258. Két előzmény

 

Az intézményesített nem pogány keresztény vallás kialakulásának előzményeinél érdemes példaként utalnunk Paulus damaszkuszi útjára, illetve a nikaiai zsinatra. 

        1. Paulus nem volt hűséges a damaszkuszi úton neki megjelenő Jézushoz, Beavató Mesterünkhöz, mivel egyrészt tanításait a római birodalom törvényeinek és érdekeinek rendelte alá, és ezzel azt a római jogot fogadta el, amellyel a Mestert elítélték. Következik, hogy Jézus tanításainak morzsáit visszaadó evangéliumok és Paulus levelei között jelentős különbségek vannak. Például, Máténál ez olvasható: „Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni ”. Ezzel szemben Paulus a rómaikhoz írt levelében arról szól, hogy „mindenki vesse alá magát a fölöttes hatalomnak. Mert nincs hatalom, csak az Istentől, ami van, azt Isten rendelte”. Ezen a dogmatikán alapulnak például a zsákmányszerzésre irányuló XI-XII. századi keresztes hadjáratok is, ahol a csatakiáltás úgy szólt, hogy „Isten is ezt akarja”. A zsákmányszerzésben kiemelkedő volt a velenceiek vezette hadjárat, amely a testvér keresztény Konstantinápolyt rabolta ki. Nem tudjuk, hogy római polgárként a nem pogány farizeus Paulus vajon melyik Istenre gondolt, ahogy azt sem, hogy milyen istenképe volt. Egy viszont biztos, hogy Paulus levelei megelőzték az evangéliumoknak nevezett töredékes és megnyirbált örömhírt, és így levelei alapját képezték a kanonizált örömhírnek. Akik tehát az evangéliumokat több évtized távlatából (ami még megmarat az emberek memóriájában) feljegyezték, azok Paulus dogmáját beépítettek az evangéliumokba. És ha valamilyen ütközőpont akadt, akkor Paulus dogmája volt a fontosabb. Ez azt is jelenti, hogy Beavató Mesterünk és a tanítványok tanításai mellékvágányra kerültek, mi több, ha szükség volt, akkor törölték onnan a Paulus dogmájával szembeni részeket. Paulus érvényesíteni tudta azt a ma is létező nem pogány felfogást, hogy ha nem tudsz valamit befolyásolni, akkor állj az élére, légy te a vezető. A több mint 12 ismert evangéliumból a hatalmi vallás csak azt a négyet fogadta el, amelyek megfeleltek Paulus leveleinek. 

A vallásos dogma kidolgozásához Paulusnak szüksége volt Jézus halálára és feltámadására, az eredendő bűn alóli feloldozásra, amit megváltásnak neveztek és a zálogként megfogalmazott mennybejutásra, az üdvözülésre, valamint Jézus második eljövetelére is, amelyet Paulus is haláláig várt. Megjegyzés: a messiásvárás és a cionizmus szoros kapcsolatot mutat. Az újdonság csak annyi, hogy a mai cionizmus a testvér háborúban már sovinizmussá vált. Paulusnak a partikulárisra volt szüksége, amit úgy hívnak, hogy a damaszkuszi úton történt egyszemélyes, tanú nélküli reveláció vagy látomás. Az igazi pálfordulatot azonban nem a damaszkuszi út jelentette, hanem Jézus tanításainak kisajátítása, sajátságos új fogalmak általi értelmezése pl. feltámadás, megváltás, üdvözülés, Jézus az Isten fia, bűnök bocsánata stb. amelyek Beavató Mesterünk előtt ismeretlen fogalmak voltak. Paulus előtt nem volt pl. szentháromság, Jézus nem volt Isten, nem halt meg az emberek bűneiért és nem váltotta meg az emberek bűneit. Addig nem ismerték a kereszthalál általi megváltást és üdvözülést, a feltámadást és a mennybemenetelt, a hagyományt és a csodát. Paulusnak Beavató Mesterünk nem egy tanító mester volt, hanem egy mennyei, kozmikus alak, akinek a halála az egyetlen út az ember üdvözüléséhez. Paulus szükségteológiájából nem tudjuk meg, hogy mi végre is kell az embernek üdvözülnie. Miért az üdvözülés az emberi "létezés" végállomása? Mert, ha nincs halál, akkor nincs feltámadás, nincs üdvözülés és nincs a bűntől való megváltás sem. Paulus Jézus halálára építette fel teológiáját. A halál és a véres áldozat teológiája mai napig nem tudja igazolni, hogy a bűnbocsánathoz és az üdvözüléshez miért kell a halál és a véres áldozat. Vér nélkül nincs üdvözülés? Jézus az életet, a megbocsátást tanította pl.: menj és békülj ki ellenfeleddel. Soha nem mondta, hogy értünk fog meghalni. Különben is, ha csak a test halandó és a lélek örök, akkor az egyetemes lelket képviselő Beavató Mesterünk miért halt volna meg? Paulus csak a külső testet ismerte, mégis Isten apostolának tartotta magát, amivel nem tett mást, mint az örök és állandó Istent materializálta, vagyis időbe tette. Ha a bűn mindig az időhöz kapcsolódik, akkor Paulus bűnös vagy apostol, mert a kettő egyszerre nem lehet.

