259. A fanatikus

  

Beavató Mesterünk tanításaiban minimálisan egy hármas rétegű tanítást találunk, mint a belső titkos vagy mély tanítást, amely valójában transzcendens filozófia, mivel arra irányul, hogy világunk valósága nem az, amit az öt érzékszervünkkel megtapasztalunk, két kezünkkel megfogunk, és két szemünkkel látunk, hanem az, amely az érzékelt és megtapasztalt világon túl van, amelyet intuícióval, harmadik szemünkkel, vagyis lelkünkkel tudunk felfogni. Ez a réteg a teremtett embernek szól. Csak a bennünk levő egyetemes én, az isteni szikra, a kis isten, amely által kapcsolatban vagyunk a nem látható és kézzel nem fogható valósággal, az Eggyel, képes a valóság megtapasztalására. A középső rétegű tanítása, amelyet pl. tanítványaival osztott meg már felszínesebb és kötelezettségek vállalását feltételezi pl. otthagyni az anyagi megélhetést, a családodat és a Mestert követni. A harmadik szinten már nincs egyéni felelősség a másikkal szemben, ezért ez a szint a tömegember morális viselkedéséről szól, pl. legyünk megbocsátók, gyakoroljunk irgalmat a másik emberrel szemben. Beavató Mesterünk tanítása arról is szól, hogy anyagiakban gazdag lenni olyan, mint az, amikor sós vizet iszunk, vagyis minél többet iszunk, annál szomjasabbak leszünk. A vége pedig az, hogy megmérgezzük magunkat. E tekintetben Mesterünk tanításai nem sokban különböznek Buddha vagy a hindu tanításoktól. 

Ezzel szemben Paulusnál és a kanonizált új szövetség evangéliumaiban az tapasztalható, hogy Jézus az Isten fia és mivel az ember elkövette az eredendő bűnt, meg kell váltani tőle, tehát kell egy megváltó, aki áldozatot hoz mindenki bűnéért. Az áldozathozatal pedig szenvedéssel érhető el, pl. a keresztre feszítéssel. Az örök paradicsom megvalósítása az önkiválasztottak részére a földön Beavató Mesterünk második eljövetelével fog megvalósulni. Paulus manipuláló marketing modelljével szemben több kérdés is felmerül, pl. ha Jézus a megváltó, akkor mi Isten szerepe? Ha Jézus Isten fia és Isten halhatatlan, akkor miért kell neki szenvedni és meghalni a kereszten? Mi történik majd Jézus második eljövetelekor? Mi van akkor, ha Jézus nem ment el, mindig is velünk és bennünk van és nincs sem második, sem harmadik, sem negyedik stb. eljövetel?

Ahhoz, hogy Mesterünk adta tényt és az önkiválasztottak elképzelését össze lehessen kapcsolni szükség volt Paulusra. Ugyanis Paulus ismerte a görög filozófiát és annak történelmét, a római vallások több isteniségét, a Tórát, több nyelven is beszélt és így könnyű volt neki egy olyan Jézusképet kialakítani, ahol pl. Jézust egyrészt a meghurcolt igazmondó görög Szókratész mintájára szerkesztette meg, majd a római Július Cézár mintájára, akit saját követői árulnak el, lásd Iskariótai Júdás esetét. Fanatikus farizeussága miatt Paulus képes volt a nem zsidók között rómaiként, míg a rómaiak között zsidóként viselkedni. Nem véletlen, hogy egyszerre tudta alakítani, téríteni, manipulálni a zsidó-keresztény közösségeket (lásd a római zsidókhoz írt levelet) és a pogány-keresztény közösségeket (lásd a korintusiakhoz írt két levelet). A térítés csak annyiban különbözött, hogy az új zsidó-keresztények megőrizhették zsidóságukat, szemben a pogány-keresztényekkel, akik elveszítették pogányságukat. Ezért alakult ki az a nézet is, hogy az új pogány keresztényeknek először zsidóvá kell válniuk és aztán lehetnek csak új keresztények. Jakab, aki a jeruzsálemi egyház első papja volt, és Péter is igyekeztek azt tanítani, hogy a pogány keresztényeknek nem kell zsidóvá válniuk. Megjegyzés: Péter és Jakab az új kereszténységet megtisztította a nem pogány behatásoktól. Ezzel szemben Paulus megőrizte azokat. Szerinte a zsidó-kereszténység terjedése nem lehetséges a pogány-kereszténység által. A közfelfogással szemben Paulus a nem pogányok apostola, Péter pedig a pogányoké.

