141. Az angyali doktor

  

A hivatalos felfogás szerint Aquinói Tamás, különösen a párizsi egyetemen töltött éveinek köszönhetően az új racionális kereszténység hírnöke, mivel Párizstól számítva jelentették ki, hogy az új egyetemen megszületett az új teológia és az új tanítás. A régi keresztény teológiát elsősorban Mózes, Platón és Ágoston képviselte, majd utódaik az újplatonisták pl. Plotinosz. Az új keresztény felfogást, a pogány Arisztotelész tanait elsőként Nagy Albert vezette be, majd őt követve tanítványa Aquinói Tamás. Szomorú azt látni, hogy sem Ágoston a IV. században, sem Tamás a XIII. században nem vette figyelembe, hogy Beavató Mesterünk eltörölte úgy Mózes, mint Platón tanait (ágostoni vonal), mint Arisztotelész tanait (tamási vonal), mert újat adott helyettük: az Egy megújító kinyilatkoztatását, az embernek az Egyhez való visszatéréséhez szükséges transzcendens tudást. A két nagy keresztény szent átnyúlt Krisztus feje fölött, és elővette a több istenhitű két görög tanait. Püthagorasz és Szókratész után Platón még ismert valamit a transzcendens, meditatív tanításból. Arisztotelésznél a transzcendencia már kifogyott. Platón is, ahogy tanítványa Arisztotelész is, már a vaskorba (kali-yuga), az emberiség történeti korába született bele. Az előttük élő nagy tanítók, mint Zarathusztra, Buddha, Lao-ce még felismerték a transzcendens tudás elvesztését, ezért igyekeztek azt megújítani, úgy Kr.e. kb. 600 körül, de amint Platónnál és Arisztotelésznél is látható, ez a kísérlet nem hozott sikert. Európa filozófiáját inkább erre a két görögre alapozta. Érdemes még utalnunk a Muratori töredék név alatt a XVII. században Milánóban felfedezett II. századi újszövetségi kánonban található Hermasz Pásztora apokalipszisre is, ahol a tisztánlátás érdekében a szerző megkülönbözteti a pneumatikus keresztényeket, akik gyorsan ismerik fel az Egy igazságát és rendjét, és a pszichikus keresztényeket, akik lassan tanulnak. A szerző azt is megjegyzi, hogy az üdvösségre kerülésben mindenki egyenlő lehetőséggel indul. Az egyenlő lehetőséget később az egyenlőséggel azonosították és ingyen osztogatták pl. a protestantizmus idején. A lehetőség nem tény, a potencia pedig nem valóság. A tévesen értelmezett egyenlőség és a materialista görög filozófia meghozta eredményét, amint azt a materialista, liberális és globalista XXI. században tapasztaljuk.

Aquinói Tamás új teológiai és filozófiai tételeinek kidolgozása tehát nem voltak előzmény nélküliek. A kétértelmű Arisztotelész tanok az 1200-as években kerülnek be Európába a muzulmán betörések alkalmával pl. az arabról latinra vagy görögről latinra való fordítások által. A transzcendens hit lefokozása céljából létrejött racionális teológia, a későbbi skolasztika egyik tétele, hogy a „hit az ésszerű belátáson alapszik” amelyet először talán Cantenbury Anzelm fogalmazott meg. Joachim de Fiorre pedig hatvan évvel Tamás előtt már említette, hogy új kereszténységre van szükség. Az újításra adott további impulzusokat mestere Nagy Albert is az általa elkészített Summa theologiae-val és más műveivel, amelyek egyes részeit Tamás majdnem betű szerint átvett. Megjegyzés: Nagy Albert hatását a skolasztikus tanításokra és tanítványára Aquinói Tamásra a Doctor universalis bejegyzésünkben mutatjuk be. Tamás tehát nem egyedül újította meg a XIII. század teológiáját, hanem ő volt az, aki a században zajló történelmi eseményeket, mint az arab fenyegetettséget és annak teológiai, filozófiai, tudományos új elemeire való reflexív viszonyát felhasználva összefoglalta azokat és új formát, értelmezést adott.

