162. Az egyetlen forradalom

 

Az állami alkotmányok nem azt mondják ki, hogy mindenki egyenlő a másik emberrel szemben, csak azt, hogy az emberi jogok mindenkit egyformán megilletnek. A jogok pedig az anyagra, a testre vonatkoznak és nem a szabad szellemre. A történelemből tudjuk, hogy amikor az emberek közötti egyenlőséget alkalmazták, mindig valamilyen manipulált anyagi forradalom, vagy háború lett belőle. Lásd például a híres francia forradalmat. A forradalmak és a háborúk, mindig az egyenlőség fűnyíró elvét alkalmazták, amellyel elérték az emberek közötti nivellálódást, a szellem lezüllését, az anyagba süllyedést, amint azt a mai démokráciában is megtapasztaljuk. Az anyagi forradalmak általában anyagi jogegyenlőséget akartak, ezzel szemben legtöbbször csak a jogfosztottságot érték el. Szellemi forradalom pedig még nem volt, kivéve Beavató Mesterünk kétezer évvel ezelőtti rendbetevő tevékenységét. Ha szellemi, nem manipulált forradalomról lehet szó, akkor ez volt az egyetlen, amelyről az óta is beszélünk, mert az óta is tart. Miért? Mert a manipulált anyagi forradalmak az időben történtek, ezért történelmi eseményeknek számítanak. Beavató Mesterünk forradalma, tanításai, példamutatása pedig szellemiségéből fakadóan idő feletti, vagyis örök. Tévedünk tehát, ha Beavató Mesterünk ittlétét történeti eseményként kezeljük. Szellemi tanításai ma is éppen úgy aktuálisak, mint kétezer évvel ezelőtt. Ma is forradalom, átalakulás van, de csak akkor, ha tudunk róla. A szellemi forradalom a folyamatos megújulást, a kiforrást, a megérlelődést, a tudatosodást, az anyag fölé emelkedés jelenti. Ellenkező esetben anyagi kényelemről, anyagba süllyedésről és tudatlanságról van szó. Hogy időközben Beavató Mesterünk tanításait a tudatlan emberek módosították, különböző nyelvekre fordították le és ez által veszítettek eredeti tartalmukból, majd később az egyik ember a másikkal szemben hatalmaskodási célra használta fel őket, illetve válogattak (pl. az eretnekség válogatást jelent) a tanítások között (kanonizált és nem kanonizált listákat készítettek) már a történetiséghez tartozik és nem sok közük van az eredeti szellemi tartalomhoz.

Az anyagi forradalom feltételezi, hogy egy már meglévő rendszer helyébe egy másik rendszert kell tenni, ahol és amikor a jelenlegi hatalmaskodót le kell cserélni egy új hatalmaskodóval. A szellemi forradalom esetében a meglévő rendszer helyett rendbetételről van szó, ahol nem kell senkinek sem hatalmaskodni. Az anyagi forradalmat a mindenkori hatalom a tudatlan és manipulált emberrel hajtatja végre saját érdekei mentén. Beavató Mesterünk szellemi forradalma az Egy akaratát hajtotta végre mivel „én és az Atya egy vagyunk” vagyis én az Atya akaratát tolmácsolom nektek, ami nem más, mint az, hogy magatokban újra rendet tegyetek, mert tudatlanságotokban eltévelyedtetek. Gondoljuk bele milyen társadalmi és viselkedési állapotok uralkodtak akkor Palesztinában, ha ott és akkor beavatkozásra, szellemi forradalomra volt szükség. Beavató Mesterünk forradalmának szlogenje akár az is lehetne, hogy ”vissza a kereszténységbe” vagy "vissza rendbe", ami nem más, mint az egyetemes, a régi szövetség individualitása miatt veszélyeztetett, immár kivesző félben levő egyetemes kereszténység megújítása, felélesztése, rendbetétele. Állításunk azzal igazolható, hogy mivel Beavató Mesterünk ismerte az Egy országát, az egyetemességet, mindig konkrét képekben beszélt róla. Például, „a mennyek országa, ahhoz az emberhez hasonlít, aki jó magot vetett földjébe” vagyis megtermékenyítette tudását, képes volt másodsor is, immár szellemben megszületni, vagy ”hasonlít a mustármaghoz”, vagyis a tudás százszoros termést hoz, vagy „hasonlít a kovászhoz”, vagyis a tudás másokat is képes az egyetemességre tanítani. Az is gyakran elhangzik, hogy „Isten országa bennetek van és körülöttetek. Nem kőből és fából épült házakban”, vagyis az Egy országa bennünk, pontosabban lelkünk egyetemes énjében van.

