255. Hasonlóságok és különbözőségek

 

A katolikus és a protestáns vallás hasonlóságainak és különbözőségeinek megismerésében három-három jellemzőre hivatkozunk. Így a katolikusságban a) a dogmatikus hitrendszerre vagy szabályrendszerre, b) a hierarchikus szerveződésre pl. csak a pápa, a püspök és a pap, mint Isten helytartója értelmezheti a Bibliát és c) az egyházi dogma szerinti cselekedetekre. Az elképzelés problémája, hogy az évszázadok alatt a) a szabályrendszer individualizációhoz, megosztottsághoz, az Istentől való eltávolodáshoz vezetett, b) a hierarchia korrupcióhoz, a hatalommal való visszaéléshez, az Atyától kapott szabad akaratunk lemondásához vezetett és végül c) a cselekedetekre való összpontosítás pedig a képmutatáshoz vezetett, mivel megtörte a gondolat- szó és cselekedet harmóniáját, pl. amikor a szó már nem fedte a cselekedetet és fordítva. 

A protestáns vallások a katolikus vallás három jellemzőjével szemben azt állítják, hogy a papság által értelmezhető dogmával szemben, a) mindenki maga értelmezheti a Bibliát, b) a hierarchiával szemben bevezették annak ellentétét, az egyenlőséget, vagyis a Biblia egyéni olvasása és értelmezése által mindenki külön–külön kapcsolatba kerülhet Istennel és c) a cselekedettekkel szemben pedig a Pál által bevezetett megfoghatatlan hitre koncentráltak. A katolikus felfogáshoz hasonlóan ennek a protestáns felfogásnak is megvannak a maga problémái, ugyanis a) ha mindenki magának értelmezheti a Bibliát, akkor ahhoz megfelelő tudással és képzettséggel kell rendelkeznie. A tudás megszerzése pedig kutatással, kérdésfeltevéssel, szintézisalkotással, kritikus intellektussal lehetséges, amihez minimálisan kell a kíváncsiság, az érdeklődés, a bátorság, a tudás utáni vágy és a szabad akarat. Enélkül nem lehet tudást szerezni, márpedig ez ütközik a protestáns vallás harmadik jellemzőjével a megfoghatatlan hittel. A másodikként a protestáns egyenlőség problémája, hogy mindenkinek külön vallása alakulhat ki, ami nem más, mint egy újabb megosztottság. Nem véletlen, hogy ma több mint 200 protestáns szekta létezik a világon. A megosztottság pedig visszavezet a katolikus dogmatika okozta megosztottsághoz és a kör bezárul. A harmadik probléma pedig a hit általi üdvözülés vagy a megigazulás, ahol a hit a tudatlanságot táplálja, ugyanis a hit megfoghatatlan, mondhatni nem mérhető. A vallásos hit engedelmességet, alázatosságot követel, ahol nem lehet kérdezni, vitatkozni, keresni. A parancs az, hogy ezt fogadd el, mert nincs más, ami visszavezet a katolikus dogmatikus hithez és egy újabb kör zárul be. A protestáns vallások és ezen belül is a reformált kálvini vallás azzal, hogy a legerősebb ellenfele a katolikus vallásnak, nem oldott meg semmit, csak újabb problémákat generált pl. meghonosította a pénz máig tartó mindenhatóságát és a kapitalista, majd a szocialista gazdasági rendszert. Vagy másképp mondva létrehozta a pénz istenét.

Mindezek ellenére a katolikusból származó protestáns vallás is megőrizte a szentháromság elképzelését, amellyel számos katolikus egyetemes zsinat foglalkozott és átkozta ki azokat, akik a dogmatikus elképzelést megkérdőjelezték pl. az ariánusokat, a nesztoriánusokat, a katarokat, a valdenseket stb. A szentháromság, a három isteni személy egysége viszont csak szimbólumként érthető meg. Ha a szimbólumot úgy értjük, mint a valóság dualitásának párjait pl. a hideg és a meleg, a kint és a bent, a fent és a lent, a nő és a férfi stb. akkor közelebb jutunk a szimbólum megértéséhez. A benne foglaltatás szabálya szerint a szentháromság dualitása maga az egyetemesség egysége, ahol, és amikor a kinyilatkoztatás megtörténik. Az egy időben történő egyetemes kinyilatkoztatással szemben mi csak a partikuláris észlelésére és megtapasztalására vagyunk képesek, mert egyrészt érzékszerveink korlátozottak, másrészt alacsony a tudatosságunk. Következik, hogy a valóság, az egyetemesség Istenét, az egyetlen létező Egy egységet, vallásos dogmatikával megközelíteni képtelenség és nagyfokú tudatlanságról tesz tanúságot. Az egyetlen Egy egységének valóságát, amit Istennek is nevezhetünk, csak vallásmentesen lehet megérteni, miután tisztáztuk azt pl. hogy mit értünk Isten fogalma alatt, mi az istenképünk, mi a tudatosságunk és mi a valóság, illetve, hogy csak a vallásban létezik Isten? stb. A régi szövetségben megfogalmazott „ Én vagyok” az jelenti, hogy létezem, vagyis a valóság létezik, és én része vagyok ennek a valóságnak, és mivel része vagyok Istennek, én kis isten vagyok. Létezésem által részese vagyok a folyamatos teremtésnek, és rajtam múlik, hogy részt veszek-e ebben a nagyszerű teremtésben vagy tudatlanul elutasítom azt. A vallások a maguk korlátozott eszközeivel az ember és a valóságos Isten közé álltak évszázadokon át, és ma is ott állnak. A Pált és a római birodalom feltételrendszerét követő intézményes egyház azt tanítja, hogy nem Jézus által, hanem a dogmatika, a hierarchia, az engedelmes vakság által lehet a valóság Istenét megismerni. Pedig Beavató Mesterünk mondta " azon a napon nem kérdeztek majd engem semmiről. … amit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja néktek." Mit kell tehát kérnünk: hogy részesei lehessünk a folyamatos teremtésnek, hogy általa visszatérhessünk egyetemességünkbe. Kérdezzük meg magunkat: ha valaminek nem vagyunk részesei, hogyan akarjuk azt megismerni pl. úgy lenni házas, hogy nem ismerjük a házasságot, úgy lenni anya, hogy nincs gyermekünk, úgy lenni feleség, hogy nincs férjünk, úgy lenni mester, hogy nincsen tanítványunk stb. 

