186. Átlépek a küszöbön (2)

 

Amikor azt jelentjük ki, hogy „én tudom” , akkor a memóriánkból dolgozó intelligenciánk pihenni megy. Ellenben ha, azt jelentjük ki, hogy „én nem tudom”, akkor intelligenciánk aktiválódik. Ez a határtalan tudásvágy állapot olyan, mint amikor a telt búzás zsákba egy újabb búzaszemet teszünk. Akik az "én tudom” szerint élnek túl komolyan veszik az életet és benne önmagukat is, továbbá félreértelmezik azt a szabadságot, az Egytől kapott szabad akaratot, amivel a külső és a belső világunk valósága megismerhető lenne. A komolyak elfelejtik az isteni parancsot, hogy „népesítsétek be a földet” vagyis tegyük otthonunkká a világot. A tudatlan ember a tömegember otthonát teremtette meg, ahol a kisebb számban élő tudatos nem érzi magát otthon. A tudatlan individualista a saját tudatlanságát erőlteti a másik emberre. Nem arról van szó, hogy az individuális viselkedés fölösleges lenne, ugyanis a testnek néha védekeznie és tájékozódnia kell a fizikai világban, valamint a genetikai életlánc szerepét is be kell töltenie, de nem tovább. A tudatlanok tovább mentek, és mindent a saját akaratuknak rendeltek alá pl. a fölösleges profitszerzéssel, a használatba adott magánpénzzel. A fölösleges profit az, ami kizárja a másik embert a létezésből, mert érvényesül az individualitás, ahol enyém a föld, enyém a levegő, enyém a fény és az idő is nekem dolgozik, ahogy a másik rabszolga is. Tanulnunk kellene, hogy nincs olyan, hogy az enyém. Amink van azt ajándékba kaptuk, és amikor elmegyünk, mindent itt hagyunk. Mivel egyedül jövünk, és egyedül megyünk el, mindennek csak addig vagyunk a birtokában, csak addig vagyunk bérlői, amíg élünk. A racionális individualista hedonista pedig úgy gondolja, ha csak egyszer él, akkor az életet ki kell facsarni az utolsó cseppig. 

Fontos, hogy döntéseinkben ne tévesszük össze az életet az életmóddal. Az élet a rend, a körkörösség, a folytonosság, az egyetemesben való tudatosodást jelenti, ahol lelkünk szerint döntünk. Az életmód pedig az, amikor szabad akaratunktól megfosztva mások döntenek rólunk. Az életre szükségünk van, az életmódra nincs szükségünk. Életünknek egy módja van: ez az értelmes élet. Amikor életmód szerinti életről szólunk pl. divatról, vallásról, világnézetről, filozófiáról, akkor az értelmetlen, diktatórikus, racionális élettel állunk szemben. Életünk a határtalan tér és az idő kereszteződése, az életmód pedig a csőlátás, amikor a kulcslyukon át nézzük a világot. 

A tudatosodás, a küszöb átlépésének egyik jellemzője, hogy az észleléseink és tapasztalásaink határait, lehetőségeit, tudásunk szerint kitoljuk, kiszélesítjük. Ellenkező esetben nem lehetséges képességeink feltárása és az egyre mélyebb és mélyebb tudásszerzés. Tudatosodás például az, hogy halandók vagyunk, habár egyesek azt gondolják, hogy csak mások halnak meg. Továbbá, mivel testünk kb. 70%-a víz közünk van a körülöttünk levő vízforrásokhoz, illetve mivel a kb. 80 kg-os testünk az elfogyasztott több tonna élelmiszer következménye, akkor közünk van ahhoz a földhöz és az ottani mikrobiális élethez is, ahol az élelmiszer megtermett, mi több a fényhez is, mert nélküle nem lett volna növényi fotoszintézis. Aki tehát mindezekre odafigyel az tudatosan éli meg egyetemességét, részesedését az egyetemesből. Számára fölösleges az erkölcs, a vallás, a filozófia, a világnézet stb. Miről szól például a tíz parancs: arról, amit a tudatlan embernek nem szabad. De mi van a tudatos emberrel? A tudatos ember a tömegnek szóló partikuláris tíz parancs fölött áll, így nincs ellentétben senkivel és semmivel. Mi több önmaga számára képes megalkotni az egyetemesség parancsait pl. teremts te is a semmivel, legyél Egy-szerű, tegyél rendet, legyél tudatos, szüless meg másodszor is, legyen hited, legyél éber és szeress, tarts mértéket, legyél egyetemes, keress és kérdezz, ne félj és végül térj vissza az Egyhez. A tudatosodás a határtalanság megértése, a tudatlanság pedig az a betegség, amiből tudatosodással ki lehet gyógyulni, csak fel kell vállalni a küszöbön való átlépést és annak jótékony következményeit. 