Mivel Paulus gazdag, nem pogány családból származott, és római állampolgár volt, nem volt semmi reális oka a damaszkuszi útnak és az önjelölt apostolságnak. Megjegyzés: a Paulushoz közel álló Lukács nem említi azt, hogy Paulus apostoli megbízatást kapott volna. Két oka lehetett: egyéni szinten a vallásos karrier, a siker, a haszon, az individualitás, a benne rejlő diktátorság kibontakozása, tömegszinten pedig a római birodalom és a Szanhedrin hatalmi érdekeinek érvényesítése. Paulus nem volt opportunista, hanem keményen dolgozott azon, hogy elképzelését és a megbízatást, a téves Jézusképet sikerre vigye. Fáradságot nem tűrő fanatikus farizeus, elkötelezett, motivált volt és hitt abban, amit csinált. A nem pogány fanatizmus pedig az a fegyver volt, ami ellen a római birodalom sem tudott harcolni. A nem pogány fanatikusságba az is beletartozott, hogy az idegen birodalmakkal szemben pl. a perzsa, a babiloni, az egyiptomi, a görög, a római stb. a nem pogányok úgy vélték, hogy a szenvedést Isten azért adja  nekik, mert 

     a) nem voltak eléggé tiszták, elkötelezettek Isten elvárásaival szemben. A tisztaság náluk azt jelentette, hogy Mózes törvényeinek, a Tórának megfelelni. A fanatikus háborúzás lényege a megtisztulás, ami által elnyerhető Isten (JHVH) tetszése. Ezért a megtisztulásért az életüket is képesek voltak feláldozni. A harccal szembeni fanatikusságuk hasonlít a muszlim fanatikussághoz, mert háborúzni JHVH-nak, Allahnak a dicsőítését jelenti. A két ábrahámi vallásban mai napig nem sikerült tisztázni, hogy miként lehet gyilkosság által Istent dicsőíteni, illetve hogyan szolgálhatja az öngyilkosság JHVH vagy Allah dicsőségét? A kényelmes nyugat ember azért áll értetlenül mindezekkel szemben, mert nyugaton a XVI. században megtörtént a szekularizáció. Keleten ma sincs szekularizáció.  

      b) mindenki minket utál és üldöz. Azért üldöznek, mert Isten kiválasztott minket, hogy általunk közölje a kinyilatkoztatást a világgal. 

      c) a nem pogányok elveszett jogait a messiásvárás oldja meg. A messiásvárás és a várakozásban töltött szenvedés és nyomorúság teszi a nem pogányt érdemessé a Messiásvárásra. Vagyis Isten teszteli a nem pogányok tűrőképességét. A szenvedés és a halál, ahogy a várakozás is része az isteni tervnek, a földi paradicsom megvalósításának, ezért nem félnek meghalni hitükért. Paulus zsenialitása abban nyilvánult meg, hogy elhitette az emberekkel, hogy nem kell várni a Messiást, mert már itt van Jézus személyében. Mi több, a Messiás Jézus szenvedése és üldözése része Isten tervének, tehát nincs abban semmi különös, ha Jézus szenvedett. Gyilkosságról szó sincs. Isten próbatételekkel, pl. szenvedéssel teszi ellenállóbbá az önkiválasztott nem pogányokat és az is természetes, hogy a Messiás szabadítja fel a nem pogányokat a római birodalom alól. Megjegyzés: Paulus élete végéig várta Jézus második eljövetelét. A második eljövetelt az alakulóban levő új keresztények is elfogadták, ami indokolja, hogy a nikaiai zsinatig eltelt kb. 250 évig az új kereszténység nem volt hivatalosan elismert vallás. A második eljövetel elképzelt helyzetét a János szerinti lineáris apokalipszisben (kezdet és vég) fogalmazták meg. Mivel a valóság alaptörvénye a cirkularitás, az apokalipszis érvénytelen.