Közismert, hogy az akkori római hatalom rátette kezét a forradalom után újra kialakuló kereszténységre és igyekezett Róma szolgálatába állítani, annak érdekében, hogy az új keresztényekkel a roskadozó birodalmat még fenntarthassa. Ezért az új keresztény vallási közösségeket a már létező régi szövetségi vallás közösségeivel egyenlővé tette és Beavató Mesterünk tanításának egyetemességét meg nem értve a tanítást fenntartó hitet hatalmi államvallássá alakította át. Megjelent a hitvallás, ami gyakorlatilag a római államvallást jelentette. Ez a hitvallás viszont nem egy megreformált régi szövetség volt, mert annak kötöttsége, dogmatikus szabályrendszere miatt értelmetlen lett volna a reformálás, hanem egy új hitvallás, amely most már a birodalom vallásává lépett elő. Évszázadok óta ezt a római államvallást gyakoroljuk. Nem véletlen tehát, hogy például a pápai székben is többségében olasz pápák voltak, sőt volt olyan bulla is, amely szerint csak olasznak született ember lehet a pápa. Hogy Beavató Mesterünk tanításait, az evangéliumok üzenetét a római birodalom képviselői, de az új kereszténység képviselői sem értették meg, az is mutatja, hogy az új kereszténység tanaihoz egy új korszak megjelenését kötötték. Pedig semmi sem volt új. Az idő épp úgy folyt tovább, mint a teremtéstől kezdve, most mégis egy új farizeus időszámítás indult el, amelyet ma is használunk. Azért kell az új időszámítás, hogy eltűnjön az ősi, teremtett kereszténység folytonossága. Az új hatalomhoz, új idő kellett.

Ne feledjük el, hogy Beavató Mesterünk forradalma által egy újabb lehetőséget kaptunk, hogy az Atyához vezető úton visszatérhessünk az ősi, mindig is létező egyetemes kereszténységbe, hogy újra kereszténnyé válhassunk, újra megszülethessünk, hogy a tér és az idő keresztünk középpontját megtaláljuk, ugyanis Beavató Mesterünk:

   1. tanításai az egyetemes, a mindig létező kereszténységbe való beavatásról, a szükséges lelki tudatosodásról szólnak. Ezzel szemben az új hatalmi vallás új egyházi apparátust hozott létre. Ha nincs új hatalmi vallás, akkor nincs a vallást fenntartó, működtető új hatalmi apparátus sem. A hatalmi apparátus és a vallások időhöz kötöttek, keletkeznek és elmúlnak. Az egyetemességre való tanítás pedig marad, mert a szellemi tanítás idő feletti. Kérdezzük meg magunkat: ha Beavató Mesterünket az egyetemes Atya küldte, akkor miért hozott volna olyant létre, ami nem egyetemes, ami az idővel elmúlik vagy átalakul? A hatalmat mindig a tudatlan, beavatatlan ember hozza létre. Az „egy akol és egy pásztor” példázat arról szól, hogy azok, akik az egyetemes ősi kereszténységet megismerik, azok alkotják az egyetlen Egy házának népét (akol), ahol egyetlen tanító (pásztor) van, Beavató Mesterünk. Az örömhír megértésére ma is szükség van. 