Paulus soha nem találkozott Jézussal és így tanításait sem ismerte. Ezért marketing menedzserként saját kényszerteológiáját dolgozta ki. Dogmarendszerének két fontos pillére volt: a megfoghatatlan külső hit és a hitet terjesztő intézményrendszer, amelyet pl. a Paulus alapította ellenőrző püspökségek képviseltek. Paulus szerint a régi szövetségből átvett eredendő bűn alóli megváltás alapja a hit, ezért azt terjesztette, hogy higgy a megváltóban, aki Jézus. A farizeus azt nem mondta el, hogy a hit a Tórának, a törvényének való megfelelés hitét jelentette. Ezzel szemben  Beavató Mesterünk azt tanította, hogy higgy önmagadban, a benned levő kis istenben. Paulus a külsőségben, a külső kiszervezett segítségben hisz, Beavató Mesterünk pedig a belső emberben, aki az Atya képe és azonossága. Paulus hitrendszerében azt kell elhinni, ami nem látható és kézzel nem fogható. Hogy ez minél elfogadhatóbb legyen Paulus egyrészt bevezette a csoda fogalmát, ami által megmagyarázhatók az esetleges hitbeli tanítások közötti ellentétek, illetve bevezeti a hagyomány fogalmát is pl. a Bibliában leírt események fontosabbak, mint a Biblia szövege. Ne feledjük el, hogy a Bibliára való utalás alatt a régi szövetséget kell érteni, mivel az új szövetség írásai akkor még nem léteztek. Ami azt is jelenti, hogy a Paulus alapította püspökségeket a régi szövetség alapjain hozták létre, ahol pl. tilos volt a papokon kívül másnak a Bibliát olvasni, akárcsak a zsinagógában, ahol csak a felhatalmazott személy olvashatta Isten igéjét. 

Az ellenőrző intézményrendszerre Paulusnak azért is szüksége volt, hogy minél több ember higgyen a feltámadásban és a megváltásban, a megváltóban, a bűnök bocsánatában, az üdvözülésben, a már eljött Messiásban, aki felszabadítja és visszahelyezi a nem pogányokat ősi jussukba, vagyis a kényelmes életben. Az egyházi intézmények létrehozása az ember kényelmét szolgálták és szolgálják, mert a bűnbocsánatot Paulus kiszervezte a megváltóra. Ahogy Hamvas Béla fogalmazott: a vallás az élet könnyítésén segít. A modellszerű megváltásban, ahol a megváltás külső, az embernek nincs semmi dolga. Ezzel szemben Beavató Mesterünk önmagunk megváltására tanít: lemondani individualitásunkról, amit bűnnek is nevezhetünk. Mivel Paulus nem tudott idézni Jézustól, ezért azt mondta, hogy higgy Jézusban. A kereszténynek nevezett ellenőrző és hatalmi dogmatikát később a milánói ediktumban vallásszabadságként és vallásos toleranciaként hirdették meg.  Kijelenthető, hogy a zsidó-keresztény vallás a damaszkuszi úton született meg, és nem Betlehemben vagy Názáretben. 

Az is említésre méltó, hogy a damaszkuszi úton született individualista, dogmatikus, véres halálra és feltámadásra, a mennyre és pokolra alapozott teológia fölülírta Beavató Mesterünk és a 12 tanítvány egyetemes tanítását. Annak nyomai, hogy Paulus és Beavató Mesterünk tanítványai között nem volt felhőtlen a viszony, abból is tudható, hogy a feljegyzések szerint az önjelölt Paulus kérdőre vonta a tanítvány Pétert, hogy miért Jézus tanításait követi és nem az övét, illetve amikor János és Jakab számon kérték Paulustól, hogy miért tanít másként, mint ők, Paulus azt válaszolta, hogy nem a törvény betűje számít, hanem a betű üzenete. A tanítványok több alkalommal is megkérdőjelezték Paulus autoritását, aki egy római-görög- zsidó hibrid istenséget hozott létre, hogy mindenki hitbéli igényét kielégítse, amely által eltörölte a régi hitet és egy addig nem ismert vallást, az új zsidó-kereszténységet és pogány kereszténységet hozta létre a római birodalom támogatásával. Az új kereszténység az egyenlőség vallása, amellyel a tömeget manipulálni pl., ellenőrzés alatt lehetett tartani. Az ellenőrzéshez kellettek a csodák és a mártírok is, hogy az esetleges dogmatikai ellentmondásokat kezelni lehessen. Így lett a régi szövetség alapjain Jézusból áldozati bárány, aki elveszi a világ bűneit és ezért hozzá kell imádkozni. Habár Jézus kijelentette, hogy „azon a napon már semmit sem kértek tőlem”.  