A Mózest követő Paulus hatalmi teológiájának, önjelöltségének elismertetésében volt érdekelt és nem Beavató Mesterünk tanításainak terjesztésben. Paulus az individualizációt, az egyenlőséget, a mennyiséget, az eltömegesedést stb. támogatta és nem az egyetemes emberré válást. Paulus Istene fent van a mennyben és nem az emberben, aki az Isten képmása és azonossága. Neki a különböző vallásokkal rendelkező tömeget (pogányok és nem pogányok) kellett egy azonos egyenlőségi vallásos csatornába terelni, amelynek alapja a megfoghatatlan egyenlőségi Tóra hit lett. Higgy és ne kérdezz. Hinni pedig azt jelenti, hogy valakinek vagy valaminek pl., egy könyvben olyant hiszünk el, amit nem tudunk, amiről nem vagyunk meggyőződve, de elhisszük. Ezzel szemben Beavató Mesterünk arra tanított, hogy kérdezz, keresd a tudást, ami által megismered magadat. Paulus karrieristaként, az adott vallásos hézaghelyzetet használta ki, hogy a római birodalomnak is és a Szanhedrinnek is jó szolgálatot tegyen. Nikaiaban és utána ezért volt szükség mindazok kiirtására, kiátkozására, akik a véres hatalmi megváltó dogmatikával szembehelyezkedtek, akik azt megkérdőjelezték. Beavató Mesterünk pedig arra tanított, hogy ne mondj átkot, mert az visszahat rád. Paulus individualitását, fanatizmusát, farizeusságát és diktatórikusságát igazolja az is, hogy habár Jézus imádatára buzdítja a tömeget, leveleiből mégis hiányoznak a Jézustól vett idézetek, továbbá hiányoznak a hitviták is a vallási vezetőkkel, ahogy hiányoznak beszédeinek rétegzettsége, ahogy a példabeszédek is. Miért? Mert, mindezek elterelték volna a figyelmet a véres áldozat szükségteológiájától. Paulus Jézust úgy magasztalja fel, hogy saját véres teológiának és ellenőrző rendszerének alárendeltjévé teszi. Ő hozta létre a római birodalom működéséhez szükséges hitbeli ellenőrző rendszert, ahol a Tóra hit egyenlő lett az ellenőrző vallással. Kétezer éve ez nem változott. 

A hivatalos dogma Jézust tartja vallásalapítónak, habár ez a farizeus menedzser Paulusnak köszönhető, akinek hatalmi ellenőrző dogmatikája a római birodalom által elterjedt a világban. Paulus volt az, aki az általa létrehozott hierarchikus intézmények, a püspökségek által úgy "értékesítette" Jézus tanításait, hogy nem is hivatkozott rá. A hiba ott van, hogy a tanítást, a minőségre törekvést Paulus összemosta a vallásossággal, a mennyiséggel, a tömegember képzésével, vagyis az étel helyett az étlapot adta el. Ezt a folyamatot ma úgy hívjuk, hogy reklám, marketing és látványkeltés. Beavató Mesterünk tanítása az emberről és az embernek szólt, Paulus vallásos látványdogmája pedig a tömegnek. Az is mondható, hogy a kanonizált dogmatikus és intézményes keresztény vallás Paulus franchise rendszere. Amit Paulus, mint értékesítő ügynök és menedzser eladott az egy álom volt: Jézus által üdvözülni és a halál után eljutni a mennyek országába. Megjegyzés: Mózesnél a mennyek országa, a paradicsom Kánaán volt. Mózes is és Paulus is egy álmot adott el a tömegnek. A XVI. században Paulus követve Calvinus ennél tovább ment, mert szerinte minden ingyen van és nekünk nincs semmi dolgunk. Megjegyzés: a XXI. században szerencsére már eljutottunk oda, hogy az egyházfők a mennyet és a poklot is lelki állapotnak, és nem helynek tekintik. 

