167. Tananyag: a probléma (1)

 

A 2022-ben megjelent Rólad c. könyvünk fejezeteiben tárgyalt témákkal kapcsolatosan tematika javaslatot teszünk a középiskolákban, főiskolákon, egyetemeken való képzésre. Abban próbálunk segítséget nyújtani, hogy a fiatal magyar tanulók egyrészt, minél inkább megértsék a zűrzavaros XXI. századunkban zajló eseményeket, másrészt életük szekerének rúdját igazítani tudják a rendhez. Így javaslatunkat két témakörre osztottuk: az első a minket körülvevő rendetlenség, életünk krízisének, problémáinak megértése és okainak feltárása, a második pedig a problémák lehetséges felszámolása, a krízis kezelése. Úgy is lehetne fogalmazni, hogy milyen lehetőségeink vannak arra, hogy a „modern” rendetlenségből visszataláljunk a hagyomány rendjébe és az egyetlen valóságba. 

1. rész: A probléma: a rendetlenség (krízis) lehetséges okai (egyéni és közösségi szint)

1.1 Kettős- szellemi és anyagi- világunk megismerésének szükségessége

Kérdés: miért nem azt tanították nekünk, hogy világunk alaptörvénye a körkörösség és nem a linearitás, hogy a körkörösség a kettősség változását jelenti, egyszerre a mozgást és a mozdulatlanságot, a teret és az időt, a sötétséget és a fényességet, a férfit és a nőt, a szellemet és az anyagot? Talán azért mert a mindenkori hatalomnak szüksége volt és van a lineáris csőlátásra, az egyenlőségre és materializmusra, ami nem más, mint az ember egyetemességének és egységének megrablása, a hierarchikus rend eltüntetése. A kettősség (dualitás) értelmében a tudatlanság megfelelője a tudatosság, a rendetlenségnek a rend, a bűnnek a bűntelenség. A rendbetételre, a megváltásra, a helyre igazításra akkor van szükség, ha rendetlenség, eltévelyedés és tudatlanság van. A rendbetétel mindenkire kirótt feladat. Amikor a dualitás megismerésére törekszünk, világunkat ismerjük meg. A világ nem hely, hanem állapot.

1.2 Miért szeretjük annyira az anyagot?

Kérdés: napjainkban miért annyira divatos az anyagba süllyedés és a kényelem, avagy a modern rabszolgaság, ahol az ember saját magát rabolja meg, mert az anyag érdekében feláldozza hitét és szabadságát? Miért szeret racionálisan, értelem nélkül, tervezetten, programszerűen élni? A materializmus érdeke a kiszámíthatóság, a matematikai függvényekkel, egyenletekkel való értelmezés, a szimuláció és a modellezés, a programozás, a lineáris gondolkodás, amely nem vesz tudomást az emberben levő vertikalitásról, az életben levő paradoxról, ami a lét. A program neve, átprogramozás, hatalomgyakorlás, amely mellőzi az egyetemes törvényeket, mint a dualitás és a szeretet paradoxonát. Nem tudja, hogy az ember akkor él, ha nem tudja, hogy holnap mi lesz. Amit a hatalom a lineáris, logikus, racionális, szellemtelen mesterkélt gondolkodásával ránk erőltet az gyakorlatilag egy hatalmi recept, de akár dogmának is mondható. Amit a receptre írtak az a materializmus, az egyenlőség és az őt támogató evolucionizmus, a fejlődés és haladás, a profit és a siker. Ezek a receptek csapdák, és ha sokat mantrázzuk, akkor önmagunkat számoljuk fel.

1.3 Az igaz és normális ember viselkedése

Kérdés: racionális (lineáris) gondolkodásunk vagy értelmünk (vertikalitás) szerint viselkedjünk? Amikor racionálisak vagyunk, akkor épp az aktuális eszmény, világnézet, hatalmi érdek szerint viselkedünk és cselekszünk. Mivel ez a viselkedésünk nem állandó, gyakran képesek vagyunk rögtönözni az üzleti életben, a politikában, a művészetben, bárhol, mert nincs fix pontunk (nem vagyunk önmagunk), amihez ragaszkodnunk kellene. Mindent külsőként kezelünk, így önmagunkat (belső énünket) kivonjuk a cselekvésből. Világunk rajtunk kívülre kerül. Életünk alkalom, de feladat is arra, hogy magunkból igaz és normális embert faragjunk, hogy szembe álljunk a racionális, materiális, mennyiségi tömegember beprogramozott gondolkodásával. Kétezer éve tudjuk, hogy hogyan lehetünk normálisok, igaz és nemes emberek, akik nem hódolnak be a világnézeteknek, a maszkviselésnek, az elrejtőzésnek. A normális és igaz ember szabadságban és rendben éli életét, nem habzsol, nem könyököl, nem törtet, nem gyűjt, nem rabszolga, nem hős, nem sikeres, egyszóval nem áll a másik ember és az Atya közé. Ugyanakkor nem közömbös, nem részvétlen, hanem igyekvő, kicsit szenvedélyes, és mámoros, mert tudja, hogy a mámortól lehet az ember normális.

