198. Kilencedik ajánlás: legyél egyetemes,

 

Mivel a fent és a lent ugyanazon „szabályok” szerint működik, elmondható, hogy testünk, lelkünk és szellemünk mikro-verzuma egyben a makro-verzum leképeződése, és tudatosságunk adja meg, hogy a kettő (ami egy) között a kapcsolatok hálózatai kialakuljanak, vagyis a fenti örök létet, a teret, ide a földre tudjuk hozni, az időbe, az elmúlásba, a közös cirkularitásba. Amennyiben ezt a tudatossági kapcsolatot sikerül megvalósítani, akkor hozzuk létre, érjük el a mikro-theosz állapotunkat, amit a vallás teózisnak nevez. A kapcsolati hálózat kialakítására azért van lehetőségünk, mert elme-testünk és egyetemes énünk is memóriával, „emlékező képességgel” rendelkezik. Elme-testünk például sejtszintű, mi több génszintű, illetve DNS és RNS szintű memóriával rendelkezik. Az egymással „beszélgető” és egymást szabályozó génjeink képesek magukat pl. bekapcsolni, hogy a sejt, a szervezet védekezzen és ez által meggyógyuljon, vagy kikapcsolni,, amikor a sejt, a szervezet megbetegszik. Génjeinkben őrizzük elődeink kitörölhetetlen, generációkról-generációkra öröklődő mintázatait, amelyek testi halálunkkal nem törlődnek ki, feltéve, ha vannak utódaink, akik által növelni tudjuk genetikai variabilitásunkat. Elménkben pedig testünk öt érzékszerve által befogadott és feldolgozott, testi halálunkkal megsemmisülő mintázatok vannak. 

Elménk az öt érzékszervünk észlelése és megtapasztalása által, arra emlékszik, hogy tegnap és tegnapelőtt mi volt. Testünk génjei arra emlékeznek, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkeztek szüleink, nagyszüleink és további felmenőink. Individuális énünk emlékszik az elme befolyása alatti észlelésekre és tapasztalatokra, egyetemes énünk, a teremtett Én, pedig emlékszik a teremtő Egy mintázatára, a szellemiségünket fenntartó éberségre, a tudatosságra és a szeretetre. Tudatosságunk adja meg Énünk önszabályozását, önszerveződését, önkifejeződését. Érdemes tudatosítanunk, hogy csak résztvevői vagyunk az egyetemességnek. Az Egy vendégei vagyunk itt és egy olyan spirituális, tudatossági univerzumban élünk, ahol csak nekünk vannak emberi tapasztalataink, csak nekünk adatott meg az ötféle érzékelés általi információk befogadása (memória) és feldolgozása (intelligencia, pl. az érzések, a reflektív gondolkodás, a beszéd és a cselekvés). Továbbá, megadatott a választás, a döntéshozás képessége is, ami a mesterséges, általunk felépített individuális énnek (az élethez szükséges tájékozódás és védekezés) a lebontási lehetősége is, vagyis ami az Egyhez való visszatérésünk feltétele. A növényeknek és az állatoknak más világuk van, mint nekünk embereknek. Ők a betáplált „program, vagy terv” szerint cirkulárisan, adott periódusok szerint működnek pl. az almafa nem fog barackot teremni. Nem tudjuk pontosan, hogy a teremtett élők részére hányféle világ van, ahogy azt sem, hogy milyen "szemmel" néznek magukra pl. a növények és az állatok. Hányféle a világ? Minden teremtettnek külön- külön világa van, vagy egyetlen összetartozó hierarchikus világ létezik, amelynek a növények, az állatok és mi emberek is részei vagyunk? Csak a tapasztalatainkban különbözünk? Egy dolog biztos, hogy a mi világunk emberi tapasztalaton alapul.  Ha a növényeket vagy az állatokat megkérdeznénk, hogy milyen az ő világuk, meglepődnénk a válaszokon. A tapasztalataink minden esetben mások. 

A tudatosság mindig a benne foglaltatásra, az önszerveződésre, az önszabályozásra vonatkozik, pontosabban az Én szerveződésére, az Én szabályozására, az Én spontaneitására és az Én erőfeszítés mentességére. A teremtés sem más, mint az Egy spontán szeretetének, hullámzásának, kvantumának kiáradása, amely hasonlóan egy sejtosztódáshoz nem igényel semmilyen erőfeszítést, mert a folyamat önszerveződő, autonóm, önszabályzó, önrendelkező tehát külső befolyás nélkül működő. Amikor például meditációs gyakorlatot végzünk, ezt az önrendelkezést, önszabályozást erősítjük magunkban. A befele fordulás célja nem más, mint lemondani a külső befolyásolásokról. Ha valamire mégis rászorulunk, akkor képesek legyünk magunk megoldást találni. Nem kell a külső szolgáltató, legyen az világnézet, dogma, anyagi vagy nem anyagi vallás vagy az ezekből származó szenvedés. Amitől szenvedünk az a múltunk és a jövőnk, az Én tudat hiánya, az azonosulásunk az általunk felépített individuális énnel, a változásoktól és  a haláltól való félelem. Leginkább az Én tudattól, a tudatosságunk hiányától szenvedünk.

