97. A jog és a szabad akarat

 A hangfelvétel elérhető a https://youtu.be/dk0ygU-493I linken.

Amiben a jog és a szabad akarat egymáshoz kapcsolódnak, az az igazság, pontosabban a valóság, a realitás keresése. Amiben pedig különböznek az, hogy a jogot a tudatlan és eltévelyedett ember támadási és védekezési céllal hozta létre saját maga részére a másik emberrel szemben, így a jog az ál-valóságot keresi és alkotja meg. A szabad akaratot mindenki az Egytől kapta és kapja, hogy arról tudjon helyesen dönteni, hogy visszatér-e az alapállásba, a kezdetbe és a végbe, vagy sem. Az egyik a racionalitást használva linearitásban, ember és ember közötti kapcsolatokban gondolkodik, pl. polgárjog, közjog, nemzeti jog, nemzetközi jog, kereskedelmi jog stb. A másik, amely az emberi értelmet használja, a vertikalitásban való részvételre hív meg bennünket, ahol az értelmes és szabad akaratunkra, egyetemes énünkre van szükségünk. Az Eggyel közös állapotban, a Paradicsomban vagy létállapotban nem volt jog. A jog az időbe kerülésünk után keletkezett, így a jog az életet szolgálja és nem a létet. Aki nem jogszerű, az a létre törekszik, aki pedig jogszerű az az életre. Amikor értelem nélkül döntünk, akkor individuális énünk alatt cselekszünk, mindig az időben, vagyis aktuálisak, jogkövetők vagyunk, és ezzel önmagunkat fosztjuk meg szabad döntésünktől. Így azt szeretnénk, hogy még több időnk legyen a kényelemre, hogy még több anyagot gyűjthessünk, hogy kiélvezzük az élet minden cseppjét, mert az élet után úgy sincs semmi. 

Azok, akik a visszatérésre való meghívást nem értik az értelmetlen jogformálásban, jogalkotásban, jogfolytonosságban és jogkövetésben, a korlátozásban, az ellenőrzésben érdekeltek, amivel nem az értelmes egyetemes ént szolgálják, hanem a tudatlan individuális ént. A hatalmi jog épp azt a végtelen teret és időt korlátozza be, amelyet az Egy nekünk adott. A hatalmi és ellenőrző jog, akárcsak a hatalmi és ellenőrző vallások elválasztják a teremtett embert az Egytől. Mindkettő szabad akaratunktól foszt meg. Így a hatalmi jognak nincs köze az egyetemes igazsághoz, a szabadsághoz és a rendhez, mert hatalmi és ellenőrzési érdekből épp a partikulárisra, a korlátozásra épít. Úgy gondolja, hogy az ember nem tud magán uralkodni, ezért neki kell rajta hatalmaskodni. Pedig Beavató Mesterünk is kijelentette, hogy „ha megismeritek az igazságot, az igazság szabaddá tesz titeket”. Furcsa módon léteznek olyan megtévesztő intézmények, amelyek az igazságügyi minisztérium nevet viselik. Ami a névből nem derül ki, hogy az intézményben az igazságot vagy az ügyet intézik-e el vagy az embert. A jog az anyagot, az individuális ént, az ember alkotta szabályrendszert, az időt, a dogmát szolgálja. Akár az is mondható, hogy a jog az ember minőségbiztosítási követelmény rendszere.

