138. Aquinói Tamás államigazgatása

A hangfelvétel elérhető a https://youtu.be/rSauV5WySKc csatornán.

Az államigazgatás terén Aquinói Tamás Platónt követi, mert azt tanácsolja, hogy az államvezetőknek teológusok legyenek a tanácsadói, vagy ők vezessék az államot. Az uralkodók a papoktól kérjenek tanácsokat, hogy Isten parancsai szerinti kormányozhassanak, ugyanis mind a spirituális, mind a világi hatalom Isten hatalmából származik. Szerinte a világi hatalom annyira van alávetve a szellemi hatalomnak, amennyire azt Isten alávetette. A pápa mindkét hatalommal rendelkezzen, mivel ő Péter utóda, aki egyben pap és király is. Talán érdemes megjegyeznünk, hogy a IX. században a Nagy Károly által támogatott pápai hatalom létrejötte előtt a népeket vezető királyok számos esetben egyben beavató papok is voltak, lásd például a magyar táltosokat, akik nem rendelkeztek semmilyen vallási apparátussal és dogmatikus rendszerrel. A lényeg a tudáson volt és nem a dogmatikán. A pápabarát és talán pápai rokoni szálakkal is rendelkező Tamás támogatta a pápai kettős, egyházi és világi hatalmat, ugyanis szerinte a keresztény nép minden királya alá kell vesse magát a pápának, akárcsak „Jézus Krisztus urunknak”. Érdemes utalnunk arra, hogy ugyan lehet a pápa Péter utóda, de tudása nem ér fel a tanítvány Péterével, mert egyik pápa sem volt Beavató Mesterünk tanítványa, tehát közvetlenül nem kaptak sem tanítást, sem személyes megtapasztalást. 

Hogy az apostolokra való hivatkozások esetén a választás a valamikor keresztényüldöző majd megtért Pál és a tanítvány Péter között mégiscsak Péterre esett, az Péter fizikai tanitványságának köszönhető. Ennek ellenére az egyházi dogmatikát nem Péter, hanem Pál adja, ami nem véletlen, ugyanis Beavató Mesterünk Péternek nem adott dogmatikát. Ő tanított. Hogy a beavató tudás megszerzése Péternél sem volt zökkenőmentes, megemlíthető például az, hogy az evangéliumok szerint Péter nem tudott a vízen járni a Mester nélkül, vagyis nem uralta még az anyagot, majd mesterét háromszor is megtagadta, illetve tudatlanságában három sátrat akart építeni a hegyen. Ezen leírásokból két kérdés is megfogalmazódik. Az egyik, hogy az okoskodó, individualista Péterből mikor lett éber, beavatásra érdemes, már nem okoskodó, hanem tanító Péter. A másik, hogy Péter milyen reflexív viszonyban állt mesteréhez az elején, és akkor, amikor már felébredett. Péter esetében is látjuk, hogy a beavató tanítást, a bölcseletet nem olyan könnyű megérteni és nem lehet máról holnapra felébredni az igazi tiszta tudásra. De el kell kezdeni és haladni kell az úton vissza az Egyhez.

Francis Bacon szerint a bölcsesség, a felébredéshez szükséges transzcendens tudás a hierarchikus tudományok egyike. A kérdés az, hogy ha a tudományokat racionalitással, ésszel lehet művelni, akkor a bölcsesség, mint a lelki érettség tudása, aminek nincs köze az észhez, miért tudomány? A bölcsesség talán a nagy mennyiségű észből, vagy a több ész halmazából áll? A bölcsesség nem a tudomány, hanem inkább a metafizikai filozófia, vagy a tiszta teológia eszköze. Az Aquinói Tamás által támogatott hatalmi vallás szerint a bölcsesség őrzője a mindenkori pápa, ahonnan ered a pápai tévedhetetlenség, a hatalom és a  teokrácia is, amelynek eredete a zsidó teokrácia. De nemcsak a bölcsesség őrzésével és őrzőjével van gond, hanem a történelem során számos más egyéb tévedéseknek is tanúi vagyunk, pl. az eredendő bűn, az ingyen üdvözülés, a test feltámadása, hogy csak egy párat említsünk. A tévedések forrása, hogy a szabad bölcseletet az idők során a tudatlanok felcserélték a tökéletlen szabályrendszerrel, a dogmával, a kánonjoggal és az egyházjoggal. Ha a pápáknak, amiről Tamás is említést tesz, az a feladatuk, hogy az egyházat az Egy kinyilatkoztatási bölcsességének útján folyamatosan előbbre és előbbre vigyék, a felmerülő kérdés az, hogy kb. 1300 év alatt, amióta létezik a pápai adminisztráció, mennyire jutott előbbre az egyház a szellemi bölcsesség érettségének útján, illetve mikor éri el a felnőtt kor érettségét? 

