252. A változás (1)

 

A reformációt követő két évszázad protestantizmusát leginkább a kálvinista kapitalizmus határozta meg. Ellentétben a lutheranizmussal, amelyből gyökerezett, a kálvinizmus nem nemzeti, hanem nemzetközi vonalat követett, amely gyakran nem a vallási megbékélést és türelmet, hanem a harcot, a forradalmi változást jelentette. Ha a lutheranizmus a német társadalom konzervatívságát képviselte, amely általában engedelmeskedett a politikai hatalomnak, és ez a XXI. században sincs másképp, akkor a kálvinizmus a radikális, engedetlen oldalt képviselte. Egy olyan dogmarendszert, amely pl. a kettős predesztinációval nemcsak az egyén megtisztulását célozta meg, hanem puritán fegyelmi rendszere által a magánélet mellett, a közéletre és a gazdaságra is hatott. A katolikus egyházat például arra késztette, hogy a tridenti zsinat által további megszorításokat (bűnöket) fogalmazzon meg a vallásos hívőkkel szemben. Továbbá, hogy csak a lényegesebbeket említsük: új államok születtek, pl. a) Hollandia és Belgium, amelyek a katolikus spanyolok alól szabadultak fel, b) több millió ember halála által a harmincéves (1618-1648) háborúval a két európai hatalmi egyház közösen újraosztotta Európa gazdasági övezeteit, protestáns északiakra és katolikus déliekre, c) a holland reformátusok bevezették a kapitalizmust (1594 Amszterdam), a tőzsdét (1611/1618 Amszterdam) és folytatták a katolikusok által megkezdett gyarmatosítást (pl. elsősként a holland Kelt-Indiai Társaság, majd más nemzetek kereskedelmi társaságai által), de már más formában pl. az apartheid által. 

Az addig nem létező kálvinista vallás- gazdasággal (vallási, társadalmi és gazdasági etika) szemben, Luther, de még az anglikán kortársainak gondolkodása is a hagyományos, „falusi” társadalmi viszonyokra épült. Ezek természetes módon létrejött gazdaságok voltak, amelyek főleg a kisvárosi parasztok és a kézművesek gazdálkodására épültek és elsősorban a háztartások fenntartását szolgálták, ahol a kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatok inkább alkalmi jellegűek voltak. Lutherrel ellentétben, aki a gazdasági életet a paraszti hagyományok szemszögéből nézte, és elsősorban a pápai hatalom leépítését/átalakítását célozta meg, Kálvin követői nem idealizálták a paraszti közösségek erényeit, és nem néztek gyanúsan a vállalkozásokra, a kereskedelemre és a pénzügyekre sem. A lutheri falusi reformokkal szemben a kálvinizmus inkább városi mozgalomnak számított mivel dogmatikája a kereskedőkre és az iparosokra támaszkodott. Később Kálvin legbefolyásosabb híveit olyan kereskedelmi központokban találjuk, mint az ipari háttérrel rendelkező Antwerpenben, majd a hugenották megérkezésével Amszterdamban, később pedig Londonban. Ezek voltak akkor azok az európai feltörekvő városok, ahol a kereskedők és a kézművesek gazdasági igényei találkoztak a tőkéről, a hitelről, a bankrendszerről és a pénzügyek szükségességéről szóló kálvini dogmákkal. 

A református gyakorlat megtörte a korábbi katolikus hagyományt, amely több alkalommal is elítélte a kereskedőket és az uzsorát. A kereskedelem pénzügyi hasznát Luther még „bűnös haszonnak” tekintette, ezzel szemben Kálvin már a pénzzel való bánásmódot pl. a kamatszedést ugyanarra a megbecsülési szintre emelte, mint a munkás bérét vagy a földbirtokos jövedelmét. Ahogy fogalmazott „miért ne lehetne a kereskedelemből származó jövedelem nagyobb, mint a földbirtoké?” illetve, „honnan származik a kereskedő nyeresége, ha nem saját szorgalmából és szorgos tevékenységéből?” Mivel Kálvin és követőinek gondolkodásában a lutheri parasztsággal szemben az ipar és a kereskedelem elsőbbséget élvezett, szükség volt a gazdasági élet erkölcsi szabályainak a megalkotására. Ha Luther még a középkori törvénykezést képviselte, akkor Kálvin a modern, a máig ható törvénykezést vezette be, ahol a kereskedelem és a tőkegyarapodás elsőbbséget élvezet, a szegénységet pedig nem tartotta különösebb érdemnek. A gazdagságot méltányoló dogma nem a vagyon felhalmozását ellenezte, hanem annak öncélú használatát, pl. ha valaki egy másik ember kárára gazdagodott meg. Megjegyzés: mivel a véges források összege adott, aki anyagiakban gazdagodik, mindig valakitől elvesz. A meggazdagodásban tehát nyertesek és vesztesek vannak. Ezzel szemben a szellemi gazdagság épp fordítva működik, mert pl. a segítség kamatoztatható. A kálvinizmus jellegzetessége, hogy egyszerre törekszik az anyagi gazdagságra és szolgálatot teljesíteni Isten előtt is, ami enyhén szólva lehetetlen. Kálvin a máig ható kapitalista utililatizmust, a hasznosságot és a sikerességet teremtette meg.

