152. Aki keres...

 

Elemzésünkben arra próbálunk meg választ kapni, hogy egyszeri és véges életünkben mit, mikor és miért keressünk, illetve hogyan legyünk keresők. Amennyiben abból indulunk ki, hogy duális (fenti és lenti) egyetemes világunkat észleléseink és megtapasztalásaink által ismerhetjük meg, akkor feladatunk úgy az anyagi, mint a szellemi világunk megismerése. Ha a dualitások anyagi részét keressük, akkor legfentebb pénzt keresünk, amivel egy másik anyagot tudunk megvásárolni, illetve halmozhatjuk anyagi készleteinket. Ha viszont a dualitások szellemi részét keressük, akkor azt a tudást gyűjtjük magunkba, amellyel egyre pontosabban ismerhetjük meg szellemi világunkat, egyetemességünket. Mindkét keresésnek alapja az Egytől kapott szabad akaratunk, amit ha tudatlanul értelmezünk, akkor az anyagi javakat halmozzuk, ami nem más, mint rabszolgaság. Szabad akaratunk tudatos értelmezése pedig szellemi tudásunk kamatoztatása, ami által megtartjuk szabadságunkat. Aki a szellemi javakat keresi, annak nincsenek világnézetei, dogmái, vallása, nem párttag és főleg nem kényelmes. A tudatlan, a kényelmes megalkuvó az anyagot gyűjti, mert nem tudja, hogy szabad akaratát, szabadságát azért kapta ajándékba, hogy a beteljesedést, a tökéletesedést elérhesse és nem azért, hogy azt a maga részére kisajátítsa és, mások fölött hatalmaskodjon, pl. mindent szabad tennem, ami másnak nem árt. 

Amint egyik korábbi elemzésünkben (146. Az azonosság és a hasonlóság) is bemutattuk, világunk analógiákban, párkapcsolatokban, együttműködésekben és nem a párok ellentétében létezik. Akik hasonlóságokban és ellentétekben gondolják világunk és életünk működését, azok a világot és életüket is szétszedik, analizálják és individualista, racionális gondolkodásuk szerint az ego-land-ben élnek. Ők az anyagiakat gyűjtik, és a pénzt keresik. Az igazi keresők a szellemi emberek, akik analógiák és a szintézis szerinti gondolkodnak. Ha valamit megkülönböztetünk, nem azt jelenti, hogy analizáljuk és racionálisan szétszedjük, hanem azt, hogy a kapcsolódásokat, a hierarchikus összefüggéseket keressük. Aki a szintézist keresi, az a kapcsolatokat építi fel és nem a már létező kapcsolatokat szedi szét. A tudatos szintetizáló ember azt is tudja, hogy szabad akarata egyéni és nem kollektív, mert nincs kollektív szabadság sem, ahogy kollektív egyenlőség sem, bármennyire is erőltették azt ránk Európában, például a francia forradalom óta, amelyről, mint tudjuk, nem is a franciák szervezték, csak a szereplők voltak franciák. Szabad akaratunk a keresés eszköze és nem célja. A keresés alapját képező szabad akaratunk egyik jellemzője, hogy mindenkinek megadatott, csak nagyon sokan ingyen odaadva azonosulnak a hatalom érdekeivel, a világnézetekkel, a dogmákkal, az anyagi és nem anyagi vallásokkal, a különböző ideológiákkal stb. és végrehajtó rabszolgaként, áldozatként beállnak a diktatórikus intézkedések végrehajtásába. A végrehajtók általában elfelejtik, hogy szabad akaratukból fakadóan a szellemi keresés mindig az anyagi keresés fölött áll. Miért? mert a szellemi keresésben érvényesül például a tudatosság alapfoka, az, hogy halandók vagyunk. Az anyagot keresők úgy gondolják, hogy száz évig élnek és ráérnek öregségünkben a szellemieket megkeresni. Az első az anyaghoz kötött tudás megszerzése, majd csak az után jöhet a szellemi tudás. Az anyagot keresők és felhalmozók elfelejtik, hogy senki homlokára nincs felírva, hogy mennyit fog élni, ahogy az sem, hogy az életében kapott szakrális időt mire használja, pontosabban a keresést mire fordítja. 

