254. Az új rendszer (2)

 

         3. Jézus a régi szövetség törvényét eltörölte (a törvény, mint ellenőrző eszköz): Paulus képmutatásával szemben, amikor a dolgok fordítottját volt képes állítani, Beavató Mesterünk kijelentette, hogy nem fog egyetlen betű sem beteljesületlenül maradni, amíg minden be nem teljesül. Ha tehát a törvény már nem számít, akkor az erkölcsiség alapja sem a régi szövetség mózesi törvénye, hanem az új dogma. Ennek a manipulációnak az volt a következménye, hogy a püspökök és a papok már a Paulus adta hierarchikus hatalmat, elsőbbséget és felsőbbséget képviselték. Paulus lehetőséget adott a zavarkeltő értelmezéseknek is, pl. a bűnök bocsánatában a császárok és királyok bűneivel a pápa, a gazdag arisztokraták bűneivel a püspökök, a közember bűneivel pedig a városi és falusi papok foglalkoztak. 

Látszólag Paulus nem csak a régi szövetség törvényeinek betartását (pl. a zsidó egyenlő a göröggel) törölte el, hanem Beavató Mesterünk tanítványainak elsőbbségét is és ezzel bevezette a kettős apostolságot. Nem találunk arra bizonyítékot, hogy Beavató Mesterünk tanítványai elfogadták volna Paulus dogmatikáját, lásd pl. az első apostoli zsinat név alatt ismert találkozót a jeruzsálemi tizenkettő és szórványban működő Paulus között, ahogy arra sem, hogy Paulus elfogadta volna a tanítványokat. A feljegyzésekben sikerült megőrizni, hogy Paulus és Beavató Mesterünk tanítványai között ellentétek voltak, illetve arról is, hogy Paulus fölényeskedően viselkedett pl. Péterrel és Jakabban szemben. Hogy Paulusnak nem volt szüksége a tanítványok tudására, az is mutatja, hogy a kanonizált evangéliumok közé nem került be pl. sem Tamás, sem Barnabás vagy Mária Magdolna evangéliuma. De miért és hogyan tudott győzni a paulusi dogmatika Beavató Mesterünk tanításaival és tanítványaival szemben? Úgy, hogy a Paulus alkotta dogmatika könnyebb és megfoghatatlanabb, hétköznapibb, a tömegnek való volt, és a Gresham szabály szerint az alacsonyabb minőség mindig győz a magasabb fölött. Mivel a paulusi vallás elkülönült Beavató Mesterünk tanításaitól, azt is jelenti, hogy a római és a nem pogány érdekeket egyben kiszolgáló farizeus Paulus elárulta a galileai Beavató Mesterünket. De akkor miért hivatkozik annyiszor Jézusra, miért takarózik Paulus Jézussal? Mert Jézust Isten helyébe tette, akit imádni kell. Ahogy Mózes Istent használta fel politikai céljainak megvalósításához, úgy Paulus Jézust használta fel, hogy megbízatását teljesítse. Pedig Jézus soha nem kérte, hogy őt imádják, vagy hozzá imádkozzanak. Ő azt tanította, hogy Isten országa bennünk van, és abban tud segíteni, hogy ezt felismerjük pl. oda azok léphetnek be, akik az Atya akarata szerint cselekszenek, vagyis az Atyához akarnak visszatérni. Lásd " amikor imádkozol menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál a te Atyádhoz". Nincs tehát Paulus féle egyenlőség és Calvinus féle predesztináció. 

