144. A probléma

 

Az individuális viselkedésünk folyamatos erősítésén dolgozó liberalizmus mondatja velünk, hogy problémáink megoldásának kulcsa rajtunk kívül van, mi több a rendszer képes megoldani a mi problémáinkat, például úgy, hogy igényeljük a rendszer szolgáltatásait pl. gyógyszereket fogyasztunk, folyamatosan fölösleges dolgokat vásárolunk, ami által működtetjük a manipuláló rendszert.  A kétszer született, az Egyhez visszafele haladó ember pedig tudja, hogy ha problémái vannak, akkor csakis ő a megoldás. Amit kívülről kap azt a tudatlan embertől és az általa létrehozott liberális rendszerektől, dogmáktól, vallásoktól, ideológiáktól, manipulátoroktól kapja, a legtöbb esetben azzal a céllal, hogy önmagáról, öntudatáról, egyetemességéről eltereljék a figyelmét, hogy az Egy és a közte levő egységet felszámolja. Vajon miért fontosabb és kényelmesebb valakinek a dogmára, a világnézetre, a vallásra odafigyelni, mint saját magára? Ha elfogadjuk a manipulációt, akkor véleményünk nem a miénk lesz, hanem azé a dogmáé, vallásé, világnézetté, amit követünk, amivel azonosítjuk magunkat. Ugyanis az elménk úgy működik, hogy amit elfogadunk, azzal azonosulunk és ezt a manipulátor nagyon jól tudja. A tudatlan ember által alkotott mesterséges külső világ folyamatosan arra késztet, hogy felejtsük el egyetemes énünk halhatatlanságát és higgyük el inkább pl. a test feltámadását, valamint azt, hogy a boldogság alapja az anyagi jólét és a kényelem, a láthatatlan rabszolgaság, a szétszórtság.

Ha ugyan képesek vagyunk elfogadni a külső liberális manipuláló befolyását, mégis kérdezzük meg magunktól, hogy: mire jó az anyagi kényelem, ha lelkem éretlen és nem halhatatlan? Az individualista azt válaszolja, hogy egyszer élünk, és ki kell használni az élet minden cseppjét, mert a lényeg a kényelem. Ezzel szemben az egyetemes ember azt válaszolja, hogy lelkét életében kell halhatatlanná tegye, mert a léleknek van tovább. Az egyetemes ember, aki nem a könnyebb utat, a kényelmet választja ismeri, hogy a teremtett világban ő a dualitások megtestesítője pl. azért van két keze, hogy az egyikkel a földi élete, a másikkal léte érdekében dolgozzon, két lába, ahol az egyik lábával a földön, a másikkal a mennyben járjon, két füllel, hogy sztereo hallásával tisztán hallja meg azt, amit fent mondanak, de két agyféltekével is, egy érzékivel és egy racionálissal, és végül ott van a mindezeknél fontosabb duális lelke. Amikor individuálisan viselkedünk ezt a dualitást, kapcsolati rendet bontjuk meg és keletkezik zavarodottságunk, lesznek problémáink, amelynek következménye, hogy lemondunk az Egy által felkínált örömről, boldogságról, beteljesedésről és helyette választjuk a tudatlanságot, az eltévelyedést, egyszóval a szenvedést. Felfoghatatlan, hogy miért szeretünk inkább szenvedni, mint örülni az életnek. 