        2. Az új kereszténység kialakulásának meghatározó tényezője a Nagy Konstantin császár által elrendelt 325-ös nikaiai zsinat, majd a Theodosius császár által elrendelt 381-es első konstantinápolyi zsinat, amely véglegesítette a nikaiai zsinat határozatait és az az új vallásos keresztény állami egyház létrejöttét, ahol az egyház részt vett az államigazgatásban pl. a bíráskodásban illetve saját hadserege is volt. Mindkét zsinat a Paulus féle dogmatikát, a nem pogány hitet kanonizálta, az egyetemes tudást megismertető Beavató Mesterünk tanításait pedig megcsonkította, pl. válogattak (eretnekség) a rendelkezésre álló örömhírek között. A létező kb. 17- 20 örömhírből hivatalosan csak négyet fogadtak el (kanonizáltak), a többit pl. Péter, Mária, Fülöp, Tamás, Jakab, Barnabás, Valentinus, egyiptomiak, héberek, nazarénusok, ebioniták evangéliumát tiltó listára tették, mivel azok nem feleltek meg a Paulus leveleiben foglaltaknak és így a római birodalom tömegszabályozási, manipulációs, ellenőrző igényeinek, az állami hatalmi érdekei és a vallási hatalmi érdekek közötti harmonizációnak. Ne feledjük el, hogy az elfogadott, a tömegnek szánt evangéliumok spirituális értéke alacsonyabb, mint a nem kanonizáltaké. Beavató Mesterünknek rétegzett tanításai, illetve példabeszédei voltak (a keleti fogalomrendszerben koan). Üzeneteinek minimálisan három rétege volt: egy külső, amely a tömegnek szólt pl. a betű szerinti mesés értelmezés, egy középső réteg, amelyet a tanítványoknak szólt és egy belső spirituális réteg, amely a bennünk levő kis istenről és istennek szólt, vagyis egyetemes énünknek. Következik, hogy a kanonizált szöveget véglegesítő tudatlanok leginkább azokat a külső rétegű tanításokat hagyták meg, amelyek megfeleltek a tömegszabályozásnak és az ellenőrzésnek, illetve elvétve hagytak valamit az eredetiből is. Amikor az új kereszténység létrejöttéről van szó, akkor azt is el kell mondani, hogy a Paulus képviselte római kanonizált keresztény dogmatikán kívül létezett a nem kanonizált keresztény dogmatika is, amelyeket a kanonizált vallások tisztaságának megőrzése érdekében, mint eretnekséget (ami válogatást jelent) fel kellett számolni. Az eretnekség címszó alatt az egyetemes védekező zsinatok folyamatosan kiátkozással irtották a nem kanonizált dogmatika képviselőit pl. a 325-ös nikaiai zsinattal, majd a 381- es a konstantinápolyi zsinattal az ariánusokat, 431-ben az efezusi zsinattal a nesztoriánusokat, a 684-es toledói zsinattal a monothelétákat stb. de voltak olyan zsinatok is ahol a pápákat is elítélték el pl. 680-ban a III. Konstantinápolyi zsinaton Honorius pápát ítélték el. 

Nagy Konstantin jó érzékkel tapintott rá Paulusnak a megfoghatatlan hitre alapozó zsidó-keresztény dogmatikájára, amellyel a szétesőben levő, többnemzetű, különböző kultúrákkal és érdekkel rendelkező hatalmas birodalmat a következő évtizedekre fent lehet tartani. Paulus dogmája a nikaiai zsinat birodalmi államvallásává lett, ahol a vallás az államot jelentette és az állam a vallást. Az európai hatalmi szekularizáció csak a XVI. században jelenik meg, amikor a katolikus egyház hatalmi és vagyoni rendszerét a háttérmunkában érdekeltek a reformált vallásokba, így az evangélikusba, majd még inkább a reformátusba mentik át, amellyel egyben a királyok és a császárok anyagi jólétét is szolgálták. A királyságok és császárságok olthatatlan anyagi vágyait pedig a gyorsan megjelenő bankárcsaládok (elsősorban Fugger és Medici) elégítették ki pl. a háborúk finanszírozásával. 

