145. A szenvedés

 

Mit tehetünk, ha életünkben problémák adódnak? Problémáinkat annak köszönhetjük, hogy tudatos lények vagyunk. A tudat az ember hármas természetéből adódik, mivel az ember alsó szinten test, középső szinten lélek, felső szinten pedig szellem, továbbá abból is, hogy gondolatban, szóban és cselekedetben, vagy ezek kombinációjában is meg tudunk nyilvánulni. Elvonatkoztató, absztrakt értelmünknek köszönhetően a Földön egyedül mi vagyunk képesek valamit művelni (kultusz), vagyis művet alkotni. Mivel az állatvilág képviselői nem tudatosak, legfentebb a táplálkozó, a szaporodást fenntartó és védekező/támadó tudatosságuk van, nem rendelkeznek a magasabb tudati képességekkel, nem analizálnak, és nem szintetizálnak, nem oldanak meg matematikai egyenleteket, de nem írnak szerelmes verseket és szimfóniákat sem. Az állatoknak nincsenek problémáik. 

Amikor problémákba ütközünk, és azokat nem tudjuk megoldani, akkor leginkább menekülőre fogjuk a dolgot és bocsátkozunk pótcselekvésekbe, keressük pl. az örömöket és a kényelmet, vagyis ahelyett, hogy a felsőbb szintű tudati szintünket, a lelki és szellemi szintünket használnánk, a könnyebb utat választjuk és válaszreakciónkat leszállítjuk a kényelmes testi szintre. A problémát kiszervezzük. De testi kényelmünket mindig megelőzi lelkünk kényelme, vagyis lelkünk lustasága, amely abból adódik, hogy az alacsonyabb tudati szintünk nem is ismeri, vagy ha ismeri is a felsőbb szintű szellemi tudatot, akkor is a könnyebb utat választja, és nem foglalkozik a probléma, a feladat megoldásával. Nem tudja megfogalmazni, hogy mi az, ami hiányzik neki, vagyis, miért választja a könnyebb utat. Mivel a tudatlan ember lelke nem egész, hanem fél, félelme abból is adódik, hogy tudatában erősen él a múlt, vagyis emlékei, valamint aggodalmai a jövő iránt. Aki ilyen lélektudattal él, az nem a jelenben él. Pedig mindig minden a jelenben történik, és nem a múltban és nem a jövőben. Hihetetlen, hogy képesek vagyunk azért félni és szenvedni, mert valami elmúlt, de azért is, mert valami még meg sem történt. Miért nem vesszük észre, hogy akár a múltban, akár a jövőben élni az a kényelmünket és egyben félelmünket okozza, mert nem tudjuk befolyásolni, nem tudunk semmit sem tenni a múltban, de a jövőben sem. Amikor valamit tehetünk az a jelen pillanata, a lélek jelenlét, a MOST. Ha nem vagyunk a jelenben, akkor nem vagyunk önmagunk, ami azt jelenti, hogy befolyásolhatók vagyunk. A mindenkori hatalom ezt a befolyásolható, manipulálható tudati állapotot keresi. Ha nem találja meg, akkor viszont olyan környezetet alakít ki, amivel a manipulációt elérheti. 

Ne feledjük el, ahhoz, hogy a hatalom létezni tudjon, az emberek zavarodottsága és döntésképtelensége kell, mert csak ekkor lehet őket befolyásolni. A befolyásolás azt jelenti, hogy azt hitetik el velünk, aminek létezéséről nem vagyunk meggyőződve, vagyis nincs rá bizonyítékunk. A befolyásolás hiszékenységünket (labilitásunkat, válogatásunkat, kételkedésünket, kritikánkat) veszi célba és nem hitünket (állandóságunkat, szilárdságunkat, bizonyosságunkat). Amikor valamire azt mondjuk, hogy hiszek benne, akkor azt csak azért tesszük, mert nincs a dologról bizonyosságunk. Ha hiszem, akkor nem kételkedem, és nem keresem a tudással, az értelemmel, a tudattal felfoghatót. A hívőknek a hittel(öntudattal) rendelkező keresőkkel szemben mindig tömegbázisuk van. A hívők elhiszik a láthatatlant, a nem bizonyítottat pl. a kommunizmusban a szebb jövőt. A keresők tudják, hogy mit keresnek és a keresés a bizonyosság az Egyről. Ők tudják és ismerik a világ dualitását, a fent és a lent összetartozását és a lentiből tudnak következtetni a fentire, a közvetettről a közvetlenre. Mindig olyanok leszünk, azzá vállunk, amivel azonosítjuk magunkat, így a hívő a bizonytalansággal, pl. dogmával, a világnézettel, a vallásokkal azonosítja magát, a kereső pedig hitének bizonyosságával pl. a cirkularitással, a szeretet körforgásával, a felkelő Nap gyönyörével, az évszakok ciklikusságával, a tér-idő kereszt középpontjával stb.

