érti.

2. mivel nem találkozott és így nem ismerte Jézust, a hiányt azzal pótolta, hogy gyakran hivatkozik rá. Így leveleiben a „Krisztusban” fordulatot több mint 80 –szór, az „Úrban” fordulatot pedig több mint 40-szer található meg. Paulus megtanulta azt, hogy ha nem is lehetett Jézus tanítványa és így apostola, legalább annak mutatja magát. A fogalmi fordulat ahhoz hasonló, amit a régi szövetségben alkalmaztak, hogy nem kell, bűnös legyél, elég, ha annak érzed magad.

3. a római birodalom megdöntésére tömegre volt szükség. Ezért Paulus influenszerként és felépített tekintélyként többféle identitást is felvett. Így a zsidók között pogánynak mutatkozott, a pogányok között pedig zsidónak. Egyszerre volt pogány, zsidó, izraelita, Krisztus hívő és játszott el egyéb szerepeket. A pszichológia nyelvén szólva a feltételezett damaszkuszi út után Paulus poszt-traumás stressz szindrómában  (PTSD ) szenvedett. Az ő esetében ezt akár damaszkuszi szindrómának is nevezhetjük, ami egy olyan megterhelő élmény volt számára, amely meghaladta a szokásos érzelmi feldolgozó képességét.

4. a pogányoknak és a zsidóknak az általa propagált evangéliummal pl. itt van a Messiás (messiásváró judaizmus) aki Izraelt jogaiba visszahelyezi, szembeni ellenállásnak tompítására két elvet is sikeresen alkalmazott: az egyik az „oszd meg és hatalmaskodj fölötte” elv volt. A másik pedig, ha a közösség valamiben nem fogad el, akkor állj a közösség élére. 

5. több esetben állít olyant magáról, vagyis manipulál, amit épp fordítva kell érteni pl. „mint a pogányok apostola, nagyra tartom szolgálatomat” (Rom 11.13) mivel valójában a zsidók apostola volt, vagy „én vagyok a legkisebb az apostolok között” (1 Kor.15.9), lásd a Péterrel és Jakabbal szembeni konfliktust.

6. kerülte a jeruzsálemi tizenkettővel a találkozást Gal. 1.16 „nem is mentem fel Jeruzsálembe azokhoz, aki előttem lettek apostolokká”.

7. apostolként nem vonakodik az átkozódástól sem Gal.1.9 „ha valaki nektek más evangéliumot hirdet azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen”. Tegyük, hozzá, amit én mondtam nektek.

8. a fanatikus és farizeus Paulus a nem pogány közösség középrétegéből származott, akire ha a keleti kasztrendszer besorolását alkalmazzuk, akkor hol a ksatria (menedzser, ügyintéző, harcos, pl. amikor a 12 jeruzsálemi apostollal teszi egyenlővé magát, mi több azok fölé, mivel ő Isten apostola), hol a vaisa (kereskedő, pl. amikor a Péterrel és Jakabban egyezkedik), hol a sudra (tömegember, szolga, amikor a Tórának, a törvénynek való megfelelést hirdeti) fokozatokat teljesíti, mikor mire van szüksége. Paulus magas individualitásában, amely néha parancsoló diktátorságba megy át, leginkább a ksairia és a vaisa fokozatokat látta el. Fanatikussága, elkötelezettsége pedig abból adódik, hogy teljes mellbedobással, akarattal, fáradságot nem kímélve hajtotta végre a Szanhedrin megbízatását, ugyanis hívő monoteista volt és betartotta Isten (Jahve) féltékeny szeretetét „én az úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok”. A kiválasztottság, a Jahve iránti elkötelezettség, a más népektől való elkülönülést is jelentette, pl. a római birodalom isteneitől. Paulus és az Isten féltékenységére való utalást találunk pl. a 2 Kor. 11.2-ben „Isten féltő szeretetével féltelek titeket”. Az Isten iránti féltékenység gyakran a régi szövetségben található gyilkosságokban is megnyilvánult, lásd Fineás, Simeon és Lévi valamint Mattatias haragból, indulatból tett gyilkosságait. De a Misna szabályai sem vetik el a féltő, fanatikus gyilkosságot. Paulus fanatikussága, akárcsak Izrael esete, arra is visszavezethető, ahogyan a népektől való elkülönülésre törekedett, lásd. 3. Mózes 20.26 „elkülönítettelek benneteket a népektől, hogy az enyéim legyetek”. Paulus fanatikussága elsősorban a keresztények üldözésében nyilvánult meg, majd a Szanhedrin tervének fanatikusan teljesítésében.

