148. Ego-land

 

Testünk, lelkünk, szellemünk, akkor létezik, ha kapcsolatban vagyunk egy másik testtel, lélekkel vagy szellemmel, illetve a teremtett szakralitásokkal. Ha csak testünk van kapcsolatban egy másik testtel, akkor az a testi, ösztöni kapcsolat, amit sexualitásnak, fajfenntartásnak is lehet nevezni. Ezen kapcsolatokkal rendelkezők aránya közepesnek mondható. Ha a lelkünk, pontosabban individuális énünk van kapcsolatban egy másik individuális énnel, akkor ez a magányos, individualista emberek kapcsolata, akik anyagba süllyedve csak azt hiszik el, amit szemükkel látnak és kezükkel megfoghatnak. Ezen kapcsolatokkal rendelkező emberek aránya a legelterjedtebb, mivel pl. ez határozza meg az üzleti és a médiumok világát, az érzelmek és a tőke birodalmát, ahol a résztvevők a profit érdekében mindenkivel üzletelnek. Ma már inkább csak értékes információkat cserélnek pl. forradalmak és háborúk kirobbantásáról, az embert és a környezetet károsító vegyi anyagok/gyógyszerek gyártásáról, a tömegmanipulációról, stb.  Az individuális emberek kapcsolataikat a horizontalításra, az egyenlőségre, a racionális gondolkodásra és a pénzhatalomra építik. Végül a legkevesebb emberi kapcsolattal a szellemi, egyetemes értelmű emberek rendelkeznek, akik az esetek nagy részében nem is ismerik egymást, ennek ellenére nem magányosak, nem szenvednek és nem félnek, mivel képesek tudatukat a nagy tömegű individualista magányosok alacsony tudata fölé emelni. Nem szorulnak rá a másokkal való állandó kapcsolattartásra sem, és tisztelik egymást az Egyhez való visszatérésük útján. A szellemi embereknél hierarchikus rend létezik, kapcsolataik vertikálisak, és rég túl vannak az egyenlőségen, a profitgeneráláson és a hatalomgyakorláson. A teremtett szakralitások tekintetében (pl. a víz, a levegő, a fény és a talaj) az individuális énnel rendelkezők a profit érdekében azokat üzletszerűen kihasználják maguknak, felélve a jövő generációk életforrásait, a szellemi emberek pedig tisztelettel fenntartják azokat a következő generációk részére. 

Amennyiben a kényelmes individualisták legelterjedtebb középső csoportjába soroljuk magunkat, akkor védekezünk. Ugyanis elménk racionális gondolkodása az „igen” és a „nem” , az egy és a nulla válaszok algoritmusának nincs más szerepe, mint a védekezés. Ha félünk és szorongunk, akkor védekezünk. Individualistaként attól védjük magunkat, hogy valamiképp ne tartozzunk az egyetemességhez sem, és az ösztönös, állatias, testiséghez sem. Kényelmünkből fakadóan nem akarunk se felfele, se lefele lépni. Tudatlanságunkban a védekező túlélést, az elidegenedést választjuk. Tegyük fel a kérdést, ha az elidegenedést választjuk, akkor miért akarjuk túlélni/átélni az életet és nem szeretnénk az élet sűrűjében lenni? Vajon élni nem fontosabb, mint túlélni/átélni, félholtan élni, félni, szorongani, szenvedni és folyamatosan védekezni? Miért gondoljuk azt, ha túléljük az életet, akkor boldogok leszünk? Esetleg van egy második életünk? A boldogságunk az életben van és nem azon túl, és nincs második életünk. Így kijelenthető, hogy akik a védekező túlélést választják boldogtalanok és érzéketlenek az élet gyönyörűségeire. Habár két szemük nyitva van, vakságukban nem látják az életet fenntartó szakralitásokat és süketségükben, habár nyitva van a két fülük, nem hallják az élet pulzáló zenéjét. Élet az, amikor élő kapcsolatban érzékeljük a körülöttünk levő külső világunkat, ideértve a másik embert is, és értelmünkkel értjük belső világunkat és a másik embert is. Ha vakok vagyunk nem számít  a fény, ha süketek vagyunk nem számít a zene és ha érzéketlenek és értelmetlenek vagyunk az élet sem számít. Attól vagyunk emberek, hogy tudatunkban, a világ dualitása, és a dualitások dualitása, a kint és a bent, mint az élet horizontalítás kapcsolata, valamint a fent és a lent, mint az élet vertikalitás kapcsolata egyszerre jelen van. Ez az élet hullámzása, kvantuma. Szabad akaratunk, éberségünk gyakorlása szükséges ahhoz, hogy tudatlanságunkból, elidegenedésünkből ráébredjünk tudatosságunk lehetőségére, hogy élni a legnagyszerűbb dolog, mert csak így tudunk észlelni és megtapasztalni, csak így tudjuk életünket beteljesedetté tenni, szeretni a szakralitásokat és a másik embert, vagyis az egyetlen Egyet. Amikor tudatlanul gondolkodunk-, beszélünk és cselekszünk, miért nem jut eszünkbe, hogy ugyanannyi erővel képesek lennénk tudatosan gondolkodni, beszélni, cselekedni és szeretni? 