Elemzésünkben arra próbálunk meg kísérletet tenni, hogy választ találjunk arra kérdésre, hogy a régi platóni vagy az új arisztotelészi filozófia és a rá alapozó vallás lett volna-e jobb a mai XXI. század embere számára, illetve lehetőség lett volna-e egy harmadik megoldásra is? Nem könnyű a feladat, mivel az egyes részletek megismerése után, folyamatosan újabb és újabb kérdések merülnek fel. Kiindulási és érkezési pontként rögzítjük, hogy Krisztus urunk kinyilatkoztatása az Egyhez való visszatérésünk nulla kilométerköve, az új időszámítás, amit figyelembe véve, azt látjuk, hogy Tamás átlép a kinyilatkoztatás fölött, figyelmen kívül hagyja azt. Mivel egy racionális, materialista, transzcendencia nélküli tanításhoz nyúl vissza, ahol például nincs teremtés, vajon azt jelenti-e, hogy Tamásnál nincs új időszámítás, nincs kezdet, nincs új kinyilatkoztatás, nincs újjászületés, meghívás a tér és idő keresztjének felvételére és nincs új párbeszéd az emberrel? További kérdéseink: vajon milyen kereszténységet képviselt Tamás, a Krisztus előttit, vagy a Krisztus utánit, esetleg a kettőt együtt? Ha az előbbit, akkor milyen transzcendens vagy metafizikai nyomokon járt, mivel a régi szövetség paradicsoma földi és nem mennyei? Ha az utóbbit, akkor miért racionális az általa művelt teológia, illetve milyen racionális tudománnyá csökevényesedett el a teológia, ha nincs benne transzcendencia?

Arisztotelésznél a teológia a filozófia része, így Tamás úgy ötvözte az arab matematikai tudományt a filozófiával, hogy a filozófia tudományos lett, majd ezt a teológiával, úgy hogy a teológia filozofikus tudomány lett. A teológia tehát tudománnyá, a racionalitással megérthetővé alakult. Nem véletlen, hogy a racionális teológia területén, a skolasztika megjelenése után a teológiák sokaságával találkozunk. A racionális, filozofikus és tudományos teológiának köszönhető talán az is, hogy az evangéliumi tanításokból még inkább kiveszett a transzcendencia, a szemlélődés, a meditáció által elérhető misztikus megértés, a dualitás kettős igazsága, mert fontosabb lett a kereszt jelképezte szenvedés, mint az örömteljes feltámadás. Fontosabb lett a gyász, a keresztre feszítés, mint a feltámadás ünnepe, a mindennapi döntéshozásunkban pedig fontosabb lett a racionális ész, a gondolkodás, mint a lélek értelmére, a bennünk levő kis istenre való odafigyelés. Valamikor az ember a mozdulatlan önmagában, a belső világában élt, most pedig kint a külsőségekben, az állandóan mozgó külvilágban. Valaki egyszer megkérdezte: mikor szedik ki már a szegeket Krisztus testéből és nem a gyilkosságot mutatják be a templomokban, hanem a feltámadást? A stációkban, hol a tizenötödik? A következőkben Tamás írásaiban fellelhető néhány kétértelműséget mutatunk be:

1. racionalitás és szemlélődés: az írásokban keveredik a racionalitás, a gondolkodás a misztikus szemlélődéssel. Van ahol Tamás Arisztotelészt követi, máshol pl. az Egyhez való visszatérésben a misztikát, mivel racionális visszatérés nem lehetséges. Hasonló misztikusság a hit megfogalmazása is, mert racionális hit sem létezik, ugyanis ahol véget ér a racionalitás, ott kezdődik a hit. Szerinte „a hit az egyetértés az isteni igazsággal, amit az akarat parancsol, és a kegyelem mozgat”. Ha Tamás a tudat és tudás felől közelítette volna meg a hitet, pl. milyen tudásom van Istenről és isten képéről, az emberről, akkor közelebb került volna a transzcendens tudáshoz, és a hit értelmezésében nem folyamodott volna a racionális filozófiához, az észhez és a tudományhoz, amelyek szerinte „a hit fényét felülmúló erősebb fénnyel” rendelkeznek. A beolvadáskor a teremtett fény találkozik a tiszta, eredeti, forrás fénnyel, amibe be tud olvadni, mert csak az azonos fény tud a másik azonos fénybe beolvadni. Talán csak fordítói tévedés, amikor arról szólnak, hogy az ember az Egy képe és hasonlatossága. Igazából a hasonlóból csak hasonló lesz, és az azonosból csak azonos. Helyesen tehát az ember az Egy képe és azonossága. Ezt az azonosságot hordozza egyetemes énjében, azért az ember is egy kis isten. Nem tudjuk eldönteni, hogy ha szemlélődő állapotban vagyunk, akkor miért „a Szt. Lélek adományai kívülről jönnek”. Sem az Atya, sem a Fiú, sem a Szt. Lélek nem kívül van, hanem bennünk.