9. gyakran általánosít pl. minden népet…, minden hívőnek,…. atyja legyen minden utóda számára,…. Isten mindenkit egybezárt az engedelmességbe…, ti népek mind….

10. talán nem mindig tanácsolta az igazat, ugyanis a Gal. 1-20 arra hivatkozik, hogy „amit pedig nektek írok, íme, az Isten színe előtt mondom, hogy nem hazugság”.

11. apostolsága sokszínű, ugyanis magát hol a zsidók, hol a pogányok apostolának, hol Krisztus hívőnek, hol Izrael törvényeinek beteljesítőjének, az evangélium hirdetőjének mondja, később pedig az eszkatólógia apostolának is. Ezek mellett evangélistának és missziós hittérítőnek is tartja magát. Az apostol feladata mások megtérítése, ami alatt azt érti, hogy másokat a Tóra törvényének betartására/elfogadására kell térítenie. Ez nem azt jelenti, hogy a pogányoknak zsidóvá kell válniuk, hanem csak annyit, hogy úgy viselkedjenek, érezzenek, mint a zsidók. Kétezer év után azt tapasztaljuk, hogy az elképzelés briliánson sikerült. Paulus az individualista, magas egóval rendelkező, megvezethető tömegember megvalósításában gondolkodott Ezzel szemben a tizenkét jeruzsálemi apostol nem a Tórának való megfelelést tanította, hanem az egyetemes embernek a megvalósítását. Paulus missziós dogmatikája arra térített, hogy Izrael szolgái legyünk, Jézus pedig arra, hogy emberek, az Atya képe és azonossága legyünk. Nem véletlen, hogy Paulus azt a manipulációs szófordulatot használja, hogy Izrael Krisztusában való hitre kell téríteni. Saulból soha nem lett Paulus. Saul az eredeti név, Paulus a manipulátor, az influenszer, a végrehajtó farizeus és fanatikus álneve.

12.a Galata levélben azzal a két ígérettel foglalkozik, amelyet Isten Ábrahámnak tett: az egyik Ábrahám utódairól szól, a másik az ígéret földjéről. Az első ígéretről azt írja Paulus, hogy az utódlás, vagyis a messiásvárás Jézusban beteljesedett. Az ígéret földjéről pedig a Gal. 3.8 levélben azt írja, hogy „ előre hirdette Ábrahámnak: „Benned nyer áldást minden nép”. Természetes a „hirdette” fogalom alatt azt kell értenünk, hogy megérkezik a messiás, pl. Jézus személyében, aki Izraelt visszahelyezi örökös jogaiba (Pax Judaica). Erre utal a következő rész Gal.3.29 „ha Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai is, s az ígéret szerint örökösök”

