207. A szakrális ember védelmében

 

A második században élt Athénagorász szerint a „lélek halhatatlan, a test halandó”. Testünk feladata a lélek hordozása és a fajfenntartás, lelkünk, pontosabban egyetemes énünk feladata pedig a folyamatos kapcsolattartás az Eggyel és a másik teremtett emberrel. A kapcsolat az Egy és közöttünk állandóan jelen van,  és tudatosságunkon vagy tudatlanságunkon múlik, hogy a kapcsolat "működjön". A tudatos ember kölcsönbe kapott lelke visszatér az Egyhez, amit az elme-testi élet elhagyásának és a létbe érkezésnek, az egyetemes énünk felfedésének, megnyilvánulásának is nevezünk, (mindkettőt életünkben valósítjuk meg). Ellenkező esetben nem valósulna meg az Egytől származó szeretet körforgásában, hullámzásában, kvantumában való részvételünk. Az elme-test ember, a tömegember, a modern rabszolga nem igyekszik részt venni a szeretet körforgásában, a teremtésben, inkább az általa felépített individuális énjében él és így lelkét elveszíti. Az Egy a kvantum forrása, az eredet, az ember teremtett egyetemes énje, pedig a másolat, a reprodukció. A reprodukció replikációval, másolattal, de az is mondható, hogy hologrammal jön létre, mivel a kiáradáskor az Egy önmagát adja. Az Egy, a kvantummező, az erőhullám, az erőtér, amelynek kiáradásait „tulajdonságait, jellemzőit” emberi nyelvre lefordítva, a kódot megfejtve jutunk el az egyetemes én „tulajdonságaihoz, jellemzőihez”, mint pl. az igazsághoz, a rendhez, a szabadsághoz, a szépséghez, az arányossághoz, a mértékhez stb. 

Az Egy anyagnélküli másolatai, replikonjai vagyunk és hogy a replikon, egyetemes énünk védve legyen, van elme-testünk, amely a külső megtapasztalásoknak belső tudatosságra való lefordításában játszik szerepet, továbbá a túlélésünkhöz szükséges tájékozódásban. A kérdés természetesen az, hogy tudunk-e minderről? Kettős memóriatárral rendelkezünk, ugyanis testünk genetikai memóriájában évszázadokra-évezredekre visszamenőleg örököljük az elődeinkről tárolt genetikai információkat, ugyanakkor egyetemes énünk memóriájának információit is örököljük az Egytől. Öröklési memóriánk célja a fajfenntartás által a genetikai variabilitás megtartása, az egyetemes én memóriája által pedig az Eggyel való szellemi azonosság, a tudatosság, az értelem megőrzése. Mindkét esetben potenciával, lehetőséggel állunk szemben, ugyanis a hibalehetőség mindkét esetben fent áll. 

A genetikai variabilitásban – a tudomány mai állása szerint a mutációk lehetősége csak 5%, ami azt jelenti, hogy 95%-ban testünk egészségéért mi vagyunk a felelősek és nem a gyógyszeripar. Szellemi hibalehetőségünk viszont sokkal nagyobb, mert a nem látható és kézzel nem fogható értelem és tudatosság memória nagyobb kockázati tényezőknek van kitéve, mint testünk genetikai állománya. Az értelem és a tudatosság egyénenként a 0-100 % között ingadozik, vagyis lehetünk teljesen értelmetlenek és tudatlanok, és lehetünk teljesen értelmesek és tudatosak. A tudatossági skálának végtelen lehetősége adott, annak függvényében, hogy mennyire vagyunk individuális énünk vagy egyetemes énünk befolyása alatt.. Szabad akaratunkból adódóan dönthetünk arról, hogy tudatosan vagy tudatlanul, esetleg kicsit vagy nagyon tudatlanul vagy tudatosan éljük meg azt az egyetlen lehetőséget, amit életnek nevezünk. 

