200. Tizenegyedik ajánlás: ne félj,

 

Magyarázó magyar nyelvünk egyszerűen képes a félelmet megfogalmazni, ugyanis aki fél ember, azért nem egész, mert még nem sikerült a másodszori, immár szellemi, időn kívüli megszületése. Az egész, a teljes, az igaz és normális ember nem fél, mert életét az egyetemes Én, a tudatosság, és nem elméje és individuális énje, tudatlansága határozza meg. Félelmeinket mi építjük fel és mi tudjuk lebontani. A félelem oka az egyetemes Én, a tudatosság hiánya. A szenvedésünket is félelmünk, a valaminek a hiánya okozza. Képesek vagyunk szenvedni a múlt miatt (a múltban élni) és aggódni a jövőnk miatt (a meg nem történt bizonytalan jövőben élni), továbbá félünk változtatni és kockáztatni (hiányzik az alkotó képességünk), hiányzik az Én tudatunk és képesek vagyunk azonosulni a mesterségesen felépített individuális énünkkel, továbbá félünk az időnk elteltétől, a haláltól is. Az elménk és individuális énünk okozta félelmünk gyakran menekülés is a várható események elől, mert a jövőnk nincs az ellenőrzésünk alatt, így néha pótcselekvésekbe bonyolódunk, amit kényelemnek vagy az anyag vallásának is lehet nevezni. Az anyag vallásának hívői, saját maguk csapdájában vannak, mert ahhoz ragaszkodnak, amiről fogalmuk sincs, hogy mi az.

Beavató Mesterünk utolsó vacsorájának eseményei, majd később passiója is arra figyelmeztet, hogy nem kell menekülni, nem kell félni a beteljesedéstől. Nem kell ellenállni annak, ha valaki elárul, a töviskoronának, a kicsúfolásnak, a megfeszítésnek, mert kockáztatás és beteljesedés nélkül létünknek nincs értelme. Ugyanis az időfölöttiséghez szabadulnunk kell testünktől, a beteljesedéshez kell a test halála, különben az érett egyetemes, kvantum Én nem tud visszatérni az Egyhez. Arra is érdemes odafigyelnünk, hogy a test halálával a kiszabaduló Én az egyetemes kapcsolatot állítja helyre az Eggyel, mert az Én felkészült arra, hogy Egy legyen. Úgy is lehet fogalmazni, hogy a lélek a test halálának fogságában van, és csak a test elmúlása után tud az egyetemes Én felszabadulni és kapcsolatát az Eggyel rendezni, vagyis visszatérni. Feladatunk tehát minimálisan kettős: egyrészt életünkben meg kell tanuljuk az óra által mért idő fölé emelkednünk, másképp mondva, meg kell tanulnunk az örök MOST-ban lenni, meglovagolni az időt, másodszor ki kell várjuk testünk elmúlását, hogy a létbe való visszatérésre kész Énünk kiszabaduljon a testből. Az ajándékba kapott szabad akaratunktól fogva a döntés a miénk. Ahogy döntünk, úgy lesz. Nem vagyunk tehát a „sorsnak” kiszolgáltatva, mert tudatosan, vagy tudatlanul, sorsunkat mi alakítjuk. Tudatosságom azt jelenti, hogy a magam ura vagyok, hogy szabadon rendelkezem magammal és képes vagyok megválogatni a külső befolyásokat és manipulációkat. 

Megjegyzés: a tudomány ma már ismeri, hogy habár a külső és a belső tulajdonságainkat pl. génjeink határozzák meg, mi is képesek vagyunk ellenőrizni génjeink működését. Ha kellemes környezetben, szeretetben élünk, génjeink „ a szükséges, pozitív, szervezetünknek hasznos” anyagokat termelik, Ellenben, ha stresszt okozó, rideg, mindig feszült, szeretet nélküli környezetben vagyunk „fölösleges, negatív, káros” anyagokat termelnek. Annak függvényében, hogy milyen „lelki állapotunk”, illetve tudatosságunk, ugyanazon gén több ezer különféle fehérje termelését képes meghatározni. Génjeink kapcsolati hálózatban működnek és képesek saját magukat bekapcsolni és/vagy kikapcsolni, illetve tudatossági/tudatlansági állapotunkat közvetíteni. Következik, hogy génjeink gyógyítani, de megbetegíteni is képesek. Rajtunk múlik. Érdemes megjegyeznünk, hogy a félelem úgy egyéni szinten pl. a tudatlanság manipulált fenntartásával, mint közösségi szinten pl. vallásokkal, világnézetekkel felépíthetők és fokozhatók, de ugyanakkor egyéni és közösségi tudatossággal le is bonthatók. Továbbá, a félelemkeltésnek vannak külön egyéni  eszközei pl. halálfélelem keltés, testi és lelki szenvedések, betegségek és közösségi eszközei is, pl. diktatúrák, médiumok. Életünk során a különböző félelem forrásokra másképp reagálunk.  

