231. A globális játékos

 

Naponta használjuk az internetet, a mesterséges intelligenciával működő közösségi platformokat, küldünk emaileket és valakit, vagy valamit keresve pörgetjük mobiltelefonunkat. Bízva ezekben a digitális szolgáltatásokban tudatlanságunkban nem is gondolunk arra, hogy pl. minden egyes mobilhívást, elküldött emailt vagy amikor valamire, vagy valakire rákeresünk, azt valakik, valahol regisztrálják. Nyers digitális adatainkat kinyerik, elemzik, feldolgozzák és pénzért eladják, illetve általunk fejlesztik saját rendszerüket, anélkül, hogy mi tudnánk minderről. Minden egyes kattintással, pörgetéssel és találattal adatokat küldünk a hatalmi „szolgáltatónak”, amely alapján ő nagyobb pontossággal tud ránk szabott információkat szolgáltatni, pl. valamit eladni. Tudatlanságunkban nem vesszük észre, hogy amikor ezekhez a digitális „szolgáltató” rendszerekhez, így a közösségi médiumokhoz csatlakozunk, pl. saját profilunkat közzétesszük, elfogadjuk, hogy adataink harmadik kézbe is kerülhetnek pl. kereskedelmi cégekhez vagy állambiztonsági, titkosszolgálati rendszerekhez.

A „big data” (nagy adat) –val dolgozó közösségi platformok a felhasználók kereskedelmi/profit célú felhasználására először 2014-ben az amerikai Fehér Ház egyik jelentésében derült fény, amikor kiderült, hogy egyre több olyan személyi adat „halmozódik fel” a szolgáltatóknál, amelyek mások irányítása alá kerülnek. A tény nem volt annyira új keletű, mivel korábban egy interjúból már kiderült, hogy pl. Google (és így a Youtube is) keresőmotorjai az egyes felhasználók keresési előzményeit megtartják, mi több egy részük, a nemzetbiztonsági és rendvédelmi hatóságokhoz kerül. A „big data” valójában egy megfigyelési technológia része, nyersanyaga, amelynek kereskedelmi és állambiztonsági hasznosítása- az adattulajdonos megkérdezése nélkül- eddig nem ismert következményekkel járhat, mivel kívül esnek a társadalmi elvárások, az emberi jogok és kötelezettségek, az erkölcsök határain. A "big data" technológiai eljárásai pl. az adathalászat, feldolgozás (szűrés, csoportosítás, rangsorolás stb.) majd kereskedelmi és állambiztonsági hasznosítási folyamatában a „tudatlan és ártatlan” felhasználó csak szemléli az eseményeket.

Pedig felhasználóként mi vagyunk a műsor szereplői, még akkor is, ha nem tudunk róla, mert gyakorlatilag a körülöttünk levő elektronikai eszközük pl. a laptop kamerák, a nyomonkövető mobiltelefonok miatt mikrofonok és kamerák előtt állunk, csak a színpad hiányzik. Amint már utaltunk a 227. A megfigyelő kapitalizmus és a megfigyelt én c. elemzésünkben pl. a legnagyobb keresőmotor Google az amerikai nemzetbiztonsági ügynökség (NSA) pénzalapjából jött létre. Akár azt is mondhatjuk, hogy a Google és más mesterséges intelligenciával működő platformok által az amerikai nemzetbiztonság minket is megfigyel. A kommunizmus idején az országos titkosszolgálati megfigyelő rendszereket „nagy testvér”-nek, vagy a „nagy inkvizítornak” neveztük. Ez ma sincs másképp, csak hála a szuperszámítógépeknek, így a kvantumszámítógépeknek is, a megfigyelés már globális.

A „big data” - a negyedik ipari forradalomnak is nevezett- technológiai megfigyelést szándékosan azért tervezték, mert az adat hasznot hoz. A haszon az emberi viselkedés befolyásolásából származik pl. a felhasználói viselkedések előrejelzéséből, azok közvetett befolyásolásából, illetve a piacok digitális megfigyeléséből és ellenőrzéséből, de említhetjük a politikai választások befolyásolását is. Az eljárás lehetővé teszi a valós idejű megfigyeléseket a felhasználók viselkedéséről, fogyasztói szokásairól, amelyek elemzése által előrejelzéseket lehet megfogalmazni a fogyasztók várható, virtuális viselkedéséről. A „big data” a célzott hirdetések küldésével a felhasználók virtuális viselkedését képesek valódi viselkedéssé alakítani. A viselkedésünkbe való beavatkozás, a befolyásolás, a manipuláció a profit forrása. A digitális profitnak az ember egyenlő az adattal pl. egy QR kóddal. Ha viselkedésünk ilyen mértékben megengedjük befolyásolni, akkor hová lesz a magánéletünket meghatározó szabadságunk, önrendelkezésünk, döntéshozó képességünk? Talán a különböző adathalászó szenzorok, mobiltelefonok és más adatgyűjtő eszközök pl. elektromos autók biztosítják azt, hogy egy olyan új rend alakuljon ki, amely a „big data” tulajdonosok kezében összpontosul? Ez lenne az új digitális világrend?

