233. Az adatelemzés logikája

 

A „big data” technológia adatfelhalmozási munkaszakaszát az adatelemzése követi, amikor az elemzők pl. piaci előrejelzéseket, életminta elemzéseket, szerződéses kapcsolati elemzéseket végeznek. Ebben a szakaszában a cél már nem az adatok megszerzése, hanem a bevételek fokozása. Tegyük hozzá, hogy az adatfelhalmozás és az adatelemzés is több ciklusban zajlik. A bevételfokozás logikájában példaként vesszük az üzleti életben a korábban kölcsönös bizalmon alapuló szerződéskötéseket, amelyek az új egyoldalú szerződéskötésekben olyan új tranzakciókat is lehetővé tesznek, amelyre korábban nem volt példa. Ezek az új digitális szerződések egyben új üzleti modelleket is jelentenek. Az új üzleti modellben a „big data” technológia olyan adatokról is tud, amelyikről a szerződéses partner nem tud és adott esetben, szerződéses cikkelyként ellene fel is használható. Így az alkalmazott szerződéses jogok és kötelezettségek túllépnek már a felek korábbi, hagyományos jogain és kötelezettségein, mert pl. eltüntetik a kölcsönös bizalom szükségességét, ami nem más, mint a bizalmatlanság növelése, vagyis az egyoldalú hatalomgyakorlás. Az új szerződésformák gyakorlatilag a kölcsönös bizalmon alapuló szerződéses kapcsolatok végét jelentik. De kik vesznek részt a hatalomgyakorlásban? természetesen azok, akik rendelkeznek a megfelelő anyagi-, tudás-, és pénzügyi forrásokkal. És, kik döntenek a hatalomgyakorlásról? természetesen azok, akik hozzáférnek a big data technológiák adataihoz és képesek a felhasználó, adott esetben a szerződéskötő fél viselkedését manipulálni. A Világgazdasági Fórum (WEF) például, mint színpadi színész és propagandista közvetett módon tökéletesen bemutatja azt, hogy kik azok, akik a hatalomgyakorlásban részt vesznek és, kik azok, akik a döntéseket meghozzák. 

A kölcsönös bizalom nem csak a vállalati szerződésekhez szükséges, hanem a társadalmi kapcsolatokhoz is. A társadalom és az ember közötti kapcsolatot, szerződést adott ország alkotmánya szavatolja. Ha nincs ilyen szerződés, akkor az ember, de a társadalom is felszámolódhat. Úgy tűnik, hogy a felügyelő kapitalizmusban az embernek végrehajtó rabszolga robottá történő lefokozásában előállhat az a helyzet, hogy az ember már nem számít a társadalom összetevőjének, hanem a megfigyelő kapitalizmus részévé válik, mert ő az adat és a termék, amivel a „big data” technológia kénye-kedve szerint azt tesz, amit a profit megkíván. Hogyan döntjük el, hogy az embernek digitális rabszolgává, termékké való lefokozása az alkotmány által szavatolt, jogokkal és kötelezettségekkel rendelkező egyén-e vagy termék?. Ha termék, akkor már nem tartozik az ország alkotmánya alá. Talán ez az utópisztikus helyzet, vagy a felvilágosodás korában élő Rousseau társadalmi szerződése? Ami biztos, hogy a „big data” technológiai hatalom most is az egyenlőségre épít, ahogy mondani szokták, az új digitális kommunizmusra, a digitális terrorra, a digitális utilitarizmusra. A „big data” technológia azt a hatalmat teszi lehetővé, amely képes megsemmisíteni az alkotmányok garantálta szabadságot. Akkor hová tűnik a teremtő Egy képe és azonossága? Hová lesz a teremtett ember egyetemessége? Hová lesz az értelem és az embert emberré tevő bölcsesség? 

Ott tartunk, hogy a digitális terror tőlünk és a kormányzati hatalmaktól függetlenül képes ellenőrizni és helyettesíteni az emberi jogokat garantáló szerződéseket, a nemzeti kormányokat és a liberális demokrácia szükségességét. Ugyanis a megfigyelő kapitalizmus új hatalmi formát hoz létre, amelyben a korábbi társadalmi szerződést pl. az alkotmányos jogok biztosítását egy láthatatlan digitális kéz jutalma és büntetése helyettesíti. Való igaz, mindenki a saját útját járja, de ezt az utat a „big data” technológiák, a felügyeleti kapitalizmus profitgeneráló érdekei mentén alakították ki, és azzal hogy a hatalom mindennapjaik döntéseiben részt vesz, képes döntéseinket átalakítani. Ha valamikor a kapitalista hatalmat a termelési eszközök birtoklásával azonosították, ma már a viselkedésmódosítás eszközeinek birtoklásával azonosítják azt. 