A tudatosodás másik jellemzője az azonosulás. Amivel azonosulok, azzá válok. Ha pl. a vallással, akkor vallásos leszek, ha a politikával, akkor politikus leszek, ha a nemzetköziséggel, akkor kozmopolita leszek, de ha Beavató Mesterünkkel azonosulok, akkor hozzá hasonló lehetek, majd egy magasabb tudás birtokában pedig vele azonos. Először tanítvány, majd mester, vagy ahogy a vallásban nevezik apostol. Amikor hasonló vagyok, még van választási lehetőségem, hogy vagy ilyen, vagy olyan legyek. Ez a választás problémája. Ha viszont már azonos vagyok, akkor nincs probléma. Amikor döntéseinkben minél inkább arra figyelünk, hogy a külső történések befolyásoljanak, azt fogjuk észrevenni, hogy egyre inkább a külső dolgokkal foglalkozunk, pl. a világ dolgaival, a politikai eseményekkel, a hírekkel és az álhírekkel stb. és kevésbé figyelünk magunkra. A sok nyers információ alapján hozott döntéseinkben egyre nagyobb elidegenedésben, individualitásban élünk, és könnyen átutazókká, élő halottakká válunk egyetlen életünkben. Ha elindulunk ezen a lefele vezető spirálon, azt fogjuk észrevenni, hogy a világ ellenünk esküdött. Pedig nem. A világ mindig is ilyen volt, csak a mi látásunk változott meg. Mivel téves látásmódunkból adódóan a dolgok nem úgy történnek, ahogy szeretnénk, a hiányt valamivel pótolni szeretnénk. Ez a pótcselekvés a lelki kényelemből fakadó anyagi kényelem. A kényelemre való törekvésünket akár bosszúnak, dacos viselkedésnek is felfoghatjuk, mivel a dolgok nem úgy történtek, ahogy mi szerettük volna. A bosszú, a dac tudatlanságunkból fakad. Azok, akik 65-70 éves korukban is olyan ütemben dolgoznak, mint 40 éves korukban, önmagukat bosszulják meg. 

A tudatos ember tudja, hogy akkor él, ha a dolgok nem történnek 100%-ban úgy, ahogy ő szeretné. Aki azt várja el, hogy 100%- ban, úgy történjen minden, ahogy ő akarja, az 100%-ban, de minimálisan 50%-ban halott. Aki szeret élni, az a változást szereti és elfogadja az ”én nem tudom” állapotot, mert ez nem más, mint a „legyen meg a Te akaratod”, amikor nem az individuális én cselekszik bennem, hanem az egyetemes én. A változás, mindig belső változást jelent. A külső változást, pl. az idő múlását, az öregedést a természet anélkül is intézi, hogy minket megkérdezne. Az individuális „én tudom” 100%-os megvalósítása egy közösségben még elméletben sem lehetséges, mivel ha mindenki 100%-an cselekszik konfliktusok halmazával találjuk szembe magunkat. Életünk szépségét, mozgalmasságát épp a változatosság adja meg, a néha fent és a néha lent. Milyen unalmasok lennének napjaink, ha mindig ugyanaz történne. Milyen unalmas lenne életünk, ha pl. kötelező lenne 100 évet élni. A valóságban természetesen lehet 100 %-os tervezés, de ez inkább diktatúra, mint egyéni szabadság. Ennek ellenére létezik a 100%-os tervezés, pl. amit a háttérhatalom tesz velünk, de ez már nem a mi szabadságunk, hanem a mi rabszolgaságunk, amelyek a konfliktusokról, az ellentétekről, a problémákról szólnak. Korábban két elemzésünkben is foglalkoztunk a hatalom manipulációs eszközeivel pl. 72. „Puha manipulációs eszközük” és 73. „Kemény manipulációs eszközök”. 

