253. A változás (2)

 

A Calvinus irányította Genfben a XVI. század második felében kialakult diktatórikus intézményes fegyelmi rendszert a konzisztórium gyakorolta, amely idővel a bankok alapítását is elfogadta. A bankalapítás egy közel húszéves küzdelem eredménye volt a városi tanács és a lelkészekből és világiakból álló konzisztórium között. A konzisztórium vagyis a genfi kollektivizmus alapelve leginkább úgy írható le, mint a „mindenre képes egyház”, amely mint vallási közösség egy szorosan szervezett társadalmat alkot, amely miközben a világi hatóságokat saját rendelkezéseinek rendőrségi végrehajtójaként használta, párhuzamos mintaként lásd a katolikus vallás inkvizíció rendszerét, nemcsak irányította azt a kivitelezendő dogma érdekében, hanem maga is egy kvázi államként működött a svájci államban: saját törvényei alapján határozta meg tagjai számára a követendő viselkedési normákat, elfojtotta a közrendet vagy közerkölcsöt sértő kihágásokat, gondoskodott az ifjúság neveléséről és a szegények megsegítéséről. 

Amikor a diktatórikus kálvinizmus, amely számlájára kb. 30-40 halott is írható, köztük a spanyol orvos Szervét Mihály lelke is, már nem csak egyetlen város, Genf hite volt, hanem egy nemzeti állam kisebbségi felekezeté, ahol az egyházi és a világi hatalom közötti viszony jelentősen átalakult. Nem az állam hódította meg a kálvinizmust, hanem a kálvinizmus az államot. A kálvinista egyház igényt tartott arra, hogy kollektív felelősséget vállaljon tagjainak erkölcsös viselkedésére, különösen a gazdasági kapcsolataira. A genfi egyház első fél évszázada tehát egy hosszan tartó kísérlet volt annak érdekében, hogy egy olyan gazdasági rend szerveződjön, amely méltó Krisztus országához – és amelyben a lelkészek úgy viselkedtek, mint a régi szövetség prófétái. A hitel kérdése Genfben nemcsak a kisiparosok és kereskedők részére volt fontos, hanem a város részére is, amely által Genf fokozatosan pénzügyi központtá vált. A szükséges pénzügyi források biztosítása érdekében a város tanácsa komoly összegeket vett kölcsön Bázelből és Bernből, és ezt 10-12-%-os kamatlábbal devizakereskedelemre és kölcsönök kihelyezésére használta. 

Calvinusnak és segédének Beza Todornak kortársa volt Ulrich Zwingli, aki elsősorban Zürichben és Bázelben dolgozta ki saját vallási és társadalmi nézeteit, és mint Luther és Kálvin közötti féluton levő reformer, gyakran hangoztatta azt a tételét, miszerint a magántulajdon a bűnből ered és figyelmeztette a gazdagokat, hogy aligha juthatnak a mennybe. Továbbá, elítélte a konstanzi és bázeli zsinatokat is, mert elnézőek voltak a földek jelzáloggal való terhelésére, miközben hangsúlyozta, hogy a kamat fizetése kötelező, ha azt az állam engedélyezi, ennek ellenére a kamatot mégis Isten törvényével ellentétesnek nyilvánította. 

Amit a XVI. század bemutatott reformerei biztosan tudtak, hogy ami lezárult pl. a középkori katolikusság azt ismerték, de azt,  hogy mi lesz a reformmozgalom következménye, azt nem látták előre pl. a milliók halálát okozó harmincéves háború. Azt is látták, hogy számos különbség van a régi és az új dogmák között, valamint a régi és az új gyakorlatok között. Amit a tömegember tapasztalt, az nem volt más, mint a feszültség, a sokkhatás, az ellentmondás a régi és az új dogmák között, amit vagy fel tudtak oldani magukban, vagy nem. Ezért megoldásként számos javaslat született, pl. voltak, akik azt hangoztatták, hogy vissza kell térni az ősi egyszerűséghez. Mások pedig azt, hogy az emberiség fokozatosan fejlődik és újjászületik, hogy az észnek győzelmeskednie kell a babona, a katolikus vallás és annak kapzsisága felett. Felmerült a kérdés, hogy létezik esetleg egy harmadik út is? Nem lenne lehetséges, hogy az elért gazdasági- társadalmi és kulturális sikereket esetleg olyan keresztény erényeknek tulajdonítsák, mint a takarékosság, a szorgalom,és a józanság? Talán elképzelhető, hogy az a szakadék, amely az anyagi jólét világa és a lelki élet között tátong, úgy hidalható át, hogy az anyagi érdekeket Isten szolgálatába állítják? Ez az elgondolás volt az a forradalom, amely az új keresztény jellemtípus kialakulásához vezetett, amelynek megalkotásán a reformáció megalapítói dolgoztak. Nem társadalmi reformprogramról volt szó, hanem gazdasági és erkölcsi megújulásról, egy új üzleti és közéleti élet kialakításáról, egy vallás-gazdaságról, amelyre egy új társadalom, egy új Izrael alapítható, Ahogy Paulus idejében, úgy most is a romai birodalommal szembeni harcról, forradalomról, egy a rómainál szigorúbb fegyelemről és jellemről volt szó, egy olyan lázadásról, amely mindenben az ellentéte kívánt lenni annak az engedelmességnek, amelyet a római katolikus egyház követelt. 

