202. Beavató Mesterünk védelmében: Én vagyok (1)

 

Ahogy a szülő sem hagyja el gyermekét, úgy az Egy sem hagyja el teremtményét, az embert. Következik, hogy az első emberpárnak, a dualitás első képviselőjének, a teremtett világ gazdájának és megtapasztalójának, az Egy az egyetemes tudást átadta, illetve az is, hogy mivel az idő előrehaladásával, az évezredek és évszázadok alatt ez a tudás egyre inkább eltűnt, szükség volt annak megújítására. Ezért elküldte nekünk Beavató Mesterünket, aki a korábbi tudás megújítása érdekében, az  egyetemes tudatossághoz való visszatérésünkre hívja fel  figyelmünket, például a következők által:

         1. "Én és az Atya Egy vagyunk" . Az Egy tudatossága, egyetemessége, kvantuma, mindenhatósága (hat irányba történő hatása), végtelensége, alaknélkülisége stb. Beavató Mesterünkben öltött testet, aki a végtelen térből került a véges időbe és vált kézzel foghatóvá, szemmel láthatóvá, amit a vallásos nyelv „az Ige testé lőn, és mi köztünk lakozék” fogalomként ismer. Beavató Mesterük a kapcsolat, az átjárási folyosó, a híd, aki megnyitotta az eget az Egy és az ember között, akinek feladata, hogy az Egytől, a forrástól, az egyetemes Énné válás tanítását mindazokkal közölje, akik a tanítást befogadják és vissza akarnak térni az Egybe. Vagyis, akik vállalják a tanítványságot, - amikor és ahol kialakul a mester és a tanítvány, vagyis az Egy és az ember közötti viszony- , továbbá a tanítói feladatot is. Amint feljegyezték a) „az igéket, melyeket nekem adtál, átadtam nekik” b) „Én és az Atya Egy vagyunk” c) „befejeztem a művet, melyet rám bíztál, hogy elvégezzem”. Vagyis, az Én az Egy, az igék a tanítások, a megbízatás pedig ugyancsak a tanítás volt, ahogy ma is az. Kétezer év óta ennek a tudatosodásnak és forradalmi tudás megújításnak vagyunk a tanúi. Hogy ma sem értjük pontosan Beavató Mesterünk egyetemes, a fent és a lent egységének tanításait, és azt is, hogy mi ennek az egyetemességnek részei vagyunk "mondtam: istenek vagytok" mert bennünk is az egyetemes Én lakozik, leginkább annak köszönhető, hogy őseink tudatlanságukban, de lehet, hogy szándékosságukban az ember fölötti hatalmaskodás érdekében a tanításokból csak egy mutáns verziót, egy manipulált tudást hagytak ránk, pl. már a niceai zsinattól kezdődően. Megjegyzés: a hatalmi tanító hivatalból hiányzik a tanítványság, így a tanító is.

         2. „Tegyetek tanítvánnyá minden népet”. Beavató Mesterünk életpéldájának és tanításainak nem volt és ma sincs más célja mint, tanítványokká, az egyetemesség tudásával rendelkezővé tegye mindazokat, akik képesek vállalni, a tanitványság nem könnyű feladatát. Amint üzente „tegyetek tanítvánnyá minden népet”. Ugyanis, azt lehet tanítványnak nevezni, aki azt is vállalja, hogy később mesterré lesz, hogy ő is továbbadhassa Beavató Mesterünk, az Egy tolmácsának, közvetítőjének, kapcsolattartójának üzenetét az egyetemességről, a fent és a lent, a kint és a bent, a hideg és a meleg, a cirkularitás, stb. az állandó változásból következő belső, szellemi tudatosodásról, a dualitásokról és a komplementaritásokról, a hálózatosodásról szóló tudást. Amennyiben vállaljuk a tanítványság feladatait, akkor az egyetemes tanítás hiteles másolatai, megkettőződései vagyunk, akik a tudatosodást „keltjük életre”, a születésünkkel kapott egyetemes Ént, a bennünk levő kis istent. Minimálisan tehát kettős másolatok, replikonok vagyunk, mivel egyrészt a genetikai örökségünk által rendelkezünk szüleink és felmenőink testi tulajdonságaival, ugyanakkor Beavató Mesterünk tanítása által, szellemi másolatok is vagyunk. Amikor mi is mesterré válunk és képesek vagyunk az egyetemes tudást másoknak átadni, akkor történik meg a másolatok másolatának, a kapcsolati hálózatoknak a létrejötte. A menedzser szakmában ezt idegen szóval a train the trainer fogalomként ismerik. Beavató Mesterünk kétezer éve egy ilyen „tréning” láncolatot indított el. Sajnos, ez a tudásátadás pár száz év után megrekedt és kb. a már említett niceai zsinattal, amikor a tudatlan és hataloméhes ember a tanítást vallássá változtatta, amely által felszámolta a tanítások sokszínűségét és egycsatornás dogmarendszert alakított ki az elkövetkező évszázadok vallásos emberének. 