A farizeus és fanatikus Paulus támogatói között voltak azok a nem pogányok, akik utálták a fölöttük levő birodalmak vezetőit és meg akartak szabadulni tőlük. Vallásos kérdésekben pl. a nem pogányok úgy vélték, hogy az ő istenük az egyetlen igaz isten (monoteizmus) a többi nép istene pedig nem igazi pl. a görögöké vagy a rómaiaké, mi több, nekik többistenhitük volt. A vallásos nézetkülönbségeket igazolják a zsidók és a hatalmi birodalmak közötti háborúk is, pl. i. e. 167-es hét évig tartó a szír-görög szeleukida birodalom és a nem pogány felkelők (makkabeusok) közötti, amelynek tétje a szeleukida király vallási elnyomása és a zsidó vallásgyakorlat betiltása volt. A rómaiak és a zsidók között pedig három háború is volt, így 66-73 között, amikor lerombolták a templomot, majd 115-117 között és 132-136 között. A nem pogány fanatizmus alapja, hogy ők Isten kiválasztottjai, vagyis ők tiszták. És ha el is veszítették a háborúkat pl. a perzsa, a babiloni, a görög és a római birodalommal szemben, az azért volt, mert, nem voltak eléggé tiszták. Kijelenthető, hogy a fanatikus és farizeus Paulus dogmatikája alapján a római birodalomnak úgy sikerült az első globális, ellenőrző tömegvallást kialakítani, hogy a nem pogány fanatizmust és kiválasztottságot pl. a folyamatos szenvedéssel elérhető a tisztaság, ötvözte a különböző kultúrák és vallások közötti egyenlőséggel (pogányok és nem pogányok egyenlősége), ahol mindenki köteles a római törvényeket betartani. Ha mindezek teljesülnek, akkor az eredendő bűn alóli megváltással, megszabadítással, a Messiás által el lehet érni az üdvösséget (a mennyek országát). 

Mivel Paulus nem volt Beavató Mesterünk tanítványa és a tanítványokkal sem volt jó viszonyban így individualista dogmatikájának terjesztésére a Jeruzsálemtől távol levő szórvány maradt, akiket arra tudott rávenni, hogy fogadják el a római birodalom szabályait. Farizeusként a nem pogányoknak azt üzente, hogy nincs szükség a tízparancsolatra és a körülmetéltségre, mert már Jézus megváltó hatalmában, az üdvözülésben kell hinni. A pogány görögöknek és rómaiaknak pedig azt üzente, hogy Jézus feltámadása által megváltotta az embert az eredendő bűntől, mivel a görög és a római vallásban már ismert volt az istenek feltámadása. Mivel a szórványban élő zsidóknak és nem zsidóknak nem volt szoros kapcsolatuk a jeruzsálemi forrással, a tizenkét apostollal, vevők voltak a megváltás mítoszára. Nem véletlen, hogy Paulus nem a tényekre, hanem a megfoghatatlan Tóra hitre alapozta szórvány dogmatikáját, ahol azt a Jézusképet tudta eladni, amelyet a római birodalom tömegpolgárai megértettek és elfogadtak. Az egyetemesség tudásának hiányában Paulus egy mesterséges, hatalmi, egyenlőségi, individualista, mennyiségi dogmatikát hozott létre. Így Paulusnál Jézus már nem egy hétköznapi tanító, aki járta Palesztina poros útjait, gyógyított és szeretetre buzdított, hanem egy misztifikált, mennyei, kozmikus alak. Paulus által az egyetemes emberből, az emberfiából egy kozmikus alak lett.