13. vannak, akik Paulus leveleiben az eszkatológiát (a végső idők beteljesedését) is felfedezik különösen 1 Kor. 4.9-ben: „úgy gondolom, hogy Isten minket apostolokat utolsókul állított, mint akiket halálra szántak”, illetve a Kol.1.24-ben, amikor azt jelenti ki, hogy nélküle nem történnek meg a végső események. Magas individualitására utal, pl. hogy „most örülök az értetek viselt szenvedéseimnek és betöltöm, ami Krisztus szenvedéseiből még hátravan az ő testéért, amely az egyház” továbbá ” hogy feltárjam előttetek Isten igéjét, azt a titkot, amely örök idők és nemzedékek óta rejtve volt”. Mintha a megváltást is Paulus végezte volna el. Felmerül a kérdés, hogy milyen céllal és bátorsággal tette Paulus magát Jézus elé, illetve fölé? Mintha ő teljesítené be Isten parancsát, a minden dolog beteljesedését. A fordulat ott van, hogy Izrael az igazi apostol, aki végrehajtja Jahve parancsát, Paulus ennek csak képviselője. Nem jelenthető ki, ahogy sokan vélik, hogy Paulus hitehagyott aposztata volt. Amit tett az a Pax Judaica megvalósítása érdekében tette, és nem vonakodott attól a nagy feladattól sem, hogy a Jézus tanításai mentén kialakuló új kereszténységet ennek a tervnek szolgálatába állítsa. Paulusnak sikerült az új kereszténységet, amely egyben zsidó és pogány kereszténység is megalapítani, ahol a zsidó vonulat a pogány fölé került. A zsidó keresztények megőrizhették zsidóságukat, míg a pogányok elveszítették pogányságukat. Ma is így van. Paulus hitehagyása is csak jól hangzó marketingfogás, feltételezés, ami azt is jelenti, hogy Paulus soha nem mondott le arról, hogy azokat üldözze, akik az ő felfogásával ellenkeztek. Paulus üldöző módszerét a római birodalom is átvette a 325-ös nikaiai zsinaton, amikor eltörölte, illetve apokrifnak nyilvánította az olyan keresztény közösségeket, írásokat, tanításokat, amelyek nem feleltek meg a római hatalom érdekeinek pl. Tamás, Barnabás, Mária Magdolna stb. evangéliumait. Érdekes módon, Jakab levelét kanonizálták. Ennek ellenére Luther azt „szalmalevélnek” titulálta és így nem került be a lutheránus bibliafordításba.

14. Paulus leveleiben visszatérő elem, hogy nem Jézus tanításairól szól, hanem Jézusról, a személyről, a testről pl. a feltámadott testről, ami alatt a maga testét is érti. Őt Jézus már feltámasztotta. Tanácsainak hitelességét azzal takarta el, hogy Jézusra hivatkozik, habár nem ismerte Őt. Farizeuságának igazolása az is, hogy tanácsadó leveleinek visszatérő eleme a pogányoknak szóló bemutatkozás pl. " Pál, aki nem emberektől, nem ember által apostol, hanem Jézus Krisztus és az Atyaisten által, aki feltámasztotta őt  a halottak közül.." (Gal. levél). Ez a bevezető köszöntés viszont hiányzik a zsidókhoz írt levélből.

Nem tudjuk tehát kijelenteni, hogy a parancsot végrehajtó felépített tekintély Paulus eredményesen feloldotta volna az új kereszténység nem pogány jellege miatti feszültségeket, viszont kijelenthetjük, hogy alacsony tudatossága miatt újabb feszültségeket hozott létre. Ezeket a későbbi reformált vallások sem tudták feloldani pl. egyetemes Istene vagy istenképe legyen az embernek, hogyan és miért legyen az ember Isten képe és azonossága stb. A reformált vallások nem Jézushoz tértek vissza, hanem Paulushoz: a lutheránusok elindították a nyugat európai szekularizációt, a reformátusok pedig létrehozták a kapitalizmust és ikertestvérét a kommunizmust. A XXI. században már az új digitális kapitalizmusról és digitális kommunizmusról van szó. (lásd a Pax Americana c. elemzést) A háttérhatalom davosi színpadán megjelenő színészek, az új digitális kommunizmust úgy adják el a tudatlan tömegnek, különösen a fiatal generációnak, hogy „nem lesz semmid, de boldog leszel”. A fiatal generációnak még nincs fogalma arról, hogy mit jelent az, ha nincs semmid.