210. Naiv realizmus

 

Az objektív és a szubjektív dualitás csak a mi szempontunkból létezik, mivel mindkettő egy általunk létrehozott felépítmény. Az objektív és anyagi világ felfogása a naiv realizmus területe, mert a világ szerkezetét anyagként, atomként, energiaként határozza meg, ideértve az elme-testet is. Itt a világ rajtunk kívül van. A szubjektív felfogásban pedig a világ belül van, pontosabban a szubjektívben van az objektív, mivel érvényes a dualitás benne foglaltatásának szabálya. A törvényszerűség nem a párhuzamosság, hanem a benne foglaltatás. Az általunk érzékelt külső és belső valóság azonban egy, mert az egyikben van a másik és nem külön-külön van a kétféleképpen észlelt és tapasztalt világ. A külső, anyagi, testi világot képviselők nem teszik fel azt a kérdést, hogy ki az, aki a külső vagy a belső világot megfigyeli, észleli és tapasztalja? Továbbá azt sem, hogy aki észlel és tapasztal, az az elme és az individuális én szerint vagy az egyetemes én szerint észleli és tapasztalja az anyagi világ feletti szellemi világot? Ahogy azt a kérdést sem, hogy mit, hogyan, miért és mikor tapasztalunk. 

Mi vagyunk a megtapasztalók, de nem a tapasztalat, ugyanis a tapasztalat lehet belső tapasztalat, pl. ráébredünk örök, változatlan egyetemes Énünk létezésére, hogy mi is kis istenek vagyunk, ami által magunkat ismerjük meg. De lehet külső tapasztalat is, amikor elme-testünket tapasztaljuk, illetve testünkkel, pontosabban ötféle érzékünkkel tapasztalunk. Ez azt is jelenti, hogy egyetemes Énünk ugyan változatlan, de a megtapasztalásához szükséges, hogy az élet változatosságában legyen. Az Én a változatlan állandó, ami változik az az elme-test és az individuális én. Az is mondható, hogy tudatosságunk az egyetemes Én azonosságának megtapasztalása, tudatlanságunk pedig az individuális én általi tapasztalás. Következik, hogy ha elme-testünkkel és/vagy érzelmeinkkel, személyünkkel azonosítjuk magunkat azonosulásunk téves. Az egyetemes Én személytelen, mivel az Egy önmagából mindenkinek részt adott, a személyes én az individuális énhez kapcsolódik. A ráébredés, a felismerés, a felébredés azt jelenti, hogy online kapcsolatomat az Eggyel helyreállítom, és ezzel párhuzamosan lebontom az általam felépített offline kapcsolatokat. Ha ezt sikerül elérnem, akkor kijelenthetem, hogy létezésem, egzisztenciám tudatos, mert akkor létezem, ha tudatos vagyok, és ha tudatos vagyok, akkor létezem. Érdemes tehát az életet (születés és halál) és a létezést elkülönítenünk. Akik az elme-test és az individuális énnel azonosítják magukat, azok a naiv realizmust támogatják, ami tulajdonképpen objektív materializmus, így közel áll azokhoz a tudományokhoz, amelyek az anyag elsőbbségét hangoztatják, a „hiszem, ha látom” alapon. Ugyancsak a naiv realizmushoz tartoznak az egyetemes tudatosságot elferdítő, a tudatlanságot, a rabszolgaságot támogató manipulációs módszerek és azok eszközei is, mint a világnézetek, a vallások és az ideológiák. 

Tegyük fel a kérdést: mire használja a modern tudomány az objektív világ megismerését, mi megismerésének célja? Csakis az anyag, amelyből arra következtet, hogy szükséges pl. a fejlődés és a haladás, a profit és a haszon mert a világ anyagi. A tudatos ember szerint pedig a világ szellemi. Ahol a kettő találkozni tud az, amikor elfogadjuk, hogy az anyag is észlelés és megtapasztalás (gondolat, érzelem, felfogás stb.) a tudatosságban. Vagyis, az anyagot is a tudatosságunk által ismerjük meg. A tudatosság pedig az egyetemes Én-nél kezdődik, vagyis Én vagyok az, aki megismer, Én vagyok az, amit megismerek és Én vagyok az, ahogyan megismerek. A megismerés tehát az anyag fizikai létezésétől független, mert ha ismerem az egyetemes Ént, nincs szükséges a külső anyagi, az elme-test szerinti megismerésre. De az Énre is igaz a dualitás, mert az Én akkor létezik, ha van a Te, vagyis az Egy. Az Én az Egyben van, és az Egy az Énben van. Ezért vagyunk kis istenek. A szubjektív megismerés oldalán az a tudatos ember áll, aki tudja, hogy minden megtapasztalás egy korábbi megtapasztaláson alapul, mert csak így lehet kiépíteni a tapasztalatok hálózatát, amit tudatosodásnak nevezünk. 

