129. A lélek mozgása (2)

A hangfelvétel elérhető a https://youtu.be/URjjpHSX5Yw csatornán.

A fiatal és felnőtt korunkban kialakult individuális énünkről és az érett korunkban történő egyetemes énre váltás szükségességéről el kell mondanunk, hogy amikor Isten teremt, akkor szeretetében, áldozathozatalként kiárad és kinyilatkoztat. Amikor viszont az ember vesz részt a teremtésben, az egyetemesség kinyilatkoztatásában, akkor azt szemlélődésnek, meditációnak nevezzük, mert ekkor tér vissza önmagához, a benne levő kis istenhez, egyetemes énjéhez, amiből erőt merít a mindennapok feladataihoz. A szemlélődés, a szabad ima, a meditáció lényege az egyre mélyebb transzcendens tudás elérése, ahol már nem testi szemeinkkel látunk és füleinkkel hallunk, hanem lelkünkkel, mert már egyben értelmezzük a látható immanenst és a nem látható transzcendenst. 

Az individuális énünkről az egyetemesre énünkre való váltás módszertana jelentősen különbözik a nyugati, modernnek nevezett, pontosabban a folyamatosan hanyatló kultúra és a keleti kultúra között. Az előző részben bemutatott lélek állapotokra a nyugati kultúrának fogalmai sincsenek, ezért ne csodálkozzunk, hogy a nyugati ember primitívségének köszönhetőn inkább elveszti lelkét, mint a keleti. A keleti kultúrákban igyekeztek az Egytől kapott lelket megőrizni és ennek érdekében a lelek átváltó képességére, és különböző állapotaira számos fogalmat alkottak. Például, a hindu kultúrában a csak individuális énnel rendelkező, anyagba süllyedt, elferdült, korcs lélekre a tamasz szót használják. Egy magasabb fokozatra, ahol úgy a felnőttkori individuális, mint a gyermeki tisztaságot megőrző egyetemes én is jelen van, használják a radzsa szót. Egy még felsőbb szinten, ahol már nincs felnőttkori individuális én csak az egyetemes én használják a szatva kifejezést. Ez jelenti a visszatérő lélek állapotát. A hindu ember tehát ismeri lelkének változó állapotait, és el tudja mondani a megvilágosodás, a visszatérés módszerét. Keleten hagyják, hogy az ember megistenüljön, kötődéseitől, félelmeitől megszabaduljon, vagyis képes legyen átváltani a felnőttkori individuális énről az egyetemes énre. A nyugati embernek nincs módszertana, helyette viszont van vallása, dogmatikája és pszichológiája, amelyek mivel csak az eltévelyedésért, a tudatlanságért és a nyugaton divatos bűnért „felelős” individuális ént ismeri, képtelen az embert a felvilágosodásra, az Egyhez való visszatérésre megtanítani. A hangsúly elsősorban a lélek sötétben és félelemben tartásán van pl. az eredendő (áteredő) bűnön, továbbá a test szerinti erkölcsös viselkedésen és nem a bennünk levő félelmek, nyűgök és fékek felszabadításán. A pszichológia például habár lélektannak hirdeti magát, nem a lélek egyetemes énjével foglalkozik, hanem az individuális énnel és a befolyásolható elmével. Ezért a pszichológia a racionális gondolkodáson alapuló káprázati világot mutatja be pl. hogyan legyünk sikeresek, haladjunk és fejlődjünk, mert szerinte ha nincsenek anyagi gondjaink, akkor boldogok leszünk. Keleten ez a mája, az álomvilág. Ha a pszichológia a mindig bennünk levő kis istennel, az egyetemes énnel foglalkozna, már nem lenne pszichológia. Ne feledjük, hogy boldogságunkat, de akár az is mondható, hogy halhatatlanságunkat úgy érjük el, ha gyakoroljuk az Egytől kapott szabad akaratunkat, ha döntéseinket mi hozzuk meg és nem bízzuk másra. Ha lelkünket el szeretnénk veszíteni, ha boldogtalanok akarunk lenni, akkor csak rajta! De ha a lelkünket szeretnénk megmenteni, akkor legyünk a magunk ura, mert életünk után a lét következik, vagyis van tovább, van folytatás. Beavató Mesterünk tanításai a szeretet általi éberségről, az életről és az élet folytatásról szólnak.