A tudatosság azt is jelenti, hogy éberségünkből fakadóan tudjuk, hogy életünk véges, hogy minden egyes nappal-órával közelebb vagyunk halálunk napjához és órájához. Nincs tehát elfecsérelni való időnk. A kapott idővel gazdálkodnunk kell, ugyanis az idő nem pénz, hanem szakralitás. A tudatlan ember úgy gondolja, hogy száz évig él, és nem kell igyekeznie, ezért a maga számára buborék álomvilágot, ál-valósságot, illúziót alkot. A tudatlan individualista, profitéhes magányos embernek csak horizontális kapcsolatai vannak. Az ő országa az „én” országa, vagyis az ego-land. Ezzel szemben a tudatos embernek egyszerre van horizontális és vertikális élete, kapcsolata. Az ő országa a „mi” országunk, vagyis az „élet” országa, ami a "vita –land". A „mi” országunkban élők tudatosok és azon igyekeznek nap, mint nap, hogy a horizontálisból egyre inkább a vertikálisba helyezzék át magukat. Az ego-landban élők tudatlanságából adódik a test-lélek-szellem, valamint a gondolat- szó- cselekedet közötti szakadás és diszharmónia is, ami leginkább a bennük és a körülöttük levő rendetlenségben, a folyamatos probléma felhalmozásban, az elidegenedésben, a félelemben, a magányban, a szenvedésben stb. nyilvánul meg. A mindenkori hatalom, legyen az anyagi vagy nem anyagi vallás, azon igyekezett és igyekszik ma is, hogy saját hatalmi tömegbázisának létrehozása és megtartása érdekében minél több magányos individualista létezzen, minél nagyobb legyen az ego-land-ban élők száma és minél kevesebb az egyetemes életben, a vita-land-ben élők száma. A hatalomnak az az érdeke, hogy megtörje a külső és belső világunk közötti kapcsolati hálózatokat, amit akár memória-, intelligencia-, és értelemvesztésnek is nevezhetünk, hogy csak olyan külső és belső világunk legyen, amely manipulációval, mesterségesen tartható fent és általa az ember a hatalomtól függővé, rabszolgává tehető. A hatalom igyekszik minket lélegeztető gépen tartani pl. információ és kommunikáció éhségben, ami által megoldja ellenőrzésünket is.  Aki enged a külső hatalmi manipulációnak, az nem veszi észre, hogy mekkora ajándék testi és lelki egészsége, hogy tud dolgozni, gondolkodni, fel tudja nevelni a következő generációt, szeretheti feleségét, férjét, és gyerekeit hogy művet alkothat, élvezheti az ajándékba kapott szakralitásokat stb. 

