130. Az individuális én vs. az egyetemes én állapota

A hangfelvétel elérhető a https://youtu.be/h68QDn0fQRU csatornán. 

Amennyiben a vázlatos szemléltetés érdekében a bolygók mozgásához hasonló mozgást feltételezünk a lelkünk mozgásában is, akkor elmondható, hogy a magas 50-90% közötti individuális énnel és az alacsony 10-50% közötti univerzális énnel rendelkező lélek az Egyhez viszonyítva egy távoli külső asszimetrikus pályán, a periférián mozog, és mivel erősen hat rá a centrifugális erő, a lélek tudatlanságában önmaga körül forog. Erre a viselkedésre mondjuk, hogy aki önmaga körül forog, az a világ közepének képzeli magát, akit mindig ki kell szolgálni. Egy következő állapotban, kissé közeledve a középpont, az Egy fele, a lélek 50/50 % individuális és univerzális lélek állapotába kerül, mivel megjelenik a mindig is jelen levő, de elfedett centripetális vonzó erő, amikor lassúl a lélek mozgása, és már nem csak önmaga körül forog, hanem tudatosodik benne, hogy a másik emberben is hasonló lélekállapotok vannak, mint benne és az átváltási ponton túljutva, elindul a korábbi életével ellentétes irányba, befele az egyetemes énje felé. Ebben a lélekállapotban, az úton való haladásunkban mutatkozik meg a másokkal szembeni szeretetteljes és nem a kötelesség szerinti cselekvés. Ennek a lelki állapotnak elérésében segít minket a szemlélődő életvitel, a meditáció, (dhajana), a természet rendjétől való tanulás. A következő állapotban, egy magasabb szinten, ahol 50-90%-os az univerzális én és 10%-os az individuális én állapota, a lélek mozgása (prakriti) egyre lassúbb, mert felerősödik a centripetális vonzó erő és megjelenik a tudatos lélek, amely a rendre, nyugalomra, egyetemességre (purusa) vágyik, míg végül mozdulatlanként be tud olvadni az Egybe. Ez a lelki állapot a keleti tanításokban a buddhi vagy az atman, a nyugati vallásban a megistenülés, a teózis.

Szeretnénk megjegyezni, hogy Beavató Mesterünk tanításait kivéve, a nyugat nem tanítja, hogy milyen módszerrel, lelki gyakorlatokkal lehet a megistenülést elérni. A nyugatnak keletről importált vallásai vannak és mivel a termék importból származik nem az eredeti. A nyugati kereszténység nem az eredeti. Ennek bizonyítékát megtaláljuk már az első egyetemesnek mondott IV-ik századi niceai zsinati határozatokban, majd az első zsinat döntéseit követő többi zsinatokban is. Azért lett a keresztény hitből államvallás, hogy a már akkor hanyatlásnak indult római birodalom még pár évtizedet fent tudjon maradni és hatalmaskodhasson a leigázottak felett. Fel kellett számolni az addigi keresztény hitet és tudást, hogy annak vagyonát be lehessen olvasztani az új államvallásba. Ez a vallás az individuális énnel, az erkölcsös viselkedéssel foglalkozik, amelynek alapja a dogmatikus keretrendszer és a tömeg fölötti hatalomgyakorlás. Amit egyházi közösségnek neveznek, az nem közösség, mivel a közösség létrejöttének alapja az egyetemes én és az egyetemes szabad akarat gyakorlása. Voltak olyanok, akik szabad akaratukat még gyakorolhatták a II-IV-ig századig, mint pl. Jusztinosz, Tertuliánusz, Alexandriai Kelemen, Origenész, majd később Areopagita Dénes, akik ismerték az értelmes, egyetemes tudást, a gnózist. Megjegyzés: az új dogmatikus vallás kialakítását Nagy Konstantin kezdte el, ennek ellenére nem tért át az új vallásra, hanem maradt ariánus kereszténynek. 