Mivel objektív világunkat elménk és általa individuális énünk építi fel, ideértve az elidegenedést okozó félelmeinket, szorongásainkat és szenvedéseinket is, egyetemes Énünknek az a feladata, hogy a tudatosodás által lebontsa ezeket a félelmeket, szorongásokat és szenvedéseket. Szenvedésünk oka pl. hogy nem ismerjük a valóságot, azonosulunk azzal, amit látunk, hallunk és kézzel megfoghatunk, valamint félünk a haláltól. Szenvedésünk oka, hogy azonosulunk a múlt történéseivel, a jelenben a ránk váró feladatokkal és a jövő váratlan eseményeivel. Soha nem a MOST-ban, a tudatosságban vagyunk. Elménk és individuális énünk a nap 24 órájában hullámzó jelleggel folyamatosan (keletkezés és elmúlás) tapasztal, hozza létre, termeli ki az újabb és újabb az ál- valóságokat. Ezt az ál-valóságot, amelyet az objektív szemlélet felépít, a szubjektív szemléletnek kell lebontania. A magyarázat egyszerű: ha gyermekkorunkban nem volt objektív, individuális én alapú szemléletünk, pl. mert még rendelkeztünk az öt érzékszervünk és elme-testünk általi tapasztalatok halmazával, akkor felnőtt korunkban, amikor már nagyon sok tapasztalattal rendelkezünk, miért nem bontjuk le az ál-valóságot, hogy újra megélhessünk gyermekkorunk tisztaságát? Miért nem vagyunk képesek lemondani a naiv realizmusról, a szemmel láthatóról és füllel hallhatóról, a két kézzel megfogható megtapasztalások ál-valóságáról, vagy másképp fogalmazva, miért nem bontjuk le tudatlanságunkat, számoljuk fel és szabadulunk meg félelmeinktől és szenvedéseinktől? A keleti felfogásban ismerik a megszabadulást, a neve: moksha. Mivel a modern és anyagi nyugaton ezt nem ismerik, nekünk nehezebb a tudatosodás felismerését elfogadnunk, mint keleten. Másképp mondva a nyugati kultúrán nevelkedett ember, ideértve a magyart is, többet szenved és inkább él félelemben, mint a keleti kultúrán nevelkedett ember. Ide kapcsolódóan jegyezzük meg, hogy nem véletlen, hogy az individuális énnel foglalkozó pszichológia is nyugaton, az alacsonyabb szintű kultúra területén tudott és tud hódítani. Minél inkább anyagba süllyedt egy társadalom, lásd például a nyugatnak nyugataként ismert amerikai társadalmat, annál jobban tud hódítani a pszichológia. Ne feledjük, hogy a téves pszichoanalízis is akkor kezdett Európában hódítani, miután megjárta Amerikát. 

A megtapasztalásról elmondható, hogy nem az elménk tapasztal, hanem az elme által működtetett individuális énünk. Az elme egy szabályozó és kapcsolati háló, amely az energia és információkat szabályozza a tudatosságban. Az elme felfogja a tapasztalatot (memória), feldolgozza (intelligencia) majd tovább küldi az individuális én számára. Az individuális én tapasztalata tehát egy kódolt üzenet, egy programozási nyelv. A nyelv létezésének lényege, a fogalmak, a tapasztalatok megosztása, amit kommunikációnak nevezünk. De ne feledjük, hogy bármi, aminek nevet adunk, az a tapasztalás általi megkülönböztetést szolgálja. A név, a fogalom nem tudja visszaadni a valóságot, mert a nyelv egyben a korlátokat is felállítja. Gondolataink, nyelvünk és annak kifejeződése a beszéd, ahogy cselekedeteink is mind emberi alkotások, mesterséges felépítmények, csak azért, hogy a megtapasztalható világ kódolt üzeneteit a saját értelmünkre, „nyelvünkre” tudjuk lefordítani, dekódolni. A tapasztalatban csak az örök egyetemes Én állandó, a többi mind változó, mert időben van. A vágyaink is és az érzelmeink is időben vannak, a múltban, a jelenben és a jövőben. A beszélt nyelv, a tánc, a zene mind programozott üzenetek, amit dekódolnunk kell. Ezért van az, hogy ha nem azonos fogalomrendszerben vagyunk nem értjük egymást, ahogy az is, hogy „idegen” nyelven, vagyis az idegen program, szabályok szerint összeállított nyelvet nem értjük. A magyar nyelv is egy program nyelv, ahogy a lengyel, a német, a szerb is. A programozott nyelvek jól ismertek a számítástechnikában és a mesterséges intelligenciában. 

