140. Hit és ész

 

Amikor duális, szellemi és anyagi világunk megismerésének eszközei közül válogatunk, tegyük fel a kérdést: mit szeretnénk megismerni, mit akarunk megtudni, milyen legyen tudásunk, anyagi vagy szellemi, esetleg mindkettő? Ha a látható anyagi részről szeretnénk tudást szerezni, akkor racionális elménk eszközeit kell használjuk, ha pedig a láthatatlan szellemi világunkat, akkor a kinyilatkoztatásba vetett hitünkre van szükség. Amint Aquinói Tamás mondja, „az ésszel a hithez felemelkedünk, a hittel pedig az észhez leereszkedünk”, ami azt is jelenti, hogy a hitünk magasabb tudást ad, mint elménk. Ha elsőbbségi sorrendet szeretnénk felállítani az ész, elme (test) és a hit (lélek) között, akkor a hit volt előbb, mert a lélek, a forma, határozza meg a megnyilvánulást, vagyis a tartalmat, a testet. A megismeréshez, a tudásszerzéshez mindkettőre szükségünk van. A racionális ésszel, elménkkel a külső, látható és kézzel fogható anyagi, érzéki világunkat ismerhetjük meg, hitünk értelmével pedig belső, láthatatlan világunkat. Ha mindkét eszközt az egyetemes igazság, a szabadság és a rend, az egyetlen valóság megismerésére fordítjuk, nem jelenti azt, hogy kétféle igazság, rend, szabadság és valóság van, hanem azt, hogy az igazság, a rend, a szabadság és a valóság egységét dualitása adja, amely megismeréséhez két eszközünk van. A kinyilatkoztatás hite és az ész racionalitása hierarchikus rendben van, mert az előbbi határozza meg az utóbbit. Duális lelkünk, az állandó, abszolút mozdulatlan egyetemes énünk az Egy megnyilvánulása és az értelmi megismerésünk tárgya, individuális énünk pedig a mozgó, a relatív, a befolyásolható, az érzékekkel felfogható és a racionális gondolkodás által alakítható anyagi és értelmi, szellemi világunk közötti közvetítő, amely a részleges megismerésben játszik szerepet. 

A megismerés folyamatában a racionális filozófiával az érzékelésen keresztül (elsődleges tapasztalás) és a gondolkodáson és következtetésen (másodlagos tapasztalás) keresztül jutunk el tudáshoz. Ezért a gondolkodásra alapozott filozófiában gyakori a tévedés, mivel a tapasztalás is és a levont következtetés is értelmezhető. Ezért sokféle filozófia létezik. Ezzel szemben a kinyilatkoztatás hite és így az értelmi megismerés nem téved, mivel a kinyilatkoztatás maga az Egy tévedhetetlensége, tökéletessége, rendje és harmóniája. Mivel az ész a hit alárendeltje, az Egy valóságát csak filozófiával megérteni kockázatos vállalkozás. Értelmetlen az olyan kérdés feltevése is, hogy jobb-e hinni, mint gondolkodni, vagy jobb-e gondolkodni, mint hinni. Az igazi tudáshoz mindkettőre szükségünk van, csak a megfelelő sorrendben és összefüggésekben. 

A hit és az ész tehát egymást kiegészítik és helyes használatuk egymásnak nem mondanak ellent. A filozófia világunk materiális részéből von le következtetéseket és épít be tudást elménkbe, a hit pedig világunk szellemi paradox részéből épít be tudást értelmes lelkünkbe. Amikor a Tamás által javasolt eljárást alkalmazzuk, és az észnek a hithez való felemelkedésének fokozatairól beszélünk, akkor a racionális, anyagi létezés után következik a fizikai léten túli, immár szemmel nem látható és kézzel nem fogható metafizikai tudás, amely közelebb áll már a hithez, mint a racionális gondolkodáshoz. Amikor a metafizikai tudást is elhagyjuk, akkor érkezünk meg lelkünk értelméhez, amit transzcendens hitünkkel érthetünk meg. Ezt az átváltást, átfordulást nevezik a lélek értelmébe való beavatásnak, amit elcsendesedéssel, az elme zajos működésének kizárásával, elmélkedéssel, kontemplációval lehet elérni. A tisztánlátáshoz meg kell jegyeznünk, hogy a hit nem vallás, mert pl. vallása mindenkinek van, de hite, belső látása nincs. Minden vallás alapja az ész által létrehozott szabályrendszer, a hatalmi dogmatika, amely korlátozottsága miatt kizárja a metafizikai megismerést is, de a kinyilatkoztatás hitét is. Az is mondható, hogy a dogma a hitetlenséget támogatja, mivel a dogmát a racionális ész alkotja meg, hogy hatását az individuális énre gyakorolt befolyásolásával, manipulálásával tegye eredményessé. 