Az individuális én szerepe a kettős közvetítés, az átjárható folyosó szerepének betöltése, egyrészt a test által érzékelt információk feldolgozása, szűrése és az értelmes információk közvetítése az egyetemes én fele, másrészt az egyetemes én, az értelem által meghatározott információk/energiák továbbítása a test, a racionális elme fele, ami a test szerinti viselkedésünkben nyilvánul meg. Individuális énünk tehát az egyetemes énünknek alárendeltje. Nem véletlen, hogy agyunk két félteke különböző módon dolgozza fel a lélektől kapott üzeneteket: a bal oldali agyféltekénk a racionális, matematikai, alapon dolgozza fel az üzeneteket (erősen individuális), a jobb oldali pedig értelmi alapon (enyhén individuális). Amikor az alacsony energia/rezgés szintű információk az egyetemes én által igényelt „küszöbértéket” nem érik el, azok az individuális én állapotában maradnak és nyilvánulnak meg. Például a test individualista viselkedésében, mint a mértéktelen érzékletességben, a látványokban, a drogban, a testi gyönyörökben, sexben, az anyagi kényelemben stb. A manipuláló háttérhatalomnak az a feladata, hogy kezünkből a szabad döntéshozást kivéve ezt az anyagi gyönyört, kényelmet, káprázatot fenntartsa, mert így rabszolgaként a markából tud etetni, vagyis megvezetni.

Ne feledjük, hogy amint individuális énünk is alárendeltje egyetemes énünknek, úgy racionalitás gondolkodásunk, elménk, is alárendelt lelki értelmünknek. Azért rendelkezünk individuális énnel, hogy pl. lemondva róla eljussunk az egyetemes énünkhöz. Azért van az érzéki világunk, hogy eszközként szolgáljon értelmi világunkhoz. A mennyiség, az anyag is csak azért van, hogy kiszolgálja a minőséget, a szellemi lélek kialakulását. Nem önmagáért van az individuális én, hanem az egyetemes énért, az egyetemes én pedig az Egyért, mert része az Egynek. A felmerülő kérdés: ugyan miért állunk meg félúton az individuális énünknél és nem vágyunk a beteljesedésre, az egyetemes boldogságra, egyetemes énünkre, a megistenülésre? Miért nem végezzük el a ránk bízott feladatot?  A magyarázat: az individuális énünkkel könnyebb és kényelmesebb élni és nem kell olyan sok mindenről lemondani.

Az individuális és az univerzális énünk egymáshoz és az Egyhez való változó állapotának, mozgásának vizsgálatában megállapítható, hogy individuális énünk saját maga körül és a másik individuális énhez képest mozog, az univerzális pedig az Egyhez és a másik egyetemes énhez képest. Amikor az átváltási pontban vannak, akkor mozognak egymáshoz viszonyítva, amúgy mindenik a maga domináns állapotában mozog. A lélek a kezdeti szimmetrikus mozgásból (gyermekkori, eredeti lélekállapot) az aszimmetrikusra (felnőttkori, nem eredeti lélekállapot) vált, vagyis az anyagi világ káprázata, látványa alá kerül. Az egyetemes léleknek az Egyhez és a többi egyetemes lélekhez viszonyított mozgását meghatározza az Egy utáni vágya, „tudása”, energiájának, lélekerejének azonos hullámhossza, amely következtében a) észleli és megtapasztalja az Egytől állandóan kiáramló szeretetet és kegyelmet, b) felismeri az Egy rendjét, igazságát és szabadságát és az ide való visszatérést elvégzendő feladatként éli meg, c) megkeresi a visszatérés feladatának elvégzéséhez szükséges tér és idő kereszteződést. Ebben az állapotban a lélek a visszatérés (bakti) pályájára teszi magát, elindul, vagyis úton lesz vissza az Egyhez, a középponthoz. Csak egyetlen, tér és idő középpont lehetséges, mert ha két középpont lenne, akkor az nem középpont, hanem periféria lenne. A léleknek az Egyhez, a középponthoz való mozgása pulzáló, összehúzódó és kitáguló lehet, mivel többféle erő hatása alatt áll, így a centrifugális erő, amely a középponttól a periféria felé tolja a lelket és a centripetális erő, amely a perifériától a központ felé tolja a lelket.

