189. Három analógia

 

Amint a 149. „Az élet célja” c. elemzésünkben láttuk életünknek nem célja van, hanem értelme és ez nem más az Egyhez való visszatérés, az egyetlen és megismételhetetlen transzcendens életünk megvalósítása. A teremtett anyagi és szellemi szakralitások, benne a másik ember is, azért vannak a segítségünkre, hogy ezt az egyetlen feladatot, tisztességgel és becsülettel elvégezzük. A visszatérés módszerét Beavató Mesterünk mutatta meg és tanította: „én vagyok az út, az igazság és az élet.” vagyis én vagyok a tudás útja és általam lehet eljutni az igazsághoz, vagyis az Egyhez, de ehhez kell a ti felébredett, értelmes lelketek is. A ti hozzájárulásotok nélkül nem megy. 

Egyetemes világunk megismerésében követhetjük a keleten ismert módszereket, amikor a megoldást belülről, önmagunkból keressük vagy a nyugaton ismert módszereket, amikor a megoldást kívülről, külső segítséggel pl. tudományos ismeretekkel, racionális gondolkodással, elménkkel próbáljuk elérni. Egyetemes világunk tudomány általi megismerése csak részben lehetséges, mivel a tudomány elfelejti, hogy a világnak minimálisan két része van, a dualitásban benne van a látható (anyagi) és a láthatatlan (szellemi) része. Érdemes tisztázni, hogy a valóságos világ nem a látható anyagi világ, mivel a fény torzító hatása miatt csak káprázatot (mája) vagyis vetületet látunk, éspedig mindenki saját tudatának és tudásának megfelelően. Mivel a világ kettőssége bennünk van (két lábon járó egyetemes dualitások vagyunk), így mindenkinek külön- külön világa, vagy kialakított világképe, világnézete (nem világlátása), vagyis elképzelése van a világról. Világunkat hol anyaginak, hol szelleminek, hol mindkettőnek látjuk. 

A valóságos szellemi világunkat külső tudományos módszerekkel csak részben lehetséges megismerni, és a teljesség elérése még messze van. Sokkal hamarabb érünk el eredményt, ha belső tudásunkra és öntudatunkra támaszkodunk. A belső tudásunk kialakítása az analógiák felismerésére és megértésére törekszik, a külső vagy tudományos megismerésünk pedig az azonosságok, hasonlóságok és azok változásainak megismerésére. Ha analógiában gondolkodunk nem teszünk fel olyan kérdést, hogy hol van a helyünk a világban, hogy honnan jövünk és hová tartunk, mert tudjuk a válaszokat. Az analógia segítségével könnyen megértjük és elfogadjuk a világ dualitását, a cirkularitást és a szellemi paradoxont. Ahogy a Jelenések könyvében olvassuk: „én vagyok az alfa és az ómega, a kezdet és a vég, aki van, aki volt és aki eljő, a Mindenható”. Megjegyzés: a mindenható az, amelyik hat irányba hat. Amikor analógiákban gondolkodunk igyekszünk a világot összerakni, analizálni és nem szétszedni, szintetizálni. Felébredettként a rend keresése és tisztelete szerint élünk, ha pedig a materiális tudomány és az elme embere vagyunk, akkor az általunk alkotott rendszerek törvényszerűségei szerint élünk.

