250. A torzulás

 

A közösség nem az a hely, ahol engednek gondolkodni, hanem az ahol meg kell felelned, ha pedig vétkezel az elfogadott tömeggondolkodással pl. az anyagi és nem anyagi vallások dogmáival szemben, akkor kitaszítottnak, meg nem értettnek érezheted magad, még akkor is, ha erre csak te gondolsz. 

A tömegember évezredes kialakítása, befolyásolása, manipulálása során voltak olyanok, akik úgy vélték, hogy a teremtés nem tökéletes és ezért az embereket meg kell különböztetni, vagyis el kell különíteni őket kiválasztottakra és a nem kiválasztottakra, jókra és gonoszokra, hatalmaskodókra és szolgákra, nem pogányokra és pogányokra stb. A kiválasztottak tömege belül azt hirdette, hogy Isten előtt mindenki egyenlő. Kívül pedig azt, hogy Isten előtt csak a kiválasztottak léteznek. Az állítás cáfolatában felmerül a kérdés, hogy amennyiben a kiválasztottság testi, vagyis vérszerinti, akkor, akik kiválasztottak, hogyan adnak vagy esetleg kapnak vért azoktól, akik nincsenek kiválasztva? Van talán az életfunkciókat fenntartó és a test infó-kommunikációs eszközként szereplő vérben valami, ami azt mondja, hogy ez a vércsoport kiválasztott és nem vegyülhet olyan vércsoporttal, ami nem kiválasztott? Mivel a természet gondoskodott arról, hogy kiválasztottaknak és a nem kiválasztottaknak ne legyen külön vércsoportja, azt támasztja alá, hogy az ember teremtése egyetemes, tökéletes és a kiválasztottság csak hatalmi dogma. Ennek ellenére a parancs az, hogy hallgass és ne kérdezz. Ha jó dolgod van, légy csendben és hidd el azt, amit a tömegnek készített manipulációs dogma mond. A te dolgod, hogy támogasd a hatalmaskodást és fogadd el szolgaságodat, higgy a szentben és a profánban, a nem pogányban és a pogányban. Ne kérdezz, mert nincs válasz. 

A folyamatos teremtés tökéletességét, egyetemes működését, állandó lüktetését, kvantumjellegét és cirkularitását nem ismerő Egyiptomból kivonuló, immár törvény nélküli tömegnek, olyan új törvényre volt szüksége, amely kiválasztottságát indokolta. A XVI. században Kálvin is hasonlóan alkalmazta a kiválasztottság dogmáját, ez alkalommal Genf lakosságára. A kiválasztottság egyben azt is jelentette, hogy a megvezetett, manipulált tömeg önrendelkező szabadságát feladta és elfogadta a fegyelmező, büntető és jutalmazó Isten mindenhatóságát, ami mai fogalmaink szerint nem más, mint agykontroll. Ez azt is jelenti, hogy a tömegfelfogással ellentétben, pl. Mózes nem próféta volt, hanem menedzser (lásd: David Baron: Mózes, minden idők legnagyobb menedzsere c. könyvét). Az agykontroll által Mózes, ahogy jóval később Kálvin is a kiválasztottak vallását, pontosabban politikai rendszerét, tömegmanipulációját valósította meg. Az első esetben az volt a feladat, hogy a tömeget Egyiptomból kivezessék a vélt ígéret földjére, ami azt feltételezte, hogy a tömegnek el kellett fogadni Mózes személyét és menedzsmentjét. Ezért olyan eszközt, Istent és törvényt kellett kitalálni, aki segíti őt politikai céljainak megvalósításában, ami által a tömeget az új földre, az új hazába tudja vezetni. A kivonulás tehát elsősorban politikai cél és cselekedet volt, amihez pótlékként szükség volt a dogmarendszerre. A második esetben pedig Svájcban az új Izraelt kellett megvalósítani. Mivel Mózes  törvényen kívüli népének nem volt saját törvénye, úgy vallása sem volt. A kb. kétheti gyaloglásra fekvő ígéret földjére vándorló tömegnek olyan hitet, elképzelést, büntetést és jutalmazást kellett bemutatni, amely által hitt Kánaán paradicsomi jólétében. A manipulációs vallás létrejöttéhez és tömeges elfogadásához, az ígéret földjére való bevonuláshoz, az új egyenlőség kialakulásához szükség volt a negyven évig tartó bolyongásra, és az új felnövekvő generáció manipulálhatóságára. A bolyongási idő tette lehetővé, hogy az agykontroll, - amit hitnek álcáztak- alapjai megteremtődjenek pl. a tömegképződés, a tömegerkölcsöt támogató tíz parancs bevezetése és alkalmazása, a büntető és jutalmazó Isten parancsainak elfogadtatása. De itt többről volt szó, mint a tömegerkölcs kialakításáról, mert a parancsolatok a társadalmi önszerveződésre is kiterjedtek pl. az ünnepek megtartására, az étkezésre, a házasságra stb. Mózes nem adhatott a kiválasztottaknak egy szerető, megbocsátó, megértő Istent, mert a tömeg nem hallgatott volna rá és akkor nincs Kánaán. Olyan Istent kellett kitalálni, akitől az emberek féltek, mert mindazokat megbünteti, akik a parancsolatoknak ellenálltak pl. nem lehet más Istened, vagy aki Isten nevét hiába veszi az halállal büntethető, ugyanakkor megjutalmazza azokat, akik neki szót fogadnak. Isten és a törvény egy volt. Ehhez arra is szükség volt, hogy Isten antropomorf legyen, akivel beszélgetni és egyezkedni lehet, különben hogyan lehetett volna igazolni pl. a kőtáblákat. Hogy milyen kommunikációs nyelven folyt a beszélgetés Mózes és Isten között, azt nem tudjuk. Megjegyzés: az egyiptomi történetírásban nincs nyoma a zsidók kivonulásának. 

