194. Ötödik ajánlás: szüless meg másodszor is,

 

Individuális énképünk elengedése nem mindenkinek sikerül, egyrészt azért, mert fogalmunk sincs arról, hogy csak individuális énképpel rendelkezünk és van ezen kívül egy másik egyetemes is, másodszor azért, mert nem ismerjük azt sem, hogy ki az én, harmadszor pedig azért, hogy miért kellene elhagyni, feladni individuális énképünket egy másikért. Bizonytalanságunkból, tudatlanságunkból adódóan mindhárom esetben félelmet érzünk és tapasztalunk, mert nem akarjuk a biztos, de téves énképünket feladni egy olyan bizonytalanért, amit nem ismerünk. Nem tanultuk meg, illetve nem tanították meg, hogy hogyan kell kockázatot vállalnunk. Úgy gondoljuk, hogy a váltásban, az individuális énünk feladásában, a bizonytalanságban énünk, pontosabban a felépített és téves individuális énképünk megsemmisülhet. Pedig épp a bizonytalanság, az előre nem tudható, a kockázatvállalás adja a kreativitást, amikor megjelenik az „aha” felismerés, amikor feltárulnak lehetőségeink és válaszokat tudunk adni. A kockázat és a bizonytalanság felvállalását még lelkesedésnek, inspirációnak is nevezzük. 

Ahhoz, hogy a tudatosodásban megrekedt, zavarodott, mesterségesen felépített individuális énünkről az egyetemes énre, a tiszta tudatosságra tudjunk váltani, vagyis képesek legyünk másodszori, immár szellemi újjászületésünkre, az akadályaink, korlátaink és félelmeink legyőzésében, a következőkre érdemes odafigyelnünk:

1. környező világunk tudatosságunk, tudatunk és tudásunk szerint létezik. Így létezik egy észlelési és tapasztalati, anyagi, mozgásban levő, változó tudatosság, amit lelkünk individuális énjével érzékelünk és létezik egy tiszta tudatosság, ahol hiányzik az észlelés és a megtapasztalás, ahol csak az állandóság és a mozdulatlanság van, amelyet egyetemes énünkkel értelmezzük. Egyetemes énünk az értelmes lélek, vagy a szellem, individuális énünk pedig az érzelmi lélek, amely kapcsolatban van az ötféle érzékelésünkből származó adatok, információk tárolásával (memória) és azok feldolgozásával (intelligencia) foglalkozó elménkkel. Amikor testünk szerint élünk, szaporodunk és látjuk el fiziológiai szükségleteinket, utazzuk körbe a világot és folyamatosan a testi élvezeteknek élünk, akkor az észlelési és megtapasztalási individuális énünket is meghaladjuk és leszünk tudatlan, állati ösztönös, korlátolt emberek. 

2. az általunk létrehozott, mesterséges individuális énünk tudatossága a változó anyag és energiák észlelését és megtapasztalását, valamint az ezekhez kapcsolódó fogalmak tudatosságát jelenti. Mivel világunk dualitása (anyagi és szellemi) és cirkularitása állandó, kijelenthető, hogy sem az anyag, sem az energia nem hozható létre és nem tüntethető el (ez az anyag megmaradásának szabálya), illetve a szellem, pl. a szeretet sem hozható létre és nem tüntethető el, tehát a tudatosság sem tüntethető el. Következik, hogy az individuális én zavarodott és az Egyhez való visszatérésében megrekedt tudatosságról át lehet váltani az egyetemes én tudatosságára. A Teremtő az embert úgy tette emberré, hogy elsőként szellemi tudatosságot, formát adott neki és csak később hozta létre a tartalmat, a testet. Amikor az ember kényelmében lemondott a szellemi, tiszta tudatosságról, akkor jelent meg a zavarodott individuális énje, amelyet ő hoz létre. Eredetileg tehát a teremtett „kétkomponensű” ember önszabályzó, önmagától működő, tehát a rendben volt. A rendben az ember „működését”, mindig a szellem, az egyetemes én, a tiszta tudatosság és a végtelen, egyetemes lehetőségek adták meg. A később megjelenő individuális tudatosság az elme, a racionális gondolkodás következménye, amelyet már nem tud önmagában működni, hanem külső segítségre szorul. A tiszta tudatosság, az egyetemes én részére a valóság a fenti világ, a makro-kozmosz és a lenti világ, a mikro –kozmosz egyben, ahol a mikro-theosz, a szellemi, egyetemes tudatosság létezik. Az individuális zavarodott tudatosságot az anyagra és a külső segítségre rászoruló ember hozta létre, ahol ő, az önkéntes másolat lett a mikro-theosz. Ahhoz viszont, hogy az egyetemes tudatosság uralkodjon bennünk, le kell mondanunk az anyagi világgal való azonosulásunkról, az általunk felépített mikro-theoszról, a változó és megrekedt individuális állapotunkról és állandósítanunk kell magunkban az egyetemességet.

