151. A gazda

 

Gazdálkodni azzal lehet, amivel rendelkezünk, ami van, mint a természet anyagi szakralitásaival, például a vízzel, a levegővel, a talajjal, a fénnyel és a szellemiekkel, mint a szeretettel, az áldozathozatallal, az odafigyeléssel, valamit azokkal, amelyek az előbbi kettőt összekötik, mint az idő, a tér, az élet és a másik ember. Ember nélkül nincs kapocs a fenti és a lenti világ között. Az Egytől megbízást kaptunk arra, hogy vegyük birtokba, használatba ezeket az ajándékokat, Beavató Mesterünk tanításai és életpéldája pedig azt mutatta meg, hogy hogyan gazdálkodjunk velük, vagyis hogyan kell élnünk. Beavató Mesterünk az életünkhöz szükséges használati utasítások kézikönyvét, a tanítást adta át nekünk, amellyel a jó gazda gondossága szerint gazdálkodhatunk a kapott ajándékokkal, hogy életünk végén beavatott szabad emberként, a szeretet körforgásában részesülve térhessünk vissza az Egyhez. A kézikönyv arra is tanít, hogy földi életünkben vendégek vagyunk a kronosznak nevezett mikro- időben, és életünk mikro térében, hogy láncszem életünk van öregjeink és gyermekeink között. A láncszem élet felismerése feltételezi a tudatos gazdálkodást, ugyanis semmi sem a miénk, egyedül jöttünk és egyedül fogunk elmenni. A tudatosodás ott kezdődik, hogy odafigyelünk elmúló életünkre, arra, hogy halandók vagyunk. Akik ennek ellenkezőjét teszik, és úgy gondolják, hogy életük célja a száz vagy a még több év, azok a tudatlan emberek. Kérdezzük meg magunktól, hogy hogyan gazdálkodom gondolataimmal, szavaimmal és cselekedeteimmel? Tudatosan vagy tudatlanul? 

A mulandóságra való ráébredés lehet az a tudatot, a tudatosságot és a tudást motiváló egyik tényező, amely az eltévelyedett, racionálisan gondolkodó, anyagba süllyedt, modern, liberális, profitéhes XXI. századi embert felébresztheti arra, hogy hogyan kellene gazdálkodni az Egytől kapott ajándékokkal. A másik tényező a velünk együtt élő emberek és közösségek. Életünk ajándék, akárcsak gyermekeink, rokonaink és a többi ember is, amelynek nincs célja csak értelme. Az élet értelme az ajándékokkal való felelős gazdálkodás, a megtapasztalásokból és észlelésekből származó mindennapi közös döntések meghozatala. Nem vagyunk egyedül, mert az Egy mindig és minden körülmények között velünk van. A felelős gazda tudja, hogy döntéseiben az Egy az első, pl. „legyen meg a Te akaratod”, az övé csak a második. Az elmélkedések, a meditációk erről az előzékenységről szólnak, pontosabban arról, hogy döntéseinkben hogyan gyűrjük le individualitásunkat, hogyan adjunk elsőbbséget egyetemes énünknek individuális énünkkel szemben. 

Gazdálkodni a MOST-ban tudunk, mert gondolatainkról-szavainkról és cselekedeteinkről MOST hozunk döntést. Hogyan gazdálkodunk itt és most? A tudatos és felelős gazdálkodás a mérték betartását is jelenti. Annyit használok el, amennyi elégséges, nem halmozok fel az ajándékokból, mert csak bérlő vagyok és nem tulajdonos Hasonló módon családomban férjem vagy feleségen, gyermekeim sem a tulajdonom. Ha csak bérelem az életem, akkor azt jelenti, hogy amit életemhez kapok, legyen az anyagi vagy szellemi, azt nekem is tovább kell adnom, sőt amit belőle elhasználtam, azt pótolnom kell, esetleg többet is hozzá tehetek, mint amit elhasználtam. Teremtett világunkban csak az ember képes gazdálkodni, mert tudattal és tudatossággal rendelkezik. A növények és az állatok makro- és mikro-világa nem gazdálkodik, mert nincs rá szükség. Ők az egyetemesség rendjében vannak és teszik a rájuk bízott feladatokat, pl. szaporodnak és együttműködnek a rend fenntartásában. A növények és az állatok teszik a dolgukat és nem akarnak mást csak élni, vagyis a rendben lenni. Csak mi emberek kaptunk az Egytől szabad akaratot, csak mi vagyunk érdemességi próbatételre hivatottak, hogy tanúságot tegyünk gazdálkodó képességeinkről, hogy részt vegyünk a mindenki számára fenntartott visszatérési lehetőségben. Tudatosságunkkal, felébredettségünkkel csak mi vagyunk képesek ezt a cirkularitási feladatot ellátni. A cirkularitás azt is jelenti, hogy életünknek, tapasztalatainak és észleléseinknek nincs vége, mert a vég egyben a kezdet is. Életünk a folyamatos kezdet és vég.  