A reformátorok azt hirdették, hogy a római katolikus egyház és vezetői fényűzők és hivalkodók. Ezzel szemben a reformált egyház tagjai takarékosak és szerények kell legyenek. Ha a római egyház engedélyezte az alamizsnaosztás látszatjótékonyságát, akkor a reformátusságnak el kellett fojtani a koldulást, és ragaszkodni kellett a szorgalomhoz és takarékossághoz. Ha a római egyház megengedte hívőinek, hogy azt higgyék, hogy ha világi életükben szenvednek és folyamatosan jót kell cselekednek, akkor üdvözülnek a másvilágon,- mintha az ember egyezkedhetne az Istennel-, akkor ezzel szemben a reformált hívőnek úgy kellett megszerveznie életét, hogy azzal Isten szolgálatában álljon. Ha a római egyház elítélte a haszon hajszolását, mint a vallásos életnél alacsonyabb rendű cselekedetet, miközben alkalmazta a simoniát az egyházi állások betöltésekor és adományokat fogadott el a gazdagoktól, akkor a reformált hívők üzleti ügyeiket a legnagyobb komolysággal kell intézzék, mintha az az istenfélelem egyik formája lenne. Megjegyzés: vajon hol tartotta be a reformált vallás Beavató Mesterünk azon tanítását, hogy egyszerre nem lehet szolgálni az Istent is, és a mammont is. Ha a római vallásban a cél a személyes üdvösség, akkor a reformált vallásban a cél Isten dicsőségének szolgálata, amit nemcsak imádságos hittel, hanem cselekedettel is keresni kell, pl. a világ munka általi megszentelésével. Ezért gyakorlatias a kálvinizmus. Ahogy állították, a jócselekedetek nem az üdvösség eléréséhez kellenek, hanem az üdvösség bizonyításához. 

Calvinus következetes dogmatikája kiválóan alkalmas arra, hogy felszabadítsa az emberekben a meggazdagodási vágyat és fegyelmezett társadalommá alakítsa az emelkedő polgárságot, amely tisztában volt saját képességeivel és a lazább erkölcsű világ közötti ellentéttel, valamint büszke volt azokra az erényekre, amelyeket képviselt. Így készen állt arra, hogy bármilyen eszközt is felhasználjon pl. forradalmat, háborút, gyarmatosítást, hogy meggazdagodási céljait elérje, mert az ügy, amelyről szó volt, nem pusztán önérdek volt, hanem Isten akarata és szolgálata. Megjegyzés: a hódító és rabló keresztes hadjáratok jelszava azt volt, hogy "Isten is azt akarja" . Mintha az ember közvetlenül tudná, hogy mi az Isten akarata. A kálvinizmus vallás-gazdasága, ahol a gazdagság a vallást szolgálja nemcsak egy új teológiai dogma, vagyis rendszer volt, hanem egy új erkölcsi és társadalmi magatartás is. Kálvin azt jelentette a XVI. századi polgárság számára, amit Marx a XIX. század proletariátusa számára, a kettős predesztináció tana pedig ugyanazt jelentette, mint később a történelmi materializmus. Ami a kettőt összeköti az a pénz, a tőke és a tőkét /pénzt előállító munka és kereskedés, a fejlődésbe és a haladásba vetett téves hit. 

Akárcsak Mózes és Paulus, Calvinus is arra tanította Genf népét, hogy ő a kiválasztott nép, hogy Istennek terve van vele az új európai Izrael kiépítésében, mert csak így tudta őket rávenni arra, hogy dogmatikáját általuk kivitelezze. A kór kényelmes, gőgös és önző, pazarló és félig csődbe ment királyaival és nemeseivel szemben a kálvinizmus katonái harcedzettek voltak. Nem csoda, hogy több forradalmat is végrehajtottak, és politikai, társadalmi, gazdasági felfogásukkal rányomták bélyegüket pl. az új amerikai államok kialakulására is. A tanítás egyszerre ötvözte a vallással és a gazdaság működése által elvárt egyéni felelősséget, fegyelmet és aszkézist, valamint ezen képességek gyakorlását a társadalomban és az intézményrendszerben. A kálvini tanításból egyaránt levezethető az individualizmusra való nevelés és a fegyelmezett közösség kialakítása. A vallás-gazdaság kálvinizmusa évszázados hatása összetett, és messze túlmutat, mind az egyházi intézmény határain, mind a gazdasági intézmény határain.