217. Én vagyok az, aki a teljességben, az éberségben és a MOST-ban él

 

Én vagyok az, aki hiányérzet nélkül, a maga teljességében tapasztalom meg az egyetemes kapcsolatokat. A teljesség az emberi természet része. Kire és mire várok, hogy a teljességben részesüljek, amikor a teljesség bennem van? Én vagyok a teljesség. 

A szellemi útra lépésem az egyetemesség, a teljes élet, az idő feletti felismerését és a beteljesedésben való részesedésemet jelenti, amikor a tudatosságomban képes vagyok lelkem hullámzó frekvenciáit az Egytől állandóan áramló szeretet frekvenciáira, hullámzásaira és rezgéseire csatlakoztatni. A teljesség, a hiányérzet nélküli egyetemes énem kiteljesedése, felszínre bukkanása, megjelenése, amely belső tudásom kialakításával, az analógiákban való gondolkodással fedhető fel, amikor megértem és elfogadom a világ dualitását, a cirkularitást és a szellemi paradoxont. Már nem teszek fel a naiv realizmus területéhez tartozó kérdéseket pl. hol van a helyem a világban, hogy honnan jövök és hová tartok, mert tudom a válaszokat. Az idő beteljesedése, a mért időből (kronosz), a nem mérhető időbe jutást (kairosz) jelenti. Annak az ürességnek/teljességnek/ beteljesülésnek az elérését jelenti, ahol megszűnik az „én vagyok”, az individuális én állapot, és helyette belép a „mi vagyunk” állapot, vagyis az univerzális (egyetemes) Én, ahol az Egy az Én, és az Én az Egy. 

Amikor azt mondom valamire, hogy mennyei, akkor épp ennek a vertikalitásnak, éginek, mennyeinek, fenségesnek, tökéletesnek, extatikusnak, beteljesedettnek a megérzését fejezem ki. Ha viszont az elmém irányította individuális énem szerint élek, akkor az individualitásom kerül felül, amely megszakítja az Egyre hangolt transzcendens állapotomat, a beteljesedést, az extázist. Lásd, például Beavató Mesterünk megkísértését a pusztában. Individuális énem lineáris zsákutca, mert nincs kiút belőle. Csak visszafele lehet belőle kijönni az eredeti állapothoz, és újra elindulni egy másik irányba az egyetemes énem fele. 

Én vagyok az, aki figyelemmel tapasztalom meg az egyetemes kapcsolatokat. Az éberség, a figyelmesség az emberi természet része. Kire és mire várok, hogy éberré tegyen, amikor a figyelmesség képessége bennem van? Én vagyok az éberen figyelő. 

Beavató Mesterünk tanításai is éberségemről, az önmagamra való találásról, a tudatosodásomról szólnak, és abban segítenek, hogy megtaláljam az Egyhez visszavezető szellemi utat. Tanításai arról is szólnak, hogy ne a tömegembernek készített dogmák, szabályrendszerek szerint éljek, hanem a szeretet, az éberség és a boldogság törvényei szerint, amelyek az Egy tökéletes igazságából, rendjéből, szeretetéből, vagyis az egyetlen valóságból fakadnak. Továbbá, arra is, hogy ne alvajáróként, ne anyagi emberként, hanem szellemi emberként éljek, mert csak így válhatok éretté. Éberségben és szeretetben lenni azt jelenti, hogy az egyetemes és egyetlen valóságában élek, azt tisztán érzékelem, és épp olyannak látom amilyen. Nincsenek képzeteim. Azért, hogy ne értékeljek semmit a valóságosnál többre, vagy kevesebbre, különbséget kell tegyek a valóság és a valóságról alkotott elképzeléseim között. 

Éber szeretetem nem jelent függőséget, mert a szeretet nem adás –vétel tárgya, hogy csak akkor szeretek, ha én is szeretetet kapok. Az éberségben a két ember közötti, az ember és az Egy között, illetve az ember és a körülötte levő teremtett világ közötti viszony mindig harmonikus, kiegyensúlyozott, mert közös fogalmak szerint beszélünk, és közös szótárt használunk. Az éberség bölcsességet is jelent, annak a távolságnak a legyűrését, ami köztem és az Egy között van. Az éberség határtalanság, amikor szabadon és korlátok nélkül élek és szeretetemben képes vagyok áldozatot hozni a másik emberért, ahogy azt Beavató Mesterünk is tette velem. Az életpélda a legjobb tanító. 

Én vagyok az, aki a jelenben (a MOST-ban) élve tapasztalom meg az egyetemes kapcsolatokat. A múltban és a jövőben élés elkerülése az emberi természet része. Kire és mire várok, hogy megtanítson a jelenben, pontosabban a MOST-ban élni? Én a MOST-ban vagyok. 

Mivel a világ és én is az örök Egyben vagyunk, azt jelenti, hogy nincs születés és halál, csak cirkularitás, nem kell feltámadni sem, mert a fent itt van lent, egyben a látható és a láthatatlan élet dualitásában. A kairosz, a végtelen idő, mint energia, amikor fizikai formát ölt válik a kronosz-szá. Az egyetemes időre, a kronosz fölöttire gyakran használunk olyan fogalmakat, mint pl. „abban az időben”, az „egyszer volt, hol nem volt” és az „idő közel van”. Mindezeket csak azért, mert az egyetemes időben eltűnik a múlt, a jelen és a jövő és csak a MOST van. Ez azt jelenti, hogy a tér és az idő duális párból az időnek be kell teljesülnie, térré kell alakulnia, vagyis a relatív, mennyiségi, mérhető időből, a kronoszból, ki kell alakuljon az abszolút, határtalan, egyetemes, nem mérhető, minőségi idő, a kairosz, ami nem más, mint a teremtés, a kinyilatkoztatás. 

Amennyiben elfogadom, hogy a teremtett ember testi és lelki memóriával rendelkező tudatossági mátrix (az egyetemes dualitás, mint a tér és az idő, a horizontális és a vertikális) képviselője, aki születése és halála által a transzcendens, az állandóan változó cirkularitásban létezik, akkor képes vagyok megtapasztalni az Eggyel való közös kapcsolatomat. Szükségem van tehát a transzcendens észlelésekre és megtapasztalásokra, az idő meglovagolására, a kronoszból a kairoszba érkezésre, amelyekhez leginkább a meditáció és a jóga gyakorlatok segítenek. A transzcendens megtapasztalás a MOST állapot elérése, az az időkapu, amikor egyszerre tudok benne lenni a múltban, a jelenben és képes vagyok bepillantani a jövőbe is. Amikor a MOST-ban vagyok, megszűnik az idő, mert az idő végtelen térré alakul át. Tudatosságom, egyetemességem fokozása a MOST, a folyékony idő állapotának elérését segíti. A MOST-ban élni nem azt jelenti, hogy „élj a mának”, hanem épp azt, hogy „élj a mában”.