Ha a bölcseletnek a joggal való téves párhuzamosságát nézzük, akkor megállapítható, hogy a szabad bölcselet mellé odarendelt kötött joggal, racionalitással nehezen lehet eldönteni egy bölcseletről, hogy jogszerű-e vagy sem. A jog szabályrendszer, akárcsak a dogma, és nincs más célja, mint „az egy akol, egy pásztor” elv érvényesítésével elérni a hatalomhoz szükséges egyenlőséget a hatalmat eltartó tömegben. Ne feledjük, hogy a korábbi egyházi egyenlőségi rendszerre alapozta a világi hatalom a saját egyenlőségi rendszerét, a kapitalizmust, a kommunizmust és a mai demokráciát is. Régen, az egyházi rendszerben a világkormányt, az államok igazgatását az egyházi dogmatika és pénz gyakorolta, ma pedig a multinacionális cégek, a korporációk, a bankok és a magáncsaládok dogmatikája és pénze. Emlékezzünk arra, hogy a XV. századtól, az Új Világ felfedezésétől és a tengerentúlról rablott portugál, spanyol, holland, angol, francia aranyfölösleg Európába vándorlásától kezdődően, a világi hatalom pl. a Medici bankárcsalád vette a bátorságot és a pápaság szintjén avatkozott be az egyház életébe. A világi hatalom az egyházi hierarchikus rendszer alapján építette fel a maga hierarchikus hatalmi rendszerét pl. a bankrendszert, a vállalatok kettős könyvelését, az állami adminisztrációt stb. és ez alapján működteti azt a mai napig. A szabadkőművesség is, vagy más titkos társaságok is példák az egyházi alapú, de világi hatalmi rendszerekre. 

Voltak olyanok is, akik a pápa kettős hatalmának érvényesítése érdekében azt is kijelentették, hogy a politikai hatalom is Istentől származik, így a pápának is foglalkozni kell a népek politikájával, vagyis be kell avatkoznia a keresztény népek politikájába. Ez a hatalmi felfogás a 325-ös niceai zsinat idején még másképp volt, akkor ugyanis a papság Nagy Konstantin alá tartozott. Ez az alárendeltség ismétlődött meg később Nagy Károly idejében is. A pápai hatalom megerősödése és fénykora a XII-XIII. századtól, elsősorban a párizsi egyetem létrehozásától, a skolasztikus tanítók, köztük Tamás és mestere Albert színrelépésétől, a keresztes hadjáratoktól, a két új, ferences és domonkos szerzetesrend létrejöttétől számítható. Különös jelentőségű az 1215-ben III. Ince pápa által létrehozott Európa első teológiai egyeteme Párizsban, ahol jelentős európai és angol teológusok tanítottak és vitatkoztak a létről, a lényegről, a valóságról és Istenről. Csak a fontosabb neveket megemlítve, Aquinói Tamás, Nagy  Albert, Eckhart mester, Bonaventura, William Ockham, Duns Scotus, Alexander Halesis, Sigerius de Brabantia és sokan mások. Párizsban jelenik meg Albert és Tamás új, immár a korábbi platóni alapokra helyezett Ágostoni teológiát helyettesítő arisztotelészi spekulatív teológia, amely kitart egészen a XVII. századig, amikor a racionális descartesi filozófia felszámolja azt, mivel az ész és hitrendszerből csak az észt hagyja meg „ gondolkodom, tehát vagyok”. Azóta is a világ gondolkodik, és nem meditál. Érdemes megjegyeznünk, hogy a pogány Arisztotelész tanokat a párizsi egyetemen több alkalommal nem engedélyezték, így 1231-ben, 1245-ben, majd 1263-ban sem. A tiltások egyik alapja az volt, hogy a III. és a XIII. század között a platóni és ágostoni teológia és a filozófia nagyjából egységesnek volt mondható. Mivel Arisztotelész a filozófiát kizárólag az észnek tulajdonította, ezért a XIII. századtól a korábbi egység megtörni látszott. A problémát Tamásnak sikerült megoldani a spekulatív, érvelésre alapozott dialektikus módszerével, amelyet a Summa theologiae –ban tett közzé, és amely a korábbi Petrus Lombardus Szentencia című tankönyvét váltotta fel. Tamás műve lett az egyetemi dogmatika alap tankönyve. 