Nem véletlen, hogy a pénzügyi gyarapodáshoz Kálvin jogászként a kamatszedést engedélyezte, feltéve, ha az nem haladta meg a hivatalosan megszabott maximumot. Kálvin kortársai ezt úgy értelmezték, hogy a hitelező jogosan kérhetett a haszon egy kisebb részéből, amelyet az adós az ő tőkéjével keresett meg. Szerintük a kamatszedés pl. akkor válik erkölcstelenné, ha „a hitelező az adós verejtékéből gazdagodik meg, míg az adós nem aratja le munkája gyümölcsét.” Tegyük hozzá, hogy a régi szövetségből kölcsönzött kálvini uzsoraelmélet sem volt különösebben eredeti. Kálvinnal szemben Luther teológusként és jogászként saját tanításait csupán egy újabb lépésnek tekintette az egyházi joggyakorlatban, ezért a pénzügyekkel szemben nem volt következetes. A szegények szükségleteiből kicsikart kamat és a kereskedők által kölcsönzött tőkével megszerzett nyereség közti különbség hangsúlyozásában voltak olyanok, akik már megelőzték őt. A gazdagoknak nyújtott kölcsönök mérsékelt kamatának jóváhagyásában, korábban már Luther kortársa, Melanchthon is foglalkozott. 

Kálvin bírálói és védelmezői gyakran a tőke kérdéséhez való hozzáállását vallási fordulópontnak tekintették, ahol pl. a régi szövetségbeli uzsora, a katolikus tiltások ellenére is úgy került át a reformátusságba, hogy annak értelmét Kálvin megváltoztatta: a pénzkölcsönzés szabályait a reformált keresztény közösségek társadalmi kapcsolatrendszerének tekintette. A hitelezés a társadalmi élet velejárója lett. Ennek megfelelően elutasította a régi szövetségből azokat részeket, amelyek nem illetek bele a XVI. század gazdasági viszonyaiba, és meghagyta azokat,amelyek beleillettek. Azzal érvelt, hogy a tőke utáni kamat éppoly ésszerű, mint a földbérleti díj, és az egyén lelkiismeretére bízza annak biztosítását, hogy az ne haladja meg a természetes igazságosság és az aranyszabályok által diktált mértéket. Az új kálvini elv nem azt jelentette ki, hogy „ne szedj kamatot”, hanem azt, hogy „igazságos és méltányos kamatot szedj”. A merev katolikus hagyomány helyett Kálvin a kereskedőkhöz és így a pénzhez, az ésszerűséghez fordult, abban bízva, hogy a kereskedő is lehet jó keresztény. Szerinte a keresztényeknek minden uzsorát el kell kerülniük, de a tőke és a hitel elengedhetetlen részei az életnek. Így a pénzügyi szakemberek nem számkivetettek, mint a katolikusságban, hanem a társadalom hasznos tagjai, a kamatozó kölcsön pedig – feltéve, hogy a kamat mértéke ésszerű, és a szegények számára továbbra is elérhető, önmagában nem tekinthető uzsorának. 

A kálvinizmus társadalmi, gazdasági, vallási hatása tehát összetett, és messze túlmutat az európai egyházak és a vallásosság körén. A dogma szerint a kálvinista arra rendeltetett, hogy Isten fenségét hirdesse és szolgálja. Ehhez pedig egyéni felelősséget, fegyelmet, aszkézist, takarékosságot, szorgalmat, szerénységet kell tanúsítania, mert ezen értékek által lehet fegyelmezett társadalommá alakítani a kialakuló polgárságot. Az egyház, az állam, a közösség, amelyben él, nem lehet csupán a személyes üdvösség eszköze vagy az anyagi szükségletek kielégítője. Kálvin dogmái a városi közigazgatás alapelveit és ellenőrzési feltételeit is megfogalmazták pl. a piacok működését, a mesterségek szabályait, az építkezéseket és a vásárokat, az árakat, a kamatokat és a bérleti díjakat is. A genfieket Kálvin, akárcsak Mózes, arra tanította, hogy ők egy kiválasztott népet képviselnek, és tudatosította velük, hogy isteni rendeltetésük van, és így elszánttá tudta tenni őket dogmatikájának kivitelezésében. Pál után Kálvin volt az új Mózes, aki népét, ebben az esetben a genfieket kivezeti Egyiptomból az ígéret földjére, hogy megvalósíthassa az új Izraelt. A szegénység elleni harcában Kálvin az erkölcsi és gazdasági indítékokat nem különítette el egymástól pl. a koldulás egyszerre számított bűnnek Isten előtt és társadalmi rossznak is, a kereskedő vállalkozása pedig egyszerre volt keresztény erény és közösségi haszon.