Ezt a hiányt, tudatlanságot, zavarodottságot vagy szakkifejezéssel élve a rögeszmés, manipulatív kényszer gondolkodást igyekszünk racionális, ésszerű gondolkodással pl,. az ok és okozat nyugat- európai gondolkodásával pótolni, hogy az egyetemességről való tudatlanságunk okozta stresszt kezelni tudjuk. A valóság Istenét nem a lélek értelmével akarjuk megismerni, ami nehezebb, hanem az ész által, ami könnyebb. Csak azt felejtjük el, hogy az ésszerűség egyben modellalkotás, és a modell nem a valóság. Az Isten sem egyenlő az istenképpel, ahogy az étel sem az étlappal. Az ésszerű, individuális ember modellszerűen pl. a társadalmi elvárások, a main stream gondolkodás szerint éli tömegember életét. Nem gondolkodik, nem kérdez, nem kutat, nem kíváncsi. A farizeus Pál, amikor kijelentette, hogy „nem én élek, hanem Krisztus él bennem” elfelejtette, hogy helyesen a mondat úgy lenne, hogy „nem én élek, mert Krisztusban élek”. Ugyanis Krisztus, a nagyobb nem tud Pálban, a kisebben lenni, de a Pál lehetett volna Krisztusban. Mindannyian az egyetemességben, a valóság Istenében vagyunk, mindannyian részesei vagyunk az egyetemes egésznek. Ezért vagyunk kis istenek. A kérdés persze az, hogy úgy viselkedünk-e, úgy szólunk-e és úgy gondolkodunk-e? 

A reformált fordulatban van még egy másik dogmatikus tétel is, a kettős elrendelés vagy a predesztináció. Ebben az esetben is Beavató Mesterünkkel szembemenő dogmatikával találkozunk, ugyanis a Mester tanítása szerint egy predesztináció létezik: legyünk olyanok, mint a valóság istene. Ennek ellenére Kálvin az ember szabad akaratát és elvégzendő feladatát mellőzve mennybejutásról és pokolra jutásról, vagyis a mi tehetetlenségünkről beszélt. De akkor miért van az élet, a tesztpálya, ha magunkat nem próbálhatjuk ki? Ha nem tudunk elesni és újra felállni? Ha Isten képe és azonossága vagyunk, akkor ugyan miről kellene tanúbizonyságot tegyünk? A kálvini kettős predesztináció szerint nincs szükség az intézményes egyházra, mert mindenki maga tartja a kapcsolatot Istennel. De mivel nincs egyház, ki fogja eldönteni, hogy ki kerüljön a mennyek országába, és ki a pokolba? A kérdést a feltalált kettős elrendelés oldotta meg: Isten eleve elrendelte sorsunkat és mi tehetetlenek vagyunk. Fogadd el sorsod úgy, ahogy van, ne kérdezz, mert nincs válasz. Isten döntése megkérdőjelezhetetlen. Csak néhány ember, talán a kiválasztottak kerülnek a menynek országába, a tömeg a pokolra jut. Az állítással szemben két kérdés is felmerül: ha Istent nem ismerjük, mert megismerhetetlen, felfoghatatlan, akkor honnan tudjuk, hogy mit akar, illetve mi a döntése? Továbbá, mennyire követte Kálvin Beavató Mesterünket, akit a régi szövetség képviselői azért ítéltek el, mert forradalmárként szembement az akkori hatalmi rendszerrel, vagyis nem fogadta el az akkori tudatlanságot. Azt látjuk, hogy a kettős elrendelés elképzelése, a sötétségben tartás és az ellenőrzés szembe megy Beavató Mesterünk világossággyújtó akaratával, reformtörekvéseivel, de ugyanakkor megegyezik Pál dogmatikájával. Ez csak úgy volt lehetséges, hogy Pál ezt az eltérítést a római birodalom érdekében és általa tette meg. De amint már szó volt róla a vakhit a tudatlanságot generálja pl. honnan tudom, hogy „mekkora” kell legyen a hitem, hogy a mennyekbe kerüljek? 