Beavató Mesterünk arra emlékeztetett, hogy feladatunk van: visszatérni az Atyához. Az Atyához visszatérni pedig csak egyetemes emberként lehet. A visszatérés lehetősége mindenki számára adott: egy egész életet kapunk erre az egyetlen feladatra. Ezzel szemben Paulus azt hirdette, hogy csak a megfoghatatlan hit (a Tórába vetett hit) által lehet a mennyekbe jutni és a cselekedetek nem számítanak. Ezzel a tételével Paulus az egyetemes embert szétszedte, mert megszakította a gondolat-szó és cselekedet közötti harmóniát, kapcsolatot és összefüggést, ami az egyetemesség megvalósításához szükséges. Amikor ez a harmónia megszakad, akkor jelenik meg a tudatlanság, a hazugság vagyis a vallásos fogalomban a bűn: a szó nem fedi a cselekedetet és a cselekedet a gondolatot. Paulus azt nem mondta el, hogy dogmatikája tökéletlen, ugyanis a hit problémája egyben a tudatlanság problémája is, mivel nem tudjuk, hogy „mekkora és milyen” legyen hitünk, pl. ahhoz, hogy a református vallás szerint a mennybe és ne a pokolba kerüljünk. Hitünk mérlegelésében azt sem tudjuk, hogy mikor állunk az individualitás, és mikor az egyetemesség oldalán, illetve pl. 24 óra leforgása alatt gondolatban-szóban és cselekedetben mennyire vagyunk individualisták és mennyire egyetemesek. Hinni sok mindenben lehet, így az egyenlőséget segítő pénz istenében is. Jézus tanításai kézzel foghatók voltak, mivel az életre tanítottak, pl. arra, hogy hogyan ne legyünk farizeusok, mint Paulus. Amint mondta: sokan jönnek majd az én nevemben és azt mondják: én vagyok a Krisztus. A farizeus Paulus egyházi hatalmat épített fel, Jézus pedig az önmagunk feletti uralomra tanított.

            4. Jézus követői vessék magukat alá a hatóságnak, mert kötelességgel tartoznak (a hatóság , mint ellenőrző eszköz): valójában Jézus kritikát fogalmazott meg a hatósággal, a háttérhatalommal szemben, pl. elítélte a korrupt farizeusokat, felborogatta a pénzváltók asztalait a templomban. Paulus pedig azt hangoztatta, hogy a hatalmat Isten is támogatja. Ezt a dogmát később Calvinus is átveszi, amikor azt mondja, hogy a gazdagok hamarabb üdvözülnek, mint a szegények. Aki pedig ellenáll a hatalomnak, az Istennek áll ellent, vagyis bűnös és így kárhozatra jut. A hatalom érdeke az volt, hogy a római birodalomban engedelmes keresztények legyenek, akik nem kérdőjelezik meg az uralkodók hatalmaskodását, nem szegülnek ellent a rendszernek, nem reklamálnak, és nem tüntetnek. Ez is egyike azon okoknak, hogy Róma, mint a birodalom fővárosa, Paulus manipulatív ellenőrző dogmáját fogadta el, mert általa kialakítható volt a lojális, csendes, nem tüntető római polgár. Ahogy az akkori hatalmi manipuláció tette: cirkuszt és kenyeret adott a népnek. A manipuláció abban állt, hogy Paulus azt hirdette, hogy aki a birodalomnak lojális, az Jézusnak is lojális, engedelmes. Ami között természetesen semmilyen összefüggés nincs, de jól hangzik. A római birodalom vallása az új kereszténység ellenőrző vallásává vált. Nem véletlen, hogy a hatalmon levő királyok és császárok a pápákkal együtt évszázadokon át ellenőrzést gyakoroltak a teremtett ember fölött, vagyis ugyan azt az embert két hatalom ellenőrizte. A közösködés pl. az inkvizíció működésének idején is tetten érhető, ahol a vallás meghozta az ítéletet, a hatalom pedig végrehajtotta azt. Így a vallás lelkén nem száradt vér.