A tudatlan mindezt úgy fogja fel, hogy ebben nincs semmi különös, ezt csak természetes és jár neki. Vajon, miért nem jut eszébe, hogy életét is kegyelmi ajándékba kapta, és nem tisztességes az ajándékot el nem fogadni. Azt sem veszi észre, hogy az, amit nem ő hozott létre, azt mind ajándékba van pl. a víz, a levegő, a föld, a fény és az ezeket megtestesítő élelmiszerek. a tudatlan talán azt gondolja, hogy meg tudja enni a hulladék mobiltelefonját, számítógépét vagy az autóját? Az életünkhöz szükséges anyagi javakat és a tanító ismereteket is elődeinktől, szüleinktől és nagyszüleinktől vagyis az Egytől kaptuk és rajtunk múlik, hogy ezeket mire fordítjuk. Mivel ingyen kapjuk, ingyen is kell tovább adnunk a következő generációnak, ami azt is jelenti, hogy az ajándékokat nem élhetjük fel és nem tehetjük tönkre. A természeti szakralitások esetében ezt hivatalosan környezetvédelemnek nevezik. Vajon, hogyan gondolkodik mindezen ajándékokról az, aki az ego-landban és nem a vita-landben él? A kegyelmet például azért kapjuk, hogy ne legyünk kényelmes tudatlanok. Bővebben lásd a 117. és 119. Kényelem c. elemzésünket. Nem az a kérdés, hogy kegyelemben élünk-e vagy sem, hanem az, hogy mit teszünk ezzel a kegyelemmel, megtartjuk-e vagy továbbadjuk. Az elidegenedett tudatlanok nem tudnak ezen ajándékokkal, de  a szakrális idejükkel sem gazdálkodni, ezért leginkább a múlt emlékeiben vagy a jövő aggodalmában élnek. Az aggodalom beteggé teszi az embert. A kórházak tele vannak aggodalmas individualista emberekkel. 

A szorongó elidegenedett individualista elfelejtette, hogy szabad akarattal, intelligenciával, tudattal rendelkezik, és ez különbözteti meg őt az ösztönösen, csak a fajfenntartásra képes tudatlan állattól. A tudatosság alsó szintje a testi tudatosság, amely nem más, mint adat továbbítás, memória, emlékezet, amelyet például az emberi sejtekben levő örökítő anyag, a DNS is képvisel. Ezt az adattárolást használja ki a génmanipuláció, a géntechnológia, amikor különböző génkombinációkat, rekombinánsokat hoz létre. A tudatosság középső szintje már a lélek alacsony szintű tudatossága, amelyet az individuális én képvisel és elsődleges jellemzője az önző magatartás. A középső szint közvetítő szerepet tölt be, mivel a tudatot képes irányítani és vagy az elme által egy alacsonyabb szintű viselkedést idéz elő, pl. ösztönös fajfenntartást, védekezést, táplálkozást, vagy egy felsőbb szintű tudatos viselkedést, pl. az egyetemes én tudatosságát hozza. Amit gondolkodó elmének nevezünk az nem más, mint az individuális én tudata vagy intelligenciája és a memória együttműködése, ami az adatfeldolgozást és az „igen” és a „nem” , az egy és a nulla algoritmus szerinti válaszadást jelenti. A gondolkodó elme az érzékek adta impulzusokat, jeleket, információkat memorizálja és dolgozza fel, majd ad parancsot a testnek a végrehajtáshoz. Elménk olyan, mint a számítógépben a bios, amely akkor is működik, ha alszunk. Az álomnak nevezett adatfeldolgozás mindig a memóriából történik. Ha valamilyen baleset következtében törlődik az adat a memóriából, akkor nincs adatfeldolgozás. A memória tehát megtalálható testi szinten pl. az emberi test átörökítő tulajdonságaiban, a lélek szintjén, amikor megjelenik a tudat és a szabad akarat (döntéshozás) gyakorlásának lehetősége és a szellem szintjén, amikor a memória az Eggyel való azonosulást jelenti

Az elidegenedésért felelős elme tehát mindig mozgásban, működésben van. Nem véletlen, hogy a keleti jógában az elme működését az állandóan mozgó és utánzó majomhoz hasonlították. A meg nem állapodott, mozgó és utánzó elme neve a keleti felfogásban a markata. Megjegyzés: amikor Darwin a majomból származtatta az embert összetévesztette a majom és az ember viselkedését, ugyanis a majom utánozza az embert és nem az ember a majmot. Mindezen " viselkedésekből" csak a harmadik szintű tudatosságnak van köze a lélek értelméhez, egyetemességéhez, a tiszta tudathoz. Tudatlanságunkat, individualitásunkat, elidegenedésünket a kegyelembe kapott szabad akaratunkkal, intelligenciánkkal, egyetemes tudatunkkal tudjuk felszámolni. Az Egytől kapott szabad akaratunk, a tudatosság és a tudatlanság közötti átjárhatóságot biztosítja.  

