79. Két hatalom, egy ember

 A hangfelvétel elérhető a https://youtu.be/ITjsLwf5K30 csatornán. 

Amennyiben csak az elmúlt kétezer év hatalmi apparátusának vizsgálatára szorítkozunk, akkor minimálisan két különböző, de mégis számos ponton hasonló hatalmi vallást találunk. Az egyik a büntetés és üdvözülés vallása, a másik a materialista és pénzügyi hatalom vallása. Ami mindkét hatalmi szerkezetben, rendszerben megtalálható és közös az a régi szövetség lineáris, individuális és materialista szemlélete. Továbbá az, hogy egyik korban sem mondták el az embernek, hogy a látható és kézzel kitapintható hatalmat és a láthatatlan háttérhatalmat is nem az apparátus intézményei tartják fent, hanem a tudatlan, eltévelyedett tömegember. A hatalom a népet, a tömeget mindig irányítható rabszolgaként kezelte, mert csak így volt képes őt függőségben tartani. Nem az ember függött és függ ma is a hatalomtól, hanem a hatalom az embertől. Az első hatalmi rendszerben keresztényeknek mondott rabszolgák voltak, akiktől elvették az Urat, a második hatalmi rendszerben, a modern korban anyagi rabszolgák voltak és vannak, akikkel elhitették, hogy az Úr már csak történelem, régi mese és a modern számítógépes és mobil telefonos korban nincs rá szükség, mert a lényeg az anyag, a profit, a fejlődés és a haladás. Ez az új vallás. Az utóbbi kétezer évben a régebbi vallás egyeduralkodása kb. 1500 évig tartott, az új vallásé pedig egyre erőteljesebben tart az óta is.

A két hatalom közötti hasonlóság az is, hogy mindkét hatalom a demokratikus egyenlőséget törekszik hangoztatni és fenntartani, vagyis azt, hogy az emberek egyenlők. Az egyik vallási hatalom szerint, aki a lelkek fölött szeret hatalmaskodni, az Egy előtt mindenki egyenlő, mindenki üdvözül (predesztináció), feltéve, ha eleget szenved itt a földön. A másik, az anyagi vallás szerint, aki a test fölött szeret uralkodni, már nincs szükség sem üdvözülésre, sem predesztinációra, mert az emberek abban egyenlők, hogy bármikor cserélhető alkatrészek a profitot hozó gépezetben. A legfontosabb az ember kényelme, az anyagi fejlődés és a haladás. A régi vallás üdvösséget ígér, az új anyagi jólétet és biztonságot. A régi hatalom, kisebb mértékben vette el az Urat, az újabb már úgy, hogy tudni sem akar róla. Gyakorlatilag mindkettő az élet könnyítését ígéri, az egyik a könnyítést az üdvözülés ígéretével éri el, a másik az anyagi jóléttel. Ami a két vallásban ugyancsak közös, hogy egyiknek sincs köze Beavató Mesterünk azon tanításaihoz, ahhoz a hithez és szabadsághoz, amely azt mondja ki, hogy mi emberek is képesek vagyunk mindazt megtenni, amit Beavató Mesterünk megtett, hogy mi is képesek vagyunk visszatérni az Egyhez, feltéve, ha felfedtük egyetemes énünket és igaz és normális emberré válunk. Amiben a két vallás elkülönül, az hogy az üdvözülésbe nem lehet belehalni, de az anyagi jólétbe és biztonságba igen.

Az üdvözülés és az anyag (pénz, tőke) vallása is azon igyekezett, hogy az embert a saját bűvkörében, hatalma alatt, rabszolgaságban tartsa, hogy a saját hatalmi „képére és hasonlatosságára” formálja, vagyis átnevelje. Az átnevelés az Egytől kapott szabad akarattól, a választási lehetőségtől való megfosztást jelenti, vagyis rabszolgaságot, ahol az egyetemes ént elfedi az individuális én. Az első vallás úgy foglalkozott a lélek individualitásával, hogy elfelejtette egyetemességre tanítani, pl. hogy az ember az Egy képe és hasonlatossága, ezért neki is úgy kell „viselkednie”, mint az Egynek. A másik vallásban az embernek már nincs egyetemes énje, csak individuális énje, leginkább csak teste (egyik test egyenlő a másik testtel) és ez a test csak egy alkatrész a hatalmi gépezetben, amelynek egyetlen feladata, hogy a tulajdonosnak profitot termeljen, és megelégedjen azzal a bérrel, amivel még eltengetheti az életét.