A tudatossághoz kapcsolódik például annak felismerése is, hogy életünk véges, vagyis minden nap közelebb vagyunk az utolsó órához, ami arra kell sarkaljon bennünket, hogy minél hamarabb kezdjük el az Egyhez való visszatérésünket. Továbbá, hogy életünk teremtett szakralitás, mivel a létezésünkhöz szükséges teremtett szakralitásokkal vagyunk körülvéve, mint a testünk fenntartásához szükséges levegővel, vízzel, földdel, fénnyel, továbbá a lelkünk fenntartásához szükséges szakralitással, pl. a másik emberben levő egyetemes énnel, amelyben az Egy nyilvánul meg. Akkor mi hiányzik? Semmi más csak a tudatosság arról, hogy kaptunk időt a visszatérésre és kaptuk hozzá a szakralitásokat, ideértve a másik embert is, de mindent csak használatba, bérbe, mert életünk végeztével mindezt vissza kell adjuk az Egynek. Életünkről, az időről, a szakralitásokról el kell számoljunk, de nem ott fent, hanem itt lent. Mert az ott az itt van, ahogy a fent is lent van, vagy a kint is bent van, ahogy az Egy az Énben van, és az egyetemes Én az Egyben van. A tudatosságunkhoz az is hozzá tartozik, hogy az Egy általi teremtés, a megnyilvánulás, a kiáradás, a kvantumgenerálás folyamatos, volt tegnap is, van ma is, és lesz holnap is. Az Egy nekünk is küldött meghívást, hogy társai legyünk a teremtésben. Aki a meghívást elfogadja, az a szellemi, egyetemes, örök ember.

Ugyancsak tudatosságunkhoz/tudatlanságunkhoz tartozik viselkedésünk, magatartásunk megismerése is. Ismert, hogy külső világunk megtapasztalásában az öt érzékszervünktől érkező információk agyunk memóriatárába kerülnek, ahonnan a feldolgozás során, amit intelligenciának nevezünk válaszokat adunk a kapott ingerekre. Amennyiben válaszreakciónk negatív, úgy szervezetünk stressz hormonokat termel, amely következménye az individuális énünk szerinti viselkedés pl. a harag, az önzés, az irigység, a félelem, a szorongás stb. Mivel a stressz lecsökkenti szervezetünk immunrendszerét, így aránytalanságot és rendetlenséget okoz testünk belső dinamikus és harmonikus egyensúlyában, és a betegségek 90%-át képes okozni. Ha viszont a válaszreakciónk pozitív, akkor szervezetünk ún. „boldogság” hormonokat termel, amely következtében a létező és örök egyetemes én „jellemzői” szerint viselkedünk, pl. odaadással, figyelmességgel, szeretettel, éberséggel stb. Mindkét esetben a vérsejtek testünket válaszreakcióra késztetik, a reakcióink pedig a sejtek genetikai válaszadását is befolyásolják. 

A megtapasztalási folyamat tehát azt mutatja, hogy nem vagyunk genetikai állományunk áldozatai, épp ellenkezőleg tudatosságunkkal/tudatlanságunkkal tudjuk befolyásolni testünk viselkedését és egészségi állapotát. Nem mindegy, hogy azt a programot hajtjuk-e végre, amelyet tudatlanságunk, individuális énünk kér tőlünk, vagy azt, amelyiket egyetemes énünk, pontosabban az Egy kér tőlünk. Individuális énünk azt a programot hajtja végre, - és ezért ez már átprogramozás,- amelyet a közfelfogás, a világnézetek, a hatalom diktálta anyagi és nem anyagi vallások, a diktatúrák, a démonkráciák stb. követelnek meg. Ezzel szemben az egyetemes énünk azt az eredeti programot hajtja végre, amelyet az Egytől kapott. Mindenki egy eredeti programot kap. A tudatos ember megőrzi az eredeti programot, a tudatlan pedig fölülírja, vagyis téves másolatot készít. A kutatások mai álláspontja szerint a nap 24 órájában, sajnos 90%-ban az általunk átírt, téves program szerint  viselkedünk. Vajon, miért engedünk az átprogramozásnak? Miért nem vesszük észre, hogy világunk szellemi és csak elménk készít belőle kézzel fogható és szemmel látható fizikai világot? Miért nem tudatosodik bennünk, hogy a magunk urai vagyunk és nem kell a mások által diktált programot végrehajtanunk? Ha változást akarunk, akkor mi kell megváltozzunk, pontosabban még tudatosabbak kell legyünk. A kvantumfizika nyelvén szólva, ha változást akarunk, akkor a bennünk levő hullámzást (individuális én vs. egyetemes én) kell megváltoztatnunk. 