2. Isten és az ember, mint Isten képe és azonossága: vajon az emberből közvetett módon határozható-e meg az Isten vagy az Isten képéből és azonosságából közvetlenül az ember? Ha elsőként az Istent, majd az ember határozzuk meg akkor a következő kettős, duális igazságokkal kell számolnunk pl. egy /több, egyszerű/bonyolult, tökéletes/tökéletlen, absztrakt/relatív, változatlan/ változó, örök/mulandó (halandó), végtelen/véges, mindenható/részleges, ok és okozat/okozat, egyetlen valóság/változó valóság, rend/ rendszer, lét és lényeg/ élet, felfoghatatlan/ felfogható, megnevezhetetlen/megnevezhető stb. Isten képmásának, az emberi lélek megismerésére Tamás szerint három lehetőség van, mint a mindenkiben meglevő alap, a természet szintje (ez lenne a test) majd az igazak, a megigazultak szintje (ez lenne az individuális én ) és végül az üdvözülésre, beteljesülésre, az Istenhez való tökéletes azonosságra felkészült lélek (ez lenne az egyetemes én). A felmerülő kérdés, hogy ezt a három szintet egy lineáris folyamatnak vegyük-e, egy folyamatos „fejlődésnek”, amely azt feltételezi, hogy születésünkkor egy alaptermészetű lélekkel jövünk a világra és annak „fejlődése” során érjük el a megigazulás szintjét és végül az üdvözülést. A másik elfogadhatóbb verzió, hogy eredetileg hordozzuk magunkban a kis isteni szikrát (egyetemes ént), amelyet a különböző társadalmi, nevelési, világszemléleti hatások lerombolnak és ebből az alacsony szellemi szintű állapotból nem vagyunk képesek elérni a harmadikat, az üdvözülés szintjét. Egy további következtetés, hogy ha ez a lineáris „fejlődés” mindenkinél fennáll, akkor a lelkek között egyenlőség van és innen már csak egy lépés  a protestáns ingyen üdvözülés. Akkor mi az ember transzcendens feladata, a megigazulás, amely által össze tudja kötni a lenti életet a léttel? Tamás is akárcsak Ágoston az eredeti bűn híve, mert „mindenki a sötét/fénytelen állapotban leledzik”. Vajon miért felejtette el Tamás, hogy nem akkor kell szólni az emberről, ha bűnös, hanem akkor, amikor igaz. A bűnt az ember találta ki, hogy az embereket egyenlővé tudja tenni, és így fölöttük hatalmat tudjon gyakorolni. Következik, hogy a tökéletlenségtől, a tudatlanságtól vagy a vallásos bűntől sem az Egy, sem Beavató Mesterünk nem vált meg, hanem az a tanítás, tudás, modell, gyakorlat, amelyre Beavató Mesterünk tanított minket és adta hozzá személyes példáját.  Megjegyzés: Tamás az angyali doktor címet többek között azzal érdemelte ki, hogy az angyaloknak testetlen szellemi tulajdonságot adott, akik a teremtéskor az Egy szolgái, szemben az emberrel, aki testet kapott.