Egyik hatalmat sem érdekelte az, hogy a teremtett ember önmaga feletti szabad akarattal, önrendelkezéssel bír, hogy öntudattal rendelkezik, identitása, önazonossága, vagyis születésével kapott egyetemes énje van. Sem az üdvözülés tanának, sem az anyagi kényelem materialista tanának nincs szüksége öntudatra, önazonosulásra, szabadságra, mert ha lenne, akkor megszűnne a hatalomgyakorlás és rabszolgatartás. Egyik hatalmat sem érdekelte, hogy az egyetemes identitástól, önazonosságtól, önrendelkezéstől való megfosztás, rabszolgaságot, identitásvesztést, vagyis idiotizmust jelent. A hatalomnak épp erre az identitásvesztésre, idiotizmusra volt és van szüksége. A rabszolgaság az individuális én hatalma, pontosabban gyengesége, elhajlása attól, hogy visszatérhessen egyetemességébe. A hatalomnak tehát az individuális lélek kell. Az egyetemes énhez azért nem fér hozzá, mert azt az Egy már lefoglalta. Az idiotizmusnak tehát mindig két szereplője van, az egyik a rabszolga, a szabadságát vesztett vagy arról, önként lemondó ember, a másik pedig a hatalom, aki az ember szabadságát elveszi. Az ember egyetemes szabadságát, identitását csak hatalommal és csábítással, látványtechnikákkal, manipulációval, pontosabban erőszakkal, súlyosabb esetben pedig diktatúrával lehet elvenni.

Beavató Mesterünk nem tanított sem az üdvözülésre, sem a régi szövetség törvényeinek betartására, sem az anyagi jólét elérésére, sem rabszolgaságra, sem profitszerzésre. Épp ellenkezőleg, arra tanított, hogy mit kell, tegyünk, milyen lelki gyakorlatokat, feladatokat kell végrehajtanunk, ahhoz hogy szabadként a mennyek országába jussunk és ne legyünk a hatalom rabszolgái. Például, gyakorolni a lelki szegénységet (szellemi gazdagságot vagy individuális szegénységet), a szelídséget, az igazság utáni vágyat, az irgalmasságot, a békességet, az emberi butaság és a meg nem értés eltűrését, az egyetemesség elfogadását. Akik az erkölcsös tanításról és viselkedésről beszélnek, azok az individuális lélek szintjéről szólnak és nem az egyetemesről. Minden olyan nézet, dogma, szabályrendszer, ideológia, intézkedés, amely nem az egyetemességre, a szabad önrendelkezésre, az Egy képe és hasonlatossága állapot elérésére tanítja az embert, az elveszi tőle az Urat.

Amint említettük, az Úr minden ember lelkében benne van, de csak azok találnak rá, akik képesek lemondani, hátuk mögött hagyni a lelki szabadságukat fékező akadályokat, a szabályrendszereket, a kötöttségeket, a dogmákat, a vallásokat, a világnézeteket, a rendszert működtető apparátust és vissza tudják magukat helyezni abba a tiszta őskeresztényi állapotba, ahol egyetemességük megtalálható, a rendbe, az igazságba és a szabadságba. Akár az is mondható, hogy abba az ősi, felhőtlen, egyetemes állapotba, hagyományba kell eljussunk, ahol boldognak tudjuk magunkat. Olyan állapotba, amikor ki tudjuk azt mondani, hogy azt se bánnám, ha életemnek most vége lenne, mert tudom, hogy éltem. Azok, akik önmagukban ezt az állapotot elérik, alkotják az Egy háza népét, nyelvre, bőrszínre vagy bármely más megkülönböztetés ellenére. Az Egy háza népe őrzi az ősök hagyományát, tudását és alkotja a mindenkori kereszténységet. A kereszténység nem kétezer esztendős, nem intézmény és nem lehet időben változó vallásokhoz, vagy egyáltalán az időhöz kötni, mert idő feletti. A kereszténység az emberiséggel egyidős. Kétezer évvel ezelőtt Mesterünk az Egy hagyományára való tanítást hozta vissza. Akár az is mondható, hogy kétezer évvel ezelőtt Mesterünk a vallás nélküli kereszténységet hozta vissza, hogy az embert a tan által újra egyetemes kereszténnyé tegye. Tudjuk, hogy a kísérletet a hatalom és a tudatlan tömegember elbuktatta. A hatalom a szabad egyetemes keresztényből, egyrészt dogmák közé zárt rabszolgát, individuális keresztényt alkotott, másrészt pedig profitéhes egyént.

Láttuk, hogy az Urat a hatalom csak akkor tudja elvenni, ha tudatlanok vagyunk, ha nem rendelkezünk önmagunkkal, ha elveszítjük az egyetemességünket, az öntudatunkat és hitünket. Másképp mondva, ha lemondunk Beavató Mesterünk meghívásáról, hogy mi is képesek vagyunk mindazt megtenni, amit Ő.