   2. tanítványainak feladata az egyetemességről szóló tanítás terjesztése, az újabb és újabb egyetemes tudással rendelkező tanítványok, majd a mesterek kinevelése. A mestereket a vallás apostoloknak nevezi. Nincsen tehát szó semmilyen változó dogmatikáról, törvényhozásról vagy jogalkotásról, mivel a tanítás nem a hatalmaskodásról és a hatalmat fenntartó törvénykezésről szól, hanem épp ellenkezőleg, a beavatáshoz szükséges fegyelemről és önuralomról. A törvénykezés, a jog mindig megszorítást, kötöttséget jelent, olyan kereteket, határokat, korlátokat, amelyek épp a beavatáshoz szükséges szabadságot, rendet, igazságot veszik el. A törvényt, a jogot a racionalitás hozza létre és nem a lélek értelme. Aki értelmes, annak nincs szüksége dogmára, jogra és törvényre. Egy törvény van, és ez a szeretet és áldozathozatal törvénye. Beavató Mesterünk arra kérte tanítványait, hogy menjenek és hirdessék a mindenki számára elérhető visszatérési lehetőség, a tudatosodást, vagy, ahogy feljegyezték „közel az Isten országa”, mivel mindenkihez közel az egyetemesség megértése. Ehhez viszont az szükséges, hogy a visszatérésre vágyó felébredjen a hatalmi manipulációból, tudatosságot és öntudatot szerezzen, így önmagában megtalálja a szakrális, egyetemes lelkét. Beavató Mesterünk tanításaiban minimálisan négy réteget tudunk megkülönböztetni. Az első az anyagi szint, ahol az időbeli esemény, a meseszerű történetiség van, amit mindenki megért. A második a megkülönböztetés szintje, amikor el tudjuk különíteni a történést az esemény szükségszerűségétől, a tanító szándékától. A harmadik a szellemi egység szintje, amikor megértjük azt, hogy a tanításnak mögöttes, egyetemes tartalma van, ezért ne a történeti cselekményre, a betű szerinti értelmezésre szorítkozzunk, hanem az összefüggések üzenetére. Ez a tanítvány szintje. A negyedik szint pedig arról szól, hogy mi is hasonlóan cselekedjünk, mert ha megfelelő tudással rendelkezünk, akkor mi is képesek vagyunk mindazt megtenni, amit Beavató Mesterünk is megtett Ez a mesteri szint. A második szint a döntéshozásé, ahol dönteni tudunk az időbeli, meseszerű megértés és az értelmes megértés között. A harmadik és negyedik szint az értelmes, öntudatos, szellemi emberek szintje. 

   3. tanítványait az egyetemességet tanítani képes mestereknek nevelte, amely különösen az utolsó vacsorán elhangzott átváltozásban talál példára, amit a vallás eucharisztiának nevez. Ez nem volt más, mint annak bemutatása, hogy Beavató Mesterünk az egyetemesség képviselője, az Atya küldötte, akiben egyesül a fent és a lent, a hideg és a meleg, a fehér és a fekete, a folyékony és a szilárd, mert ez az egyetemes dualitás lényege, esszenciája, egysége. A részletek, a szubsztanciák pedig az egység alárendeltjei. Minden a dualitás rendjének, a kiterjedésnek és a szükségszerűségnek van alárendelve. Mesterünk az Atyához szóló imájában is arra tanít minket, hogy „legyen meg a Te akaratod, úgy a földön, mint a mennyekben is”. A vacsora alkalmával tehát Beavató Mesterünk az ember átváltó, átkonvertáló képességét mutatta be és arra kérte tanítványait is, hogy ők is erre tanítsák az embereket, ”amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket”, illetve arra is figyelmeztette őket, hogy gyakran tudatlansággal, elutasítással, ellenségeskedéssel fognak találkozni, de ez őket ne hátráltassa meg „úgy küldelek titeket, mint a bárányokat a farkasok közé”. A szakrális, egyetemes lelkünkre azért van szükségünk, mert nélküle nem értjük, meg Beavató Mesterünk tanításainak értelmét. Racionális gondolkodással, logikával, ma tudományosnak mondott módszerekkel a tanítás transzcendens üzenete nem érthető meg.

    4. tanításai és életpályája nem szolgálják a hatalomgyakorlást, ugyanis Ő uralkodásra tanított. A tudatosodáshoz, a beavatáshoz önuralomra, elcsendesedésre van szükségünk. Aki önmagán képes uralkodni, az nem tud mások fölött hatalmaskodni, sőt a hatalommal sincs tisztában. Aki hatalmaskodik az felelőtlen önmagával és másokkal szemben, fél és gyanakszik, aggodalmaskodik, önző, gyűlölködő, irigy, egyszóval tudatlan. Beavató Mesterünk pedig a tudatosságra, az egyetemesség elfogadására és megtapasztalására tanít, de akár az is mondható, hogy hogyan kell a hatalmaskodó árral szemben úszni.  Nincsen szó semmilyen csodatételről, csak egy olyan tudás birtoklásáról, amely csak a hétköznapi tudatlan tömegember számára tűnik csodának. Ami fent természetes, az itt lent csodának tűnik. Beavató Mesterünk szellemi forradalmának megértéséhez fontos a hit, az öntudat és a tudatosság, valamint a tudatlanság szülte hatalmi anyagi és nem anyagi vallások közötti különbségtétel.