Egyetemességünk felismerésében a következőket vehetjük figyelembe:

1. világunk tapasztalati és tudati: csak nekünk adatott meg, hogy az Egytől ajándékba kapott szabad akaratunk következményeként részt vehetünk a teremtésben, az alkotásban, hogy kockáztassunk és legyünk kreatívak, mert a tudatosodás alapja a teremtett valóság megtapasztalása. Egyetlen valóság van, az Egy, mi pedig részesei vagyunk az Egynek, ahogy feljegyezték: „a Felséges részt adott (magából) a népeknek”, és ez nem mást, mint egyetemes Énünk. Énünk az Egyben van, ahogy a világ is az Egyben van, és nem az Egy van a világban. Különben is a világ egyetlen egységet alkot. Amit mi képesek vagyunk megtapasztalni, érzékelni, az a körülöttünk levő egyetemes „nagy” világ, - a fent és a lent együtt-  nagyon kis része. A „nagy” világ bennünk van és nem kívül az anyagban. Például, ha testünk alapanyagait, mint a szén (föld), oxigén (tűz), nitrogén (levegő) és hidrogén (víz) nézzük, akkor ezen összetevők egy része kozmikus eredetű. Testünk 95%-a ezen négy anyagból áll. Az Egy teremtése az Én teremtéséről, a tudatos és egyetemes lélek teremtéséről szól és nem az ember teremtéséről. Az ember anyagi minősége, pontosabban anyagi tartalma, az elme-test, a forma, a lélek megteltével, vagyis pulzálásának, kvantumának, kiáradásának, mozgásba lendülésének következtében jelent meg. Amint már említettük, ennek a tudatosságnak köszönhető, hogy sejtszintű memóriával rendelkezünk és ez a memória generációkról generációkra öröklődik pl. testünk az átörökítő anyagok által, lelkünk pedig az Eggyel való kapcsolata által, de csak akkor, ha fel tudjuk fedni magunkban az egyetemes Ént. Tudatosságunk odáig is kiterjed, hogy egyetemes Énünk képes módosítani az anyag viselkedését pl. a gének részét képező telomer működése által. Fordított eset, hogy az anyag befolyásolná lelkünk „működését” csak az elménk által létrehozott mesterséges individuális én szintjén lehetséges. Ez a fajta viselkedésünk  a negatív játszma, amikor veszítünk. Nem véletlenül mondják a keleti tanításokban, hogy aki az elméjük és az individuális énjük szerint élnek, azok káprázatvilágban (mája), és nem a valóságban élnek. 

2. részei vagyunk az egyetemességnek: egyetlen egy egyetemes tudatosság van, amelynek részei vagyunk, és sok a tudat és a tudás, egyetlen egy forrás van, és sok az eredő, egyetlen egy ok van, és sok az okozat. Emberi világunk teremtésének nincs oka, nincs eleje és nincs vége, mert egy folyamatos pulzálásnak, hullámzásnak, a teremtő kvantumnak vagyunk a részei. Megjegyzés: mivel Istent az ember találta ki, vagyis egy név, egy fogalom, így a világot Isten nem teremthette. Ideje lenne az ember „teremtését”, az Egy képének és azonosságának értelmét mai tudásunk szerint megértenünk.. A tudatosságról elmondható, hogy nem osztható, nem sokszorozható, nem vonható ki és nem adható össze, ugyanis a tudatosság fraktál jellegű, ahol a nagyban benne van a kicsi, és a kicsiben a nagy. A Teremtő Egy csak önmagával, vagyis a tudatos és egyetemes énnel sokszorozható. Világunk pulzálása által megnyilvánuló Egy az anyag és az energia, a tapasztalat forrása, a transzcendencia, a szingularitás, a végtelen és az alak nélküli, ahol nincs ok és okozat, mert az Egy az örök térben és az elmúló időben is jelenlevő és mindenható. Tudatosságunktól függ, hogy mielőtt kivonulunk az életből, elvégezzük-e a ránk bízott feladatokat és így hozzá adjuk-e magunkat a létezéshez, vagy nem végeztünk el a feladatokat és az életben maradunk. Ha az utóbbit választjuk, akkor mi értelme volt életünkben a sok megtapasztalásnak, a tapasztalatok replikációjának? Amikor egyetemes énünket osztjuk meg, akkor sokszorozzuk meg pl. a bennünk levő szeretetet, de amikor individuális énünket osztjuk meg másokkal, akkor sokszorozzuk meg (terjesztjük) a tudatlanságot pl. az önzést, az irigységet, a félelmet, mi több másoktól is elvárjuk, hogy hasonlóan tegyenek. Ennél csak az a rosszabb, ha az individualitást tanítjuk, mint a mai démonkráciában. 