Az Isten képe azt jelenti, hogy az embernek a világról elképzelése van, le tudja képezni a fenti világot földi életébe, ezáltal össze tudja kötni, kapcsolni a fenti (tér) és a lenti (idő) világot. Megjegyzés: Indiában a tér és az idő megnevezésére közös szót használnak, ez a kala. Amint már korábban utaltunk rá világunk a tér és idő kereszteződéseként, cirkuláris mozgásaként is értelmezhető, ahol a tér, mint ok lényege az időnek, mint okozatnak a megnyilvánulása. Tudjuk, hogy az idő, akárcsak a fény, az első anyagi teremtett szakralitás. Az Istenre utaló azonosságot azért magyarázzuk, mivel csak két azonos képes egymásba olvadni, a hasonlók nem. A hasonlóság feltételezi az állapotok közötti ellentétet. Ami pedig ellentétes az nem kompatibilis. Először tehát le kell képezni a felső világot (kétszer születés) majd beolvadni az Egy valóságába/világába. A visszafele való úton járás jelenti azt a boldogságot, amikor képesek vagyunk Isten képe lenni, vagyis össze tudjuk kötni a lentit a fentivel. A megérkezés és az Egybe való beolvadás a végcél. Nem a boldogság elérése a végcél, hanem a beolvadás, a cirkularitásban való részvétel, vagyis részesedés az istenségből, az örök életből, vagyis az Isten színről színre látása. Aki megkapja a kegyelmet, az megkapja ezt a részesedést. Másképp mondva a lenti élet mozgásából eljutni a lét mozdulatlanságába vagy a természetes boldogságból a természetfeletti boldogságba.

Tegyük fel, hogy az ember 75% -os tökéletességgel jön a világra, és magában hordozza a 100% tökéletességre jutás, a megistenülés feladatát. A beteljesüléshez tehát neki kel hozzá tenni a hiányzó 25%-ot vagyis át kell váltania a világi életről a mennyei létre. Ez a kétszer születés, amihez alázat, kegyelem, feladatvállalás, befogadás, szeretet, akarat, kiáradás stb. szükséges. Az állandóan áradó szeretetet, kegyelmet nekünk fogadni kell, mert csak akkor válhatunk Beavató Mesterünk tanítványává. Ez azt is jelenti, hogy felismerjük az Egytől való függőségünket, és már nem a mi akaratuk érvényesül, hanem az Egy akarata bennünk. Amióta van teremtés, azóta létezik a mindenkire kiáradó isteni szeretet és kegyelem. Minél hamarabb nyitunk a kegyelem és a szeretet iránt, annál hamarabb tudjuk elérni másodszori, immár szellemi születésünket, vagyis annál hosszabb ideig élhetünk boldog életet itt a földön. A kegyelem és a szeretet megelőzi, de ha kell, eltörli az eltévelyedést, a vallások által elítélt bűnös életet. A kapcsolatot az Eggyel mi hozzuk létre, ha pl. kereszthordozásunkkor Mesterünkhöz hűen minden elesés, linearitás után felállunk a vertikalitásba. 

3. az egyenlőség és a különbözőség: Tamás jelentős hittételeket vett át Páltól pl. az egyház Krisztus teste, melyet a lélek tölt meg élettel, amelynek "tagjai az apostoli intézmények a pápai főség alatt". További meghatározásokat is alkalmaz az egyházra, mint „az egyház lényege az új élet”, „az egyház az Istenhez való visszatérés rendje” illetve „az egyházi visszatérést a Szt. Lélek alapozza meg és viszi véghez”. Tamás szerint az egyenlőségi egyházra azért van szükség, mert csak egy egyház létezik. Az egyház azért egy, mert Pált követve egységes/egyenlő a hite, pl. minden keresztény, aki részét képezi az egyház testének ugyanazt az igazságát vallja, egységes/egyenlő a szeretetben, mert pl. az emberek egységesen kapcsolódnak Istenhez és egymáshoz, így a tagok törődnek egymással és ugyanazokban a tapasztalatokban van részük. A tagoknak nemcsak hite és szeretete azonos, hanem reménye is. Tudjuk, hogy a XIII. században ismert vallási egyenlőségből kialakult világi egyenlőségnek a következő évszázadokban katasztrofális következményei lettek, gondoljuk a felvilágosodásra, a francia forradalomra vagy a XX. századi szovjet forradalomra és következményeire, a kommunizmusra a világ számos országában. Közismert, hogy, mivel eredendő bűn nem létezik, így sem az egyházi, sem a világi egyenlőség nem létezik, ami azt is jelenti, hogy egyenlőségi kapitalizmus/ kommunizmus és demokrácia sincs. Az egyenlőség csak dogma és világnézet, álomvilág, de nem a valóság.