3. rajtunk kívül nincs semmi, mert mi vagyunk egyben a külső és a belső világ, a mikro- kozmoszt és a makro-kozmoszt összekötő igazi mikro-theosz. Ha a kettőt egybe tudjuk tenni, ha a fenti szabályokat, törvényszerűségeket, itt lent életünkben is alkalmazni tudjuk, ha le tudunk mondani a tapasztalati és észlelési, a változó individuális én tudatosságáról, akkor jutunk el a tiszta tudatossághoz, az állandósághoz, az egyetemes énhez, ami a szellemi másodszori születésünket jelenti. Azért másodszori, mert mindenki testi megszületésében rendelkezik már az egyetemes én csírájával, a „kis istennel” ugyanakkor kapja azt a feladatot is, hogy önmagában nevelje fel, érlelje meg ezt a „kis istent”. Ez lenne a vallásos fogalomban a megistenülés. Minden emberben benne van az eredeti mikro-theosz potenciálja, és tudatosságától függ, hogy ebből makro-theoszt tud-e alkotni vagy sem.

4. a kétszer születés, az egyetemes énre váltás adja meg azt a végtelen szabadságot, hogy képesek vagyunk a mozgásból mozdulatlanságot alkotni, elcsendesedni, egyetemes énünkre, a tiszta tudatosságra figyelni, amely az egyetlen létező, az emberen túli valóságra ráébreszt. A tiszta tudatosság az egyetemesség mélységének és hatásának megértése, ami a végtelen lehetőség, ahol semmi sem lehetetlen. A tiszta tudatossághoz nem átváltanunk, hanem átalakulnunk kell, mert csak így fogjuk a tiszta tudatosság mélységeit és hatásait megérteni. Az átalakulásban még ott van a régi, az átváltásban pedig már nincs. Ha sikerült a múlttól megszabadulnunk, akkor újabb két lehetőséggel állunk szemben: vagy részlegesen (félig) váltunk át, vagy teljes mértékben. A sikeres és teljes átváltás az individuális énünkről való teljes lemondást jelenti, amikor pl. már az Egy cselekszik bennünk. A vallásban használt megváltás nem létezik, mert Beavató Mesterünk tanítása nem a megváltásról, hanem önmagunk átváltásáról, az Egy által ránk bízott és elvégzendő feladatokról szól. Semmit sem adnak ingyen, csak az elvégzendő feladatot és a visszatérési megbízást. Az individuális énről való lemondást el kell kezdeni és haladni kell az egyetemes tudatosság útján. Az egyetemes tudatosságunk elérésének folyamatában lelkünk egyre magabiztosabbá, otthonosabbá válik, mert közben tapasztalatokat szerez és emléke lesz arról, hogy milyen az, amikor új önmagunkat, egyetemes énünket megtaláljuk, amikor másodszor, immár szellemben születünk meg. Ekkor az anyaghoz kapcsolt racionális, ésszerű, individuális énünk már nem harcol, hanem fokozatosan átadja helyét az egyetemes énnek, amely visszavezet minket az Egyhez. Lelkünk egyre inkább kezdi keresni a vertikális és a horizontális síkok középpontját, vagyis önmagát a kereszt középpontjában. Ráébredünk arra, hogy az individuális én megsemmisülése, feloldása az univerzális énben az egyetlen művelet, ami által ki lehet lépni az élet hullámzásából, az állandó mozgásból, a rohanásból és a könyöklésből, a sikerességből az anyag és a pénz bűvöletéből és meg lehet találni a létet, a mozdulatlanságot, az egyetemes tudatosságot. Felismerjük azt, hogy szellemi lények vagyunk, akik emberi tapasztalatokkal rendelkeznek. 

Az elemzésünk elején felvetett kérdésre, hogy ki az én, aki az Egyhez való visszatérésében másodszor is meg kell szülessen, elmondható, hogy csakis az egyetemes tudattal rendelkező Én. Ez a tiszta tudatosság, az emberen túli állapot mindenkiben benne van, csak ki kell művelni, fel kell tárni, ki kell nyilatkoztatni pl. Beavató Mesterünk életpéldája és tanításai által, vagyis teremtéssel- megfeszüléssel –rendbetétellel és az Egybe való visszatéréssel. Amíg élünk, bármikor elvégezhetjük a ránk bízott kétszer születést. Nem az a lényeg, hogy mikor kezdjük el, hanem az, hogy elkezdjük és egyre több időt adunk magunknak az anyag észlelésén és megtapasztaláson túli tiszta tudatosságunk, lelkünk értelmének eléréséhez. Életünk során számos döntést hozunk meg, hogy hol dolgozzunk, kivel éljük le életünket, hogyan neveljük fel gyerekeinket, hová menjünk nyaralni, városon vagy vidéken éljünk, de mikor döntünk arról, hogy másodszor is megszülessünk? Volt-e életünkben valamikor egy kezdeti pont, ahonnan elindultunk a tiszta tudatosságba? Ha nem volt egy ilyen pont, akkor kérdésessé válik a másodszori születésünk folyamata. Minden nap tegyük fel a kérdést: mennyivel vagyok ma közelebb az Egyhez, mint például egy fél évvel vagy egy évvel ezelőtt? A lényeg az volna, ha visszatérésünkben minél közelebb és közelebb kerülnénk az Egyhez.