252. Technomorál: közösségi szint

  

Amint az egyéni, velünk született erények bemutatásánál már említettük, az erények megnyilvánulásai a közösségekben, a társas kapcsolatokban morális követelménnyé változnak, amelyek szabályozzák a társas kapcsolatokat (együttélést), úgy a vallásos, mint a nem vallásos, polgári közösségekben. A külső szabályozás mindig a belső erényes magatartáson alapul, ami nem jelenti azt, hogy az egyéni erények csak az egyén szintjén létezhetnek és érvényesülhetnek. Elvárt volna, hogy a bennünk levő örök erények minél nagyobb mértékben megnyilvánuljanak a közösségekben is. Hogy ez nem így van, annak oka leginkább az, hogy nem ismerjük lelkünk erényeit, vagy ha ismerjük, nem vagyunk képesek kinyilvánítani, illetve erényeink és a külső, közösségi erkölcsi normák között különbségek vannak. Mivel a külső, változó normaértékeket ‒ az erkölcsöt ‒ a tudatlan ember hozza létre, érdemesebb az örök erényeinkhez ragaszkodnunk. Az erkölcsi szabályok, normák változásai nyomonkövethetők az elmúlt évszázadok történéseiben, és látható, hogy ami korábban erkölcsös volt, az ma már nem az, vagy fordítva.

A társadalmi erkölcsi normák leginkább a társadalmi igazságosságot, valamint a közjó érdekeit szolgálják. A felmerülő kérdés ez esetben az, hogy mit értett az uralkodó hatalom társadalmi igazságosságon és közjón? A szabadkőművesek által „csinált” francia forradalom mesterpéldája annak, hogy az akkori vallási és királyi hatalom és a forradalmi érdekek nem ugyanazt értették társadalmi igazságon és közjón. Látható, hogy egyik hatalmat sem érdekelték azok az erények, amelyek az egyén boldogságát szolgálnák, pl. a bölcsesség, a szeretet, az igazságosság, a türelem, a mértékletesség és a bátorság. Épp ellenkezőleg, az ellentétek szításával és az „oszd meg és hatalmaskodj” fölötte elv alkalmazásával a hatalmi érdek arról szólt, hogy a harmonikusan szervezett (szerveződött) közösségi életet valamiképpen megbontsák.

A tudatosan előidézett XVIII. századi francia, ahogy majd később a XX. századi orosz „forradalom” (mindkettőt ugyanazon érdekcsoport idézte elő) célja is az volt, hogy hatalmi érdekből átrendezze az emberi kapcsolatokat, olyan „rendszert” hozva létre, amelyben nincs szükség pl. a szeretetre, a türelemre, az alázatra és az igazságosságra, amelyek egy működőképes társadalom (közösség) bevált kötelékei. Az „oszd meg és hatalmaskodj fölötte” elvnek nincs szüksége az emberek egymáshoz való közeledéséhez, esetleg a társadalmi önszerveződésre. Épp ellenkezőleg, a lényeg az elidegenedés, mert az individualista ember könnyen befolyásolható és így félrevezethető. Nincs szükség arra, hogy az emberek felfedezzék, hogy pl. az erények tekintetében ők testvérek; hogy ők csak részt vesznek egy hatalmas anyag- és energia-körforgásban, amelyet életnek neveznek. Tehát úgy kell az életüket berendezni, ahogy a hatalom erkölcsi normái elvárják. A társadalmi normák gyakran mellőzik pl. a türelmet, amivel arra lehetne késztetni az emberek, hogy egymást meghallgassák, megértsék és elfogadják. Épp ellenkezőleg, a lényeg az elszigetelődés, az elmagányosodás. A türelem nemcsak mások tiszteletét jelenti, hanem az önmagunkkal szembeni tiszteletet is. Nem véletlen, hogy a közösségi konfliktusok mindig is jelen voltak és jelen lesznek a transzhumanizmus elkövetkező évtizedeiben is, ahol, ahogy eddig is, nemcsak az erkölcsi normákat kell majd betartani, hanem a „csinált” transzhumanizmuban, az elgépiesedés, eltömegesedés csendes forradalmában megjelenő konfliktusokat, nézeteltéréseket, a társadalmi felelősségvállalás hiányát is kezelni kell. Az előbbiekre való utalással jegyezzük meg, hogy Friedrich Nietzsche A morál genealógiája c. művében megkülönbözteti az életet támogató nemes, előkelő morált és az életellenes részvétmorált (ressentiment): [„mialatt az előkelő morálok mind az önmagukra való diadalmas igent-mondásból sarjadnak elő, a rabszolga-morál már eleve nemet mond arra, ami „kívül van”, ami „más”, ami „nem-önmaga”: s ez a „nem” az ő teremtő tette. Épp az érték-tételező tekintetnek ez a megfordulása ‒ ez a szükségszerűen kifelé forduló irány a visszafelé, önmagára irányultság helyett ‒ rejlik benne a ressentiment-ban: ahhoz, hogy a rabszolga-morál létrejöhessen, először mindig valami ellenes külső világra van szüksége”.] Közösségi szinten az erkölcs abban tud segíteni pl., hogy:

