174. Önként vállalt kétségbe esésünk (1)

 

A kétségbe esésünk az egység, az egyetemesség, az egész, az egyetlen valóság feladását, az Egytől való távolságtartásunkat, majd az Egyről való lemondásunkat és később az Egy elvesztését, az önként vállalt individualizációt, a kétségbe esésünket jelenti. Amikor tehát testi-lelki- szellemi egész-ségünkről, a teljességről beszélünk szükséges megkülönböztetnünk a testünk egész-ségét, pl. ha ez hiányzik, akkor betegek vagyunk és lelkünk egész-ségét pl., ha ez hiányzik, akkor alacsonyabb fokon lelki betegek, eltévelyedettek vagyunk, magasabb fokon pedig őrültek. Szellemi szinten az egység, az egyetemesség, a mindig bennünk levő Egy, az egyetemes énünk megtalálásáról szól. Rajtunk, pontosabban szabad akaratunkon múlik, hogy az individualizációt, az Egytől való eltávolodásunkat vagy az Egyhez való közeledésünket, az önmagunkra találást választjuk-e, illetve gyermekeinket és unokáinkat, esetleg másokat is erre tanítunk-e. Gondolkodásunk- megszólalásunk és cselekedetünk is ezt a testi –lelki és szellemi egész-ségünket, az Eggyel való közös egységünket kellene visszatükrözze, mert egy az egység, egy a hagyomány, egy a valóság és egy az örökségünk. Ezt az egyetlen örökséget, hagyományt, egységet lehet akár kereszténységnek is nevezni, mert mindenki a tér és az idő kereszteződésébe, a rábízott feladatba, a visszatérésbe, a szeretet körforgásába születik bele. Az emberek egysége, hagyománya, öröksége, kereszténysége tehát tény. Ennek az egységnek több ember általi képviseletét (mennyiségét) kellene emberiségnek nevezni. De nem ez a helyzet. Ami ezt az egységet megbontani látszik, az az egymásról való nem tudás, az individualizáció, a félelem és a szorongás, a hatalmi manipuláció, illetve a megosztottságot támogató fogalmak használata. Amennyiben csak az utóbbi kétezer évet nézzük, az egységes egésznek teremtett embernek, a testnek- a léleknek és a szellemnek a megbontását és így a kétségbe esését támogató manipuláló fogalmak, ideológiák Európában kb. ezerötszáz éven át az eredendő bűn, az ingyen üdvözülés, a test feltámadása, a bűnbocsánat stb. volt. Részben ma is ezek. Az utóbbi ötszáz évben pedig olyan fogalmak és ideológiák, mint a kényelem, a profit, a siker, a pénz, a hasznosság, a fejlődés és a haladás stb. Az egyéni szintű kétségbeesésünk a különböző történeti korokban nem változott, ugyanis állandó emberi tulajdonságaink közé tartozik pl.: 

     a) tudatlanságunk: azt jelenti, hogy nem ismerjük fel világunk dualitását, pl. a fent és a lent, a férfi és a nő, a hideg és a meleg, az élet és a lét stb. összetartozását, amelyből következnek testi-lelki és szellemi egyensúlyunk és tisztánlátásunk hiányosságai is. Tudatlanságunk oka, hogy az idő múlása miatt kétségbe esünk és nem tudunk aktuálisak, vagyis tudatosak lenni. Számunkra csak a mérhető idő, a kronosz létezik, és hiányzik a mérhetetlen kairosz, a lét, a tér. Csak azt vagyunk hajlandók észrevenni, számunkra csak az létezik, ami kézzel fogható és szemmel látható, és azon kívül nincs semmi, illetve az élet után sincs semmi. Így nem érjük azt sem, amit fent mondanak, ahogy nem veszünk tudomást az állandóan áramló szeretetről és a kegyelemről sem. Tudatlanságunk, egyoldalúságunk a transzcendencia hiánya, annak fel nem ismerése, hogy feladatot kaptunk a teremtés folytatására és az Egyhez való visszatérésre. A tudatosság- tudat és tudás viszonyában elmondható, hogy mindháromnak van megfelelője lelkünk individuális és egyetemes beállítottsága szerinti értelmezésben. Vagyis, az alacsony szintű individuális tudatosság pl. a racionalitás az egyetemességrészéről tudatlanságnak számít. Hasonlóan, az individuális tudás, mivel elsősorban anyagi tudást jelent, az egyetemesség szempontjából ál-tudásnak számít.