A félelmetes, haragvó, büntető és jutalmazó Isten volt az eszköz, a mumus, a fenyegetés, hogy a 600.000 -es tömeg irányítható, megvezethető legyen, aki szót fogad, hallgat és engedelmeskedik.  Érdekes módon arra sem találunk utalást, hogy a 600.000-es tömeg hol lakott, mit evett, milyen építkezése volt, hogyan szaporodott, hová temetkezett stb. a negyven év alatt. A több mint 1500 éves vallásos modell olyan jól sikerült, hogy az elkövetkező évszázadokban Pál apostol a római birodalom támogatásával azt tovább fejlesztette, tökéletesítette és elfogadottá tette az elkövetkező 2000 évre is. Mózes felismerte, hogy a manipulációnak, az agykontrollnak, a tömegvallás kísérletnek az alapja a félelem. A félelem pedig nem más, mint a teremtő Atyától kapott szabad akarat, az önrendelkezés, az öntudat feladása és szolgaságra való cseréje. Nem véletlen, hogy a második Mózesként nyilvántartott Pál alkotta kereszténység is a félelemre, a meghunyászkodásra és az engedelmességre késztető, az elnyomást és a szabadságvesztést elfogadó diktatórikus modellre épült. Ez a nem anyagi vallásos modell képezte később az alapját a világi, anyagi vallásos modelleknek pl. a már említett elsősorban kálvinista kapitalizmusnak, az anyagi és a nem anyagi vallások harcának pl. a nyugatias modernitásban a vallás és az állam különválásának (szekularizáció), a liberalizmusnak és a globalizmusnak. 

Úgy a mózesi, mint a páli hatalmaskodó agykontroll modellben a következő közös elemek találhatók: a). egy megkérdőjelezhetetlen autoritás, felsőbbség léte, aki erőszakot tud alkalmazni pl. a Mózes által feltalált büntető és jutalmazó Isten b). a hierarchikus felépítésű autoritás átláthatatlan a tömeg részére pl. a Pál alapította püspökségek, c). a jutalmazó és büntető rendszer engedelmességre készteti a tömeget pl. a Mózesi tízparancsolat és a Pál szerinti eredendő bűn miatti szenvedés és a bűnbánat által jutalom a feltámadásban, d). kapcsolattartó közvetítők a hatalom és a tömeg között pl. Mózes Isten helytartója, valóságos király a kiválasztottak között, Pál pedig Isten rangjára emelt Jézusra hivatkozik, akihez imádkozni kell e). a tömeg félelemben, függőségben tartása, hogy hálás legyen azért, hogy nincs megbüntetve pl. az eredendő bűn és a bűnök alóli intézményes megbocsátás, a földi szenvedés szükségessége (az élet siralomvölgy) és a túlvilági jutalmazás. A félelemkeltés, a manipuláció érdekében Mózesnek szüksége volt a büntető és védelmező Istenre, aki betegséget, háborút, árvizet, özönvizet küld az emberre, ha nem engedelmeskedik, de ugyanakkor megvédi azokat, akik hallják parancsait és engedelmeskednek neki. 

