222. Az Én szíve

 

Szellemi szempontból elgyengült modern és liberális korunkban fel kellene tegyünk magunknak azt a megválaszolandó kérdést, hogy a dualitások cirkularitásán, a kvantumpulzáláson alapuló világunkban miért nem értjük évszázadok óta a racionális gondolkodás, az elme, az ész és a szív értelme, mint énünk középpontja közötti különbséget. Elménk az individualitást, az értelmetlent jelenti, szívünk pedig az értelmest, az egyetemest. Mindkettő szimbólum, mivel az előbbi képviseli az individuális viselkedésünket (individuális énünket), a második pedig egyetemes viselkedésünket (egyetemes énünket). Mindkettő mi vagyunk. Egyénenként csak az arányok változnak. Az elménk által felépített individuális világunkat mi hozzuk létre, a szívünk által képviseltet pedig ajándékba, kegyelembe kapjuk az Egytől. Az első az általunk generált ál-valóság, a második pedig az egyetlen valóság. Azok, akik anyagba süllyedt materialisták, akik a racionalitás elsőbbségére szavaznak tegyék fel azt a kérdést is, hogy miben különbözik az emberi agy és annak működése, valamint egy állati agy és annak működése? Továbbá azt is, hogy ha egy szarvasmarha és az emberi génállomány között a különbség kb. 20 % és egy csimpánz esetében ez csak 2 %, akkor mitől vagyunk mégis emberek? Mi az a 2 %? 

A válaszadáshoz vissza kell térnünk kb. a XVIII. század liberális sötét humanizmusához és a felvilágosodáshoz, valamint annak felépített tekintélyeihez (pl. Descartes, Hume) akik az értelmet immár nem a szívnek tulajdonították, mint az korábban volt, hanem az elmének, az észnek és háttér segítséggel képesek voltak fogalmi fordulatot hozni a köztudatba, megmásítva a korábbi tradicionális korok fogalmi rendszerét. Kopernikusz óta pedig a Föld, az ember lakhelye, egy a sok bolygó közül Megjegyzés: utalhatunk Kantra is, aki szerint a racionalitás elme-test szerinti kifele fordulást jelent. Platónnál a racionalitás befele fordulást jelentett. Ezen gondolatok mentén történhetett meg, hogy már nem az Egy volt a világ közepe, hanem az ember (aki a külső manipuláció és saját tudatlansága következtében Teremtője helyébe tette magát). A felépített tekintélyek feladata volt, hogy a korábbi vallási hatalom lebontási folyamatában az embert kiforgassák szakralitásából. Nem véletlenül jelent meg az addig alig létező egyenlőség is valamint egy másik felépített tekintély, Darwin és evolúciós elmélete. 

A felépített tekintélyeknek az volt, ahogy ma is az a feladatuk, hogy a középpont (a szív) helyébe a perifériát (az elmét) tegyék és ezt sulykolják a közfelfogásban. A folyamat akár kontra-evolúciónak, vagy negatív evolúciónak is nevezhető, mert szembe megy az Egy akaratával pl. felemelni, szellemi, egyetemes emberré tenni, az egyetlen valóság rendjével és rendjében tudni a teremtett embert. Beavató Mesterünk nem arra tanított, hogy alacsony szintű racionális, elme–testünk individualitásába, a külsőségekbe fulladva éljünk, hanem az egyetemes tudás, szívünk értelmének magasságaiban. Az alacsony szintű racionális gondolkodás szerint az élet úgy működik, mint a számítógép, vagyis célszerű, megtervezhető és kiszámítható, programozható, mivel csak az igen és a nem válaszok, vagyis az 1 és a 0 létezik. De az ember nem számítógép, akinek életét a 0 és az 1, az igen és a nem határozza meg. De amint ma egyre inkább tapasztaljuk a gépek társadalmát bevezetni szándékozó háttér hatalomnak épp ez a célja. A butaságot minél több emberrel elfogadtatni, végrehajtó géppé tenni az Egy képét és azonosságát. A tervek szerint ezt a változást 2030-tól vezetik be. 