Az emberi generációk problémája, hogy, az újabb generáció, amibe beleszületik, pl. a mai internet és mobiltelefon világába, azt normálisnak veszi, mintha az húsz évvel korábban már létezett volna. Pedig nem. A szellemi világ területén is hasonló problémába ütközünk, ugyanis az új generáció a szellemtelen, materiális, globalista, liberális XXI. század világát úgy fogja fel, mintha az negyven-ötven évvel ezelőtt már létezett volna és ezért azon igyekszik , hogy minél kisebb befektetéssel, minél nagyobb hasznot húzzon belőle. Ha létezett is előzmény, de nem ilyen pusztító mértékben, mint napjainkban. Következik, hogy szellemi világunk fenntartásához szükségünk van azokra a tanítókra, akik el tudják mondani az új generációk részére, hogy elődeink bölcsebbek voltak, mint mi. Minden generációnak ki kell nevelni tanítóit, akik hitelesen, minden dogma, liberális befolyásolás, vallás és világnézet nélkül tudják továbbadni az egyetemességről szóló tudást az utókornak. Ha nincsenek szellemi tanítók, akkor az egyetemesség tudása egy-két generáció alatt elvesz, és akkor a folyamatosan rohanó és időhiányban szenvedő, kényelemben élő és liberálisan gondolkodó megvezetett és kitenyésztett rabszolga, már fel sem tudja fogni, hogy ha tudást szerezne, ha tudatos lenne, könnyebb és boldogabb lenne az élete. Ha problémáinkra mi vagyunk a megoldás, akkor miért dolgozunk folyamatosan azon, hogy egy feje tetejére állított világban éljünk? Talán valaki a fejünkre állított, hogy a világot fordítva lássuk, mint teremtett valóságában, vagy önként teszünk így? 

Ha fejünk tetejére állunk talán boldogabbak leszünk? Épp ellenkezőleg. Amint már szóltunk róla, testi kényelmünk lelkünk kényelméből ered. A mindenkori liberális hatalmi manipuláció lényege, hogy az anyagi kényelem propagálásával növelje lelkünk kényelmét, az individualitást, ami által hajlandók vagyunk egyre inkább kifele tekintenünk és problémáink megoldását kívül keresni. A csapda ott van, amikor azt várjuk el, hogy valaki kívülről oldja meg a mi problémáinkat. A problémát mi idéztük elő és nekünk kell megoldanunk. Ismerjük fel, hogy külső világunk nem a mi világunk, mert a világ bennünk van. Mi vagyunk a világ. Külső világunkban ezért is nem tudjuk otthon érezni magunkat. A manipulált és liberális külső világ pl. azt sugallja, hogy minden pénzzel megvásárolható, az autó, a nyaralás, a ház, a férj vagy a feleség, újabban pedig már a gyerek is. A manipulátor nem mondja el, hogy ami nem vásárolható meg az bennünk van, pl. tudatosságunk és egyetemes énünk. A hatalom, ha tehetné, az Istent is megvásárolná, de mivel ezt nem tudja, így magát tette Isten helyébe. A felelőtlen manipuláló hatalomnak a világ egyszer használatos és ha valamit elront benne, az nem az ő felelőssége, hanem a miénk, akik tudatlanságunkban a rendszert működtetjük. Nincs tehát felelősségre vonási lehetőségünk, mert a világ gazdái csak azt élvezik, amit mi adunk nekik. Vissza kellene adni a világot tulajdonosának, az eredeti nem manipulált embernek, aki képes a másikat tisztelni, egy pohár vizet adni, és/vagy csak egyszerűen rámosolyogni és azt mondani, hogy köszönöm.

De, miért vesznek el az alap emberi magatartások? Mert kényelmesek vagyunk és elhisszük azt, amit a liberális hatalmi médiumok és a médium prostitució képviselői a nap 24 órájában ránk ontanak, pl. valósítsd meg önmagad, légy sikeres, ezt vagy azt megérdemled, dőlj hátra kényelmesen, fogyasszál, utazzál, bulizzál, majd mi megoldjuk stb. Miért mondunk le önként problémamegoldó képességeinkről és vagyunk hajlandók mindenért fizetni? Ma mintha elfelejtettük volna, hogy ha a konyhában főzni akartunk, akkor a kútról vizet kellett hozni. Ha szántani akartunk, akkor meg kellett fogni az eke szarvát. Ha az autónkat indítani akartuk, akkor azt be kellett kurblizni. Ha házat akartunk építeni, akkor kalákát kellett szervezni. Mindenben ott volt a döntéshozó és a cselekvő ember. A fiatalabb generációk nagy hányada a döntéshozó és cselekvő embert nem ismeri, mert ők már a gombnyomogatós kényelembe születtek bele, ahol a cselekvő emberből fizető ember lett. Az idők teltével majd ők is elmesélik gyermekeiknek, hogy „bezzeg a mi időnkben” így és így volt. Nem a „bezzeg a mi időnkben” fogalommal van gond, hanem azzal a bőséges kényelemmel, amit a XXI. században elértünk és amelyet sajnos még tovább fokozva nem az Egyhez való visszatérésre, az elcsendesedésre, a nyugalomra, hanem az eltávolodásra, a zavarodottságra, a rendetlenségre használunk. Meg kellene állni a látszat fejlődéssel és haladással, a téves közgazdasági dogmákkal, mint a kereslet és kínálat tisztasága vagy a profit szükségessége, a politikai és médium prostitucióval. A látszat dogmáknak, a fejlődésnek és a haladásnak köszönhető, hogy világunk szegényei egyre szegényebbek és a gazdagok egyre gazdagabbak lettek, közben pedig a profit oltárán feláldozzák a természet adta szakralitásokat. Talán eljön a szegények forradalma a gazdagokkal szemben? Aligha, a forradalmakat mindig a gazdagok robbantották ki és fejezték be. De tömeges, milliós nagyságrendű népvándorlás még lehet.