Akik a próféciák beteljesedését karba tett kézzel várták és várják ma is, nem értették meg az Egy teremtő kinyilatkoztatását, kiáradását sem, ahogy Beavató Mesterünk tanításait, a nekünk bemutatott mintázatokat sem. Ma is vannak olyanok, akik több ezer éve várják azt, aki az ő elvárásaikat, vágyaikat, elképzeléseiket teljesíteni fogja. Fel kellene ébredni, és észrevenni, hogy a beteljesedés már megtörtént, hogy az Egy ott állt két lábbal az ember előtt és nem győzte eléggé hangoztatni, hogy „én vagyok az, aki veled beszélek”. Azt is mondhatta volna, hogy „halló, ébresztő a Csipkerózsika álomból, itt vagyok” mert amint üzente „Én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig”. Ebből érthető, hogy a körkörösségen alapuló világnak a folyékony időben nincs vége. A hangsúly mindkét esetben az „Én vagyok” kijelentésen van, mert az Én az, aki cselekszik. Az Én nem névmás, nem főnév, hanem cselekvő ige. Az Én jelenti az egyetemes tudatosságot, a halhatatlan, idő feletti lélek cselekvő értelmét. Beavató Mesterünk nem azt tanította, hogy féljünk, hanem azt, hogy csendben, békében vállaljuk a beteljesedést pl. „békesség néktek”. Ahol béke és elcsendesedés van, ott nincs félelem. Ott az ember egész, vagyis egyetemes az Én. Minden olyan gondolat-szó és cselekedet, érzés és tapasztalat, amely az Eggyel közös egységünket megbontja a félelem forrása. Így a félelem leküzdésének, az egység helyreállításának gyakorlati eszköze lehet pl. a tudatosodás, az éberség gyakorlása, a folyamatos keresés és kérdezés, a mérték és az egyensúlytartás, a rendbetétel és a ránk bízott többi feladat elvégzése. Beavató Mesterünk üzente, hogy „ne féljetek, én legyőztem a világot", vagyis, azért tudtam legyőzni a világot, mert a világ bennem van, Én vagyok a világ, így nincs mitől félnem. Amennyiben szeretnénk az elmúló idő okozta félelmeinktől megszabadulni, a teljesség nélkül, a következőkre hivatkozunk:  

     1. ne szenvedjünk az időtől: mi okozzuk saját lelki szenvedésünket, mert tudatlanságunk és félelmünk nagyobb, mint bizalmunk abban, hogy van tovább, hogy életünk után a lét következik, majd egy újabb élet és egy újabb lét. Világunk „működésének” alapja a körkörösség, a hullámzás, a teremtő kvantum állandó jelenléte. Szenvedésünktől úgy szabadulhatunk meg. ha az elmúló idő fölé helyezzük magunkat, illetve lemondunk elménk és individuális énünk befolyásolásától, továbbá törekszünk egyetemes énünk, tudatosságunk megtalálására. Ne feledjük el, hogy máig nem tudtuk kiheverni a vallásos hatalomgyakorlás által megvetett életet, amikor az üdvözülést a földi szenvedések nagyságától tették függővé. Beavató Mesterünk üzenetének fel nem ismerése, a tudatlanság azt hirdette, hogy az élet szenvedés és siralomvölgy. Épp ellenkezőleg. Az Egy az életet és a létbe jutást is ránk bízta. Leginkább a racionális, filozofikus és tudományos teológiának köszönhető, hogy a tanításokból kiveszett a transzcendencia, a szemlélődés, a meditáció által elérhető misztikus megértés, a dualitás kettős igazsága, mert fontosabb lett a kereszt jelképezte szenvedés, mint az örömteljes feltámadás. Amikor a vallásos szenvedés kezdett hanyatlani, akkor a világi hatalom a szenvedést az altatással és a kényelemmel pótolta. Félelmünkből fakadó szenvedésünk nem más, mint külső segítségvárás, egyensúlyvesztés, kétségbe esés, vagyis saját képességeink leértékelése, ahogy mondani szoktuk, az önbizalom hiánya, amely nem csak önmagunkkal, hanem a külső világunkkal szembeni bizalmatlanságot is jelenti. Nem véletlen, hogy a tudatlanok szenvedélyesen szeretnek szenvedni.