Látható, hogy az adatkapitalizmus érdekei ellentétesek a bizalomra épülő hagyományos társadalmi kapcsolatokkal pl. az orvosok, ügyvédek és mások kölcsönös függőségével, a kölcsönös bizalommal és elvárásokkal, az elszámoltathatósággal, amelyeket a jelenlegi törvénykezés szavatol. A „big data” technológia nem vállal ilyen kötelezettségeket. A felhasználókkal szembeni közömbössége és távolságtartás egyértelmű. A „big data” részére a bizalmatlanság nem jelent kockázatot, ugyanis többet tud a felhasználóról, mint maga a felhasználó. A felügyelő kapitalizmus és a felhasználó viszonyából hiányzik a klasszikus termelő és fogyasztó viszony is, így a tudatlan “fogyasztó” az adathorgászboton a csalétek, amivel profitot lehet termelni. A digitális kommunizmusban/kapitalizmusban az új egyenlőség neve az információhoz való hozzáférés, az adategyenlőség, pontosabban az emberek új egyenlősége, ahol a „big data” technológia mindenkit potenciális terméknek tekint. 

Valójában alig van különbség a neoliberális kapitalizmus eszmerendszere és a felügyeleti kapitalizmus eszmerendszere között, ugyanis mindkettő az emberi önrendelkezés, önszabályozás és öntudat felszámolásáról szól. A digitális pórázon tartás, a függőség és a félelem kialakítása által egy megalázó viselkedésre késztetik a XXI. század emberét, ahol nincs szükség az Egy képének és azonosságának tudatosítására. Gyakorlatilag egy szabványosított mátrixba kényszerítenek, az egyetemes létezésből való kizárásra, kirekesztésre és elidegenedésre. Ennek ellentételezésére pedig szabad időnket úgy manipulálják, hogy túlfogyasszunk. A világ az a pénzeszsák, termék, vagyonforrás, amely már nem a mi otthonunk, hanem a profité.  A felhasználókat egy folyamatos adatáramoltatásra késztetik, hogy minden dologról valós idejű információkat szolgáltassanak. A monopolkapitalizmus egy robot életvitelt követel meg, ahol kénytelenek vagyunk egyéniségünket, önrendelkezésünket feladni és egy passzív alacsony szintű tömegéletet élni. 

A technológia mindig civilizációt hozott létre, de kultúrát nem. Ez a felügyelő monopolkapitalizmus esetébe sincs másképp. A digitális civilizáció nem tudja az értelmet művelni, mert az értelem a kultúra, a művelés alapja. A civilizáció a fehér ember racionális, hideg észre alapozott logikus gondolkodásából kialakult technológia eredménye. Ezzel szemben a kultúrát az értelem, a szellemiség hozza létre. Ha tehát valaki digitális kultúráról beszél, az vitatéma lehet. Az új hatalomkoncentrálódásban a "big data" civilizáció felváltja a jog uralmát és a társadalmi bizalom szükségességét, mint az emberi közösségek alapját, és egy új virtuális világot, virtuális civilizációt ajánl cserébe, amely a jutalmazáson és a büntetésen alapul. Vajon miért nem az emberi önrendelkezésen, önállóságon alapuló civilizációt hozza létre? Mert abból nem lehet meggazdagodni. A "big data" technológiák tulajdonosai nem érdekeltek abban, hogy teljes, egyetemes életet éljük, esetleg elérjük a megistenülést, a határok lebontásának transzcendens képességét, hogy az Egy képe és azonossága legyünk és egy egységes, tudatos emberi közösséget alkossunk.

Utópisztikusnak tűnik a gondolat, de vajon a bemutatottak ellenére mégis eljutunk oda, hogy mi fogjuk kérni a folyamatos megfigyelést, hogy a világkormány létezésünket megengedje? Az biztos, hogy már nem tudjuk a digitális szellemet visszazárni a palackba, de tudatosságunkat folyamatosan tudjuk növelni, hogy így a lehetőségekhez mérten minél inkább kimaradjunk a manipulációból. S. Zuboff az említett cikkében úgy fogalmaz, hogy: „a csalás által előidézett tudatlanságunk nem társadalmi szerződés, és a bizonytalanságtól való függőségünk nem szabadság”.