A modernnek mondott, liberális és egyenlőség alapú oktatásunk a kapcsolatok nélküli, elidegenedő, az ego-landban élő, racionálisan gondolkodók tömegét növeli, és az értelemmel, a mélyebb tudásra vágyók, a vita-landben élők számát csökkenti. Az oktatás problémája abból fakad, hogy nem ismeri sem a lélek, sem az elme dualitását, mi több azonosként alkalmazza az ész racionalitását és a lélek értelmét. Mivel a képzés és az oktatás mellőzte az Egytől kapott szabad akaratot a duális elmét a memória szintjére, a duális lelket pedig az individualitás szintjére süllyesztette. A modern oktatás a tanár részéről az adatok memorizálására, a diák részéről pedig az adatok visszaadására szorult. E folyamat kirívó példája a divatos tesztírás, amely mindenre jó, csak tudásszerzésre nem. A nyugatias „gondolkodom, tehát vagyok” gondolatból mára csak a „memorizálok tehát vagyok” maradt. Az oktatásnak elsődleges feladata lenne, hogy a tanulókat az egyetemességre, a bennünk levő kis istenre tanítsa meg, valamint átadni azt a tudást, ami az élettel szembeni elköteleződést jeleni. Megtanulni testben, lélekben és  szellemben élni. Az oktatásnak nem elfedni kellene az egyetemesség tudatát, hanem épp ellenkezőleg, felfedni és ébren tartani azt. Legalább addig, amíg a fiatal, kikerül az üzleti, anyagias, profitéhes életbe. Ne feledjük el, hogy a memória nem más, mint az adatok rögzítése és bármikor lehetséges előhívása. A memória nem jelent adatfeldolgozást, együttműködést a lélekkel, mert ez már az intelligencia területe. Például, mire használom azt, amit memorizáltam? Az adatok milyenségének és mennyiségének memorizálása korlátokat szab az intelligenciának. Ahhoz, hogy a korlátokat ledöntsük kell a tudatosság, a szabad akaratunk gyakorlása, a döntéshozás, amikor még mindig dönthetünk jól, de rosszul is.. Érthető, hogy a manipuláló hatalom miért érdekelt abban, hogy folyamatosan egyre nagyobb mennyiségű és egyre kisebb minőségi adattal lásson el bennünket, hogy még gondolkodni, vagyis az adatokat feldolgozni se legyen időnk és így tudatlanok, manipulálhatók legyünk. Vannak, akik ezt az adatdömpinget úgy nevezik, hogy „kinyílt a világ” és vannak, akik egyszerűen csak „memóriaszennyezésnek”. Ha csak a napi hírekre gondolunk, az esti híreket hallgatva, már nem emlékszünk arra, hogy mi volt a reggeli hírekben. A hatalom abban érdekelt, hogy gondolataink külsők és ne belsők legyenek, illetve hogy ne tudjuk megkülönböztetni a külsőt a belsőtől,  a jót a rossztól, mert így a hatalmi rossz, könnyen hatalmi jóvá alakítható. Lásd például azokat a híreket, amit a felelőtlen, a globális háttérhatalmi elitet kiszolgáló brüsszeli bürokraták Európa népeinek üzennek. Kisért a második bolsevizmus.  Ha sikeres a manipuláció, már csak a külsőre fogunk odafigyelni, például a munkahétnek akkor lesz vége, ha azt a híradóban bemondják. Az ego-landban élő elidegenedett, magányos tudatlanok az álhíreknek is valós hírértéket adna, mert a hatalomnak sikerült a tudatlannak az illúziót eladni.