Az egyenlőséget kedvelő Tamás további három kritériumot állít fel az egyházi egyenlőség érdekében, mint a keresztség, ahogy Tamás jellemzi a híveknek is „Jézus vérében kell megmosakodniuk” majd a szent olajjal is fel kell kenni őket „egyébként nem is volnának keresztények”, harmadszor, pedig az egyenlőséget a hívekben lakó Szentháromság adja. Valójában az utóbbiban lehet válogatni, mert az a hívő tag belsőjéből fakad, és nem biztos, hogy ebben mindenki egyenlő. Ebben az esetben egyenlőség létezik azok között, akikben nem lakozik a Szentlélek, de azok között is, akikben lakozik. Ők a kevesek. Mintha párhuzamosan alkalmazná az egyenlőséget és az egyetemességet, amikor arra hivatkozik, hogy a katolikus egyház egyetemes, vagyis rajta kívül nincs más egyház, pontosabban, ha egyház létezik is, de tanítás nincs. Az egyház azért lehet egyetemes, mert az egész világban megtalálható és senkit sem zár ki a közösségből. Tamás szerint az egyház Ábel idejében kezdődött (talán az Ábrahámi egyházra gondolt?) és a világ végéig fog tartani. Ezzel kapcsolatosan a megfogalmazódó kérdéseink a következők: ha Arisztotelész szerint a világ örök, és teremtés sincs, akkor hogyan lehet, hogy a világnak vége van? Ha az egyház Ábel idejéből való, akkor a kereszténység Ábel idejéből, vagy Krisztus idejéből való? Vagy kétféle kereszténység van, egy régi és egy új? Ha van régi kereszténység, amit a régi szövetség követ, akkor a kereszténység tanítóját miért feszítették fel a keresztények? Tamásnál számos további téves értelmezést olvashatunk, pl. „akkor evangéliumi a teológia, amikor meghagyja, jobban mondva megadja az észnek, módszereinek és tárgyainak a megfelelő értéket” vagy „minél mélyebben művelünk egy filozófiát, annál keresztényebbé válunk" vagy „az Egyház lett a társadalom legfőbb támasza és első haszonélvezője, így jött létre a kereszténység” vagy „az evangéliumból kiárad a teológiai tudománya". 

Az elemzésünkben feltett kérdésre a válaszunk, hogy a transzcendencia nélküli görög tanok, illetve Krisztus feje fölött átnyúló Ágoston tanai helyett Tamásnak egy harmadik utat kellett volna választani. Lehetséges, ha sikerült volna megírni a Summa theologiae záró és a következtetéseket összefoglaló negyedik részét, ma kevesebb értelmezéssel állnánk szemben és Tamás tanait is pontosabban értenénk. Domonkos kortársának Eckhart mesternek részben megadatott a transzcendens és gnosztikus tudás felhasználása. Mivel ez a tudás nem illett a dogmatikába XXII. János pápa 1329-ben az „In agro dominico” bullával elítélte azokat. A pápabarát Tamás szerint a hitvallásokat azért kell újra megfogalmazni, hogy meggátolják az újabb tévedéseket. Ezeknek megfogalmazása annak a tekintélynek joga, akinek végső soron hatalma van arra, hogy meghatározza a hit tartalmát, így tartja meg mindenki hitét megingathatatlanul. Ennek a tekintélynek pedig a legfőbb főpap, a pápa van birtokában. De tudásukban a pápák is különböznek egymástól, amint azt láttuk a Mediciek és az avignoni pápák esetében is.