Visszatérve a kettős pápai hatalom szükségességére, annak erősségét mutatja az is, hogy a pápák érvényesítették politikai hatalmukat a királyokkal szemben, pl. az egyházból való kiátkozással, vagy trónfosztással. Példa rá III. Ince pápa, aki megfosztotta trónjától IV. Ottót, vagy Honorius pápa II. Frigyest. Az államigazgatásban a pápák és a királyok közötti hatalmi vitákra példa VIII. Henrik és III. Pál esete, amelynek „köszönhető” például az anglikán egyház létrejötte is. De voltak olyan időszakok is, amikor fordult a kocka és a királyok kerültek felül, mint pl. Szép Fülöp idején, amikor VIII. Bonifác pápa került a gazdasági és hatalmi konfliktus harcában alulra, és említhető a pápák 70 évig tartó avignoni fogsága is, amikor az egyháznak három pápája is volt. Később Napóleon is alkalmazza az avignoni fogságot.

A középkori egyház fénykorának idején a pápai hatalom érvényesítése és növelése érdekében számos dogmatikai tételt dolgoztak ki és érvényesítettek pl. „Krisztus, mint világkirály kormányozza a maga céljai szerint az uralkodókat, amikor aláveti őket a pápának, aki a legfőbb hatalom birtokosa” vagy „kinek a kezében van a bölcsesség, ha nem a pápáéban?” vagy „a világi hatalom ugyanolyan mértékben és érdemben rendelődik alá a spirituális hatalomnak, mint az ember bölcsessége Isten bölcsességének”. Voltak olyan időszakok is, amikor a pápai és a világi hatalom kiegyeztek, abban, hogy a világi hatalom a testek (anyagi javak) felett, az egyházi hatalom pedig a lelkek felett hatalmaskodik. Később, a XV. században, amikor a világi életben a pénz és az aranytartalékok felhalmozódásával párhuzamosan megjelentek a magánbankok pl. a már említett Medici bankárcsalád, akik a bíborosi testülettől megvásárolják a pápai trónt, és az egyházi hatalmi rendszert átmentik a világi rendszerbe, illetve a lezüllött világit beviszik az egyházba. Az egyházon belüli tőkefelhalmozás idején indul el a Szent Péter Bazilika építéséhez szükséges pénz összeszedése is a búcsúcédulák (bűnbocsátó cédulák) által, amivel a Medici bank jelentős profitra tett szert. A bazilika építését a bűnre alapozták és a költségeket a néppel fizetették meg Aquinói Tamás domonkos rendjének vezénylete alatt, akik a későbbi inkvizíciót is működtették. 

A katolikus egyház és a pápaság életében a kb. kétszáz éves, a XII-XIII. századi fénykor után fokozatosan gyengül az egyházi hatalom és erősödik a világi hatalom, majd a XIX. századtól a világi hatalom teljes mértékben maga alá gyűri az egyházi hatalmat, mind a mai napig. Az I. és a II. Vatikáni zsinat határozatai már nem csak a kapitalista, hanem a kommunista rendszert is kiszolgálják, ma pedig a globális tőkét és az adatkapitalizmust. Lásd a Rothschild család által vezetett nemzetközi korporációknak, a "Coalition for Inclusive Capitalism with the Vatican" 2020-ban kötött megállapodását a Vatikánnal. A szerződés fedőneve a szegénység, a klíma probléma, a fenntartható növekedés és egyéb égető globális kérdések megoldása. Ha a korábbi évszázadokban az egyháznak gondja volt a rá bízott nyájra, ma az látható, hogy az egyház lemondott róla és az embert úgy testi, mind szellemi mivoltában kiszolgáltatja a ledaráló világi érdekeknek és hatalomnak. A világi hatalom pedig két kézzel kap a lehetőségen, hogy minél több embert a saját rabszolgatartó dogmatikájába tudjon besorolni. Ezért komoly pszichológiai és hozzá csatolható menedzsment eszközöket is alkalmaz, például a mindenki számára elérhető mobil kommunikációs eszközök használatával folyamatos nyomonkövetés és megfigyelés alatt tartja az Egy képére és azonosságára teremtett embert, miáltal folyamatosan rombolja szét testi-lelki és szellemi egyensúlyát. A "mobil" rabszolgának fogalma sincs, hogy szabadságát, amely immár függőségé változott, ő maga ingyen adja oda a hatalomnak. A "mobil" ember lemond arról, hogy  tudattal rendelkező ember legyen. A hatalom úgy tartja fent a mobil függőséget, hogy az embert engedelmességre bírja, amint azt a Covid tesztfertőzés idején megtapasztaltuk.