Mivel a mérhető pl. a világ, van a mérhetetlenben pl. az Egyben, azt jelenti, hogy az Egy kiáradása, pulzálása, amit mi teremtésként/fizikai megnyilvánulásként értelmezünk az öt érzékszervünk korlátoltsága miatt nem, vagy kismértékben tapasztalható meg. Individuális énünk elsősorban az elménk és testünk parancsait hajtja végre, mint a védekezést, a szaporodást, a túlélés stb. Ezzel szemben az Eggyel kapcsolatban levő egyetemes énünk azt jelzi, hogy az egyetemes hullámzás, a pulzálás a) mindenhol (térben) és mindenkor (időben) jelen van, vagyis kiterjed, ami azt is jelenti, hogy a folyamatos teremtésben lehetőség van az idő beteljesedésére, a térré alakulásra és a mi részvételünkre is, b) önszabályzó, a pulzálás hol lassúbb, hol gyorsabb (sebessége van), c) önrendelkező, mivel önmagát másolja (folyamatosan replikálódik), vagyis átalakul, térben és időben differenciálódik és specializálódik d) formája értelmes, szellemi, anyagtalan, és valamiért pl. az emberért létezik, de nem az emberé, e) cirkuláris, keletkezik és elmúlik, változik, f) párhuzamosan történik, vagyis minden mindennel összefügg. g) önszerveződéséből adódóan memóriája van, vagyis emlékszik korábbi állapotára.

Életünkben a tér és az idő dualitásának folyamatos és cirkuláris változásainak vagyunk szemtanúi. A valóság a tér, az idő az álvalóság, ennek vetülete pedig az élet. Az élet mindig az időben van, hogy általa az idő beteljesedjen, kiterjedjen, és újra térré váljon, vagyis a körfolyamat állandó legyen. A lehetséges körfolyamat a tér (eredet) - idő1 (másolat, replikáció, csavarodás, dekódolás) - élet (vetület, a horizontális és vertikális találkozása) - idő2 (másolat, replikáció, csavarodás, visszakódolás)- tér (eredet). A matematikában ennek a körfolyamatnak ábrázolása, a fektetett nyolcas, a végtelen. A tér –idő átváltásban az élet tehát szükségszerű, mert ellenkező esetben a fordulat, a csavarodás a tér és az idő között nem valósulna meg. Az élet csomópontjában a korábban koncentrált állapotú tér-idő dualitás fellazul és válik külön térré és idővé. Ez a megújulás a teremtés, a kiáradás, ahonnan kezdődik újra a sűrűsödés, a koncentrálódás, a tér és idő dualitásának helyreállítása. Részesei vagyunk tehát a mozgó egyetemesség önszerveződésének, önszabályozásának, kiterjedésének és összehúzódásának, a replikációk sokaságának. Az élet mindig is tudatosságról szólt és fog szólni a jövőben is. Véletlenek és indokolatlan dolgok nincsenek. A tudatos, egyetemes eredeti életből csak az ember képes tudatlan, individuális életet (másolatot), pontosabban saját börtönét kialakítani, vagyis ellenállni az életnek. Akik így tesznek, azok az önmagunk alkotta másolatoknak rabjai. A növények és az állatok nem állnak ellent az élet dinamikusságának, hanem részt vállalnak, együtt működnek az egyetemes eredeti élet önrendelkezésében, önszabályozásában, differenciálódásában, kiterjedésében és összehúzódásában.