Ahogy a világ az Egyben van, úgy az elménk (a memória és az intelligencia), testünk, de világunk is az egyetemes énben van. A tapasztalás viszont nem az Énben van, hanem azon kívül az elmében és az időben létező individuális énben. A születés, az individum létrejötte, az élet az individum kifejlődése, a halál pedig az individum felszámolása. Mindez csak tapasztalat. Ha nem tapasztaljuk meg, akkor nincs sem születés, sem élet, sem halál. Az is kijelenthető, hogy mi és minden felmenőnk is ugyan abban a világban vagyunk, habár fizikailag különböző időben. Ami minket meghalt szüleinktől, nagyszüleinktől, dédszüleinktől stb., ahogy Beavató Mesterünktől is elválaszt az az idősáv, a fordított valóság. A tér ugyan az, csak az idő más. Ami összeköt minket, ami az idő feletti az a memória pl. genetikai örökségünk. Ha testünk és lelkünk memóriája adja a kapcsolatot a múlttal pl., nagyszüleinkkel, akkor a jövőbeli kapcsolat potenciálját (a még be nem teljesült lehetőséget) is adja pl. gyerekeinkkel és unokáinkkal. Testi memóriák mindkét irányba, a múltba és a jövőbe is működik. Lelki memóriánk, egyetemes énünk mindig az örök MOST-ban van, amire Beavató Mesterünk is tanított, lásd a 150. A MOST c. elemzésünket. Az általunk felépített individuális énnek nincs memóriája, csak az őt irányító elmének. Ez a memória a test halálával, az idő, az ál-valóság beteljesülésével elmúlik. Amikor a MOST-ban vagyunk, megszűnik az idő, mert végtelen térré alakul át. A MOST csak a tudatos, egyetemes én számára létezik. 

Elfogadott vélemény, hogy a tudomány többek között két fontos kérdésre is keresi a választ, az egyik, hogy miből van a világ (az univerzum), a másik, hogy mi a tudatosság biológiai alapja? Mindkét esetben a téves kérdésfelvetéssel állunk szemben, mert a) a dualitás benne foglaltatás szabályának érelmében a világ bennünk van és nem valahol kint, valamint a világ olyan, amilyen a tudatosságunk, pl. anyagi vagy szellemi, vagy mindkettő. Tudatosságunk szerint világunk nem anyagi, tudatlanságunk szerint pedig anyagi. b) a tudatosságnak nincs biológiai alapja, mert a biológia is az anyag területe és nem a szellem területe. Amennyiben elfogadjuk, hogy a világ az Egyben van, és nem az Egy van a világban, akkor az is igaz, hogy az ember, pontosabban egyetemes énünk van az Egyben és nem az Egy van az egyetemes énünkben. Ahogy Beavató Mesterünk mondta „amint Te Atyám énbennem vagy és Én tebenned, úgy legyenek ők is mibennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy Te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsőséget (megjegyzés: a tudást), amelyet nekem adtál, hogy eggyé legyenek, amint mi egy vagyunk: Én őbennük és Te énbennem, hogy így ők is teljesen eggyé legyenek”. 

Anyagi világunk matematikai, racionális megközelítésére nem érvényes a tudatosság, mert a tudatosság idő feletti, felfoghatatlan, de a felfogás forrása, nem érzékelhető, de az érzékelés forrása, alaknélküli, de az alak forrása, határtalan, de a határok forrása stb. Tudatosságunk nem osztható, nem sokszorozható, nem összeadható és nem kivonható, mivel egy tudatosság létezik, és ez az Egy. Aki ezek ellenére is úgy gondolja, hogy világunk anyagi objektív valóság, az a naiv realizmusban, az ál-valóságban él.