Minden hatalom a racionális gondolkodásból fakad, és a közvetítő, az általunk felépített individuális én befolyásolásán keresztül hat. Az egyenlőségen alapuló vallások és a működésük alapját képező dogmatikák is, legyenek azok anyagi, vagy lelkinek mondott vallások, racionálisak és nem transzcendensek. Az egyenlőségben, pl. a régi szövetségbeli eredendő bűnben, vagy a „világ proletárjai egyesüljetek” dogmatikában nincs transzcendencia, épp ellenkezőleg, csak materializmus van. Ha ahhoz ragaszkodunk, hogy a kinyilatkoztatás hitéhez, mint megismerési célhoz minden esetben teológiát is kapcsoljunk, akkor arra kell figyelnünk, hogy erre nem minden esetben van szükségünk. Ha tiszta teológiáról, - azt amit valójában meg kell ismerjünk- szólunk, akkor a teológia összekapcsolható a hit megismerésével. Ellenkező esetben sokféle teológiával lesz dolgunk, pl. antropomorf-, felszabadító-, morál-, filozófikus-, tudományos-, katolikus-, református-, evangélikus-, régi szövetségi-, új szövetségi-, stb. teológiák. Mindez csak azért, mert a tudatlan ember a maga képére alakította az Egyet, illetve bonyolulttá tette a teológiát, mert az Egy kinyilatkoztatása mellé sorolta a megtestesülést, az áthagyományozott hittételeket, sőt a filozófiát is, majd ezek kombinációiból alakította ki a sokféle teológiai dogmákat. De mindezek csak külön-külön értelmezések. Mi több a teológiában (értelem) is, akárcsak a filozófiában (racionalitás) is az ember a bizonyíthatóságot kereste, és ha nem találta, akkor feltételezte azt és valamilyen felépített tekintélyhez kötötte. A megismerés tisztaságának megőrzése, a tudásszerzés érdekében nem érdemes a teológiát dogmatikával és filozófiával kombinálni. Mindkettőre szükségünk van, de betartva a hierarchiákat, mindkettő maradjon meg a megismerés saját területén. 

Amikor Aquinói Tamás a vallásos hit és az ész területén a logikus érvelés- ellenérvelés és következtetés technikáját alkalmazza, akkor a racionális ész módszertanát alkalmazza és nem a lélek értelmes, a kinyilatkoztatás hitének paradox megértésére alkalmas eszközt pl. úgy hiszek Istenben, mint a bennem levő egyetemes énben, ami a Teremtőm képe és azonossága. Az érvelés technika módszere alkalmatlan a benne foglaltatás paradox értelmezésére, ami például a világ transzcendens leképezésére hivatott magyar népmesékben is megtalálható, mint az „egyszer volt, hol nem volt”  mesék kezdő sorai, ugyanis mindig volt az, ami nem volt, illetve ami van az volt, és ami volt az van. A hit területén ez lenne például a folyamatosan teremtődő világunk, amely körkörössége, horizontalitása és vertikalitása miatt örök változásban van. Érveléstechnikával nehezen kezelhető az, hogy ami bent van, az van kint is, és a fehérben benne van a fekete, vagy a melegben a hideg, a férfiben a nő és a nőben a férfi. Megjegyzés: a hindu jóga kultúrában a benne foglaltatás tényét már 15.000 éve ismerik. A paradoxon esetében, mint a lét vagy az élet, a szeretet, a racionalitás, a logika csődöt mond. Tamás nem ismerte fel, hogy sem az ezer évig uralkodó platóni tanok, mint a spekulatív idea tan, sem a tanítvány arisztotelészi szubsztancia tan nem alkalmas a lét és az élet paradox, duális létének megismerésére. Kis megközelítő eredmények természetesen elérhetők, de a teljesség megértésére a dialektikus érveléstechnika nem alkalmas. Spekulálni persze lehet. 

A vallásos hit és a racionális ész összefüggéseiben Tamásnak talán egy másik utat kellett volna választani és számos elődje által elért tudást felhasználni pl. Jusztinosz és tanítványa Tertulliánus tanait, vagy Alexandria Kelemen gnózis tanát. Mindezen lehetőségek ellenére Tamás szívesebben alkalmazta az Európába épp akkor bekerült arab filozófusok tanait, mint Averrost, Avicennat, Al-Farabit, Algazelt, vagy a zsidó ibn-Gebirolt és Maimonidészt, akik által alkalma nyílt megismerni a pogány Arisztotelész tanait. A Tamás által létrehozott új racionális teológia, annyiban új, hogy szakított a kb. ezer éves Ágostonra (Mózesre és Platónra) alapozott teológiával, de világunk duális, horizontális és vertikális teljes megismerését nem tette lehetővé. Számos dogmatikus kérdésben, pl. a pápaság felsőbbségében birodalmi célokat fogalmazott meg, és inkább hivatkozott a kölcsönző régi szövetségbeli hatalmaskodásra, a linearitásra, mint az új szövetségbeli vertikális beavatásra. Nem véletlen, hogy halála után majdnem ötven évre az egyház szentté avatta, majd a tridenti zsinat, amely számos tanát átveszi, 1567-ben egyháztanítóvá nyilvánítja, az első vatikáni zsinat 1880-ban a keresztény teológia és filozófia mesterévé lépteti elő, szolgálataiért pedig II. János Pál Doctor humanitas címet adományoz Aquinói Tamásnak.