1. a közösség, a közjó érdekében cselekedjünk: ez feltételezi, hogy a közösségben, a társadalomban léteznek a közjót szolgáló szabályok, illetve azok az erényes emberek, akik a szabályokat végrehajtják. A közjó alapja az igazságosság és a rend, továbbá a közösségen belüli önrendelkezés, a szabad közlés (kommunikáció), a kölcsönös tisztelet és az egymás iránti felelősség. E közösségi normák nélkül individualista, hazug, szétesett közösségek képződnek. Az igazságosság pl. a társadalmi felelősségvállalás alapja. Az egymásra figyelés pedig abban segíthet, hogy a közösségen belüli feszültségek elkerülhetők, illetve megoldhatók legyenek, továbbá segíti a közlés nyíltságát is.

2. a közösségben megőrizzük mindazokat a morális erősségeket, amelyek által megőrizhetjük önrendelkezésünket, önszabályozásunkat, ugyanakkor alkalmazkodni tudunk a világszintű változásokhoz. A közösség önszervezettsége, bátorsága szükséges ahhoz, hogy kiálljon a saját érdekeiért és az elvárt, kedvező társadalmi változásokért. A nyugatias modernitásban gyakori jelenség a közösségeken belül az emberi kapcsolatok lazasága, az én-központúság (egoizmus, individualizáció) felerősödése, s ez veszélyezteti a közösségi és az egyéni értékek stabilitását. A transzhumanista törekvések átláthatatlansága, gyors változása, a hatósági védőháló hiánya, a kényelem stb. számos kockázatot jelent a közösségekre nézvést, pl. az egymás iránti felelősségvállalás romlását, az egyének én-központúságát (közösségellenességét) és elszigetelődését, ami gyengíti a közösségek erejét.

Az erényes élet tehát nemcsak az egyéni, hanem az erkölcsök alapján levő társadalmi normák, a hagyományos társadalmi követelmények szerinti életet is jelenti, továbbá az új, transzhumán társadalom kialakulásával szembeni elvárásokat is. Ennek érdekében mindenekelőtt érdemes lenne újraértelmezni – többek között – a következőket:

a) az embert és az emberi kapcsolatokat: pl. az értelmes és tudatos emberi magatartást elkülöníteni azoktól, akik a gépek imádatában szenvednek. Meghatározni, hogy ki a hagyományos, tradicionális ember, és ki a transzhumán, aki azonosul a technokrata haszonleséssel. Nem engedhetjük meg, hogy az algoritmusok korlátozzák vagy feltételekhez kössék az emberi méltóság tiszteletét, az erényességet, vagy kizárják az együttérzést, az irgalmat, a megbocsátást, és mindenekelőtt a reményt, hogy az ember képes a transzhumánból (az elgépiesített emberből) a humánba (a teremtett emberbe) visszatérni.

b) a képzést és az oktatást: pl. a tanár és diák viszonyát, a tanítandó anyagok színvonalát, a diákmorált, az önálló munkavégzést, a kritikus gondolkodást, a tájékozódást és tájékoztatást (kommunikációt), stb.

c) az egészségügyet: pl. az orvosi vagy gépi javaslatokat, gyógyulási módokat, az orvos és páciens közötti bizalmi kapcsolatokat, az orvosi titoktartást, az egészségügyi adatok biztonságát, stb.

d) a munkát: pl. hogyan lehet munkaszerződés, tehát adózás nélkül pénzt keresni, mi legyen a munkáltató és a dolgozó viszonya, mi számít munkának, stb.

e) a gazdaság és pénzügyi műveleteket: pl. a digitális adatok gyűjtése, feldolgozása és kezelése, a digitális pénz használata, a pénz bálványimádata stb.