Amint említettük a jogot az egyik ember azért találta ki, hogy a másik embert kordában, lehetőleg az ő hatalma, ellenőrzése alatt tartsa. A jog az emberi közösségnek nevezett társadalom erkölcsös viselkedési normáit, szabályait, működési feltételeit, törvényeit tartalmazza így közel áll a régi szövetségbeli vagy a későbbi rabbinikus parancsolatokhoz. Ugyanakkor távol áll Beavató Mesterünk szeretet parancsától. Kétezer éve nem tudjuk, hogy miért nincs a paradox szeretetnek joga, illetve a jog, miért nem a szeretetről szól? Talán azért, mert a szeretet a jog biztosította erkölcs felett áll és nem lehet kötelezővé tenni. A szeretet szinonimái, mint az éberség, az áldozathozatal, az odaadás az ember alkotta jogból hiányoznak. Pedig ez az egyetlen létező joghézag, a többit mind ennek az egynek kellene alárendelni. De látjuk, hogy a joggyakorlatban ilyen nincs. Képzeljük el, hogy a jog hivatkozna arra, hogy törvény által van megszabva a szeretet, hogy jogunk van szeretni, áldozatot hozni másokért, mi több kötelesek vagyunk szeretni. A hatalmi és ellenőrző jog tökéletlenségéből és érdekéből adódóan nem vagyunk kötelesek sem szeretni, sem áldozatot hozni, sem békében élni, hanem épp mindezek ellenkezőjére vagyunk kötelesek. A régi szövetségen alapuló tanításokban számos utalás van a nem pogányok jogaira. Az új szövetségből pedig hiányoznak ezek a jogok. Akár az is mondható, hogy az új szövetség abból a szempontból nem jogszerű. Természetes, hogy az új szövetségből hiányzik a jogra való hivatkozás, mert az egyetemesség tanait tartalmazza és nem a hatalmi jog szabályaira valamint azok betartására tanít, például szemet szemért és fogat fogért, vagyis háborúra. Vajon, hogyan értelmezné a tökéletlen hatalmi jog azt, hogy „ az én békémet adom nektek ” vagy azt, hogy „ ti vagytok a világ világossága”? Nem tudja értelmezni, mert a jognak nem érdeke, hogy az ember békességben, befele fordulva, egyetemességének megértésében éljen. Ellenkezőleg a jog abban érdekelt, hogy az emberi viselkedés tiltásokon és félelmeken alapuljon, hogy ez által ellenőrzése alatt tudja őt tartani. Nem érti az emberi világosságot sem, az emberi értelem fényességét, csak a racionalitást és a testhez kötött érzékiséget. De, a természet szabályait sem ismeri, ezért saját tökéletlen szabályait akarja ráerőltetni a természetre. Sajnos, amikor a saját jogait erőlteti, nem veszi észre, hogy az általa kreált szabályokat, a természet szabályai felülírják. 

A jog és a szabad akarat viszonyában érdemes elemzésünket kibővítenünk a törvény és a törvényszerűség, a véletlen valamint a tények és a tényellentétek rövid vizsgálatára is. A jog alkalmazása nem jelent csak törvénykezést, és a törvény alkalmazása sem jelent csak jogot. Ugyanis a törvény mindig kapcsolatokat keres az ok és okozat között. A törvények felett álló jognak pedig nem minden esetben sikerül a törvényeket harmonizálni. A változó hatalmi törvények az emberek közötti kapcsolatokra vannak hatással, a teremtett világ törvényszerűségei pedig a már létező és örök törvényekre vonatkoznak. A törvényszerűségeknek nincs köze a joghoz. Teremtettségénél, egyetemességénél fogva az embernek is a törvényszerűségek szerint kellene élni és nem a tökéletlen hatalmi és állandóan változó törvények szerint. A tudatlan törvény az embert kiveszi, maga alá gyűrve pl. jogkövetés által kisajátítja a törvényszerűségből. A jog évezredek óta arra tesz kísérletet, hogy az időhöz és ütemhez kötött kicsinyes hatalmi törvényeit a térhez és a ritmushoz kötött nagy törvényszerűség fölé emelje. Illene tudnunk, hogy amikor törvényt alkotunk, akkor tulajdonképpen rendelkezünk azzal, amit az Egytől kölcsönbe kaptunk, ami nem a miénk. Mivel az ember feladta, hogy az általa kreált tökéletlen törvények és az egyetemes törvényszerűségek között ok és okozati kapcsolat legyen, pl. „Isten segítsen bennünket abban, hogy az általunk alkotott törvények megfeleljenek az ő törvényeinek” kitalálta a megmagyarázhatatlant, amit véletlennek nevezett el. A törvényszerűségben, a természetben nincsenek véletlenek, mert a természet rendje, ritmusa kizárja a véletlent. A törvényszerűség az ember beavatkozása nélkül alkalmazkodik a folyamatos változáshoz, a körforgáshoz. Ha valamiben jelen van a véletlen, akkor ott nincs rend csak rendetlenség és ütem, mint az ember alkotta lineáris törvényekben. Az ember racionális gondolkodása miatt az egyetemes törvényszerűségeknek csak kis részleteit, szeleteit képes felismerni. A törvények, akárcsak a tudományok racionális gondolkodással (analízissel) magyarázzák a törvényszerűségeket, így nem tudják értelmezni.