Voltak olyan időszakok, amikor a pápa volt alávetve a zsinati határozatoknak, és voltak olyan időszakok, amikor a zsinati határozatok voltak alávetve a pápa döntésének. Ez utóbbi különösen felerősödött a pápai tévedhetetlenség megjelenésével. A tévedhetetlenség gyakorlatilag diktatórikus egyeduralom. Az egyeduralom pedig mindig odavezet, hogy a hatalom egy kis csoport kezébe összpontosul, ami azt teszi lehetővé, hogy az állami apparátuson belül megjelenik a vezető mély állam, az egyházi apparátuson belül pedig a mély egyház. Ma is mindkét rendszer működik. Ne feledjük el, hogy a római pápa primátusát, amint a nyugati kereszténység létezését is, a Római Birodalomnak köszönheti, mivel a nyugat római birodalom központja Róma volt és az egyház a niceai zsinattól kezdve alattvalóként és társként szolgálta ki a birodalmat. Amikor az V-ik században a birodalom végleg felbomlott az egyház hol részben, hol egészében megörökölte a római birodalom földjeit. Ezt nevezik feudális kornak, a feudumok, a földtulajdonok korának. Érdemes megjegyeznünk, hogy sem Beavató Mesterünk, sem a tanítványok nem játszottak abban szerepet, hogy Róma a nyugati kereszténység fővárosává váljon. A római egyház mindent a világi birodalomtól örökölt meg és az általa fokozatosan és tudatosan kidolgozott dogmatikával erősítette meg, majd építette fel az új nyugati egyházi birodalmát. Ebben a hatalmi játékban Péter és Pál csak dogmatikus mellékszereplők. A katolikusság ma is a valamikori birodalmi vallást képviseli, annyi változással, hogy a birodalom eltűnt, de a vallása maradt. Hasonló mondható el a gyarmatok igazgatása céljából létrehozott római jogról is. Nem véletlen, hogy Róma és Konstantinápoly között számos vitás kérdés volt, ahogy az sem, hogy az 1054-es végleges egyházszakadás már a VII. században megindult. A középkorban a pápa volt Európa egyik legnagyobb földesura, ezért állandó hatalmi konkurenciában állt a világi hatalmakkal. Az sem véletlen, hogy mindkét hatalom a maga érdekében magyarázta a dogmatikus tételeket. Amikor tehát a hatalom szerencsekereke úgy fordult, hogy a királyok dönthettek a pápa fölött, akkor arra a dogmatikus tételre hivatkoztak például, hogy „ a király Krisztus király képe, és ki más hordhatná Krisztus képét, mint a király”. Amikor viszont a pápák tudtak felülkerekedni, többek között, arra a dogmatikus tételre hivatkoztak, hogy „Isten először a papságot hozta létre és csak az után a királyságot a papság által” amit annak igazolására is felhasználtak, hogy a papság szenteli fel a királyt, és adja rá áldását. Hasonló módon „Mózes nem királyt állított Izrael élére, hanem papot. A király ugyan Isten képmása a földön, de neki is követni kell a papi törvényeket”. Ne feledjük el, hogy a lutheri reformáció elsősorban a pápai hatalommal szemben indult és nem a katolikus egyházzal szemben.

Az elmúlt évszázadokban azt tapasztalhattuk, hogy ha a birodalmak hanyatlottak, akkor nőtt az egyház szerepe és fordítva. Ez a folyamat jellemezte az egyház történetét egészen a XV-XVI. századig, mert ez után az egyházi hatalom folyamatos területvesztésre áll, mind a mai napig. Sajnos nem várható egy olyan fénykor beköszönte, mint amilyen a Tamás idejében volt, mert az egyházon belül nincs hozzá meg a szellemi tőke és az akarat, illetve a globális pénzkartellnek, a mély államnak nem érdeke a modern rabszolgatartó társadalmat feladni és a rabszolgának megengedni, hogy újra ember legyen. A mély állam és a mély egyház már rég megegyezett, hogy az emberből törölni kell az Egy képét és azonosságát.