Közkedvelt mondás, hogy az élet szenvedés, amely azoknak a befolyásolhatóknak szól, akik sem az életet, sem a szenvedést nem tudják megfogalmazni. A már említett emberi hármasból a testnek fájdalmai vannak, az egyetemes én pedig fájdalom és szenvedés mentes. Ami tehát befolyásolható az az individuális én, ahol a szenvedést épp a hezitálás, a bizonytalanság, a befolyásolhatóság és az ingatagság adja. Az individuális én az információ közvetítő, a szűrő, ahol az egyetemes én fele továbbítja az értelemmel kapcsolatos információkat és az elme-test fele pedig az érzéki információkat. Az elme és az individuális én között a különbség, hogy elménk közvetlen válaszreakciói által, az igen és a nem, a nulla és az egy algoritmusa szerint dönt a racionális cselekvésről. Ez azt is jelenti, hogy az elmének nincs önálló akarata, mert ott van a felettes individuális énje. Amikor azt mondjuk például, hogy az ember nem cselekszik racionálisan, pl. szeretetből megtesz valamit, de a jutalomból nem kér, vagy kegyelmet gyakorol, akkor az individuális én az információt az értelmes, egyetemes én fele tereli. Az egyetemes énnek nincs akarata ezért nem is szenved, mert ő a kapcsolattartó a transzcendenssel, ő az Egy képe és azonossága, az értelem forrása. Amikor pedig racionálisan cselekszünk, akkor individuális énünk az információt elménk fele közvetíti.

Individuális énünk magánya és szenvedése a bennünk levő manipuláltságból, nyugtalanságból, zavarodottságból,  rendetlenségből fakad. A manipulátor tehát a dogmák, a világnézetek, a vallások stb. által az individuális énünket befolyásolja és idézi elő zavarodottságunkat. A zavarodott individuális én zavaros információkat küld az elme fele, ami nem tud arról dönteni arról, hogy mi a különbség a fehér és a fekete, a hideg és a meleg között, mert az algoritmusban csak az igen és a nem, a nulla és az egy válasz létezik. Nincs középút. Ugyan milyen következtetést tudunk levonni egy racionális gondolkodásból, amely csak hasonlóságokban és ellentétekben tud gondolkodni?  Ahhoz, hogy az ellentéteken túl jussunk lelkünk értelmére van szükségünk, amely képes a duális párokat egymás kiegészítőjének tekinteni, és nem ellentéteknek, ahol mivel az egyik benne foglaltatik a másikban, képes a látszólagos különbözőséget feloldani. A racionális gondolkodás kedveli a dialektikát, az érvelést, az ellenérvelést és a következtetést. De vigyázzunk, mert a következtetés téves is lehet. Például, ha a matematikában különböző egész és törtszámokat tudunk összeadni, egy olyan eredményt kapunk, amelyből már nem lehet tudni, hogy milyen számokat adtunk össze. Hasonló módon, ha egy kosárba többféle zöldséget teszünk, majd lemérjük, a súlyból már nem tudunk arra következtetni, hogy mennyi volt a pl. a répa, a káposzta vagy a burgonya a kosárban.