1.4. Az elidegenedés, az individualizáció és az ezzel járó félelmeink leküzdése

Kérdés: vajon félelemmel születünk, vagy csak később alakul ki a félelmünk? A hamis individualizáció, a félelem, a maszkviselés, a materialista gondolkodás mind összefüggenek. Téves félelmeink nem a mához kötődnek, hanem a holnaphoz és gyakran azt sem tudjuk, mitől félünk. Az igazi félelem nem az időhöz kötött és nem az életünk elvesztésétől kellene félnünk, hanem a ránk bízott feladatok el nem végzésétől, hogy nem találunk vissza az Atyához. Aki fél, az elidegenedik és álarcot, maszkot visel. Az álarc, az ál-élet a valóságról és önmagunk megismeréséről való lemondás, zavarodottság, és aki így él annak élete olyan, mint az álarcosbál. Az elidegenedésben egyetemességünket takarjuk el és ebben az a rossz, hogy ezt a maszkviselést akkor is eljátsszuk, ha nincs rá szükségünk.

 1.5 A hatalmi apparátust és a felépített tekintélyeket mi tartjuk el

Kérdés: miért mutatja be a hatalom a világot lineárisnak, olyan manipulációs felületnek, ahol az ő hatalma szabja meg a keretet, a kezdetet és a véget, ő mondja meg, hogy hol nyaraljunk, mire költsünk, és négyévente kire szavazzunk. A felelőtlen hatalom láthatatlan, így nem lehet tudni, hogy az adott eseményért ki a felelős. Nincs személyes felelősségvállalás csak kollektív, amit az eszmét működtető és fenntartó, hatalomgyakorló apparátus vagy intézményrendszer, a felépített tekintélyek, a szerepüket eljátszók kiszolgálnak. A korábbi hierarchikusan szervezett társadalmakban volt személyes felelősség, volt, akivel beszélni lehetett. A demokráciában, a diktatúrában csak apparátus, intézmény van, akivel nem lehet kommunikálni. Az apparátus sikere abban rejlik, hogy egy ésszerű, gyakorlatias és gombnyomásra működtethető hálózati szerveződés. Láthatatlan, általában pénzzel rendelkező érdekcsoportok működtetik a látható apparátust, a végrehajtó hivatalt vagy a bürokráciát, ahol a kisember dolgai megakadnak, mert a rendszer folyamatosan szűri a számára zavaró tényezőket, illetve szándékosan ferdít, elhallgat vagy túlharsog.

 1.6 Az átprogramozott manipulált ember

Kérdés: mi lehet a háttérhatalomnak, az általa felépített apparátusnak és tekintélyeinek a célja? Talán azt, hogy tudatlanságunkra épített átprogramozást, átkódolást, váltó átállítást hajtson végre generációról-generációra? Hogyan tudja állandósítani a rendetlenséget, úgy hogy ne emberi szakralitásunkból adódó feladatainkat végezzük el, hanem épp ennek ellenkezőjét, azt, amit a manipuláló hatalom elvár tőlünk? A hatalom azt várja el, hogy süketen és vakon, önmagunkat megtagadva, őt kiszolgálva süllyedjünk individualitásunkba, mesterségesen felépített félelmeinkbe és bele az anyagi kényelembe. A hatalom nem mondja el, hogy a kényelembe bele lehet halni. Az átprogramozás, az altatás és az áltatás, könnyen kialakítható, főleg ha elfogadjuk azt a minden lehetséges kommunikációs eszközcsatornán terjesztett materialista világnézetet, hogy csak a ma létezik, és holnap nincs. Az életnek nincs folytatása és csak az létezik, amit kezünkkel megfoghatunk, szemünkkel megláthatunk, esetleg fülünkkel meghallunk, hogy minden ember egyenlő, hogy nincs lélek csak az ész és minden pénzzel megvásárolható.

 1.7 Látvány lett a világ és a látványt a modern tudomány is támogatja

Kérdés: miért felejtettük el azt, hogy az emberi megismerés duális, érzéki és értelmi, vagyis érzékszerveink által az anyagi világ ismerhető meg, értelmünk által pedig lelki világunk? Öregjeink tudták, hogy az érzéki megismerés nem valódi, hanem csupán véleményalkotás, elképzelés, amolyan látvány, részlet és nem az egész. A valódi világ, a mindenség értelemmel fogható fel, az értelem „fejlődése” pedig elmélkedéssel, a világ rendjére való rácsodálkozással. A 21. század a látványok százada, ahol a mesterségesen felépített képi és demokratikus világban pl. a diktatúrát szabadságnak nevezik. Az „oszd meg és hatalmaskodj fölötte” elv alkalmazása lehetővé teszi, hogy fölöttünk és az orrunk előtt elsősorban gazdasági és politikai látványtechnikákat alkalmazzanak, és ez által „megóvnak” minket attól, hogy a valóságban éljünk. Ahogy vannak a látványpékségek, úgy vannak a látványkormányok, a látványpolitikusok és látványbankok is. A rendszer működésében pl. a formális törvényhozó látványkormány természetesen csak olyan törvényeket hozhat, amelyek a láthatatlan kéz igényeinek megfelelnek. Úgy tűnik, hogy az irányított információk börtönébe vagyunk bezárva, ahol annyit tudhatunk meg a világról, amennyit a hatalom megenged.