A keresés alapját képező szabad akaratunk másik jellemzője az, hogy mivel azt az Egytől ajándékba kaptuk, nem kell tanítani mivel nem tanítható örökség. Ami viszont a tudatlan, az anyagot kereső embernek tanítható az a dogma, a világnézet, a vallásosság, a párt szabályzatának betartása, az anyagiasság, az individuális viselkedés stb. Természetes, hogy a szellemi kereső mindezeket elutasítja. Tehát vagy keresők vagyunk, vagy elfogadok, vagy mi parancsolunk magunknak, vagy mások parancsolnak nekünk. Vagy tudatosak, vagy tudatlanok vagyunk, vagy szabadságban (szabad döntéshozásban), nyitottságban vagy zártságban élünk, vagy az egyetemes valóságban vagy az ál-valóságban. Lehet tehát választani: vagy az individuális énünk vagy az egyetemes énünk szerint keresünk. A tudatlan kereső individuális énje szerint keres, amit a szülök, a család, az iskola, a társadalom, a világnézetek, a vallások stb. alakítottak ki benne. Ezzel szemben a tudatos kereső szabad akaratából adódóan a benne levő egyetemes énjét keresi és fedi fel, amint őt arra Beavató Mesterünk tanítja: „aki keres, az talál, aki zörget, annak ajtót nyitnak”. Ő az Egyet keresők kézikönyvében, az örömhírben megfogalmazott egyetemes tudást keresi, amelyből az is megtanulható, hogy ha az egyetemes tudás mélységeit megismertük, azt ne engedjük el, mert csak így érhető el, hogy életünk folyamatos keresés, tanulás és a tudásba való beavatás legyen. Rajtunk múlik, hogy életünkben boldogok, tudatos keresők leszünk-e vagy boldogtalanok, tudatlan keresők, akik kényelmesek és rabszolgaként mások parancsait teljesítik. A normális kereső az egyetemes tudásért önmagát, anyagi és szellemi erőforrásait sem kímélve képes áldozatot hozni. 

A kézikönyvben Beavató Mesterünk arra is utal, hogy ha a megfelelő úton járunk, pl. „én vagyok az út, …én vagyok az élet”, akkor „aki hisz bennem, annak örök élete van”. Pontosabban, akinek hite van bennem „annak örök élete van”. A hit a bennünk levő öntudat, tudatosság, egyetemes tudat, amit folyamatos tanulással, a felébredés és szabad akaratunk gyakorlásával, a tudásba való beavatással, az időfelettiséggel, vagyis az „örök élet” által szerezhetünk meg. Ennek a tudásnak megszerzéséhez nem szükséges a testi halál. A szellemi kereső tudja, hogy külső és belső világa is olyan, amilyent ő alkot magának. Tudja, hogy ő a világ és így benne van a boldogság és a boldogtalanság, a félelem és a bátorság, az öröm és a bánat, a szeretet és a szeretetlenség, az önzés és az áldozathozatal és a sor hosszasan folytatható. Mi vagyunk a világ, mert világunk olyan, amilyennek mi állítjuk be. Megjegyzés: a keleti jóga is azt tanítja, hogy hogyan ismerjük meg önmagunkat, hogyan kössük össze életünket létünkkel, a lentit a fentivel, hogyan legyünk érdemesek életünkben a létre. Keresésünk tehát tudatosságunk vagy tudatlanságunktól függ. Aki tudatos, az tudja, hogy a felébredésre és a tudatosodásra kapott időnk véges. Minden egyes nappal közelebb vagyunk halálunkhoz. Mindegy, hogy mit teszünk, pl. művet alkotunk, vagy a kocsmában ülünk, boldogok vagy boldogtalanok vagyunk, vagy egyszerűen csak alszunk, életünk fonala egyre rövidebb. A fonal végét pedig senki sem ismeri. Ennek tudatában az sem kizárt, hogy keresőként kitoljuk az idő határait, vagyis igyekszünk a szakrális időben minél több szellemi észlelést és tapasztalatot szerezni. Időbeosztásunkban igyekszünk aktívak lenni, egyre tartalmasabban élni és egy egyre több kapcsolatot felfedni abban a rendben, ami minket körülvesz, amit természetnek is nevezünk, illetve azzal a másik tudatos szellemi emberrel, aki az Egy házának népéhez tartozik, nyelvre, bőrszínre, nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül. Tudatos időbeosztásunk azt is jelenti, hogy egyre kevesebb időt fordítunk, illetve oda sem figyelünk az anyagot keresők elvárásaira, a hatalmi dogmákra, a vallásokra, a világnézetekre stb. Minden olyant elkerülünk, ami az egyetemes tudás megszerzésének útjában áll. Tudatosságunk szorosan összefügg azzal is, hogy nem félünk kimondani azt, hogy „nem tudom”, mert a tudás megszerzése mindig azzal kezdődik, amit nem tudunk, de meg akarjuk tudni. 