Tudatosságunk vagy tudatlanságunk adja meg, hogy melyik tudás megszerzésére törekszünk, hogy mit akarunk elérni: az individuális énünk által támogatott kényelmet, a rabszolgaságot, a pénzt és a sikert vagy az egyetemes énünk által támogatott szabadságot, derűt és boldogságot. Egy tudás van, az egyetemesség tudása, a többit az ember találta ki. Sem a vallások, a filozófiák vagy a tudományok nem képesek arra, hogy általuk abszolút tudást, bölcsességet szerezzünk, ugyanis mindhárom életünk terhein próbál könnyíteni, így nem tesznek mást, mint a létet életté szűkítik. Tudatlanságunk leküzdése azt jelenti, hogy folyamatosan leépítjük magunkban az anyagi világhoz és így az individuális énhez kötődő életéhségünket, az anyag utáni sóvárgásunkat és vágyainkat, hogy a bennünk levő egyetemes én, az Egy akarata teljesedhessen be. Ha nem sikerül a visszatérés útját megtalálnunk, akkor továbbra is ösztönösen és véletlenszerűen élünk, kapkodunk, gyűjtünk, félünk és engedünk mások manipulációinak, egyszóval önként vállaljuk, hogy rendszerszerűen legyünk rendetlenek és megvezetettek

      b) elveszett éberségünk: alvajárásunk az, amikor szemünk nyitva van, de nem látunk, a fülünkkel nem halljuk meg és értelmünkkel nem fogjuk fel azt, amit fent mondanak és a szánk néma marad az egyetemességünk és a visszatérésünk megvallásában. Pedig az Egy boldogságra, felébredettségre, éberségre, áldozathozatalra, szeretetre teremt minden embert. Miért nem veszünk tudomást arról, hogy mindazon adottságokkal rendelkezünk, amelyekkel éberségünkről, szeretetünkről, boldogságunkról tanúságot tudunk tenni? Mert lelkünkben az individuális énünk szerint, félelemben és aggodalomban élünk és bedőlünk a hatalmi manipulációnak. Amikor alvajárok vagyunk nem a mában, a MOST-ban élünk, hanem vagy a múltban, vagy a jövőben. A MOST-ban élni azt jelenti, hogy éberek, tudatosak, nyíltak, őszinték és értelmesek vagyunk. A MOST-ban élni nem jelenti azt, hogy „élj a mának” hanem épp a helyes verziót, azt, hogy „élj a mában”. Beavató Mesterünk tanításai is az éberségről, az önmagunkra találásról, a tudatosodásról szólnak, és abban segítenek minket, hogy megtaláljuk az Egyhez visszavezető szellemi utat. Tanításai arról szólnak, hogy ne a tömegembernek készített dogmák, szabályrendszerek szerint éljünk, hanem a szeretet, az éberség és a boldogság törvénye szerint, ami az Egy tökéletes igazságából, rendjéből, szeretetéből, vagyis az egyetlen valóságból fakad. Továbbá arra is, hogy ne alvajáróként, ne anyagi emberként, hanem szellemi emberként éljünk, mert csak így válhatunk éretté.

Amint az eltelt évszázadok tapasztalatai bizonyítják, Beavató Mesterünk tanításait, üzeneteit ma sem akarjuk megérteni. Anyagi emberként inkább hiszünk az anyagi jólétnek, a kényelemnek, a hatalomgyakorló pénznek, a kamatnak és a profitnak, a dogmatikus betűnek. A világ hatalmasságai, a manipulátorok arra tanítanak, hogy a kamatról, a profitról, a pénzről, a betűről, a dogmáról, az ideológiáról nem lehet lemondani, inkább életünkről mondjunk le. Jó lenne, ha számot vetnénk arról, hogy milyen hagyományt, anyagit vagy egy magasabb fokú szellemit adunk mi huszonegyedik század eleji emberek a következő generációknak. Amit hátra hagyunk abban, mennyi az Egy rendje, igazsága, szabadsága, mennyi a szellemi tanítás a feladatok vállalására, a MOST-ban élésre, és mennyi benne az alvajárás, az anyagba süllyedés, az élet eltékozlása, a tudatlanság. Ortega y Gasset ennek a kettősségnek az érzékeltetésére használta a „korszerűtlenségi koefficienst”, amellyel az fejezhető ki, hogy mennyire vagyunk éberek, ismerjük feladatainkat, élünk a jelenben, illetve mennyire vagyunk alvajárók, akik elodázzák a rájuk bízott feladatokat. A magas korszerűtlenségi hányadossal rendelkezők majdnem minden esetben azzal igazolják magukat, hogy a mai idők rosszak és milyen jó volt régen. Ezzel a csaknem sztereotip viselkedéssel erényt és fölényt igyekeznek kovácsolni azokkal szemben, akik a MOST-ban élnek. Ez a tudatlanok álomvilága, az alvajárás, amikor a testben felnőtt emberek értelme megreked.

