208. Az Egy védelmében

 

Elismerjük, hogy az egyetlen valóságot képviselő Egynek, ahogy kapcsolattartó Beavató Mesterünknek sincs szüksége az ember általi védelemre, viszont a tudatos embernek szüksége van arra, hogy megvédje magát a tömegember tudatlanságától. Ennek tudatában utalunk arra, hogy a liberális nyugati gondolkodással szemben egyes keleti tanításokban a világ szubjektív valóság (minőség, szellem), amelynek vetülete az objektív tér-időben való tapasztalatok általi létezés, a mérhető mennyiség, az anyag. Ami létezik az a minőség, a hullámzó valóság, amely az emberi megtapasztalás által válik mennyiséggé és mérhetővé. Ha nincs ember általi megtapasztalás, nincs mennyiség, nincs anyag, és nincs amit mérni. Az Egy teremtéséből, a kiáradás hullámzásából, az eredetiből, a nem látható térből, a minőségből, a szellemből az ember ötféle megtapasztalása, konvertálása, dekódolása által készül el az a másolat, ami kézzel fogható és szemmel látható, fizikai, mérhető anyagi mennyiség, amit mi látható világnak nevezünk. Világunk megtapasztalásához, a dekódoláshoz szükségünk van tehát a teremtett időre, ellenkező esetben a láthatatlanból nem lenne látható, a tér, mindig tér maradna, és nem lenne életidőnk, illetve az Egy sem kerülne be életünk nagy kalandjának idejébe.

A lét, a tér az eredet, az élet, az idő az általunk dekódolt másolat. A mi feladatunk, hogy a másolatból (anyag, mennyiség) következtetni tudjunk az eredetire (szellemi, minőség). Ahhoz, hogy az objektív, fizikai megtapasztalások, valamint az intuítiv megtapasztalások által képesek legyünk a szubjektív valóságot, az Egy megnyilvánulásait értelmezni, a következőket tudatosíthatjuk magunkban, például:

1. az Egy önmagában létező egyetlen valóság: az „Én vagyok, aki vagyok” üzenetnek valójában nincs más jelzője, mint a létezés, vagyis a „vagyok”, ami az Egy. Amint a IV. században élő Hiláriusz (315-367?) megjegyezte: „azt ugyanis hogy van, nem lehet állítani arról, aki volt, sem arról, aki majd lesz. Ami örök, az élvezi a változatlan boldogságát, nem tehető soha nem létezővé, mert számára nincs keletkezés és nincs megsemmisülés.” Véges tudásunkkal és tudatosságunkkal a valóságot teremtő és az azt fenntartó Egynek az idők során számos „jellemzőt” tulajdonítunk, mint a dualitás teremtője és fenntartója, az egyetlen valóság, az örök egyetemesség, az életet és a létet működtető hullámzás (kvantum) forrása, szükségszerűség, tér és idő konvertáló stb. Mindezen „jellemzők” megértésében, amint arra a korábbi fejezetekben utaltunk, segítségünkre van az analógiák szerinti gondolkodás, amely által könnyebben megérthetjük és elfogadhatjuk a világ dualitását, a cirkularitást és a szellemi paradoxont. Ugyanis, amikor analógiákban gondolkodunk igyekszünk a világot összerakni, szintetizálni és nem szétszedni, analizálni, mert mindig a láthatóból kell következtetnünk a láthatatlanra, vagyis értelmeznünk kell azt, nem nézzük, hanem látjuk a valóságot. Például, a)világunk létezésének alapja a dualitás, ahol a párok átalakíthatók, mivel cirkuláris mozgásban vannak, b) a duális párok kölcsönös átváltásának (cirkularitásának) feltétele, hogy minimálisan egy közös elemmel kell rendelkezzenek, c) a dualitásnak és a cirkularitásnak volt kezdete.

A teremtés és annak fenntartása például a kiáradást, a kiterjedést, a kinyilatkoztatást, a korlátok és a határok lebontását (határtalanságot) jelenti, ami csak a végtelen szellemi világra érvényes. Amikor a szellem (tér) kiárad, végessé válik (idő). Világunk végességét, a határokat, a korlátokat mindig az elme (a tapasztalatok memóriája és azok feldolgozása) adja és csak az egyetemes én tudatossága képes azokat lebontani. Az Egy egyetlen önmagában létező valóságát akkor tapasztaljuk meg, ha lebontjuk az elménk által felállított korlátokat. A valóságot mindig a határtalan tudatosság képes megmutatni. Egyetlen valóság létezik, az Egy, ami a mi egyetemes Énünkben is megvan. Részei és részesei vagyunk az egyetlen Egynek. A leírásokban szereplő teremtéskor sem az embert teremtette az Egy, hanem az egyetemes Ént, ami később hordozó testet kapott.