Figyelembe véve, hogy a teremtés egyben szellemi és anyagi is, ideje lenne a szellemi emberré válás útjára lépőknek betekintést kapni a tudományok világába, ugyanis századunk gombnyomogatós társadalmában a szellemi tudás hatszáz- hétszáz évvel le van maradva a tudományos technikai anyagi „fejlődés” mögött. Ideje volna, hogy a szellemi emberek közössége átnézze a tudományos eredményeket és megkeresse az analógiákat az anyagi világ és a szellemi világ között, ahogy arra a 188. „A teremtő én” c. elemzésünkben utaltunk. Indoklásunkat arra alapozzuk, hogy világunk egységes egy, akár az anyag, akár a szellem oldaláról közelítjük meg és azok a törvényszerűségek, amelyek az univerzumban uralkodnak, azok uralkodnak az ember felett is. Ha a tudomány szétszedi a világot, akkor a szellemnek kell megtalálnia azt az utat, módszert, eljárást, tudást, amely által a világ érthető módon összerakható. A tudományos ismeretek már igazolják, hogy a mikro- kozmoszban (földi élet) és a makro- kozmoszban (a földi életen túl) közös törvényszerűségek vannak, például Paul Dirac szerint a kvantummechanika és a relativitáselmélet egyesíthető. Ha ez így van, akkor magyarázatot kapunk például az idő és a tér kölcsönös átalakíthatóságára, továbbá a világ nagymértékű homogenitására is. Ha csak egy lehetséges egyesített elmélet létezne, az nem lenne más, mint olyan egyenletek és szabályok halmaza, amelyek nem lennének elegendők a megtapasztalt hierarchikus rend megértéséhez. A rendet alkotó elemek hierarchiája egyenletekkel és szabályokkal nehezen írható le, mivel a rend dinamikus (a résztvevő elemek állandó kölcsönhatásban, hálózatban vannak) és nem statikus. Az időintervallumok nagysága természetesen változik, illetve az idő a folyamatokat tartalmazza, a tér pedig a folyamat végét. 

A következőkben az analógia szerinti gondolkodás segítségével néhány lehetséges összefüggést próbálunk meg felvázolni a fizikai jelenségek, mint a kiterjedő és összehúzódó univerzum/multiverzum, a tér és az idő, valamint a kiterjedő és az összehúzódó lélek „jelenségei”között: 

1. világunk létezésének alapja a dualitás, ahol a párok átalakíthatók, mivel cirkuláris mozgásban vannak: így az anyagi világban a tér és idő átkonvertálható, ami azt jelenti, hogy a térnek és időnek hurokformának kell lennie, ahol az egyenes szakaszokban (a rendben) van a tér, a görbe szakaszokban (a rendezetlenségben) az idő. Az anyagot alkotó részecskéknek van megfelelő anti-részecske párjuk, amely igaz az „üres” -nek látszó világűrre is.

Analógia: a dualitást az anyag (tartalom) és szellem (forma) együtt képviseli, amelyek nem önmagukban léteznek, hanem más anyagi és szellemi dualitásokra épülnek, azok pedig megint másokra, és így tovább, vagyis a dualitások hálózatokban, hierarchiákban léteznek, amit rendnek nevezünk. Az is mondható, hogy ezen hierarchiák hálózatba szerveződésének másik megnevezése a fraktálok (erről később bővebben szólunk) vagy a részek az egészben. A szellemi világban a lélek párok az individuális én és az egyetemes én, ahol az individuális én "csökkent" tevékenysége teszi lehetővé az egyetemes én felfedését, „működését” illetve "erős" működése az egyetemes én elfedését. A dualitás részeként az ember tudatosságától függően az individuális én a földi életből, az időből a térbe az egyetemes énbe konvertálódik át. Az átváltás ott történik meg, ahol a tér és idő találkozik, kereszteződik. Ez a tér idő középpontja, ahol a tér idővé változik, vagyis a tér görbületénél. Mivel az anyagi világ a szellemi világ mintázata szerint működik, majd a szellemi világ is az anyagi mintázat szerint, azt jelenti, hogy az individuális énről az egyetemes énre való váltás is hurok formájában működik. A mintázatok közötti kapocs az idő. Megjegyzés: a biológiában is megtalálható a nyitott hurok (csavart forma, hélix) vagy a párhuzamos hurok, pl. a DNS spirál. Amennyiben a lélek hurok egyenes és görbülő részei párhuzamba hozhatók az univerzum hullámzásával, akkor kijelenthető, hogy az „én” a hurok egyenes szakaszában univerzális énként működik (térben van), a görbületnél pedig individuális énként (időben van). Az analógia értelmében a lélek térbe jutásának, vagyis a vallásos üdvözülésnek, majd az Egy színről -színre látásának feltétele az időből (az anyagból) való kilépés, amit az idő meglovagolásának, elhagyásának is nevezünk. Amikor a lélek az Egyhez közeli állapotba kerül, akkor van eksztatikus, boldog állapotban. 