2. kerüljük a kétségbeesést: amikor kétségbe esünk, az egyetemes egységet bontjuk meg, mert inkább hallgatunk elménkre és individuális énünkre, mint egyetemes énünkre. Ma a kétségbeesés, a félelem, a magányosság és az elhagyatottság modern létformává vált. Minderre megoldás abból származhat, ha meg tudjuk fogalmazni kétségeinket, ha eljuthatnánk az egyetemes egységbe. De mivel a tudatlanok ezt a megoldást nem ismerik, gyakran alkalmazzák a kényelmes anyagba süllyedést, a túlfogyasztást, az utazást, a „mindig kell valamit csinálni” életmódot. Kétségbe esésünk származhat saját magunkból vagy külső manipulációból, esetleg mindkettőből. Ha önként vállaljuk kétségbe esésünket, az leginkább tudatosságunk hiányának. Tudatlanságunk egyik oka az idő múlása, mert számunkra csak a mérhető idő, a kronosz létezik, és hiányzik a mérhetetlen kairosz, a lét, a tér. Úgy gondoljuk, hogy csak az létezik, ami kézzel fogható és szemmel látható, és azon kívül nincs semmi, illetve az élet után sincs semmi. Tudatlanságunk másik oka, hogy éberségünk elveszett, pedig az Egy boldogságra, éberségre, áldozathozatalra, szeretetre teremt minden embert. Ha alvajárók vagyunk nem a mában, a MOST-ban élünk, hanem vagy a múltban, vagy a jövőben. Tudatlanságunk harmadik oka, hogy engedünk a hatalmi manipulációnak.

3. meneküljünk a manipulációtól: belső manipulációnkat elménk és a mesterségesen létre hozott individuális énünk okozza, a külső manipulációt pedig a mindig jelenlevő háttérhatalom. Menekülésünk a manipulációtól mindkét esetben tudatosságunk növelésével lehetséges. A kezdetekben pl. gyermekkorunkban a világ belső és egyetemes. Felnőtt korunkra a nap 24 órájában működő elménk hatására felépítünk egy mesterséges individualista világot, és nem vesszük észtre, hogy egyetlen hullámzásnak, kvantumnak vagyunk részei, amelyet mindenki tudatosságának függvényében tud felfogni. Az ötféle érzékelésünk által ebből az egy hullámból állítjuk mi magunk elő azt a káprázati világot, amelyet valóságként fogunk fel. Érzékszerveink csapdájában és szűklátókörűségünkben arra következtetünk, hogy csak az létezik, amit a földi időben és térben látunk, hallunk, megfogunk, megszagolunk, megkóstolunk. Pedig nem. Ez csak a káprázati világ. Amit megtapasztalunk az a létező örök valóság leszűkített verziója. A verzió azért is hamis, mert érzékszerveink bizonyos határértéket, vagyis korlátok között működnek. Akik a korlátokon átnyúlnak, azok a tudatos emberek. Akik pedig a korlátokat működtetik, azok a manipuláló hatalom tudatlan emberei.

4. bízzunk önmagunkban: a ránk maradt tanításokban Beavató Mesterünk kijelentette, hogy „azokat az igéket (tanításokat az egyetemességről) amelyeket nekem adtál, átadtam nekik (nekünk, embereknek), hogy (általa) egy legyenek, ahogyan mi (a tudatosság által) egy vagyunk”. Ami tehát Beavató Mesterünket, az Egyet és minket összeköt az a tudatosságból származó tudás, mint az Én önrendelkezése, az Én önszabályozása, az Én öntudata (hite), az Én szabad akaratának gyakorlása, az Én önmagunkra találása, az Én spontaneitása és komplementaritása. Egyszóval annak tudatosítása, hogy bennünk, az Énben az Egy lakik (a vallásos fogalmazásban az Ige testté lett és mi köztünk lakozik), vagyis „kis istenek” vagyunk, akiknek felelősségük van önmagukkal  és a többi kis istennel és az ajándékba kapott szakralitásokkal szemben. Csak így vagyunk méltók, hogy viseljük az Egy képét és azonosságát. Egyetemes énünkben mindannyian részt kaptunk az egyetlen egyetemes tudatosságból, az Egy folyamatos pulzálásából, hullámzásából, teremtő kvantumából. Ezért egyetemes énünk, amely egyben a mi azonosító kódunk is, nem osztható, nem sokszorozható, nem vonható ki és nem adható össze, mert fraktál jellegű, mivel az Egyben benne van az Én és az Énben benne van az Egy.