2. az egyetlen valóságot többek között Beavató Mesterünk mutatja be: Beavató Mesterünk a kapocs az egyetlen valóság, az Egy és az ember között, Ő a hírnők és az egyetemes tudás megszerzésére (a beavatásra, a tudatosodásra) tanító. Amint olvassuk, „az Atya és Én egyek vagyunk”. Neki köszönhetjük, hogy újra keresztények lehetünk, mert tanításai által Ő javította ki a tudatlanok okozta romlottságot, hibát, Ő rakott rendet a rendetlenségben, Ő mutatott példát nekünk, hogy mi is hasonlóan tegyünk rendet önmagunkban és környezetünkben. Amit evangéliumoknak tartunk, az nem más, mint azok a tanítások, amelyek az embert visszavezetik a teremtéssel egyidős kereszténységbe. Akik az új szövetséget követik, azok részére nyitva áll Beavató Mesterünk által megnyitott szellemi csatorna a fent és a lent, a lét és az élet egységes dualitása között. A tudatos emberek részére, akik az időt térré képesek konvertálni, akik ki tudnak lépni az idő fogságából, hogy a tér boldogságába kerüljenek, nincs sem születés, sem halál, mert egyik lábuk "itt" van az időben, a másik pedig "ott" a térben. Ha egyetemes énünket Beavató Mesterünk példája és tanítása szerint felkészítjük, akkor részt tudunk venni az egyetemes szeretet körforgásában, a folyamatos teremtésben és változásban, a dualitások hullámzásában, az állandó kvantum mozgásban. Ugyanis a világ, a valóság, az igazság, a szeretet, a szabadság, a szépség stb. mind az Egyben van, és az Egy a mi egyetemes Énünkben van.

Hiláriusz is Beavató Mesterünk kapocs szerepére figyelmeztet, ugyanis „a Fiú emberi testét mennyei testnek tartotta, az Ige formálta emberi testét. Krisztus teste már a feltámadás előtt is mennyei test volt”, ami azt jelenti, hogy a megdicsőült test Beavató Mesterünk természetes állapota. Egy test van csak, a mennyei, a megdicsőült. Amit mi Beavató Mesterünk testének mondunk, az csak földi másolata az eredetinek, a mennyeinek, a kvantumtestnek, az energiatestnek, vagy a tér-testnek, ami a fényt átereszti. Amikor pedig arról szólunk, hogy Beavató Mesterünk a testet megszentelte, azt jelenti, hogy az anyagi, az idő-testet, mennyei, kvantumtestté, energiatestté, tér- testé alakította vissza. Amint olvassuk „meg akarták kövezni, de Jézus eltűnt előlük" vagy „ragyogott arca, mint a nap, ruhái pedig fehérek lettek, mint a napsugár". Csak a másolati test szenved, az eredeti, a kvantum energia test nem szenved.

3. az Egy egyetemes énünk értelme és tudatossága általi valóság: a tudatosság az egyetemes én felfedését és annak folyamatos erősítését jelenti minden egyes individuális tapasztalatban. A meditációs gyakorlatok, a vallásmentes imák, az aszkézis és a jóga gyakorlatok, mind az egyetemesség folyamatos megtapasztalását erősítik. Az individuális én általi tapasztalás célja kettős. Egyrészt, és ez lenne a követendő, hogy felszámolja önmagát, vagyis lebontsa a saját maga által alkotott individuális felépítmény korlátait. A másik, - ami nem követendő-, pedig az individualitás erősítése által az egyre mélyebb és mélyebb anyagba süllyedés és a vallásosság vállalása. Az egyetemes én nem tapasztalati, hanem ajándékba kapott örök létező. Ezért nincsen helye és ideje, nem látható és nem tapasztalható meg térben és időben. A megtapasztalásban, aki tapasztal az az individuális én, ahol tapasztal az idő (élet), amit pedig tapasztal az az álvalóság, az anyagi világ. A megtapasztalás mindig egyéni. Idő kell ahhoz, hogy az egyetemes én helyét átvegye az individuális én, amely egy egész életen át tartó folyamat lehet, amikor az ember élő halott állapotban éli le életét, de lehet ennél rövidebb is, amikor eljön a felébredés ideje úgy kb. 40-50-60 éves korban. De ahhoz is idő kell, hogy az individuális énünk helyét visszavegye egyetemes énünk. Életünk nagy kalandja, amikor elérjük az idő beteljesedését, térré alakulását ez által pedig az egyetemes én beteljesedését. Ekkor az ember, már nem tömeg, nem félholt, hanem beteljesedett egyetlen egész, igaz szellemi ember.