f) a hadviselést: pl. az önállósodó (autonóm) fegyverek, a drónok használata stb. A béke fenntartására hivatott eszközök soha nem igazolhatják az igazságtalanságot, az erőszakot vagy az elnyomást, a mesterséges intelligenciával működő fegyverek alkalmazását stb.

g) a környezeti terhelést: pl. mesterséges intelligencia-modellek és a támogatásukhoz szükséges hardverek hatalmas mennyiségű energiát és hűtővizet használnak, ami jelentősen hozzájárul a CO2-kibocsátáshoz és megterhelik a szükséges erőforrásokat. Ahogy ezek a rendszerek, különösen a nagyméretű nyelvi modellek (LLM) egyre összetettebbé válnak, egyre nagyobb adathalmazokra, nagyobb számítási teljesítményre és nagyobb tárolási infrastruktúrára van szükség.

h) a vallást: a digitális vallásban a gépek imádata Isten helyébe kerülhet, ami innen nézve bálványimádásnak minősül;

i) a magánélet szabadságához való jogot: a mesterséges intelligencián alapuló közösségi színterek általi adatfeldolgozás és elemzés lehetővé teszi a felhasználók személyes viselkedésére, gondolkodására való következtetést, s ez szükségessé teszi az adatvédelmet az emberi méltóság és az emberi kapcsolatok védelmében. A magánélet szabadsága alapvető emberi jog. A magánélet szabadsága alapvető emberi jog. Továbbá, az emberi méltóság és magánélet tisztelete megköveteli, hogy a felhasználót ne azonosítsák a róla készült adathalmazzal. Ez leginkább akkor érvényesül, amikor a felhasználó egyéni vagy közösségi viselkedését úgynevezett „társadalmi pontozás" céljából elemzik.

j) a közjó tiszteletben tartását, így a transzhumanista eszközök átláthatóságát és hatósági elszámoltathatóságát: pl. az emberi szabadságot korlátozó, profitérdekű megfigyeléseket, amelyek korlátozásával növelhető lenne a digitális szolidaritás; Szükség lenne a digitális szolidaritásra.

k) a személyes felelősséget: jelenleg nem vagyunk képesek azonosítani és meghatározni, hogy ki milyen felelősséget visel a teremtett embert meghaladó eszközök használatáért, különösen azon mesterséges intelligencia alapú eszközökért, amelyek képesek tanulni, korrigálni és átprogramozni magukat. Nincs behatárolva, hogy a tulajdonos, a programozó, a felhasználó, vagy a manipulátor felelőssége mire és meddig terjed. Minden esetben a felelősség az eszközfejlesztőknél, a gyártóknál, az irányítóknál és a felügyelőknél kezdődik, majd megoszlik a felhasználókkal.

l) az újfajta egyenlőtlenséget: a transzhumanista eszközök, és ezen belül is a mesterséges intelligencia alkalmazása jelentős különbségeket mutatnak az anyagi, politikai és társadalmi befolyásolásokban. Matthew J. Gaudet és tsai. az Encountering Artificial Intelligence: Ethical and Anthropological Investigations c. tanulmányukban utalnak arra, hogy a mesterséges intelligencia világában a felhasználók részéről fokozottan tapasztalható az elidegenedés, az állandósuló kirekesztés, hátrányos megkülönböztetés (diszkrimináció), az új szegénységi formák megjelenése, a „digitális szakadék” szélesedése, a meglévő társadalmi egyenlőtlenségek növekedése, pl. a digitális lemaradás. Mindezek oka leginkább arra vezethető vissza, hogy a mesterséges intelligencia eszközei néhány nagyhatalmú vállalat illetve egyes kormányok kezében összpontosulnak, és így hiányzik az elszámoltathatóság. A hatósági ellenőrzés hiánya azzal a kockázattal jár, hogy pl. a mesterséges intelligenciát személyes vagy vállalati haszonszerzés céljából manipulálják, a transzhumanizmus elgépiesítő, tömegember-gyártó eszközeit általános gyógyszerként mindenre alkalmazhatónak vélik, és így a teremtett embert kizárják a megoldásokból. Tegyük fel az egyszerű kérdést: miért vagyunk az eszközök használatának passzív (tétlen) résztvevői és miért nem váltunk az aktív (cselekvő) részvételre, pl. felhasználói javaslatainkat továbbítsuk az algoritmusokat előállítókhoz és a „big data” tulajdonosokhoz.