A kényelmes, anyagi emberek a felébredésben visszamaradottak, de jelesek az alvajárásban, olyanok, akik értelmükről különösen sokat tartanak, és azt hiszik, hogy az anyaggyűjtés és a pazarlás, a pénz felhalmozása és a profit által valamilyen tökéletes tudás birtokában vannak. Kényelmüket és elveiket sérthetetlenek vélik. Náluk az adok és a kapok elv működik. Amennyiben mi éber és szellemi beavatottak vagyunk, nincs tőlük mit irigyeljünk. Ugyanis mit lehet irigyelni egy lelkében nyomoréktól, ha anyagilag mégoly gazdag is? Mit irigyelhetnénk a lelki bénáktól, süketektől és vakoktól? Ha irigyelnénk őket, azt jelentené, hogy igazat adunk nekik. Amit tehetünk, hogy vagy felébresztjük őket alvajárásukból, vagy sajnáljuk őket, esetleg imádkozzunk értük.

      c) eltévelyedésünk: letérésünk az arany középútról ott kezdődik, amikor nem ismerjük fel az Egy és lelki szabadságunk összefonódását, a rendet, mert pl. az értelem általi megismerés helyett a morális viselkedést gyakoroljuk. Nem véletlen, hogy a nem anyagi vallások morális viselkedésre tanítanak, az anyagi vallások pedig ösztönös viselkedésre, pl. a túlfogyasztásra. A morál az egyetemes dualitást szétszedi és a jóról és a rosszról, a bűnről és a bűntelenségről, a hazugságról és az igazságról szól. A keresztény örömhírben - nem az intézményes vallásban- találhatók meg azok a tanítások, amelyek által az eltévelyedés felszámolható, és az ember az Egyhez vissza tud térni, feltéve, ha elvégezte a rá bízott feladatokat, mint teremteni- megfeszülni és rendet tenni. Az örömhír minden szava a lét megrontásának, az eltévelyedésnek azon pontjaira mutat rá, amelyek a testi és lelki elferdüléseinket, az elkorcsosulásainkat érintik. Beavató Mesterünk örömhíre, a mindenki számára elérhető visszatérés lehetőségének tanítása, jelentős változásokon ment át az évszázadok során. A jelenlegi kereszténység az örömhírt először meghalló új kereszténységhez képest sajnos egy mutáns verziót ismer, mert valakik a IV. század körül a hitet vallássá, dogmává, rendszerré alakították át, ami által kb. az 1500 éven át Európában hatalmat tudtak gyakorolni. Eredetileg a kereszténységbe beavató tanítás az élet romlottságától, az eltévelyedéstől, az individuális éntől való megszabadulást, az Egyhez való fokozatos közeledést tanította., valamint azt, hogy hogyan lehet az embert az életből a létbe átvezetni. Beavató Mesterünk mutatta meg, hogyan kell megfordulni és visszatérni az Egyhez. Ő fedte fel a titkokat: „kinyilvánítom azt, ami a teremtés óta rejtve van”, hogy minden át legyen világítva, hogy minden tanítás érthető, tiszta és világos legyen számunkra és megértsük a lélek apokalipszisének, a megújulásnak szükségességét. Az általa megnyitott átjárási, visszatérési folyosó kétezer éve nyitva áll számunkra is. Nekünk is feladatunk a jóvátétel, a rendbetétel, a gondolatban- szóban és cselekedetben elkövetett eltévelyedéseink helyre igazítása. Tudnunk kell, hogy lelkünk létbe jutása nem a földi életben romlik meg, hanem a földi élet által. Ő mutatta meg a jóvátétel első lépéseit, amiért első rendbetevőnek is nevezhetjük, de Ő mutatta meg az időfelettiség lehetőségét is, amiért az idő mesterének is nevezhetjük. Mi is a rendbetétel és az időfelettiség tanítványai lehetünk.