    5. a kereszténységbe való beavatás, a tudatosságról szóló tanítás, ahol nincs az individuális énhez kapcsolódó bűn, nincsenek korlátok, határok, mert Beavató Mesterünk tanításai épp a korlátlanságról, a fent és a lent összetartozásáról, lelkünk szabadságáról szólnak. Arra tanít, hogy ha valaminek a hiányát észleljük és megtapasztaljuk, akkor az ne legyen más, mint az egyetemesség, a tér hiánya, és semmi esetre sem az anyag, az idő. Beavató Mesterünk harminchárom év alatt történt tanításai elegendők voltak ahhoz, hogy a fenti teret földi idővé alakítsa, vagyis az idő korlátait eltüntesse, végtelenné tegye számunkra is az időt. Kétezer éve erről az átváltásról beszélünk. A Jordánban való alámerülése óta amikor az Egy újabb kinyilatkoztatása megtörtént az "őt hallgassátok"-ban, a menynek folyosója megnyílt, és azóta sincs bezárva.  A lényeg, hogy nincs bezárva. Ha tudatosak vagyunk közlekedni tudunk ezen a folyóson. Ha odafigyelünk, az átváltás, a visszatérés, a vallásos metanoia, a rendbetétel nekünk is sikerülni fog. De ha tudatlanságunkból adódóan mégis az anyaghoz, az időhöz ragaszkodunk, akkor nem vesszük észre, hogy mindaz, amit az ember saját alkotásának tart, mint az autója, a telefonja, a számítógépe, a háza nem kell az élethez. Mindezek az eszközök arra késztetik az embert, hogy ragaszkodjon szerzeményeihez, hogy önmagát túl fontosnak és komolynak tartsa, és így kényelmi, egyben védelmi céljait is ki tudja szolgálni. Azt sem vesszük észre, hogy mivel az általunk készített eszközökkel azonosulunk tudatlanságunkban az eszközök csapdájába kerülünk.

Amennyiben a tanítások már említett négyes szerkezetét követjük, felismerjük, hogy az Egyet és így lelkünk szabadságát, igazságát és rendjét, a bennünk levő kis istent is elsődlegesen magunkban, univerzális énünkben, éberségünkben kell keressük. Magunkban és nem külsőségekben, esetleg vallásokban, filozófiákban és világnézetekben kell keressünk. Másodlagosan kereshetjük, szemlélhetjük a másik szeretett lélekben, vagy a ránk bízott anyagi és nem anyagi szakralitásokban. A tanítás lényege a tudatosodás, ami szemben áll a tudatlan ember alkotta vallásokkal. A vallások problémája, hogy a hatalmat összemossák a hit szabadságával, ez által az egyetemes hitet lealacsonyítják a lélek individuális tudatlan szintjére, ahol nem a lényegről, vagyis lelkünk Egy-szerűségéről (olyan, mint az Egy, azonos az Eggyel) szólnak, hanem mindezek mellé beszélnek és az individuális énre koncentrálnak. A vallások és a pszichológia számára az ember csak az individuális énnel, vagyis aggodalommal, félelemmel, irigységgel, önzéssel, összességében a bűnnel jellemezhető.

Mintha elfelejtettük volna, hogy Beavató Mesterünk forradalmi tanításai az egységről, a minőségről és nem a sokaságról, a mennyiségről, a többségről és  részek összességéről szólnak. Vissza kellene térnünk az ősi kereszténység Egy-szerűségéhez, amely nem más, mint a mindenkiben benne levő egyetemes énünk. Vegyük észre, hogy amit például a természet rendjének is nevezünk, az nem más mint az Egy természete. Hite, öntudata nem mindenkinek, de vallása mindenkinek van. Mivel ember vallás nélkül nincs, elmondható, hogy minden forradalom egyben „vallásos”, vagyis hatalomgyakorlási forradalom volt, így a korábbi századok feudalizmusa, marxizmusa, kommunizmusa, kapitalizmusa, a XX. század hatvanas éveinek szexuális forradalma, ma pedig a demokrácia, ahol az ember mivel az anyagnak behódol, elveszti szabadságát. A dogmatikus anyagi és nem anyagi vallásokban nincs szabadság és rend, mert a dogma szabályrendszere, kötöttsége és rendszerszemlélete megfoszt bennünket az egyetemesség szemléletétől és a beavatástól. Hitünk azért öntudat, mert alapja a tudatosságunk. A tudatlanságunk pedig az, amikor azt hisszük el, amiről nem tudunk, például ”hiszem, ha látom, hiszem, ha megfoghatom, hiszem, ha hallom, hiszem, ha érzékelem, hiszem, ha megszagolhatom”. Vagyis a tudatlan „hiszem” a test ötféle érzékeléséhez kötődik, ami a hitetlenségem, tudatlanságom, individuális énem és a hozzá kapcsolódó testiségem. Hitem pedig lelki tudatosságom, egyetemes énem.