A reformált vallás a képzettség hiányára, a szektásodásra, a vakhitből származó tudatlanságra illetve a szentháromság meg nem értéséből adódó tudatlanságra, a racionális kényszer gondolkodásra és a hit hiányából származó örök kárhozatra  a megoldást a pénzben találta meg, mivel a pénz az az eszköz, amivel a különböző felfogásokat egységes síkra lehet terelni, a dolgok egyszerűsíthetők, vagyis a minőségből mennyiséget, egyenlőséget, tömeget lehet alkotni. Ami egyben azt is jelenti, hogy a folyamat meg is fordítható,  amire Beavató Mesterünk is tanított, hogy pl. az anyag elsőbbségétől, a pénztől, az anyagias gondolkodástól meg lehet szabadulni, lásd " nem szolgálhattok az Istennek és a mamonnak", a mennyiségből minőséget lehet alkotni. De a vallás nem ezt tanítja. 

A pénz a racionális modellgondolkodás, az egységesítés, a szabványosítás eddigi legkifejezőbb eszközévé vált, vagyis az, amely a valóságos Istent, átalakítja, modellezi, illetve a szellemi egyetemes egységet elfedi. Pénz által modellezzük a valóságot, és így a valóságot összetévesztjük a pénzzel. Pedig a pénz csak egy modell eszköz. A pénz Istene a racionális gondolkodás eszköze, mivel csak a mennyiséget képes kifejezni. Ha korábban a pénz minőségét annak arany, ezüst vagy réztartalma adta meg, akkor ma a papírpénz és a virtuális, digitális pénz minőségét a háttérhatalmi magánérdek határozza meg. pl. a tőzsdei árfolyamok. A reformált vallás szerint egyrészt az Istennel és a modell szentháromsággal szembeni tudatlanság pénzzel oldható meg, másrészt a kényszergondolkodás is pénzzel oldható meg, mert pénzzel tudást lehet szerezni, harmadikként pedig a kettős elrendeléshez is pénz kell vagyis az embernek sok pénze kell legyen, hogy a mennyek országába jusson. Mivel a reformált vallás három problémáját a felhalmozott pénz mennyisége által lehet megoldani, elérkezünk ahhoz a kapitalizmushoz, amelynek kialakulásában a holland reformátusok játszották a kulcsszerepet pl. az első európai tőzsde megalakításával 1611-ben Amszterdamban, amely a korábbi kezdetlegesebb antwerpeni tőzsdét követte illetve a gyarmatosítással.

A protestánsok úgy gondolták és gondolják ma is, ha sok pénzem van, akkor Istennek azt tudom bebizonyítani, hogy hiszek benne. Az emberi történelemben eddig senki nem gondolt arra, hogy a pénzt azért kell felhalmozni, mert könnyebb az üdvözülés. A pénz felhalmozásával Pál és Kálvin is szembe ment Beavató Mesterünk tanításaival, aki korbáccsal verte ki a templomból a pénzváltókat és a kereskedőket. Ha Beavató Mesterünk korbáccsal verte ki a pénzváltókat a templomból, akkor Kálvin tálcán hozta vissza őket. Ott vagyunk, ahol a mart szakadt, vagyis mintha nem is lett volna beavató tanítás az egyetemes tudatosságba. Beavató Mesterünk idejében és még kb. 1500 éven át nem volt sem kapitalizmus, sem tőzsde. A pénz, a kapitalizmus, a tőzsde stb. annyira megtetszett a háttér hatalomnak, hogy létrejötte óta nem enged el a harapófogó rabszolgaságából, lásd például a holland magánkézben levő, külön hadsereggel és belső szabályzattal rendelkező Kelet –Indiai Társaság által végzett több ezres gyilkosságokat. Ha a katolikusságban a pénz felhalmozása a társadalmi ranglétrán való előbbre jutást célozta meg, illetve valamennyi jutott a közösségre is pl. egy egyetem, akadémia, közalapítvány létrehozására stb., akkor a reformációban a megfoghatatlan hitre alapozva a cél a pénz általi üdvözülés lett. A pénz elherdálása, elvesztése pedig korrupciónak, bűnnek számított, amivel gyengült az embernek az Istenbe vetett hite. A kapitalizmusban a pénz lett az új Isten, vagyis a pénzzel előállított valóság lett az új valóság, az ál-valóság. Napjainkban pedig a pénzkapitalizmus utáni digitális kapitalizmusban már az adat az új Isten, ahol már nem pénzügyi spekulációkkal hozzák létre az álvalóságot, hanem a manipulált adatokkal.