212. Én vagyok az, aki változik, aki vágyódik és aki segít

 

Én vagyok az, aki megtapasztalom a változást, és képes vagyok lemondani az individuális énemről. Az individuális énről lemondani az emberi természet része. Kire és mire várok, hogy az individuális énről lemondjak, amikor azt én építettem fel? Én vagyok az, aki képes vagyok lemondani az individuális énemről. 

A változás, az individuális énről (idő) való lemondás az egyetemes én (tér, lét) javára adja meg a másodszori születést, a tudatosodást, az áldozathozatalt, mert mindezek nélkül nem lehetünk azonosak az egyetemességben, az egyetlen valóságban, olyanok, mint Beavató Mesterünk. Nem lehetünk tökéletesek, igazságosak, szabadok, rendet teremtők, ha nem mondunk le individuális viselkedésünkről, ha nem találjuk meg egyetemes énünket, a bennünk levő kis istent, az időfelettiséget. A racionális gondolkodást meghaladó értelem kell ahhoz, hogy megismerjük az átváltozás szükségességét, amikor az első lépésben azzá tudunk válni, amit megismerünk, majd második lépésben azzá, amit szeretünk. Másodlagosan jöhetnek számításba a társadalom szintjén működő erkölcsi normák. Számos eszköz pl. szellemi szakralitás áll rendelkezésünkre, hogy a körülöttünk levő egyetemesség alkotóját és fenntartóját, az Egyet megismerjük és a körkörösség fenntartása érdekében az Egyhez visszatérjünk. Mindezen lehetőségek ellenére a nyugatias modernitásban nem vagyunk képesek lemondani a naiv realizmusról, a szemmel láthatóról és füllel hallhatóról, a két kézzel megfogható megtapasztalások ál-valóságáról. Vajon miért nem vagyunk képesek lebontani individuális tudatlanságunkat, hogy felszámolhassuk félelmeinket és szenvedéseinket? 

Individualistaként mi húzzuk fel a falakat magunk köré, mi húzzuk fel saját börtönünket, állítjuk fel korlátainkat, ahová kényelmesen bezárkózunk, de, csak azért mert gyengeségünkben engedünk a külső manipulációnak és így kényelmesebb. Az individualitásból való kilépéshez bátorság kell, amikor elfogadjuk, hogy a változás lehetősége, a másodszori születés nekünk is megadatott. Semmi sincs kőbe vésve. Amíg élünk a változtatás lehetősége az individuális énről az egyetemes énre mindig jelen van. Gyakran attól is szenvedünk, hogy nem tudunk mit tenni az Egytől kapott szabad akaratunkkal. Aki pedig gyenge, individualista, az szabad akaratát önként adja oda a manipuláló hatalomnak. A hatalom nem tudja másképp elvenni szabad akaratunkat, csak ha mi oda adjuk. Amikor képesek vagyunk lemondani individuális játékainkról, az élvezetekről és a kényelemről, akkor jelenik meg lelkünkben az öröm, a boldogság, az extázis. 

Én vagyok az, aki megtapasztalom az egyetemes énem utáni vágyódást Az egyetemes én utáni vágyódás az emberi természet része. Kire és mire várok, hogy az egyetemes énem után vágyódjam, amikor az bennem van? Én vagyok az, aki vágyódom az egyetemes énem után. 