Erre a felépített modellre épülnek a tömeget befolyásoló hatalmi szerkezetek ma is, pl. az egyházak, a pártok, a diktatúrák, a pénzügyi rendszerek, az abszolutista monarchiák, a nemzetközi korporációk, a digitális kapitalizmus stb. ahol a modellt mindenki a maga igényeire, sajátosságaira alakítja. A több mint háromezer éves agykontrollban egy olyan általános modell jött létre, amely szabályait bármikor és bárhol alkalmazni lehetett. A félelemkeltés mellett Mózesnek azt is el kellett érni, hogy a tömeg büszke legyenek arra, hogy őt Isten kiválasztotta, vagyis ő felsőbbrendű és ezért Isten szereti őt. Ez a vallásos fanatizmus, amiért a kiválasztottak életüket is képesek feláldozni. Ha pedig a tömeg nem nyilvánítja ki felsőbbrendűségét, pl. másokat nem kezel szolgaként, akkor Isten nem szereti őket. A kiválasztottaknak szolgái kell legyenek, mert Isten a tudással rendelkező kiválasztottakon keresztül nyilvánítja ki magát a nem kiválasztottaknak, vagyis azoknak, akiknek nincs tudásuk. A felmerülő kérdés természetesen az, hogy mit értünk tudás alatt. A kiválasztottak az isteni üzenet, a kinyilatkoztatás hordozói, akik tolmácsolják Isten akaratát a tudatlan emberrel. 

Az Istentől való félelem, a jutalomként ajánlott kiválasztottság és az arra való büszkeség volt az a legfontosabb három manipulációs tényező, amely által Mózes az embereket engedelmességre tudta fogta. Amit a tudatlan tömeg nem vett észre, hogy a kiválasztottság egyben az ő börtöne, szigete, ahová a mózesi rendszer őt bezárta. Valójában Mózes tömegpszichózist alkalmazott, amit ma Stockholm szindrómaként ismerünk, ahol a megfélemlített szánalmat érez az elnyomójával szemben. Mózes arról győzte meg a tudatlanokat, hogy börtöncellájuk egy palota, ahonnan nem kell szabadulni. Így elérte azt is, hogy pszichotikus kísérletében a kiválasztott tömegember mindazokat utálta, akik őt börtönéből, individualitásából ki akarták szabadítani. A Stockholm szindróma ma is él. A tömegpszichózis, az agykontroll, a hatalmi és szolgai modell évszázadokon át nem engedte, hogy a hazugságra épített rendszert valaki lebontsa. Beavató Mesterünk megpróbálta ezt a rendszert lebontani és visszaadni a kiválasztottak szabad akaratát, de a fanatikus önkiválasztottság nem tette ezt lehetővé. 

A büntető Istenre, a félelemre, a kiválasztottságra és a büszkeségre alapított modell olyan jól működött, hogy kb. 3000 év után a Pál által alapított kereszténységben alapul szolgált az anyagi vallások megalkotásához is pl. az anyag, a pénz és a digitális adatok imádatához. Ne feledjük el, hogy Mózeshez hasonlóan mások is beszéltek Istennel és kiválasztottnak tekintették magukat, pl. a diktátorok, akiket imádni kellett, a felfedezők, mint Kolumbusz Kristóf, aki az amerikai kontinens felfedezésekor, úgy vélte, hogy megtalálta az új Izraelt. A XVII-XVIII. században hasonlóan vélekedtek a holland protestáns gyarmatosítók pl. a holland Kelet-Indiai Társaság vezetői, akik úgy tekintettek gyarmataikra, mint az új Izraelre, ahol ha szükség volt, az önkiválasztott néphez hasonlóan nekik is küldetésük az országot háború és vérontás árán elfoglalni és a protestáns vallást diktatórikusan elfogadtatni. De említhető a katolikus spanyolok alóli belga felszabadulás is, ahol a protestánsok úgy vélték, hogy végre megtalálták az új Izraelt.