           5. Jézus az emberek bűne miatt halt meg (a bűn mint ellenőrző eszköz): Ő volt az, aki megváltotta az embert az ősbűntől, Ádám bűnétől. Ezért Jézus a megváltó, aki az emberért áldozatot hoz. Paulus állítása ellentmond Beavató Mesterünk tanításainak, mert az evangéliumokban nincs utalás arra, hogy Beavató Mesterünk magát megváltónak vagy messiásnak nevezte volna, lásd a Pilátussal folytatott beszélgetést. Paulus Beavató Mesterünk halálát arra használta fel, hogy kiszolgálja az új hatalmi, birodalmi ellenőrző vallást, ahol az ember lemond önrendelkezéséről, felelősségéről, kis isteni voltáról, mert lecseréli azt egy vallásos ellenőrző függőséggel, ami az eredendő bűn miatt járó büntetés. Jézus nem szólt az eredendő bűnről és a zsidó írásokban sem úgy szerepel az, ahogy Paulus megfogalmazta. A manipuláció abban áll, hogy ha elfogadjuk, hogy bűnösök vagyunk (a bűn, mint az egyenlőség alapja) akkor hajlandók vagyunk elfogadni bármilyen felszabadító dogmatikát is. Paulus a felszabadítást egyrészt a hit általi üdvözülésben, a bűnöktől való megszabadulásban látta, mert szerint mindenki ítélet alatt van és az ítélet alól senki és semmi sem tud felszabadítani, csak a hit (a Tóra hite), illetve a Krisztus általi megváltás. Paulus szerint a ma született gyermek is bűnös. Ezzel szemben Beavató Mesterünknek a gyermekek ártatlanok, vagyis még rendelkeznek egyetemességgel, amit később az individualista, tévesen felnőttkornak nevezett években elveszítenek. Másképp mondva a felnőtt kor, a vallásos bűn kora. Amikor Beavató Mesterünk azt jelenti ki, hogy "engedjétek hozzám a gyermekeket", akkor mindazokat várja, akik egyetemes, gyermeki tiszta lelkülettel rendelkeznek. Ez pedig nem az, amire az óvódákban és az elemi iskolákban gondolnak. A gyermeki tisztaság nem a testhez, az időhöz, hanem a lélekhez kötött. Paulus elfelejtette, hogy az emberek képesek önmaguktól megigazulni és bűnbocsánatot tartani. Szerinte kell a hatalmi bűnbocsátást szolgáltató egyház. pl. a gyónás általi megtisztulás. Ha tehát létezik a bűn, akkor kell egy intézmény is, amely a bűnök alól felment, illetve kell a megváltó is. Paulus a külső bűnben, a megváltásban és az intézményben gondolkodott. Beavató Mesterünk  pedig a belső emberben. A bűn vallásos fogalma az, ami köré szerveződik a megváltás és a megváltó személye. Paulus elfelejtette, hogy mindezekre a felmentő műveletekre az ember önmagában is képes: ha tévedtem, ha eltévelyedtem, képes vagyok a helyes útra visszatérni. Ha valakit megbántottam, akkor bocsánatot tudok kérni. Paulus nem ismerte a megbocsátást, pl. a tizenkét apostolnak sem tudott megbocsátani. Ha viszont nincs bűn, akkor nins szükség sem megváltóra, sem az intézményesített bűnbocsánatra, a gyónásra, a búcsúra, a bűnök fejében való templomépítésre és más kiengesztelő rítusokra. A bűnnel kapcsolatosan felmerül az a kérdés is, hogy az ellenreformációra szervezett 1560-as évekbeli tridenti zsinat miért vezetett be újabb olyan hét bűnt, amelyek korábban erkölcsi viselkedési formák voltak? Miért lett az erkölcsből bűn? Csakis az ellenőrzés miatt, mert pl. a gyónással az egyház a hívektől olyan információkhoz is jutott, amelyet a hierarchikus ellenőrzési és jelentési folyamatban, a Paulus féle büntetésben és a jutalmazásban felhasznált. Jézus nem a bűnt hirdette, hanem a megbocsátást, pl. "menj el, békülj ki előbb testvéreddel, és akkor térj vissza" és a szeretetet pl. "ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást". 