Nekünk is, akárcsak a természeti szakralitásoknak a rendben kellene lennünk, élnünk, de tudatlanságunk, önzésünk, hatalomvágyunk, a profit megakadályoz benne. De mi nem a rendben, hanem az általunk kitalált rendszerben, az ál-valóságban akarunk élni. Ha pedig szenvedünk, akkor nem vesszük észre, hogy saját magunk felépítette csapdában, rendetlenségben élünk és az ál-valóságtól szenvedünk. Az individuális embernek mindig valaki más okozza, vagy valami más pl. a világnézetek, vallások, ideológiák okozzák a szenvedést, mindig valami külső tényező. Külső tényező az elméjében létező emlékei is, vagyis a múlt, vagy a vágyai is, ami a jövő. Az individualista, rendszerben élő soha nem a MOST-ban van, ezért gazdálkodni sem tud azzal, amivel rendelkezik. Leginkább önmagával. A rendszerben történő gazdálkodás szembe megy az egyetemes renddel, mivel a rendszernek célja van, eljutni A pontból B pontba, ami a hasznosságot, a profitot is jelenti. A profitgazdálkodás a rendszer gazdálkodást jelenti. Mindkettő rendellenes mértéktelenség, mert a profit érdekében az elégségesnél többet használunk el. A túlfogyasztást napjainkban szennyezésnek, pazarlásnak is nevezik. Amikor a kelletténél többet fogyasztunk el a vízből, akkor a szennyezzük a vizet, amikor a talajból, akkor szennyezzük a talajt, amikor a levegőből, akkor szennyezzük a levegőt, amikor fényből, akkor szennyezzük a fényt pl. a nagyvárosokban, a mega-poliszokban. Amikor pedig az emberből is többet fogyasztanak, mint ami elégséges lenne, akkor azt rabszolgaságnak nevezzük. Ha például testiekben rombolják a szakrális embert, akkor azt háborús öldöklésnek vagy betegség okozásnak is lehet nevezni. Ha szellemiekben rombolják az embert, akkor azt világszemléletnek, vallásnak, ideológiának, párttagságnak, felépített tekintélynek lehet nevezni. 

A modern, idióta, liberális, anyagias felfogás a gazdát lecserélte az ügyintézővel, divatosan a menedzserrel. Elintézendő ügy lett a test is és a lélek is. A szakrális élet anyagi alapjait képező földnek-, víznek-, levegőnek és fénynek, valamint szellemi alapjait képező szeretetnek, térnek és időnek, odafigyelésnek, áldozathozatalnak már nem gazdája van, hanem ügyintézője. Korábban az önálló, önmagával rendelkező gazda ismerte a szakralitások tiszteletét, a betöltendő láncszem szerepét, a kezdet és a vég összetartozását, az életet. Ma a rabszolga menedzser, az ügyintéző azt ismeri, amit parancsként a megbízójától kap, és végre kell hajtania. A tudatos gazda értelemmel rendelkezik, a tudatlan menedzser célokkal. Én vajon melyik vagyok? A hasznosság, a tudatlanság megelőzte a tudatosságot, a felelős gondolkodást. A menedzser orvos, vállalatvezető, mezőgazdász és erdész elfelejtette, hogy az Egy képére és hasonlatosságára teremtett ember felelősséggel tartozik a szakralitások használatáért és továbbadásáért. Mi több, önmagával szemben is felelős. Ha valaki felelőtlen önmagával szemben, hogyan vállalhat felelősséget másokkal szemben? Ha valaki önmagát sem ismeri, hogyan akar másokat megismerni? Ha valaki nem tud önmagával rendelkezni, gazdálkodni, hogyan tudna másokkal rendelkezni? Ha valaki tudatlan, hogyan akarja a szakrális rendet megismerni-, működtetni-, fenntartani és átadni a következő generációk részére? Amikor az orvos csak recepted tud felírni, a mezőgazdász pl. talajzsarolás által az egyre nagyobb bevételre vágyik, a tanár úgy tanít, hogy „már legyen vége az órának”, a politikus felelőtlen kijelentéseket tesz és a mesterember úgy dolgozik, hogy azt holnap már javítani kell, akkor felelőtlen menedzsmentről és nem felelős gazdálkodásról van szó. A tudatlanság nincs összefüggésben azzal, hogy ki milyen iskolát végzett és hány diplomával rendelkezik. 