2. a duális párok kölcsönös átváltásának (cirkularitásának) feltétele, hogy minimálisan egy közös elemnek kell lennie a párok között: az anyagi világban a tér idővé és az idő térré alakíthatóságában, az összekötő elem az anyag rendezetlenségi (entrópia) foka. Ha az anyagi részecskék rendezettségi foka nő, akkor a tér jelenik meg, ha viszont a rendezetlenség nő, akkor az idő jelenik meg. Pozitív entrópia esetén időről, negatív entrópia esetén pedig térről (rendről) van szó. A tér és idő dinamikusan képesek egymásba átváltozni. Egy test elmozdulása, egy erő hatására megváltoztatja a tér és idő görbületét, és fordítva, mert a téridő szerkezete befolyásolja a testek mozgását és az erők hatását. A világ anyagi eseményeiről nem beszélhetünk tehát a térre és időre való utalás nélkül. Az entrópia adja meg az idő irányát is, ami azt jelenti, hogy az idő relatív, tehát változó. Zárt rendszerek rendezetlensége az idő múlásával nő, a nyílt rendszerek entrópiája pedig csökken. A rendezetlenség célja a rendbe jutás, hasonlóan, ahogy a mozgás lényege is a mozdulatlanság elérése. Az időnek azért van iránya, hogy végül megszűnjön, de csak akkor, amikor eléri a teret, a rendet. A tér elérésének feltétele az entrópia növekedése. Megjegyzés: a tudomány mai állása szerint az időnek volt kezdete, ami azt is jelenti, hogy valamikor nem volt idő csak örökkévalóság/tér. Ez körülbelül 13,8 milliárd évvel ezelőtt lehetett, a kozmikus hajnal idején, amikor megjelent a fény, vagyis az első csillag, az első anyag, ami nem volt más, mint sűrített gáz. A rendezetlenség tágítja a világegyetemet, ami azt is jelenti, hogy valamikor a világ kezdetekor rendnek kellett lenni. Ekkor a világ térbeli formájának nem voltak határai. Amint nőtt a végtelenség rendezetlensége (pl. hő által) az elgörbülés következményeként jelent meg idő, ami a végtelent végessé, korlátolttá, behatárolttá tette. Ha az idő eltűnik, a világ újra végtelenné válik, vagyis újra rend lesz.

Analógia: a szellemi konvertálás alanya az ember, aki önmagában az időt térré tudja alakítani, vagyis az énjét felébredéssel és beavatással, a tudatosodás növelésével (pl. önmegismeréssel, próbatételekkel) átkonvertálja egyetemes énné. Az átváltás előfeltétele az Egytől kapott szabad akarat gyakorlása. Szabad akaratát az ember használhatja az individuális énjének támogatására pl. az irigység, a gőg, a düh, növelésére, amikor gyakorlatilag maga ellen dolgozik, és egyetemes énje támogatására is. pl. odafigyelésre, szeretetre, együttérzésre, éberségre stb. A külső tér és idő dinamikus változásához hasonlóan, dinamikusan változó az individuális én is, ugyanis képes állandó mozgásban, lüktetésben, cselekvésben lenni, de képes elcsendesedni, mozdulatlan is lenni. Tudatos lényként csak az ember képes önmagában a teret idővé és az időt térré alakítani. A testünk és a hozzá tartozó elménk is az időben van, szellemünk pedig az időn kívül. Ami a kettő között van az individuális énünk. Ahogy az idő célja szolgálni a teret, úgy az individuális én célja szolgálni az univerzális ént, vagyis az Egyet. A rendezetlenség (idő, mozgás, hullámzás, görbület) iránya mindig a rend (tér, mozdulatlanság, stabilitás, cirkularitás) megtalálása. 

3. a dualitásnak és a cirkularitásnak volt kezdete: az univerzum kitágulási és összehúzódási szabálya szerint a tér kezdete az idő és az idő kezdete a tér. Az idő a tér elgörbülésekor jelenik meg, vagyis amikor a téridőben végtelen görbületű pont keletkezik. Ez a görbület adja a gravitációs mezőt, amely az élet (a rend és a rendezettség duális párjainak) kialakulásának feltétele.