     6. az önkiválasztott Paulus magáról azt tartotta (tehette mivel tanuk nem voltak), hogy a kinyilatkoztatást közvetlenül Istentől kapta és ezért nagyobb autoritása van, mint a többi apostolnak, akik Jézussal voltak (az autoritás mint ellenőrző eszköz): a manipuláció ebben az esetben az, hogy a feljegyzések szerint Paulus Damaszkusz felé Beavató Mesterünkkel találkozott és nem Istennel, illetve az, hogy Őt Istennel azonosította. Ezzel Paulus magát Beavató Mesterünk tanítványai pl. Jakab, Péter, Tamás, Mária Magdolna fölé helyezte, amivel azt is megkérdőjelezte, hogy Beavató Mesterünk hogyan választotta ki tanítványait, illetve milyen tanítványokat fogadott el. A szemtanú nélküli látomásában, víziójában állítólag Paulust a hang csak arra kérte, hogy hagyjon fel az új keresztények üldözésével. A Paulushoz közelálló Lukács pl. nem említi azt, hogy Paulus az evangélium hirdetésére felhatalmazást kapott volna. Bármi is történt a tanú nélküli eseményt nem lehet sem cáfolni, sem igazolni. A cáfolhatatlanság tettével pedig Paulus a tényszerűség helyett a misztikusságot vitte be a dogmatikába, a történetiség helyett immár a második megfoghatatlant (az első a hit, a második a látomás). Paulus a látomással átfogalmazta Jézus és tanítványainak történetiségét, ami precedenst adott arra, hogy Paulus után másoknak is látomásai legyenek pl. a szenteknek. Senki nem vonhatta kétségbe Paulus látomását, anélkül, hogy ne Beavató Mesterünk, vagyis Isten létezését kérdőjelezte volna meg. Következik, hogy Paulus látomása, felért Isten kinyilatkoztatásával. Vajon ha nincs a Szanhedrin érdeke Paulus mögött, akkor is ilyen sikeres látomásai lettek volna? Akkor is ilyen sikeres vallásalapító lenne? A hatalmi érdek a hangadó szereplőt, a felépített tekintélyt mindig maga előtt tolta pl. Luthert és Calvinus is. Ez Paulus esetében sem volt másképp. A római állampolgár Paulus mögött ott állt a Szanhedrin, majd később a római birodalom érdeke. 

A birodalom utólag felkarolta Paulus vallási modelljét, mert a birodalomnak engedelmességre, csendes kormányzásra volt szüksége, hatalomra és ellenőrzésre a tudatlan tömeg fölött, a vallásos félelemkeltés és tudatlanság pedig jó alapnak szolgált. A hierarchikus egyházi szerkezet (papok, püspökök, pápák), a pápai dekrétumok, a tanácsi határozatok, a zsinatok stb. mind megfeleltek a birodalom elvárásainak, ahol az egyházfő a birodalom császára volt. Nem az volt a fontos, hogy Beavató Mesterünk mit tanított, hanem az, hogy mit mondott a tudatlanok dogmája. Paulus egy olyan Jézusképet épített fel, akit Isten helyébe tett és ezért őt imádni kellett. Az egyház ugyan látta, hogy Paulus dogmatikája és a tizenkét tanítvány tanításai között szakadék van, amint azt is, hogy a tizenkettő több, mint az egy. Ennek ellenére farizeusságból megalkudott és a könnyebb, individualista és hatalmaskodó páli dogmatikát fogadta el. Az engedékeny, lojális keresztény modell erénnyé, példaképpé lépett elő, amelyet gyakran az évszázadok alatt számos felépített szent által testesítettek meg. Jézus soha nem tanított arra, hogy magunk fölött hatalmaskodókat fogadjunk el. De arra megtanított, hogy nem szolgálhatunk egyszerre két urat, a szellemet és az anyagot, az egyetemességet és az individualitást, illetve adjuk meg a császárnak, ami a császáré és az Istennek azt, ami az Istené. Éljünk kiegyensúlyozottan, testi és lelki harmóniában a többi emberrel és a teremtett világgal együtt és kerüljük a hatalmaskodókat. Ahhoz, hogy vissza lehessen térni Beavató Mesterünk tanításaihoz le kell bontanunk a Paulus féle verziót pl. ki kell zárni Paulus leveleit a kanonizált dokumentumokból és újra kell értelmezni a valamikor eretneknek nyilvánított és apokrifnak titulált evangéliumokat. A Beavató Mesterünkhöz való visszatérés lehetősége több évszázada, ahogy ma is adott. Ne feledjük el, hogy ha a hatalmi egyházzal szemben kritikát fogalmazunk meg, akkor a páli vallással szembeni kritikánkat fogalmazzuk meg, és így nem megyünk szembe Beavató Mesterünkkel. Ő a mindig érvényes, idő felett álló vallás és hatalommentes egyetemességbe, a transzcendens létezésbe avatott be minket. A tudatlanok részére vallások voltak, vannak és lesznek, mert a tömegember vallás és hatalmaskodás nélkül nem tud élni. És ezt Paulus is tudta. Amit viszont nem tudott, hogy a vallásosság nem az utolsó állomás.