A tudatossághoz, a felelősséghez értelem kell és nem racionális gondolkodás, haszonlesés, dogma, vallás, világnézet vagy más a rendetlenséget képező és fokozó tényező. Aki gazdálkodni tud, az az egyetemes rendben van, aki menedzsel, aki ügyet intéz, az a rendetlenségben van, pl. a közgazdászok, a jogászok, a pénzügyesek, a bankárok, a felelőtlen politikusok stb. Ha az élet fenntartása szempontjából a szakmák között valamilyen fontossági sorrendet szeretnénk felállítani, akkor az első szakma az élelmiszert, a mindennapi kenyeret, az ételt előállítóé, a mezőgazdászé. A mezőgazdász az Egy kertjének művelője, a természeti szakralitások fenntartója és megőrzője, vagyis gazdája, aki a legközelebb áll a természet rendjéhez. A tudatos mezőgazda ismeri, hogy munkája csak kiegészítője kb. 50%-a annak, amit az Egy a rendelkezésére bocsát. Az ajándékba kapott anyagi szakralitások, mint a talaj, a víz, a levegő, a fény nélkül nem lehet élelmiszert termelni. Hogy az „alapanyagokból” az életet eltartó élelmiszer legyen kell a mezőgazdász munkája, ami egyben kapocs is a lenti és fenti világ között. Ha nincs testi élet, a lélek halott. A mezőgazdász részese a folyamatos teremtésnek, az átalakulásnak, a cirkularitásnak, mivel az a csoda, hogy egy vetőmagból a növény kifejlődik és termést hoz, pl. egy alap élelmiszert, az a szeme előtt zajlik. Neki lehetősége van nap, mint nap megtapasztalni a teremtett rendet, a lüktető és állandóan változó életet, az átalakulást, amelyhez munkáját is igazítania kell. A tudatos gazda nem profitot termel, hanem élelmiszert az emberek asztalára. 

Az élelmiszer nem más, mint a szakrális anyagi összetevők és a rendben élő, önszerveződő növények sajátságos együttműködése, kapcsolata. Az élelmiszer a szakralitások eredménye. Amikor tehát étkezünk a rendben levő szakralitásokat fogyasztjuk el, és általuk vesszük magunkhoz az anyagi szakralitásokat és ismerhetjük meg a rendet. Ha pl. egy 20 kg-os gyermeket és egy 80 kg-os felnőttet hasonlítunk össze, akkor a köztük levő 60 kg súlykülönbség semmi más, mint az elfogyasztott szakrális élelmiszer és víz. Természetesen nem a feldolgozott esetleg laboratóriumokban előállított élelmiszernek nevezett termékekről, vagy esetleg iparilag gyártott élelmiszerekről van szó. Az élelmiszer tehát a természeti rend és a tudatos mezőgazda együttműködésének eredménye. Vajon a mezőgazdász, az élelmiszert megtermelő és az asztalra tevő, mennyire van tudatában annak, hogy ő az Egy kertjének művelője, a szakralitások fenntartója és működtetője, hogy a szakrális kapocs az Egy és az ember között létezik? A másik oldalon az, aki az ételt elfogyasztja, vajon mennyire van tudatában annak, hogy ami előtte a tányéron van, azt ki állította elő, tette oda, illetve milyen módon került az étel az asztalra? A tudatlan menedzser részére az élelmiszer egy termék a sok közül, a gazda részére a szakrális élet fenntartója, a test és a szellem működtetője. Ezért a tudatos gazda mielőtt az étkezéshez hozzálát imát, köszönetet mond az Egynek a mindennapi betevő falatért, mert tudja, hogy mi az, ami a tányéron van és azért hálával tartozik. Jusson eszünkbe, hogy különösen a friss gyümölcsök és zöldségek fogyasztásánál általuk a koncentrált fényt, talajt, vizet és levegőt vesszük magunkba, hogy bennünk az étel életté alakuljon át. Az ételből mi leszünk, mert az ételből épülnek fel csontjaink, izmaink és agyunk sejtjei is. A menedzser mindezekről nem tud, mi több gyors étkezdékben és az utcán eszi meg azt az élelmiszernek nevezet terméket, amelyről ha tudná, hogy mi az, nem enné meg. De az ő szerencsétlenségére ezt nem tudja, ahogy azt sem, hogy miért fogyaszt többet a kelleténél, vagyis pazarolja az élelmiszert és termel hulladékot. 