A fiatal adatkapitalizmus diadalútja kb. 15 éve tart, ami azt is jelenti, hogy a hideg ész racionalitásán alapuló rendszer társadalmi, gazdasági, politikai, jogi stb. kapcsolatai még mindig nem tisztázódtak, a technológiai fejlesztések pedig olyan mértékben haladnak előre, hogy a rendszer ellenőrzésére hivatott hatóságok jelentős lépéshátrányban vannak. A gyors tempó diktálása mögött talán az a szándék is rejlik, hogy amíg „működésük” joghézagban zajlik, addig garantált az egyre nagyobb profit. Az egyenlőtlen “játékban” a szabályokat egyelőre a hatalmi “digitális szolgáltatók” mondják meg. Ők döntik el hogy ebben a “játékban” kik szerepeljenek, milyen feltételekkel és kik, milyen döntéseket hozzanak meg. Megtehetik, mert a kormányzati hatóságok a hátuk mögött állnak pl. az NSA (National Security Agency). Ennek az amerikai hatósági és magánszolgáltatási partnerségnek a neve a “public private partnership” (PPR), vagyis a jogok és kötelezettségek terén a digitális adatfelhasználásban a zűrzavar szándékos.

A negyedik ipari forradalom által megvalósuló digitális monopolnak köszönhetően jelentős mértékben megváltoztak a klasszikus tőke és a pénzügyi kapitalizmus jellemzői is, és alakulnak át a jelen gazdaság és társadalmi rendszerek, pl. az internetalapú adatok, így a felhőben tároltak is elsőbbséget nyernek az intézmények informatikai rendszereiben és a kereskedelmi stratégiákban. De ide sorolhatunk olyan változásokat is, mint az intézményi/vállalati határok elmosódása, pl. nincsenek digitális határok, megváltoznak a vállalatok és szervezetek profiljai, változnak az intézmények/vállalatok és az alkalmazottak közötti kapcsolatok, a beszállítók, gyártók, kereskedők, vásárlók (ügyfelek, fogyasztók) közötti kapcsolatok stb. Ezek a változások szükségessé teszik például, hogy újraértelmezzük a vállalatok menedzsment rendszereit, a társadalmi kapcsolatokban érvényes jogot és kötelezettségeket is, az erkölcsi normáinkat, amelyeknek körvonalai a digitális hatalomgyakorlásban nem teljes mértékben ismertek.

A „big data” alapú monopolkapitalizmus, aki szükség esetén szövetkezik a "big pharma" (globális gyógyszeripar) képviselőivel is, lásd pl. a kifogyhatatlan gyógyszerreklámokat, immunis a szakrális ember tiszteletére, a hagyományos kapitalizmus szabályaira, az évszázadokra visszavezethető jogokra és kötelezettségekre, az emberi boldogság megvalósítására, a magántulajdon sérthetetlenségére, a szerződéses foglalkoztatásra stb. Az új digitális kritériumok azt jelzik előre, hogy az adatkapitalizmus érdeke a felhasználók elszigetelődése, elmagányosodása, a még létező társadalmi szövetről való leválása, amit akár demokráciaellenes műveletnek is nevezhetünk. A világkormányra törekvő láthatatlan digitális hatalmat nem érdekli a magánélet sérthetetlensége, a szolidaritás, az ember öröme és boldogsága, a szerelem és szeretet, a hivatás, az öntudat, az erényes élet stb. Az látszik körvonalazódni, hogy a digitális civilizáció kialakításában vége van az ember klasszikus tragédiájának, mert kezdődik a digitális tragédia, vagyis hangsúlyosabb a kontraszelekció, a gépektől való függőség és az elmagányosodás, az individualizáció, az álvalóság generálása, az ember modellezése, a korlátoltság stb. . A tragédia abból is adódik, hogy a monopolkapitalizmus egyoldalú döntéseken alapul, ahol a rabszolga „jóléte” akkor lehetséges, ha aláveti magát a hatalom elvárásainak. Az új függőségi forma könnyen megvalósítható, ha figyelembe vesszük a ma is létező partnerséget, összefonódást az adattulajdonos kapitalisták és az állambiztonsági szervek között.