3. mi vagyunk a világ: testünk mindhárom összetevője, az elménk, a testünk és lelkünk is az Énben van, ahogy a világ is bennünk van, illetve ahogy a világ is az Egyben van. Ezért sem az egyetemes Énnek, sem az Egynek, nincs helye és ideje, mert mindkettő örök és ugyan azt jelenti. Én az Egy vagyok. Vagyis az „ego sum, qui sum” helyett „ego sum, uno sum” lenne az érvényes. De a fordítottja is igaz, mert az Egy Én vagyok. Az egyetemesség az Énben van, és az Én az egyetemességben, mert az Egy az egyetemes Ént teremtette, és nem általában az embert. Nem véletlen, hogy a dogmatikában kétféle teremtésről van szó, egy szellemiről pl. az Én teremtéséről, és egy testiről, amikor az Én testet ölt. Az Egy az örök létet és az örök Ént teremtette, hogy a lét az Énben legyen és az Én a létben. Amikor a létezés és az Én az időbe került, akkor jelent meg a másolat, az élet és a másolati Én, továbbá a folyamatos születés és a folyamatos halál, az élet cirkularitása, a folyamatos kezdet és vég. A születés is és a halál is tapasztalati, mert a születés a tapasztalás kezdete, a halál pedig a tapasztalás vége. Amikor tudatosságunk, egyetemes Énünk beszűkül, akkor elménk és individuális énünk diktálta félelembe és aggodalomba kerülünk. Amikor tudatosságunk kiterjed, akkor boldogságban, szeretetben éberségben, békében, szépségben és harmóniában élünk. 

4. feladatot kaptunk: vajon születésünk kilenc hónapja alatt történő folyamatok érvényesek az univerzum létezésére is? Ha igen, és elfogadjuk, hogy mi kis univerzumok vagyunk, akkor önmagunkból következtethetünk a nagy univerzum működésére. Ezt az életre szóló feladatot csak tudatossággal, teljességgel, tökéletességgel lehet elvégezni, ami a nagy Én, vagyis a Teremtő, az egyetemes egyetlen Egy folyamatos teremtése, - a megfoghatatlan és határtalan energia megtestesülése - által ismerhető meg. Vallásos nyelven ez lenne „az Ige testté lett”. De miért létezik az ember, mi az ember feladata, pontosabban miért van az embernek tudatossága, szelleme, egyetemes énje vagyis, miért „az Egy képe és azonossága”? Mert teremtő, rendbe tevő feladata van, pl. folytassa az Egy teremtését, ami csak a visszatérés, a teremtés ciklusának zárásával lehetséges. Mindenki meghívást kapott a teremtésre, a megnyilvánulásra, a tanúságtételre, a rendbetételre, a tökéletesedésre. Hogyan lehet ezt elérni? Az Egyhez hasonlóan szellemi „tevékenységgel” pl. a szeretet kiáradásával (pulzálásával, kvantumával), körforgásával, a rendbetétellel, az időnek térré alakításával, az Én önszabályozásával, az Én önszerveződésével, az önmagunkra találással, az Én spontaneitásával és komplementaritásával, az Én hálózatosodásával. Mindezekre azért van szükségünk, mert a szeretet megtapasztalása, amit boldogságnak is nevezhetünk, egyben az időn kívüliség megtapasztalása is, az Egy állandó szeretetének felfogása, értelmezése, amelynek nincs köze elménk és testünk ötféle tapasztalatához. A született gyermek a dualitás megjelenése, amikor a tér az időbe érkezik és veszi fel az egyrészt látható, érzékelhető testet, másrészt a nem látható szeretet, vagy az egyetemes teremtő és teremtett Ént. Minden gyermek születésével a dualitások dualitása, vagyis az ember fraktál, az egyetemes duális valóság egy- egy képviselője, egy kis isten születik meg.