Amikor a teremtett ember az időbe került, a léttől való elszakadását szenvedésként és félelemként élte meg. Mivel tér szabadságából (lét) az idő fogságába (élet), az egyetemességből az individualitásba került, arra vágyik, hogy visszakapja elvesztettnek vélt létét, egyetemességét. Valójában egyetemességünket nem veszítettük el, csak épp az időben történő individuális észleléseink és megtapasztalások által hátrébb szorult. A teremtett időbe kerülve az ember részére a dualitások egysége, az egyetemesség, az abszolút megszakadt, és megjelent a félszegség, a relatívum. Akkor tudunk újra egész, egyetemes, abszolút szellemi emberré válni, ha elvégezzük az Egy által ránk bízott feladatokat, mint a teremteni, többletterhet hordozni és rendet tenni, hogy majd az idő fölé tudjunk emelkedni, vagyis újra egyetemesek legyünk. Ez a másodszori születésünk lehetősége. Rajtunk, pontosabban akaratunkon, az Egyhez való visszavágyódásunk mértékén múlik, hogy hogyan döntünk. Dönthetünk úgy, hogy visszatérünk-e az eredetbe, a létbe, a térbe, a cirkuláris időbe, vagy maradunk a másolatban, a lineáris időben, az életben és elveszünk. Mivel azonosítjuk magunkat pl. az idővel, a születéssel és a halállal, a káprázattal, az okozattal, elménk és individuális énünk diktálta mintázatokkal, vagy a térrel, a léttel, a mindig bennünk levő egyetemes Énnel, a valósággal és a halhatatlansággal? A teremtett dualitás, majd az ebből fakadó cirkuláris idő (mozgás, hullámzás, rezgés, örvénylés, teremtés) ami a dualitás fenntartója önmagában, az ember nélkül is létezik, de annak nincs értelme, mivel az Egy értelme, tudatossága az ember által került és kerül ma is a teremtett világba. Az Egy utáni vágyódásunk szorosan összefügg az idő beteljesedésével és Egyhez való visszatérési akaratunkkal. 

Én vagyok az, aki megtapasztalom az egyetemes énem segítségét. Az egyetemes én segítsége az emberi természet része. Kire és mire várok, hogy az egyetemes én segítsen rajtam, amikor az egyetemes én bennem van? Én vagyok az, aki magamon segíteni tudok. 

Az egyetemes énem annak felismerésében tud segíteni pl., hogy:

a) nem vagyok egyedül, mert az Egy mindig velem van. Az egyetlen egység kialakításában segítségemre van a transzcendenciára való felébredésem és a beavatás. Csak az Egyet, az egyetlen valóságot kell megszeretnem, hogy mindent szerethessek. A szeretetben nyílik meg számomra a mindenség titka, amikor mindent meg tudok ismerni, mert eggyé tudok válni a mindenséggel, az egyetlen valósággal, az Eggyel. Ez a felismerés vezet el oda, hogy semmi más nem kell, csak az Egy, mert elég az Egy. Az Egy háza népét, nemre, nyelvre vagy bőrszínre való tekintet nélkül azon felébredett és tudatos egyetemes lelkek hálózata alkotja, akik személyesen nem, de lélekben ismerik egymást.

b) az Egy képe és azonossága vagyok, vagyis teremtett szakralitás. Az Egy a világot rám is bízta, hogy őrködjek felette és otthonom legyen az Egy „világában”, és így az Egy világa bennem legyen. „Belső világom” egyetemes énemben, „külső világom” pedig az életfeltételekhez szükséges vagy a kölcsönbe kapott szakralitásokban nyilvánul meg

c) az Egy megismerése számomra is lehetséges. Rajtam múlik, hogy tudásom és tudatosságom, éberségem által önmagamban rendet tegyek és lemondjak a világi rendszerekről, pl. az anyagi és nem anyagi vallásokról és világnézetekről. Szükségem van a transzcendens érzékenységemre, hogy az Egytől származó állandóan jelenlevő szeretet hullámhosszaira ráhangolódjak.

d) az Egy megismerése a természet anyagi és nem anyagi szakralitásai valamint a másik ember természetének megismerése által lehetséges.

e) a meditáció és a szemlélődés abban tud segíteni, hogy általuk rátaláljak és függetlenítsem magamat saját tapasztalásaimtól, az ötféle érzék adta külső befolyásoktól, hogy úgy legyek képes kívülről tekinteni önmagamra, mintha testem nem lenne az enyém.

f) az Egy társa vagyok a teremtésben, mert feladatom, hogy a horizontalításból (idő, élet) a vertikalitásba (tér, lét) kerüljek.

g) mivel Beavató Mesterünk tanítványa vagyok, egyben társa is vagyok a rendbetételben. Ahogy Ő sem kért a jutalomból, úgy én sem kérek.