Ideje lenne visszatérni a mesterségesen létrehozott perifériáról a középpontba, a rendszerből a rendbe, az individualitásból az egyetemességbe, az állatias kifele forduló kényelmes életből az emberi, befele forduló és feladatát ellátó életbe. Vissza kellene fordulnunk a bűnből a bűntelenségbe, a hasonlóságból az azonosságba, az értelmetlenségből az értelembe. Vajon, ha az elme- test és a racionalitás annyira fontos volt az ember számára, miért kb. csak a már említett sötét XVIII. századi felvilágosodásában (pontosabban elbutításban) és humanizmusban került előtérbe? Mert a világi hatalomnak, az új pénzügyi rendszernek pl. a kamatmechanizmusnak az állatias viselkedés, az egyenlő, az individuális, a szakrális rangjától megfosztott, az orránál fogva megvezethető emberre volt és van szüksége. A háttér hatalomnak ma is az anyagi javakat imádó és azt fogyasztó, a pénzét szétszóró tudatlan, végrehajtó rabszolga kell, legyen az miniszter, pap, akadémikus, bankár, cégvezető vagy csak milliomos. Az életét is kocáztató individualitásba süllyedt embernek, amíg még nem késő, a következő kérdést is érdemes lenne feltenni : vajon évezredeken át miért volt a tanításokban mindig a szív, mint az ember középpontja, az egyetemesség szimbóluma kiemelve és nem az agy és annak működése az ész (elme)? Vajon miért érdekli a modern tudományt újabban a szív jobban, mint a már tanulmányozott elme? Miért tér vissza a tudomány a több évezredes tradicionális tudáshoz, ahol nem az elme volt az elsődleges pl. kvantumfizikában, a sejtbiológiában és beszél kvantum testről, DNS memóriáról és önszabályozásról, öngyógyításról, arról hogy energia generátorok vagyunk (energiákat adunk és kapunk) stb. 

A felvilágosodásban, a humanizmusban, a kényelemben szenvedőnek, az anyagi jólét által megfertőzött racionális elme-test embernek perifériája van, az egyetemes embernek pedig szíve, vagyis középpontja, egyetemessége. A szív az egyetemesség megnyilvánulása mellett, a szeretetet is képviseli. Ahogy a pont is kiterjed és létrehozza a teret, úgy a szeretet is kiárad és soha nem húzódik vissza. A szeretet kiáradására, a középpont megnyilvánulására csak a teremtett ember alkalmas, habár a szeretet képessége, potenciája, egyetemessége mindenkiben benne van. Akkor a kegyelembe kapott szabad akaratunkat miért nem erre használjuk? A szeretet gyűjtőfogalom, mert mindazt képviseli, ami az egyetemes én megnyilvánulásához tartozik pl. alázat, áldozathozatal, önzetlenség, segítőkészség, türelem, csend, tenni akarás, hála stb. Magyar nyelvünk a középpontot képviselő értelmes szeretet és a perifériát képviselő érzéki szerelem között különbséget tesz. Ezért nyelvünk az egyetemesség megragadására alkalmasabb, mint pl. az angol világnyelv, ahol a „love” kifejezést használják a szeretetre és a szerelemre is. 

A középpontot mindig a centripetális erő képviseli, a perifériát pedig a centrifugális erő. Az egyik az energiát koncentrálja, a másik pedig szétszórja. A szív, a középpont a belső szoba, az elme az előszoba, a szív a vertikalitás, az elme a horizontalitás, a szív a csend, az elme a zaj (pl. a meditáció lényege az elme, az individualitás elcsendesítése), a szív szabaddá tesz, az elme valaminek/valakinek (pl. pénz, hatalom, anyag, vállalati érdek stb.) a szolgájává. De középpont a horizontális és a vertikális síkok találkozása, kereszteződése is, amit a kereszt fogalma alatt ismerünk. Nem a két sík találkozása, kapcsolata és kiterjedése a fontos, hanem az általuk létrehozott középpont. Akár az is mondható, hogy a középpont kiterjedése hozza létre a kereszteződést, ahogy a kereszteződés hozza létre a középpontot, a koncentrálódást. A kiterjedés és koncentrálódás egyszerre van jelen: a láthatatlan hozza létre a látható kiterjedést, ahogy a látható kiterjedés létrehozza a láthatatlan pontot. A kereszteződés két összetevője viszont nem egyenrangú, mivel a horizontális pl. az élet, az idő a vertikális pl. a lét, a tér alárendeltje. A középpont az Egy és az ember kapcsolatának szimbóluma. A kvantum terminológia értelmében a középpont és a kiterjedés a mindig jelen levő kvantum mátrix, az isteni mátrix, a kapcsolatok hálózata az egyetemes emberrel. Az ember lehetőséget, szabad akaratot kapott, hogy ebben a kvantum mátrixban részt vegyen. A tudatlan rabszolga persze minderről nem tud. 