A küszöb átlépésének harmadik jellemzője az egyetemesség összetevőinek összekapcsolása. Elődeink tudatlanságukból kifolyólag vagy szándékossággal az újra- kötésből, a re-legio-ból, az élet és a lét összekapcsolásából dogmát és vallást alkottak, pedig az élet és a lét, a kint és a bent, a férfi és a nő, a lent és a fent összekötéséről lenne szó. De amint látjuk, nem kell semmit semmihez sem kötni, még azon okból kifolyólag sem, hogy a kereszténységben folytonosság ne legyen. Az újrakötés helyett kaptunk egy belső szabályrendszert (belső dogma), amely a hatalomgyakorló hivatal működését szabályozza és egy külső szabályrendszert (külső dogma), amely a tömeg erkölcsös viselkedését szabályozza. A dogma létrehozta a saját ellentételeit és ezzel együtt saját ellenfeleit is, akikkel szemben állandó harcot hirdettek meg. Ha a dogma nem hozta volna létre az ellentéteket, soha nem kellett volna harcolni senkivel. Az ellentétek a kegyelembe kapott szabad akarat gyakorlásától fosztották és fosztják meg ma is az embert. A dogma azért kell, hogy legyen, akivel szemben harcolni lehet és, hogy legyen mire hivatkozni pl. a betűre. A kezdetekben, amikor még egységben élt az ember, nem voltak ellentétek. Később kitalálták a dogmatikus bűnt, és aki nem fogadta el pl. a mindenkire érvényes eredendő bűnt, az egyenlőséget, azt megbélyegezték. Így a semmiből megszületett a megosztottság, az ellenfél, akinek elítéléséről a dogma döntött. És ha már volt bűn, akkor kellett a bűnt feloldó hivatal is. Ami viszont nem kellett a hatalomnak az az Egytől kegyelembe kapott szabad akarat, az én szeretete, a béke, az elcsendesedés és a mozdulatlanság. 

A hatalmi bűn a szabad akaratot is nagyszerűen kezelte, azt állítva, hogy nincs szabad akarat. A hatalomnak arra is gondja volt, hogy ha véletlenül az ellentétek elcsitultak, akkor azokat újragenerálta. Ilyen hatalmi ékverés volt pl. az I. világégést lezáró „béke” tárgyalások sorozata, amelyek megelőlegezték a háború folytatását, amit a II. világégésként ismerünk. Azóta is a háborúskodás napirenden van. A tudatlan embernek azt kellene látni, hogy a hatalom őt akarja elpusztítani, attól függetlenül, hogy hol és mikor él. A háborúhoz képest a rabszolgasors is pusztítás, csak épp lassan történik, hogy ne lehessen észrevenni. Ne feledjük, hogy a rabszolgaságra való nevelést, az individualizációt, a hatalmaskodást, az önzést, a légy sikeres státus elérését már az iskolákban megtanítják, pl. te legyél az osztályelső, ami azt is jelenti, hogy a sorban mindenki utánad legyen. Az iskola után a munkahelyen az a követelmény, hogy építs karriert és legyél sikeres, vagyis legyél elismert mások által. A célorientált és sikerorientált tanításokban és viselkedésünkben már oda jutottunk, hogy ha nem vagyunk sikeresek, akkor senkik vagyunk. Vagy, ha nem vagyunk fent a Facebook- on, akkor nem létezünk. Vajon azok, akik ezeket a butaságokat kitalálták, mennyire vannak tisztában azzal, hogy mi az egyetemes élet és mi az, hogy élni, mennyire ismerték fel azt, hogy ők csak hatalmi parancsot hajtanak végre?