Lelkünk mozgásának jobb megértéséhez analógiaként használjuk az általános anyagmegmaradási törvényt, amely szerint semmi sem vész el csak átalakul. Így anyagi világunkban az anyag energiává, és az energia anyaggá alakul, szellemi világunkban pedig az egyetemes énünk kapcsolódik az individuális énhez, majd az individuális énünk az egyetemes énhez, ellenkező esetben megmaradna testbe zárt lélekvesztő individuális énnek. Mindannyian egyetemes énnel, az isteni szikrával jövünk a világra, de az is mondható, hogy mindenki a tér és idő keresztjével születik, amelyet gyermekkorunkban, a tisztaság és ártatlanság korában megőrzünk. Tehát, mindenki kereszténynek születik és természetesen ez nem a vallásos kereszténységet jelenti. Ez a 100%-os egyetemes én időszaka, amikor még nincs a léleknek dualitása. Később a tizenéves, a pubertás korban a testi felnőttek világának megismerésével, az otthoni és az iskolai nevelésnek, a világnézeteknek, az izmusoknak, a médiumok manipulációjának stb. köszönhetően, megjelenik a lélek sötét oldala, az individuális én, amely az életben maradáshoz, a harchoz, a versenyhez, a rohanáshoz, a fejlődéshez, az anyag és a pénz felhalmozásához szükséges. A pubertáskorban viselkedésünkben az egyetemes én 0 - 50% -t jogosultságot veszít, és az individuális én pedig 50-0% jogosultságot nyer. A két én állapotában gyakoroljuk leginkább az Egytől kapott szabad akaratunkat. A „két út áll előttem” lélek állapotban választunk az individualitás én, az Egytől való leszakadás és ennek következményei, mint a siker, a pénz, az anyagi jólét, a kényelem, a sok utazás, a fejlődés és a haladás, és az egyetemes én között. De választhatjuk azt is, hogy az élet viharai között megmaradunk az arany (fényesség) középútján és a csendesebb, nyugodtabb, nem annyira nyüzsgő és mozgalmas, sikeres és kényelmes életet éljük, amikor kevesebb anyagiakkal, és a mérték betartásával is beérjük. Amennyiben ezt képesek vagyunk az öregségünk, érettségünk idején is fenntartani, vagyis másodszor is, immár szellemben is újjászületni, akkor esélyünk van a megvilágosodásra, a szeretet körforgásában való részvételre, a vallásos fogalom szerinti feltámadásra. 

Annak függvényében, hogy mennyire hajlunk az individualitás fele, vagy próbáljuk megőrizni a fényes és az Egyhez visszavezető utat, találjuk meg a különböző 0-100 % közötti lélek állapotokat és az ebből következő racionális gondolkodásokat és viselkedéseket, a gondolatban –szóban és cselekedetben való megnyilvánulásokat, a test vagy a szellem szerinti viselkedést. Ne feledjük, hogy testünknek egyik feladata, hogy lehetőséget adjon az individuális énnek (éretlen lélek) az észlelésre és a megtapasztalásra pl. érzékelni az idő múlását, mint az öregedést, a külső anyagi világot pl. a természet szépségeit, a rendet és a tökéletességet, amelyet mintaként használva felépíthetjük/visszaállíthatjuk lelkünk belső rendjét. Mindig kapunk lehetőséget a másodszori, immár szellemi újjászületésre, amely elengedhetetlen a szellemi érettséghez. Testünk másik feladata, hogy a testbe zárt szellemet, az érett lelket megőrizze és a szeretet körforgása által útjára engedje, vissza az Egyhez. A kegyelembe (kripa) kapott szabad akaratunkból döntünk tehát lelkünk halála, vagy további „élete”, léte fölött. Szabad akaratunkat pedig az szerint használjuk, hogy milyen én-tudattal (egyetemes, individuális, vagy ezek kombinációjával) rendelkezünk, amelyek meghatározzák tudatosságunkat és tudásunkat is. Tudásunk tehát lehet individuális, spekulatív, kimagyarázó, leginkább a testhez kapcsolódó partikuláris tudás, de lehet egyetemes tudás is. Szabad akaratunk, tudatunk –tudatosságunk és tudásunk kapcsolatában elmondható, hogy tudatunkat az individuális én vagy az egyetemes én határozza meg, tehát individuális vagy egyetemes  tudatosságunkat és tudásunkat is. Továbbá, annak függvényében, hogy milyen tudásunk, individuális vagy egyetemes észleljük, tapasztaljuk  meg a valóságot és cselekszünk. Szabad akaratunk tehát az egyetlen valóságot, az Egyet szolgálja. A cirkuláris valóság észlelése, megtapasztalása és cselekvése (következménye) a 10-30%  közötti individuális és 70-90% közötti egyetemes én tartományában történik, ahol a cselekvést és annak következményét (a következtetést) mindig egy újabb észlelés és tapasztalás követi. Mivel a valóság cirkuláris, úgy az észlelésnek, a megtapasztalásnak és a cselekvésnek is cirkulárisnak kell lenni. 

Ami lelkünk két pólusa között zajlik, az a lélek mozgása (életereje), dinamikája, amely meghatározza a gondolatban- szóban és cselekedetben való megnyilvánulásunkat, amit viselkedéskésként ismerünk. A lélek mozgásának átváltó (inflexiós) pontja, a „két út van előttem” állapot nem más, mint az 50% individuális én és 50 % univerzális én állapota. Ez a megigazulás, a szellemi út, a visszatérés, az emelkedés állapota lehet, de egyben az elhajlás, az anyagi út, a lejtő, a pusztulás, a lélekvesztés állapota is. A vallásos fogalomban a felfele tartó út a bűntelenség, a meditációban pedig a megvilágosodás, a fényesség, a beavatottság állapota. A lefele tartó út pedig a bűnösség, ahol nincs miről meditálni, nincs beavatás, mert a tudatlanság, a sötétség elfedi a fényességet. Lelkünk átváltó képességének (50/50%) pontjain kívül számos kombinációs lehetőség, arány (irányultság) létezik, pl. 90/10 %, 80/20%, 70/30% stb. Megjegyzés: keleten az individuális énről az egyetemes énre való átváltáshoz használják a jóga gyakorlatokat. Ott a tudást arra használják, hogy a lélek felszabaduljon és az Egytől kapott szabad akaratát gyakorolni tudja. Nyugaton a tudás hatalom, amellyel a másik ember rabszolgává tehető, mert hiányzik a szabad akarathoz szükséges egyetemes én, és csak az individuális önző én létezik.