A keresztet két szemünkkel nézzük, a középpontot pedig harmadik szemünkkel látjuk. A középpont azt is megmutatja, hogy a kiterjedésben a dualitást képviselő horizontalitás és vertikalitás csak egymás kapcsolatában létezik. A kapcsolat teszi lehetővé a középpont „működését” pulzálását a komplementaritást képviselő kvantumtérben. A horizontális és a vertikális kapcsolata a dualitásban hierarchikus, vagyis a rendben van, mivel a horizontális a vertikálist alárendeltje. A dualitás bemutatása a teremtés könyvében is megtalálható, ami az élet (horizontalitás, idő) fája és a tudás (pontosabban tudatosság, vertikalitás) fájaként ismert. A tudás fájához csak az életfáján keresztül lehet eljutni. Ami azt is jelenti, hogy a léthez csak az élet által lehet eljutni. A létre készülés nem más, mint az egyetemességünkről, teremtettségünkről való bölcsesség, tudatosságunk, isteni viselkedésünk gondolatban-szóban és cselekedetben, amelyet a hétköznapokban alkalmazunk. A bölcs ember tudja, hogy a dualitás törvényszerűségének értelmében élete a lét reflexív viszonya, ahogy a Hold a Napot tükrözi vissza, úgy a periféria a centrumot, a külső a belsőt, a sötét a fényest, a közvetlen a közvetettet, a habitas conclusionem a habitas principiorumot, a téves a tévedhetetlent, a díszkurzív intelligencia az intuitív intelligenciát, az elme a szívet és a sor folytatható. 

Az elme-test racionalitásán alapuló modern tudomány (pontosabban szcientifizmus) előszeretettel alkalmazza az érvelés és a bizonyítás módszerét. De ugyan mit kell bizonyítani, igazolni? Mindig azt, ami nem egy-értelmű, vagyis ami két-értelmű, ami nem egység, hanem kétség és különbözőség. Ami tévedhetetlen egység azt nem kell bizonyítani. A racionális gondolkodás közvetett, analizáló és mennyiségi megközelítést, az intuitív értelem pedig közvetlen, szintetizáló és minőségi megközelítést alkalmaz. Mivel a racionális gondolkodás a közvetettséget, a tükröződést vagyis pl. a Holdat, a sötétet, az éjjelt képviseli, úgy alárendeltje a kézzel nem fogható, műszerekkel nem kimutatható intuitív megközelítésnek, ami a Napot, a fényességet képviseli. Mivel az elme- test racionalitása csak közvetetten alkalmas a valóság megragadására és értelmezésére, úgy nem képes azt teljességében visszaadni. A racionális tudás tehát részleges. Így az intuitív megközelítés a racionális fölött áll. Nem véletlen, hogy pl. művészettel, szimbolikával többet és mélyebbet lehet kifejezni, mint szavakkal vagy képletekkel. De az sem véletlen, hogy a liberális tárgyszerű, egzakt, elme-test szerinti gondolkodás, óvakodik a szimbólumok alkalmazásától. Inkább azt szereti, ami két szemmel látható és két kézzel megfogható. Az ész óvakodik a szív, a középpont, vagyis az egyetemes én megismerésétől.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések