245. Technomorál: az egyéni erények (1)

A teremtett embert meghaladó transzhumanista fejlesztések (elgépiesítés és eltömegesedés) igazi célja nem a profit és a hatalomgyakorlás kellene legyen, hanem ahogy Szókratész fogalmazott: a jó és boldog élet. Amely erősíti, nem pedig akadályozza törekvéseinket, hogy egy egyetemes, teljes, bölcs, emberhez méltó életet éljünk abban a nemzetben, ott és akkor, abban a részvételi térben és időben, amelyet az Egy szánt nekünk. 

A jó élet az erényekben gazdag életet jelenti, és nem az anyagiakban gazdag életet. A jó élet az, amelyet mások csodálatosnak, kívánatosnak és megvalósításra érdemesnek tartanak. Valójában minden emberi élet csodálatos, de csak akkor, ha azt a maga teljességében, egyetemességében, egészében valósítja meg. Ennek alapja az erényes élet és a szellem‒lélek‒test harmóniája. Az erények és a harmónia is bennünk vannak, csak fel kell fedjük őket magunkban. Egyiket sem lehet tanítani és tanulni, de gyakorolni lehet. Amit tanulni kell, az az erkölcsös közösségi élet. Az erényes és erkölcsös jó élet megvalósításához a XXI. század transzhumanizmusának képviselői szerint nincsenek jó gyakorlatok. Szerintük egyetlen gyakorlat van: a profit megszerzése. A mi feladatunk pedig az lenne, hogy ennek ellenére megtaláljuk az egyensúlyt (a kompromisszumot) az erényes és erkölcsös élet, valamint a profithajhászás között. Miután valakik „kiengedték a szellemet a palackból” együtt kell élnünk vele, alkalmazkodnunk kell a ránk erőltetett eszközök használatával, és egy rugalmas, az új digitális technológiákhoz alkalmazkodó erkölcsös, technomorális viselkedést kell kialakítanunk az elkövetkező évtizedekre.

Az erény egyéni, az erényből származó erkölcs pedig közösségi. Előbb az erény van, és azután az erkölcs. Csak az erényes emberek képesek igazi társadalmi normákat szabni. Az erénytelen emberek csak zavaros társadalmi normákat alkotnak. Nem véletlenül mondta Platón, hogy a társadalmat filozófusok vezessék. Aki erkölcsök szerint él, annak egyben erényesnek is kell lenni. De aki erények szerint él, annak nem kell a társadalmi, közösségi erkölcsökhöz igazodnia. Az erkölcs mindig is a tömegembernek, az emberi kapcsolatoknak szólt. Erkölcsös élet tehát az, ami a bennünk levő belső erényből fakad, és képes vezetni külső viselkedésünket, társas kapcsolatainkat, pl. meghatározni, hogy a közösségekben hogyan viselkedjünk, hogyan reagáljunk a különböző élethelyzetekre, hogyan tegyünk eleget a társadalmi és vallási követelményeknek (morálteológia), illetve úgy alkalmazkodjuk, hogy az példamutató legyen a családban és a többi ember számára. Az erények elsődlegesen egyéni életünket szolgálják, és egyben formálják is, hogy megőrizve egyetemes lelkünk tisztaságát és békéjét, olyan harmonikus lelki életet éljünk, amely hozzájárul személyiségünk fejlődéséhez is, pl. a jellemes, tudatos, teljes, egyetemes életünk megéléséhez.

Az erények tehát útmutatók, iránytűk, hogy egyéni és társas életünkben tájékozódni tudjuk. A két tájékozódási forma közül az egyéni, belső tájékozódás a fontosabb, mivel a belső tökéletesedés és tudatosságunk jelenik meg társas viselkedésünkben, és nem fordítva. A külső befolyások csak irányt mutató sarokpontok, de hogy mivel azonosulunk, azt mi döntjük el: elfogadjuk vagy elutasítjuk az azonosulást. Fontos tehát lelkünk erényességét, spiritualitását, értelmét fenntartanunk, mert csak így tudunk önmagunk transzcendens egyetemességével, a bennünk levő kisistennel, az örök igazsággal, renddel és szabadsággal kapcsolatban lenni. Az erények ezeknek a kapcsolatoknak az ébrentartását szolgálják, az erkölcs pedig e kapcsolatok megnyilvánulását a társas életben. Ha rangsorolni szeretnénk az erényeket, akkor az első helyen minden esetben a transzcendens erények lennének, mint a lelkünk tisztaságának, egyetemességének megőrzése, és az az éberség, alázat és önuralom az individuális énnel szemben, amely által lelkünk értelme, tudatossága a mindennapokban megőrizhető. Lelkünk tisztaságának megőrzése abban képes segíteni, hogy az individuális viselkedésünket, mint pl. félelmünket, aggályainkat, önzésünket, anyagi vágyainkat stb., féken tartsuk. Önuralmunk, egyetemességünk megnyilvánulása által pedig képesek legyünk ellenállni a haragnak, a rosszindulatnak, az irigységnek, a kényelemnek stb., hogy megőrizhessük lelkünk harmonikus egységét és egyensúlyát. Az egyéni erényességekből fakad a társadalom erényessége, ami az erkölcsös ‒ a társadalmi normák, szabályok, elvárások menti ‒ közös élet. Ahhoz tehát, hogy a transzhumanista emberek számára egy alkalmazkodó, rugalmas, elvárt viselkedést ki lehessen alakítani, először a már bemutatott egyéni erényes viselkedést kell megértenünk, majd ennek kivetülését, a társas kapcsolatok erkölcsös viselkedését.

Amennyiben egy közösség, egy társadalom tagjai egyéni erényekkel, felelősségtudattal rendelkeznek, akkor azok segítenek visszaállítani a társadalmi harmóniát és a közösségek szolidaritását, az erényes‒erkölcsös közösségek kialakítását. Ahogy az egyéni erényeket gyakorolni kell, úgy kell a közösségek erkölcsös viselkedését is gyakorolni. Az egyéni bölcsesség, a türelem, az igazságosság és az alázat mind olyan egyetemes lelki jellemek, amelyek hozzájárulnak a közösség rendjéhez, az emberek közötti kölcsönös tisztelethez, szolidaritáshoz és figyelmes bánásmódhoz. A kölcsönös tisztelet, vagyis az egyéni felelősségvállalás az alapja a közösség felelősségvállalásának. Az egyéni lelki gyakorlatozás, az erények felfedése növeli az egyéni felelősségvállalást, ez pedig a közösségi felelősségvállalást is. A közösségek egységét az képes kialakítani, ha tudatosodik a közösségben, hogy felelősséggel tartoznak egymás iránt. Az egyén lelki gazdagsága a közösség lelki gazdagságában, pl. a mások iránti együttérzésben, felelősségtudatban, a másokkal való törődésben (szolidaritásban) tükröződik vissza.

Az egyéni erények gyakorlása révén képesek vagyunk rendezni úgy a lelkünk belső világát, mint a külső világhoz való viszonyunkat. Ha lelkünk egyensúlyban (harmóniában) van, akkor világunk is egyensúlyban van. Mi vagyunk a világ, és a világ olyan, amilyennek alakítjuk. A lelki gyakorlatok azok az eszközök, amelyek képesek visszavezetni minket az individualitásból az egyetemességbe, amit személyes fejlődésnek is nevezhetünk. A belső erényességünk kialakításához alkalmazhatjuk a meditáció általi önmegismerést, az önnevelést (önreflexiót), amely elvezet a belső, lelki kiegyensúlyozottság (harmónia) megteremtéséhez, mert csak az egyensúlyban levő lélek képes a másokkal szembeni szeretetet és jóságot kinyilvánítani. Az alázat, a türelem és az igazságosság mind hozzájárulnak ahhoz, hogy jobban kapcsolódjunk másokhoz, és úgy éljünk, hogy másokra is odafigyelünk.

Mivel az erények lelkünk egyetemességünkből fakadnak, velünk jönnek a világra, ez azt is jelenti, hogy az erények spirituális jellemvonások, és egyben kapcsolatok is a teremtő Eggyel. Amikor tehát az erényeket gyakoroljuk, műveljük, voltaképpen az Eggyel való szellemi kapcsolatainkon dolgozunk. Mivel az erények az élő kapcsolódási szálak az Egyhez, ez azt is jelenti, hogy az erénytelen, anyagias élettel lemondunk a kapcsolatainkról. Az igazi erények az Eggyel kapcsolatot tartani képes transzcendens erények, mint a lélek értelme, ébersége, tudatossága, amelyekből származnak a többi erények, amelyeket inkább erkölcsként, a társadalmi viselkedéshez szükséges magatartásként, viselkedésként ismerünk. A transzcendens erények képesek leginkább segíteni bennünket abban, hogy a dualitások körforgása (cirkularitása), a fent és a lent, a kint és a bent, a hideg és meleg, a fény és a sötétség, a jing és a jang, a férfi és a nő stb. között egyensúly (harmónia) létezzen. A transzcendens erények közül a legmagasabb a tudatosság, amely a lélek cirkularitását, halhatatlanságát, idő-felettiségét, az életből a létbe, az időből a térbe jutását képes kialakítani. A tudatosság adja meg a léleknek azt a lehetőséget, hogy a halandó életen túl, az ittlevő létben önmagát megvalósítsa.