206. Az idő trilógiája 3: lépj ki az időből,

 

Amint említettük szenvedéseink, félelmeink és a félelmeinkből származó betegségek (kivétel a fertőzők) is az időkrízisnek, az időhiánynak, az életkrízisnek, az életbe kerülésnek tulajdoníthatók, pontosabban annak, hogy tudatlanságunkban nem vagyunk képesek a saját időnket kezelni. Aki időválságban van az, nem tud az ajándékba kapott szakrális idejével gazdálkodni, így mások gazdálkodnak vele. Szolgaságunk miatt nem vagyunk képesek az időnket, mozgásunkat, nyugtalanságunkat, térré alakítani, elcsendesedni és rendet tenni. Tudatlan körökben szoktak az anyagi világ kríziséről pl. gazdasági krízisről is beszélni és azt krízis menedzsmenttel orvosolni. De ilyen nincs. Egyféle krízis van, és ez az idő. Aki nem tud az idő fölé kerekedni, meglovagolni az időt, azt az idő maga alá gyűri, még pontosabban időbe és anyagba süllyeszti. Hogyan kerülhető el, hogy az idő ne faljon fel, hogyan lehet kilépni az időből? Ha van erőnk és tudásunk félni és szenvedni, hol van az a tudásunk, amivel mindezekre megoldást tudunk adni, pl. elcsendesedéssel, nyugalommal és boldogsággal? Néhány javaslat:

1. felébredni a visszatérés feladatára: a teremtett idő az anyagi világ káprázatából való felébredésre adott lehetőség. Így, életünk akár a felébredésre eltöltött időutazásnak is nevezhető. Az élő, egyetemes énnel rendelkező léleknek, az életidő leteltével kezdődik a léttér vagy a folytatás. A félholt, vagy holt individuális énnek, aki önmaga börtönét alakítja ki, ez nem adatik meg, mert erről "tulajdonosa" tudatosan vagy tudatlanul, önként mond le. Az utazásban lélektársainkat, elsősorban családunkat, gyerekeinket és unokáinkat azért kaptuk, hogy ebben a nagy eksztatikus időutazásban, kalandban ne legyünk egyedül. A felébredés, a tudatosodás ott kezdődik pl. hogy felismerjük halandóságunkat és azt, hogy a tér és idő keresztjét, dualitását hordozzuk magunkban. Ezt a tér és idő csatornát, a lélek közlekedési folyósólyát Beavató Mesterünk nyitotta meg és az óta is nyitva áll minden másodszor született és visszatérni vágyó szellemi, igaz és normális ember számára. Akik nem ismerik fel magukban a keresztet, azoknak nincs visszaút és ez nem vallás kérdése. Beavató Mesterünk hívása, hogy vegyük fel a tér és idő keresztjét, vagy ennek a másik kifejeződése, hogy mutasd meg a jobbik énedet, vagyis tartsd oda a másik orcádat is, azt jelenti, hogy az idő mellé vállaljuk fel létünket, a vertikalitást, a teret is. Ne süllyedjünk bele az élet horizontalításába, a lineáris időbe, az anyagba, mert van tovább. A horizontális fölött van a vertikális, vagyis a tér, a cirkuláris idő, ahol elfogy a lineáris idő. Ez az üresség/teljesség, ahol megszűnik az „én vagyok”, az individuális én állapota, és helyette belép a „mi vagyunk” állapota, vagyis az univerzális (egyetemes) Én, ahol az Egy az Én, és az Én az Egy. Amikor azt mondjuk valamire, hogy mennyei, akkor épp ennek a vertikalitásnak, éginek, fenségesnek, tökéletesnek, extatikusnak a megérzését fejezzük ki. 