Ne feledjük el, hogy Jézus halála után, tanításait sokféleképpen értelmezték és az értelmezések szerint alakultak ki a különböző „vallásos közösségek”. Paulus verziója egyike volt ezen közösségeknek, pl. a szórványban élő nem pogány és pogány közösségeké. Ha Beavató Mesterünk tanításaiból valami értékes és eredeti fennmaradt, akkor ezek a vallásos csoportok azt megőrizték és továbbadták azt egészen a 325-ös nikaiai zsinatig, ahol a ma is létező hatalmi új kereszténység megszületett. Nikaiaig boldog idők voltak. Nikaia után a kép megváltozott, mert a római birodalom hatalmi érdekei pl. a bomladozó birodalom egységben tartásához bevezeti a Paulusra alapozott vallásverziót és annak Jézusképét. Az eredet tanítás eltűnt, és megjelent a hatalmi célt szolgáló másolat. Nikaia után az emberek már „kint” élnek a vallásosságban és nem „bent” önmaguk egyetemességében, ahogy azt Beavató Mesterünk tanította. A római birodalomnak, ahogy általában a birodalmaknak nem érdeke, hogy az emberek saját egyetemességükről tudjanak. Minden birodalom a tömegfelfogáson, a tömegideológián, az egyenlőségen alapul akárcsak egy katonaság. A tudatosság, a dogma és ideológia mentesség veszélyt jelent minden birodalomnak és hatalmi érdeknek. Ezért mindazokat, akik egyetemességről szóltak és a hatalmi rendszerrel szembe helyezkedtek, fel kellett számolni, ki kellett irtani. Ezért volt Beavató Mesterünk kereszthalála is. Ha Beavató Mesterünk római állampolgár lett volna, mint Paulus, olyan vallást alapíthatott volna, amilyent akart és élvezhette volna a római birodalom védelmét, mint Paulus.  

A nem pogány háttérhatalom Beavató Mesterünk egyetemes tanításainak sikeres terjesztésére nem számított, és mivel azt tapasztalta, hogy a Mester halála után az még veszélyesebb, mint életében volt, még inkább szükség volt a manipulációs technikák bevezetésére pl. a tanítások kisajátítására és módosítására (eretnekség). A manipuláció során pl. Beavató Mesterünket a testtel és a test halálával azonosították, a minőségi ember pl. az „én vagyok” helyett bevezették az eltömegesedéshez vezető egyenlőséget, ahol pl. „nincs különbség zsidó és görög között”. A nikaiai zsinatig Beavató Mesterünk tanításai minimálisan két módon terjedtek: egyrészt a tanítványok által a római birodalom és a régi szövetség érdekei nélküli eredeti formában, másrészt a Paulus által képviselt manipulált, a háttérhatalmi érdekeinek megfelelő formában. Ennek a két formában való létezésnek vetett véget az első nikaiai zsinat 325-ben, amikor csak a birodalom hatalmi érdekeit szolgáló manipulatív páli verzió maradt meg. Hogy a hivatalosan elismert államvallás mellett párhuzamosan voltak olyanok is, amelyek nem Paulus dogmatikáján alapultak, bizonyítják a nem kanonizált pl. Tamás, Mária Magdolna, Fülöp, Barnabás stb. vagyis a nem Paulust követő evangéliumok. Ne feledjük, hogy a Paulus neve alatt futó tömegnek szóló evangéliumok, és a Jézus által az embernek hirdetett evangéliumok eltérnek egymástól.

Az említett két befolyásoló tényezőn, előzményen felül további előzményeket is figyelembe véve pl. más vallási közösségek létezése és befolyása, kijelenthető, hogy a Paulusra alapozott dogmarendszer és a birodalmi államvallás évezredeken át meghatározta a vallásos hagyományokat, a kultúrát, a művészet pl. festészetet és a szobrászat, a vizuális technikákat, az egyházi zenét, a változó erkölcsös viselkedéseket pl. a tridenti zsinat határozatai által, a teológiai gondolkodást pl. Ágoston, Aquinói Tamás által, az egyetemi tanítást, a jogalkotást pl. a hatalmi római jognak mai napig való tanítását, a háborúskodást pl. a 30 éves háborút, a hitvitákat pl. reformációt, a pénz általi vagyonosodást pl. búcsúcédulák általi meggazdagodást, a protestáns gyarmatosítással járó tömegmészárlásokat, a globalizmust pl. a református kapitalizmust és édestestvérét a kommunizmust, a halált osztó katolikus inkvizíciót, a társadalmi megosztottságot, a vallásfilozófiát és az európai filozófiát pl Kant és Hegel valamint követőik által terjesztett verziókat, a hierarchikus hatalmi szerveződéseket, a titkos társaságok létrejöttét és a sor hosszan folytatható. Szinte nincs olyan hétköznapi terület, ahol a hatalmi dogmatika nyomait ne fedezhetnénk fel.