Analógia: úgy az anyagi, mint a szellemi világban a rend az alkotó létezők hierarchikus egymásra épülésében, illetve az egymáshoz való viszonyulásában, az egymás kölcsönhatásában, kapcsolatában nyilvánul meg. A szellemi világban a rendet az egyetemes én képviseli, amely képes a vallásos üdvözülésre, illetve beolvadni az Egybe. A beolvadás azt is jelenti, hogy az egyetemes én az Egy folyamatos kiáradásával, kiterjedésével részt vesz a teremtő szeretet körforgásában, vagyis újra időbe jut és részt vesz az ember életében. Mivel a szeretet egyaránt sugárzik jókra és rosszakra is, lehetséges, hogy az Egybe beolvadt egy egyetemes énből, több egyetemes én árad ki, hasonlóan ahhoz, hogy egy oknak több okozata is lehetséges. Ez a folyamat a szeretet szétosztása és megsokszorozódása és az egyetemes szeretet egyensúlyának helyreállítása. 

Az emberi test- lélek -szellem és a néha kaotikusnak tűnő életjelenségek közötti kapcsolat megértéséhez említjük meg, hogy tudósoknak sikerült kimutatni azt, hogy egyes kaotikusnak nevezett anyagi jelenségek bizonyos határértékek között periodicitást/hullámzást/örvénylést mutatnak. Ezek vizsgálata vezetett ahhoz a feltételezéshez, hogy a káoszban is rend van, amelyet a huszadik században felfedezett fraktálok segítségével meg is jelenítettek. A fraktálok alapvető jellegzetessége, hogy a felépítő elemek hasonlóak és az egyes részek és részletek ugyanazokat a jellegzetességeket mutatják, vagyis a részek tartalmazzák az egészet (benne foglaltatás). A fraktálok törtdimenziójú alakzatok, amelyek ugyanolyan elemekből épülnek fel. Olyan leíró algoritmusok, melyek rögzítik például egy növény levélsejtjeinek sajátosságait és háromdimenziós koordinátáit. A fraktálgeometria a káosz és a rend geometriája. A fraktálók a természetben mindenhol megtalálhatók, mivel önszerveződő rendszerek. Segítségükkel jobban megérthető az univerzum és benne az ember dualitása, a cirkularitás, az analógiák, mivel a részek megegyeznek a teljes egésszel. Ha meg akarunk változtatni egy fraktál részletet, meg kell változtatnunk magát az algoritmust. Ennek egyik eredménye, hogy a nagy kép, azaz a teljes egész a változtatás mértékének megfelelően alakul át. Az analógia szerint az elemek közötti összefüggések, rétegek, szintek, hierarchiák, összefüggések, kapcsolatok, hálózatok vannak, vagyis rend. Amint felfedezzük a természet fraktál szerkezetét, közelebb kerülünk az analógia logikájához is, mert ez a rend logikája. A rend visszavezethető a rendezetlenségre/káoszra, a káosz a fraktálokra, a fraktálok pedig arra, hogy bármilyen eszköz, még az algoritmusok is felhasználhatók arra, hogy az Egyet megismerjük.

Az anyag világában további dualitások találhatók, amelyeknek analógjai a szellemi világban is megtalálhatók. Az egyik az, hogy a Pauli -féle kizárási elv szerint két részecske nem létezhet azonos állapotban. Ha a részecskék térbeli alakját vesszük figyelembe azok a látszólagos tengelyük szerint forognak. A részecskék kétféle forgás szerint csoportosíthatók, az egyik, hogy anyagi vagy feles forgásokkal rendelkeznek, a másik, hogy nem feles, hanem a nulla, egy és kettes forgások léteznek, amelyek a részecskék közötti energiát, erőt vagy a kölcsönhatásokat hordozzák. Azt is kiderítették, hogy a dualitások változása hullámjellegű. A kvantumelmélet megengedi, hogy az energiasűrűség néhol negatív legyen, máshol pedig pozitív. Ami azt jelenti, hogy a negatív energiasűrűség és a pozitív egymással váltakoznak, cirkulárisak és egymást kiegészítik.