2. az idő felszámolható: amennyiben elfogadjuk, hogy az ember testi és lelki memóriával rendelkező tudatossági mátrix (az egyetemes dualitás, mint a tér és az idő, a horizontális és a vertikális) képviselője, aki születése és halála által a transzcendens, az állandóan változó cirkularitásban létezik, aki képest azt megtapasztalni és egyesülni vele, akkor a visszatérés megvalósítható. Ennek egyik eszköze a transzcendens észlelések és megtapasztalások, a másik eszköze pedig a meditáció és a jóga gyakorlatok alkalmazása. Mindenik az idő meglovagolását segítik. A megtapasztalás a MOST állapot elérése, ami a transzcendencia alapideje, vagy az időkapu, amikor az ember egyszerre tud benne lenni a múltban, a jelenben és képes bepillantani a jövőbe. Mivel az idő teremtett, így alegysége a perc és a másodperc is szent, annak, akinek erről tudomása van. Ezért a tudatos szellemi ember úgy használja ki az időt, hogy minden percében a mennyországban érezze magát. Ennek érdekében gondolkodik-, szól és cselekszik. Akik erre képtelenek, azok mindig az időben (just is time, JIT) vagyis időhiányban vannak, amint azt a tudatlan nyugati gyakorlatban megszokták. A megtapasztaláshoz, a tudatosság növeléséhez türelemre, alázatra, összeszedettségre, koncentráltságra van szükségünk. Ha időnket értelmetlenül, az Egytől távol eső dolgokra pazaroljuk, akkor nem tudunk a lényegre koncentrálni, szórakozottak leszünk, szétszórjuk magunkat, és eltékozoljuk a ránk bízott szakrális időt. 

A transzcendensre való felébredés másik lehetősége a meditáció, ahol olyan kérdésekre keressük a választ, mint pl. ki vagyok? mit akarok? miért vagyok hálás? mi okoz örömet? volt-e életemben eksztatikus élményem? milyen kapcsolatokat, példaképeket keresek, amelyekkel tökéletesíteni tudom tudásomat? melyek a gyengeségeim és az erősségeim? mit tettem hozzá a világhoz és mit vettem el? A meditációhoz elcsendesedésre, vágytalanságra, a világ zajának elhagyására, az anyag háttérbe szorítására és a befele fordulásra van szükségünk. A csend megtapasztalásához fegyelem, odafigyelés, fegyelmezettség, tudatos törekvés, koncentráltság vagy mondhatjuk azt is, hogy aszkézis, gyakorlás kell. Akik ezt a fegyelmezettséget, a rendet nem értették meg, azok kitalálták a rendszereket és azok elméleteit. Az aszkézis, a lélek csendre való hajlamának gyakorlatoztatását (kizárva az egyéb téves értelmezéseket) a zajtól való eltávolodását, a visszavonulást, a fölöslegek lebontását, az anyagtól való tisztes távolságtartást jelenti. Mindenből csak annyit, amennyi elégséges. A meditáció mellett harmadikként a keleti jóga gyakorlatok is alkalmazhatók pl. a jana jóga (viszonyulásom a világhoz és önmagamhoz, az igazsághoz, az anyagiakhoz, vágyaimhoz), nijana joga (önfegyelmet gyakorolok, elégedett vagyok, ismerem önmagamat), práhna joga (légzésszabályozás), praktijoga (befele figyelés), arsana joga (testhelyzet kialakítása), dharma joga (meditáció fölötti tudatosodás) és szamadhi joga (a transzcendens elérése). A jóga gyakorlatok lényege, hogy, képesek legyünk a lineáris időt cirkuláris idővé, vagyis térré konvertálni. 

3. az idő beteljesíthető: a szakrális időt azért kaptuk, hogy beteljesítsük, hogy térré konvertáljuk, hogy véget vessünk neki. A beteljesedés csak egyetemes énünkkel érhető el. Aki azzal próbálkozik, hogy az időt az individuális én oldaláról közelíti meg. pl. a vallások és a pszichológia, akkor az erkölcsöt helyezi előtérbe pl. az önzést, az irigységet, a testiséget, amikor az ember az időben van, és nem az idő felett. Ahhoz, hogy képesek legyünk az idő és az individuális én fölé emelkedni, egyetemessé és éberré kell válnunk. Boldogságunk, bölcsességünk nem más, mint az idő beteljesedése, amikor az individuális énünk szerinti viselkedésünkről lemondunk az egyetemes énünk javára. Nem véletlenül mondják a boldog emberre, hogy vidám, örül, könnyű és akár repülni is tudna. A boldogság az, amikor elhagyjuk az időt és a térbe jutunk, amikor kicsit kilépünk életünkből, az időből és létünkbe, a térbe tekintünk bele. Ez az extázis, amikor kívülre kerülünk a történetiségen, a megzavarodottságon, a hatalmi manipulációkon és rendszereken, amikor nem félünk, nem szorongunk, és nem rejtőzködünk még Istenbe sem. A beteljesedésre nem várni kell, hanem benne kell lenni, mert a boldogság a visszatérés, a megérkezés eredménye. Nem tervezni kell, hanem végrehajtani az Egy által nekünk adott visszatérési tervet, ami nem más, mint mindig benne lenni a pillanatban, mert minden pillanat a visszatérést kell szolgálja. Nekünk az Egy által ránk bízott egyetemes programot kell végrehajtanunk. 