A modern, liberális, profitorientált világunkban a menedzser közgazdász, jogász és politikus megelőzte a mezőgazdász döntéseit. Nem a mezőgazdász dönti el, hogy adott természeti körülmények között mit érdemes termelni, pl. mire alkalmas a talaj és annak vízellátottsága, hanem a piaci érdekeket követő közgazdász, még annak ellenére is, hogy a gazdálkodás akár veszteséges is lehet. Az ő szerencséjére a föld és a növény nem beszél. A lényeg, hogy a piacon mi és mennyiért adható el, pedig a gazdálkodás és a gazdagság nem jelenti ugyan azt. De az is előfordulhat, hogy ha nincs meg az elvárt árbevétel, akkor nincs termelés sem. A közgazdász elfelejtette, hogy a mezőgazdász volt az első közgazdász, akire a közösség, pl. a család ellátása volt rábízva. Korábban, több kisebb gazda egy falu ellátására volt képes. A mezőgazdaság tartotta el a közösségeket. A profit megjelenésével párhuzamosan megjelenő közgazdászok már nem a közösséget szolgálták, hanem a megbízói érdekeit, még akkor is, ha az például állami érdek volt. Igazi nevük talán a profit gazdászok lehetne, de semmi esetre sem a közgazdász. Akik a letűnt szocialista rendszer éveiben éltek emlékeznek arra, hogy milyen volt az a közös gazdálkodás. A jogászok és politikusok pedig mindig kiszolgálták a közgazdászokat. Az ősi, mezőgazdaság alapú közösségi gazdálkodás és a profit gazdálkodás összehasonlításakor arra is érdemes figyelnünk, hogy a menedzser közgazdászok elméleti munkájukhoz gyakran használják pl. a feltételezést, a szimulációt és a modellezést. A mezőgazdász ilyent nem engedhet meg magának, mert akkor, holnap nincs kenyér az asztalon. Nem mondhatja, hogy itt van húsz hektár kukorica, amit be kellene takarítani, de ott igazából nincs semmi, továbbá ebből takarmányt kellene gyártani, hogy abból több száz állatot lehessen felnevelni. 

A profit mindig az önszerveződő, önrendelkező, önmagukkal gazdálkodni képes közösségek érdekeivel szemben áll, mivel a profit a megbízó érdekeit szolgálja. Amikor tehát azt halljuk, hogy egy új gyárat, egy új termelő létesítmény hoznak létre, arra gondoljunk, hogy a gyár, vagy a létesítmény célja a profit. Hogy valamilyen módon a profitba a közösségi érdek is bekerüljön, azt hangoztatják leginkább, hogy hány új munkahely fog teremtődni, de arról nem szólnak például, hogy a megvalósult profitból mennyi marad a közösségben. A fölösleges profit mindig a közösséggel szemben érvényesül, mindig külső hatás, külső tényező alatt keletkezik, mert nem önellátó. Ha önellátó, önszerveződő lenne, akkor nem lenne profit. A hatalmat képező és fenntartó profit az önrendelkezést kiszervezi, ezért linearitás és hiányzik belőle a hierarchikus vertikalitás. A profit az időben, a történetiségben van és nem a térben, az önrendelkezésben. A profit a rendszerben, a közösség pedig a rendben van. Ez is egyik oka a folyamatos ütközéseknek. Az emberi élet a rend és nem a rendszer része. Az életet nem az ember találta ki, hanem az Egy adta az embernek. Amikor az embert a rendből mesterségesen kiveszik és a hatalom által kitalált rendszerbe teszik, akkor lesz az ember a rendszer rabszolgája, ügyintézője. A rendben nem kell ügyet intézni, mert a rend önmagát eltartja. Ezzel szemben a rendszer, akárcsak a profit és az ügyintézés nem tud külső hatások nélkül létezni. A rend önszerveződő, tehát képes saját erőforrásból megújulni, a rendszert pedig mindig működtetni kell, akárcsak a lélegeztető gépen tartott beteget. A rend zárt, a rendszer nyitott és sérülékeny. Ez a szabály minden élő szerveződésre érvényes, így az emberi közösségekre, a társadalmakra is. Ha az emberi társadalom külső függőségre szerveződött, akkor a külső hatás megszűnte esetén a társadalom összeomlik, mint a modern, liberális rosszul gazdálkodó társadalmak. Ha nincs önszerveződés, kapcsolatépítés, hálózatosodás, marad a hatalmi függőség és az emberi közösségek felbomlása.