A szabad szellemi tudás képes az embert egyetemessé tenni, a dogmatikus rabszolgaság (mások által kitalált elvek) pedig képesek az embert individuálissá lefokozni. A szellemi tudásátadás teremtés, a dogmatikus szabályrendszer, mivel az Egytől kapott szabad akaratot és az önrendelkezést felszámolja, eltünteti a teremtést. Beavató Mesterünk a replikátor tanító, a kvantum Krisztus, aki a tanítás hullámhosszaira, kifejeződéseire hangolja rá a mi befogadó hullámhosszainkat, a partikuláris hullámokat az egyetemesség hullámaira, de csak akkor, ha vállaljuk a tanítványságot. A tanítvánnyá válás nem egyszerű feladat, mert amint Beavató Mesterünk esetében is látjuk, csak a megfelelő életkor, érettség és tudatosság birtokában van rá lehetőség. Az Ő tantóvá válási beavatásában, például minimálisan négy lépést tudunk megkülönböztetni. Az első a már említett hosszú felkészülés (kb. 30 év), a második a tanúságtétel a megszerzett tudásról (a vallás ezt a pusztában való megkísértésként ismeri), a harmadik a megtisztulás, pl. a szakrális víz általi lemosás/megszabadulás mindazon földi dolgoktól, amire a szellemi tanítónak nincs szüksége (a vallásban ez a Jordánban való megkeresztelkedés). A negyedik a felhatalmazás a tanításra (a vallásban az Atya szózata hallatszik „ez az Én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok”, továbbá a tanítói felhatalmazás megpecsételése, hitelesítése, ami a szakrális lélek megjelenése (a vallásban a galamb által megjelenő szent lélek). Ha Beavató Mesterünknek ilyen hosszú felkészülési folyamatra volt szüksége, ahhoz, hogy az egyetemesség tudását átadja, akkor az idő korlátai között, véges életünkben, mi miért nem sietünk egy kicsit a tanítványságban és a tanítóságban, illetve ami ennél rosszabb, még hozzá sem fogunk?

Beavató Mesterünk tehát az Egy örököse, a Fiú, aki felhatalmazást kapott, hogy az embert az egyetemességre tanítsa, hogy tanítványokat szerezzen, akik a tudást továbbadják, hogy létrejöjjön az új kapcsolat az Egy és az ember között, valamint kialakuljon a tanítók és a tanítványok hálózatosodása. Sajnos, amint láttuk az elmúlt évezredekben a kísérlet elbukott, mert a tudatlan embernek inkább kellett a kényelem, mások pénze és vagyona, a hatalmaskodás a másik ember fölött, mint a nehezebb tanítvánnyá válás és a tanítók kinevelése. Helyette a tudatlanok kitalálták az azóta is virágzó szenvedés és keresztre feszítés alapú ideológiai/vallásos rabszolgaságot. Beavató Mesterünk nem tanított hatalmaskodásra, ő a tanítvánnyá válásra tanított. Amint üzente „aki nem szeret, nem tartja meg tanításomat”. Nem véletlen tehát, hogy a harmadik században élő Jusztinos, akinek az egyházi liturgia rendjét is tulajdonítják, kijelentette, hogy Beavató Mesterünk "nem a szenvedő, hanem a tanító". 