4. ne legyünk kényelmesek: a kényelem és a mértéktelenség két olyan ok, amely minket folyamatosan arra kötelez, hogy anyagba süllyedjünk és az idő lineáris (kronosz, kala) egy irányba haladásával, ne találjuk meg az idő fölötti teret, az örök, cirkuláris időt (kairosz, mahakala). Aki felébred, az mindig a kairoszt keresi. Megjegyzés: amit mi mérhető időnek nevezünk, az nem más, mint a Föld saját tengelye körüli mozgásának szögsebessége. Kétféle idővel van tehát dolgunk, egy transzcendens, abszolút idővel, amit szakralitásként az Egytől kaptunk és egy fizikaival, (relatív, vetület, másolat), amelyet tájékozódási céllal, mesterségesen mi hoztunk létre és óránkkal mérünk. Így a világban való időbeni tájékozódásunk relatív, ami azt is jelenti, hogy az idő párjában, a térben való tájékozódásunk is relatív. Amennyiben arra vállalkozunk, hogy a hatalom által ránk erőszakolt rendszert lebontsuk, és az Egy rendjét önmagunkban és a világban megtaláljuk, akkor a következő kérdésekre érdemes válaszolnom:

a) hol tartok ma az igazság, a rend, a szabad akaratom megismerésében, merre megyek? A nyugati kultúrában mindenképp a gyakorlatiasságnál és az időhiánynál, a krízisnél, amikor nem érünk rá sem önmagunk, sem házastársunk, sem gyermekeink megismerésére. De ugyan így nem érünk rá a meditációra, a szemlélődésre, az aszkézisre, hitünk gyakorlására, a filozófiára, mert folyamatosan arra hivatkozunk, hogy nincs időnk. Az anyagba süllyedésre, a túlzott anyagi fogyasztásra, az életéhségre és életszomjúságra, a kényelemre és a mértéktelenségre, egy új autóra, férjre vagy feleségre viszont van időnk.

b) mi történik azzal az idővel, amit megspórolok? Hosszabb lesz a huszonnégy óra? Esetleg többet alszom, több időm lesz az alkotásra vagy a munkára, a másik emberre, esetleg a pihenésre? Hogy mindez ne történhessen meg. a racionálisan gondolkodók kitalálták a hatékonyság növelését, az optimalizálást, a szimulálást és a modellezést. Modern, nyugati emberként szeretjük növelni a teljesítményt, a hatékonyságot, a sebességet, az életéhséget és az életszomjúságot, szeretünk sietni és habzsolja azt az életet, aminek lényegét épp azért nem ismerjük meg, mert nem értjük. 

5. kerüljük a látványokat: látvány mindaz, ami mesterséges, ami nem a valósághoz tartozik, tehát manipuláció, elferdítés, káprázat, rendetlenség (rendszer), hírkeltés/híresztelés, pletyka, téves kommunikáció (dezinformáció, vetítés, marketing), vagyis, mindaz ami arról szól, hogy hogyan adjuk el, közöljük azt, ami nincs. A látvány káprázatkeltés és annak fenntartása (a valóság felcserélése a hazugsággal), kellék, látszat, mindaz, ami az egyetemesség felszámolásához és az ember rabszolgaságához vezet. A látványt mindig a hatalom találja ki, hogy az embert az idő szolgálatába tudja állítani, hogy ez által a másik emberrel szemben előnyt, hasznot és hatalmat szerezhessen. A látvány, a káprázat a hatalom által kitalált egyéb manipuláció eszközökhöz és fogalmakhoz tartozik, mint a profit (hasznosság), a fejlődés és a haladás, az optimalizálás és a racionalizálás. A látvány ál-valóság, mert a valóság a duális tér és idő létezése. Aki a hatalom által szolgáltatott látványok szerint él, az nem az Egy programját hajtja végre, hanem a hatalom manipulációs programját. A program neve, átprogramozás, amely mellőzi az egyetemes törvényeket, mint a dualitás és a szeretet paradoxonát. Amit a hatalom a lineáris, logikus, racionális, szellemtelen mesterkélt gondolkodásával ránk erőltet az gyakorlatilag egy hatalmi recept, de akár dogmának is mondható. Amit a receptre írtak az a materializmus, az egyenlőség és az őt támogató evolucionizmus, a fejlődés és a haladás, a profit és a siker. Ezek a receptek csapdák, és ha sokat mantrázzuk, akkor önmagunkat felszámolva beragadunk, megrekedünk az időben.