Az individuális én mozgásának van iránya, pl. kifele a periféria fele, vagy befele az Egyhez, de az is mondható, hogy a vertikális térben vagy lefele, vagy felfele, továbbá van sebessége, pl. a periférián gyorsabb és lassabb a központ fele. Az egyetemes énnek nincs sem iránya, sem sebessége. Amikor  például elcsendesedésről szólunk, akkor erről az iránytalanságról és lassúságról van szó. Az individuális én minél közelebb van a mozdulatlan Egyhez, annál több energiát kap az Egytől, csendesedik el és veszíti el individualitását. Ha távolodik az Egytől, csökkenek ezek az energiák, létezéséhez pedig saját magának kell azt előállítani, ezért vált irányt és gyorsul fel. Ezen individualista viselkedés következménye, hogy nem merjük magunkat az Egyre bízni, pedig csak ha engedjük, hogy az Egy cselekedjen bennünk, akkor kapunk újabb és újabb energiákat, kegyelmi ajándékokat, amely következtében csökken individualitásunk és növekszik egyetemes énünk kapcsolatalkotó, összeadódó, egymásra ható képessége. Egyetemes énünk alkotta kapcsolatoknak köszönhetők a hosszan tartó barátságok, szerelmek és házasságok. Az individuális ének közötti kapcsolatok alapja általában az ideiglenes érdek és a permanens haszon, ahol nincsenek barátságok és szerelmek, de a szerződéses, vagyon alapú házasságok lehetségesek.

Úgy a nyugati, mint a keleti vallásosságban gyakran halljuk, hogy mondjunk le vágyainkról. A pontatlan fogalmazás nem utal arra, hogy a vágyak a lélek mozgásának motorjai, hajtóerői. Úgy az individuális énünknek, mint az univerzálisnak vannak vágyai, ami természetes. A mi feladatunk, hogy szabad akaratunkkal, döntésünkkel ezeknek a vágyaknak irányt szabjunk. A kétféle vágy között a különbség az, hogy az individuális én generálta vágyak anyagiak, és az anyagi vágyak mindig újabb és újabb anyagi vágyakat szülnek, míg az Egy utáni vágy végleges. Az anyagi vágyak lefele húzó spiráljának kényelmébe, a csapdába pedig bele lehet halni, amint azt tapasztaljuk a mai liberális országokban. A pénz által generált piaci kényszerversengésben, az anyag mellett, az emberek is versenyeznek egymással. Amit régen rabszolga vásárnak neveztek, azt ma munkaerő menedzsmentnek nevezik. A különbség csak annyi, hogy akkor a testet láncolták meg, ma az értelmet. Akkor ismert és látható volt a rabszolgatartó, ma nem ismerjük kinek vagyunk a rabszolgái, ki nem engedi hogy szabad akaratunkat gyakoroljuk. A verseny olyan, mint a lineáris számsor, amelyhez mindig hozzá lehet adni egy új számot, mindig meg lehet jelenni a piacon a kényelmet szolgáló egy újabb és újabb termékkel, egy másik színnel vagy illattal, vagy anyagi komponenssel, amit úgy állítanak be nekünk, hogy minderre szükségünk van, mert a mostani jobb, mint az elődje. Ez az ámítás, az el nem érhető fejlődés és haladás, a végtelen verseny. A verseny célja pedig mindig a hasznosság, a profit elérése. Vajon, milyen lenne életünk profit nélkül? Ma már el sem tudjuk képzelni. A természetben nincsen sem verseny, sem profit, sem fejlődés, sem haladás. Amit látunk, az a rend, a harmónia és az együttműködés.