Az emberi megtapasztalások, a megfigyelések tehát fontosak az egyetemes énünk megtalálási folyamatában, ami egyben az individuális énünk leépítését is jelenti. A megtapasztalásokkal kapcsolatosan számos kérdés merül fel pl. hogyan lehet a világot úgy megfigyelni, hogy a megfigyelő ne önmagát figyelje meg, hogyan lehet a világot úgy mérni, hogy aki mér, az ne önmagát mérje meg, hogyan lehet a közvetlen tudományos igazolásokat a szellemiség nyelvére lefordítani, hogyan lehet az öntudatot (hit) megtapasztalni, hogyan lehet az öntudatot felébreszteni (a spiritualitást elérni) stb. A növény és az állatvilágnak nincs a miénkkel összehasonlítható tudatossága. Ők egy szűk tudatossággal rendelkeznek, ami a rend, a cirkularitás, a folyamatosság, ami pl. a szaporodás fenntartásához és a védekezéshez szükséges. Elvont, széleskörű tudatossággal, elmélkedéssel és bölcsességgel csak mi emberek rendelkezünk. Mi tudjuk csak ötféle érzékszervünk határait kitolni, pl. látásunkat mikroszkópok és nagyítók által, űrteleszkópok által hallásunkat, műszerek által szaglásunkat és ízelésünket, autók, vonatok, repülőgépek stb. által pedig mozgásunk gyorsaságát. A valóságot csak mi tudjuk értelmezni.

A megtapasztalások körének kiszélesítésében jelentős szerepet tölt be a tudomány és a technológia, amely a megismerés folyamatában elsősorban tényekre, mérésekre, bizonyításokra, tesztekre, ha pedig ez kevés, akkor szimulációkra, feltételezésekre, modellezésekre, előrejelzésekre stb. alapoz. Sajnos az alkalmazott módszertan két részre osztotta a világot, objektívre (mérhető és anyagi) és szubjektívra (nem mérhető és szellemi) és a tudományos szakosodás, az egyre nagyobb felbontás, az egyre több részlet megismerése, az analízis oda vezetett, hogy a különböző tudományágak már nem kapcsolódnak egymáshoz. Pedig csak egy valóság van, amit a tudománynak meg kellene ismerni. Amit pontosan tudunk, hogy az a valóság, amely az ötféle érzékelésünk által ismerhető meg, az nem a valódi, nem az eredeti.

4. létezik az Egy háza népének értelmi és tudatossági valósága: az Egy a forrás, Beavató Mesterünk a megnyilvánulás (pl. az Ige testté lett), a visszatéréshez szükséges kapocs az Egy és az ember között, és végül az ember egyetemes énje az Egy programjának végrehajtója, amely képes kapcsolódni további egyetemes énekhez, miáltal kialakul a nemre, nemzetiségre, nyelvre, bőrszínre, földrajzi elhelyezkedésre való tekintett nélküli szellemi emberek kapcsolatának hálózati közössége, ami az Egy háza népe. Az Egy háza és Isten háza tehát nem ugyanaz, ugyanis az Egy háza népét, az örök, idő feletti közösséget nem az ember hozza létre, hanem az egyetemes ének önrendelkezése és önszabályozása. Ezzel szemben az Isten házát az ember hatalmi vallással alapította. Az elme és az individuális én által létrehozott vallás nélkül Istennek nincs háza, de vallás nélkül az egyetlen Egynek örök háza van. A naiv realizmust képviselő vallások az ál-valóságban, az anyagi káprázat világában, a materializmusban vannak, ahol nincs egység az Eggyel. Az anyagi és nem anyagi vallások a kényelmet, a rabságot, a függőséget, a félelmet, az individualitást, a mennyiséget, a tömeget, a mértéktelenséget stb. képviselik és támogatják. Beavató Mesterünk tanításai pedig arról is szólnak, hogy csak az Egy háza népének tudatossága képes megőrizni őseink hagyományát, tudását, valamint megalkotni a vallás nélküli örök kereszténységet. Kétezer évvel ezelőtt Beavató Mesterünk az Egy háza népének keresztény értelmét és tudatosságot újította meg. A kereszténység tehát nem kétezer esztendős, így nem köthető hatalmi intézményekhez és időben változó vallásokhoz.