           3. „Én meg majd kérem az Atyát, és más vigasztalót ad nektek: az Igazság Lelkét, aki örökké veletek marad.” Nem vagyunk magunkra hagyva, ugyanis Beavató Mesterünk, mint az Egy által felhatalmazott tanító, elhozta a szakrális lelket, ez által immár Ő lett az időben teremtő, aki az embert hatalmazza fel, hogy tanítvány majd tanító legyen, ami által Beavató Mesterünk és az Egy közötti kapcsolat és a tanítói felhatalmazás már az emberre száll át. Immár az embernek, a tanítványnak kell újabb és újabb kapcsolatokat kiépítenie, kell a hálózatosodást működtetnie, majd tanítóvá válni. Fizikai értelemben Beavató Mesterünk megfeszítése és feltámadása megtörtént, viszont a kapcsolat közte és az ember között a szakrális lélek, vagyis egyetemes énünk által itt maradt nekünk. Így érthető meg, hogy az Egy, Beavató Mesterünk, a szakrális lélek és a mi egyetemes énünk is egy egyetemes tudatossági egységet alkot. 

Látható, hogy az örömhír üzenetének lényege, a tanítás általi tudásátadásról és tudásszerzésről, a tudatosodásról, a tanitványságról és a tanítóságról szól. Ennek ellenére a vallásos megfogalmazások a történetiséget, a bűnök megváltását, a szenvedést mutatják be, mi több Beavató Mesterünknek családfát is készítettek. A vallás talán a tanító evangéliumokat azért nevezi örömhírnek, és folyamatosan hangoztatja a bűnt és a szenvedést,  mert azt szeretné bemutatni, hogy ha itt a földön szenvedünk, akkor a fenti országban dicséretben részesülünk. Ez lenne az üdvözülés és a mennybeli terített asztal. A vallás szerint nekünk nincs semmi dolgunk, nincsenek feladataink, csak szenvedjünk egy szebb jövő érdekében. Megjegyzés: a kommunizmus is szebbe jövőt ígért, mégsem valósult meg. A szenvedésre nevelés, a félelemre nevelést jelenti, ahol az ember nem egész, nem teljes, nem egyetemes, hanem csak fél és individuális élő halott. Ez természetesen ellentmond mindannak, ami Beavató Mesterünk tanításainak töredékében ránk maradt. A csoda az, hogy a hatalom még nem tüntetett el minden nyomot. 

           4. „Ha hisztek és nem kételkedtek, akkor ti is megtehetitek azt, amit én tettem”, ami azt jelenti, hogy öntudatunkban, egyetemes tudatosságunkban, mi is tanító mesterek lehetünk, olyan mint Ő, aki az Eggyel azonos és nincs szükségünk mások hatalmaskodására, de említhető a "mondtam: istenek vagytok" idetartozó üzenet is. Mindezekről keveset, vagy egyáltalán nem lehet hallani, mert a hatalmi vallás az eltömegesedésről és a tömegnek szól, nem a tanitványságról és tanítóságról. Ahhoz, hogy megtehessük mindazt, amit Ő tett, szükséges azt is tisztázni, hogy Beavató Mesterünk, mint a bennünk levő egyetemes dualitás képviselője, egyrészt ember pl. Jézus, mert neve van és tanítvány, másrészt név nélküli Krisztus, mint tanító, aki olyan, mint az Atya „Én és az Atya egy vagyunk”. Jézus szerepe megmutatni, hogyan kell tanítvánnyá válni, Krisztus szerepe pedig példát mutatni a beteljesedéshez szükséges áldozathozatalról, az állandóan kiáramló szeretet körforgásába, a kvantumba való bekapcsolódásról, a kiszabott feladatok elvégzéséről, hogy végül ki lehessen jelenteni: „elvégeztetett”. Jézus az időben volt, Krisztus a térben. A név nélküli Tanító Krisztust akarták megkövezni, és őt ítélték el. Valójában mit ítéltek el? A tudatosságra való tanítást, azt amelyet az Egy adott az embernek és amelyet Krisztus képviselt. A Tanítónak volt töviskoronája és szegek a kezében és lábában. A Tanító, az egyetemes Én tért vissza az Atyához, és forradalmi tanítása által van ma is közöttük, mert az idő feletti tanítás nem vész el. Nincs tehát „ecce homo” , hanem „ecce uno” van. Az „ecce homo” az időben levő ember, az „ecce uno” pedig a térben levő egyetemes Én, a Tanító. Amikor az idő korlátait mi is le tudjuk győzni, amint Beavató Mesterünk is tette, akkor jutunk el Jézustól az Egy hullámait továbbító kvantum Krisztushoz, az életből, az időből, a létbe, az örök időbe. Aki erre nem képes, azt az idő maga alá gyűri, akár annyira, hogy észre sem veszi, hogy az idő fölött van valami, ahová el kellene jutni.