Amikor például a természet rendjét keressük és kutatjuk, akkor elmélkedésről, meditációról, révülésről, ráébredésről van szó, amikor azt ismerjük fel, hogy mi emberek is, ugyanazon anyagi összetevők, szakralitások pl. a levegő, a fény, a víz, a föld alkotnak, mint a minket körülvevő természetet, tehát mi is részesei vagyunk a természetnek, az élő környezetünknek. Mi több, ezen felül szabad akaratunk és tudatosságunk gyakorlásához kaptuk a szakrális időt, a teret, a szeretetet és a másik embert is, hogy a beteljesedést, vallásos nyelven a megistenülést elérjük. Amikor pedig a másik tudatos embert ismerjük meg, akkor tanulásról, tanításról van szó. Ilyen tanítást kapunk például Beavató Mesterünktől. Életünk teljessé tételéhez, önmagunk beteljesedéséhez tehát minden eszköz a rendelkezésünkre áll, az elmélkedés is és a tanulás is. Kereső tudatosságunk azt is jelenti, hogy nem tévesztjük össze önmagunkat, hármas összetevőnkkel, testünkkel- lelkünkkel és szellemünkkel, mert mindhármat képesek vagyunk egységes egészként kezelni. Továbbá, nem azonosítjuk magunkat gondolatainkkal sem és érzelmeinkkel sem, mert tudjuk, hogy szellemi értelmünk mindezek fölött áll. Akinek az „én” a testét, a gondolatait és érzelmeit jelenti az az önző, tudatlan individualista, aki csak magának kapar. Sajnos, Descartes óta az embert gondolkodó lénnyé fokozták le, mert szerintük csak akkor létezünk, ha gondolkodunk. A modernnek mondott XXI. századunkban azt tapasztaljuk, hogy gondolataink, érzelmeink fontosabbak lettek, mint az, amit észlelünk, amire odafigyelünk. Fontosabb lett az absztrakt, mint a reális, a valóság, fontosabb a kint, mint a bent. A modern ember sokat szeret gondolkodni és keveset a valóságban lenni. 

Gondolataink és érzelmeink alapja a memóriánkban eltárolt adatok, azok individuális énünk „parancsai” szerinti feldolgozása, amelyeknek vagy van köze a valósághoz, vagy nincs. A tudatosodás, az egyetemes én felülkerekedése azt, jelenti, hogy nem gondolatainknak és érzelmeinknek adunk elsőbbséget, hanem értelmünknek. Amikor nem gondolkodunk és nem hallgatunk érzelmeinkre, csak akkor vagyunk képesek megfigyelni benti és külső világunk egységét. Fontos, hogy ne tévesszük össze magunkat azzal, amik vagyunk, azzal, ami a miénk. Érzelmeink, gondolataink, testünk a miénk, de nem mi vagyunk. Ezek csak a keresés eszközei, de nem maga a keresés, a bejárandó út, vagyis életünk. A kereső tudja, hogy amit keres az mind benne, belül, egyetemes énjében van. A megtapasztalható és észlelhető kinti világunk csak segítség, eszköz, hogy a belső világunkat könnyebben megismerhessük.

A kereső testi-lelki-szellemi egyensúlyát is keresi, mert tudja, hogy ha testi - lelki és szellemi képességei között nincs egyensúly, harmónia, akkor azok ellene fognak dolgozni. Ha például eltúlozza testi kötöttségeit, az anyagi élvezeteket, akkor sérül lelki és szellemi szabadsága. Az egyensúlytartás tehát értelmi tudatosság, az egyensúlytalanság pedig értelmi tudatlanság. A tudatos egyensúlytartás egyben a mérlegelés képességét és ennek következtében a helyes döntéshozást, a tájékozottság utáni vágyat, az útkeresést, az Egytől kapott szabad akarat gyakorlását is jelenti. Akkor élünk szabadon, ha egyensúlyban vagyunk, ha nincsenek kötődéseink, ha szabadon gondolkodunk, szólunk és cselekszünk, ha a MOST-ban élünk, nem a tegnapban és nem a holnapban. Aki keres annak nincsenek félelmei, aggodalmai, nem tartja magát bűnösnek és nem szolgálja ki a mindenkori hatalmat a jutalom falatokért. Tudja, hogy elmúló életét a teljességében kell megélnie, hogy az Egytől kapott feladatokat el kell végeznie. Nem vágyik többre, mint amit az élet nyújt neki, nem akar sem a mennybe, sem a pokolba jutni és nem vár senkitől semmilyen jutalmat. Folyamatosan a tudatosságra törekszik, figyel önmagára, észleli a körülötte levő szakralitásokat és gyűjti az élettapasztalatokat. Számára nincsenek tabuk, mert a tabuk mindig a tudatlanságból fakadnak.