Hogy ki milyen anyagi gazdagságban él, az attól függ, hogy mennyire individualista vagy mennyire egyetemes. Az individualista ember megszerzett vagyona miatt emlékeiben, tehát a múltban él, illetve aggodalmában, a jövőben él vagyona elvesztése miatt. A béna félelem miatt az individualista ember soha nincs a jelenben. Ezzel szemben az egyetemes ember a jelenben él és cselekvésre képes. Az individualista élet anyagias, mennyiségi, rabszolga élet, ahol a célpontok mindig változnak. Néhány cél soha nem változik, például a még több anyag fogyasztása, a profit és a még nagyobb kényelem. Az egyetemes élet a szabad, minőségi élet, ahol megelégszünk az elégségessel és ahol egyetlen cél van: visszatérni az Egyhez. Érdemes tudnunk, hogy individuális viselkedésünkre a figyelmeztetés soha nem a tudatlanságunk felől fog érkezni, hanem épp tudatosságunk felől. Tudatlanságunk, soha nem figyelmeztet arra, ha valamit nem tudunk. 

A racionálisan gondolkodó, a manipulált liberális individualista tegye fel a kérdést magának, hogy az Egy egyetemes megnyilvánulásait, amelyek egyben a mi egyetemes énünk kiáradásai is, mint a szeretetet, a kegyelmet, az örömet, a boldogságot, a békét stb. miért nem lehet  azokkal az eszközökkel pl. képletekkel, szimulációkkal, modellekkel stb. felírni, bemutatni amelyeket ő használ? Miért nincs intézménye a szeretetnek, a békének, a kegyelemnek, helyette pedig miért van igazságügyi minisztérium, belügyminisztérium, pénzügyminisztérium stb.? Egyrészt azért, mert ezek a lelki megnyilvánulások nem kollektívek, hanem egyéniek. Másrészt az intézmények mindig hatalomgyakorlási céllal jönnek létre. Furcsa módon egy intézmény attól működik, hogy egyik tudatlan ember saját szabályrendszerét egy másik tudatlan emberrel betartatja. Az intézmények mindig a saját szabályrendszerüket hajtják végre a felsőbb intézménytől kapott utasítások szerint. Ezért a tudatlan szabályrendszerek mindig halmozhatók és változtathatók. Az egyetemes ember részére egy szabály van, az, amit saját magával szemben felállított, hogy az Egyhez visszavezető utat el ne tévessze. A szeretet, az öröm, a boldogság felett pedig nem lehet hatalmat gyakorolni, de afölött igen, hogy ezek kifejeződésre jussanak-e, vagy sem. Ez a liberális manipuláció. A manipuláció mindig a közvetítő és befolyásolható individuális ént, a tudatlanságunkat veszi célba. Lelkünk gyengesége is, ahogy erőssége is, individuális énünkből ered. Tudatlanságunk, lelkünk gyengeségét jelenti, amikor viselkedésünket az elme határozza meg. Ebből következik a test kényelme és a manipulációs csapdák fel nem ismerése. Tudatosságunk, lelkünk erősségét jelenti, amikor viselkedésünket egyetemes énünk határozza meg.