Megfigyelésekkel azt is megállapították, hogy a szenvedő, boldogtalan embereknél lassan múlik az idő, ellentétben azokkal, akik lelkesek, örülni tudnak és boldogok. A boldogság, az öröm lelkünk olyan állapota, ahol nincs szükség a történeti relatív időre, mert aki egyszer megízlelte a boldogságot az nem engedi el. Nem fogja azt mondani, hogy tegnap boldog voltam, ma pedig szenvedek, mert boldogsága állandósult. Nála nincs igen és nem, nincs nulla és egy. A boldogság nem az elméhez kötődik, hanem a lélek értelméhez. A racionalitás, az anyagiasság a boldogtalanság forrása. Nem véletlen, hogy az anyagiakban gazdag emberek boldogtalanok, sőt gyakori köztük az öngyilkos is. Nem tudják miért élnek, mit kezdjenek magukkal. Idejük nagy részét a sok nullás összekuporgatott vagyonuk adminisztrálásának szentelik és nincs idejük magukkal foglalkozni. Ők a racionális és individuális emberek, akik nem ismerik meg a boldogság szabadságát és rendjét. A boldogság csak lelki békében, és a béke a lélek boldogságában érhető el. Aki életében nem dolgozik lelkének békéjén és boldogságán, arra nem érvényes a temetőkben gyakran olvasható felirat, hogy „az örök világosság fényeskedjék neki”. Az örök boldogsághoz, az örök élethez nem kell a testnek meghalni, ellenkezőleg a felébredés, a kétszer születés kell. Hasonlóan érvénytelen a temetők kapuján található „feltámadunk” felirat is. Aki felírta tudatlan volt, vagy csak parancsot teljesített, ugyanis nincs többes számú kollektív feltámadás sem, ahogy testi feltámadás sincs. Hiába mondta az apostol, hogy ha az ember nem támad fel testben, akkor Beavató Mesterünk sem támadott fel. Az apostol a problémák forrásában, az egyenlőségben gondolkodott. A feltámadás azt jelenti, hogy már életünkben transzcendens tér-idő keresztünkkel a horizontális életből a vertikális létbe lépünk. Erre a lépésre csak az egyetemesség fele fordult, megvilágosodott emberek képesek, akik nem racionális gondolkodással, hanem meditációval, kontemplációval, vallásmentes imával, beavatással végzik el az Egyhez visszavezető feladatokat.

A szenvedést, a magányt a tudatlanság, az individualitás hozza létre. Az egyetemességben nincs magány. Szenvedni, magányos lenni a jóléttől, a kényelemtől, a múlttól és a jövőtől, a nincstelenségtől, vagy valaminek a hiányától lehet. Gyakorlatilag azért tudjuk sok mindenre mondani, hogy szenvedünk tőle, hogy magányosak vagyunk, mert a szenvedést és magányosságunkat is mi hozzuk létre. Rajtunk kívül nincs szenvedés és magány, mert mindez belső. A vallások szerint az élet szenvedés. Tegyük hozzá, hogy a teljesség hiánya okozza a szenvedést. Amiért szenvedünk, az nem más, mint az öröm, a boldogság, a szeretet, a béke stb. hiánya. Ha mindezeket képesek vagyunk felfedni magunkban és másoknak is adni belőle, már nem fogunk szenvedni és nem leszünk magányosak sem. Ha képesek vagyunk az individualista élvezetekről lemondani, akkor jelenik meg az öröm és a boldogság. Az individualista életmódban mi húzzuk föl a falakat magunk köré, tudatosan (pl. félelemből) vagy tudatlanul, mert engedünk a külső befolyásolásnak, a manipulációnak, hogy életünkbe beleszóljanak. Az individualitásból való kilépéshez kell az a bátorság, amikor elfogadjuk, hogy a változás lehetősége, a kétszer születés nekünk is megadatott, és rajtunk múlik, hogy megtesszük-e, vagy sem. Semmi sincs kőbe vésve, a tízparancsolat sem és Hammurapi parancsolatai sem. Amíg élünk a változás lehetősége a MOST mindig jelen van. Attól is szenvedünk, hogy nem tudunk mit tenni az Egytől kapott szabad akaratunkkal, hogy azt MOST érvényesíthessük Aki gyenge, individualista, az szabad akaratát önként adja oda a manipuláló hatalomnak. A hatalom nem tudja másképp elvenni szabad akaratunkat, csak ha mi odaadjuk. Számtalan rókamese ismert, ahol a hatalom fondorlatosságát mese formájában próbálták meg ismertetni az emberrel.