123. A valóság (2)

  A hangfelvétel elérhető a https://youtu.be/E9M6l2oAzy8 csatornán.

3. az egység szemlélete: ez a visszatérés, az új azonosság megvalósítása, amely csak azok számára lesz valóság, akik szellemi emberré válnak, akik képesek másodszor is megszületni. Ajándék nincs. Az igaz emberek szabad akaratukból és az Egy kegyelméből cselekednek, rendet tesznek a világban és az Egyhez való visszatérést elvégzendő feladatnak tekintik. Tudják, hogy ”miden jó adomány, és tökéletes ajándék felülről való és a világosság Atyjától száll alá”. Ők azok, akik gyorsak a hallásra és késedelmesek a szólásra és a haragra.

Az egység szemlélet kialakulásának alapja a visszatérés az azonosság (analógiás) szemlélethez, vagyis újra kapcsolatot teremteni, erősíteni az egyetemes énünket az Egyhez való visszatérés útján. Az egység személet által van lehetőségünk, hogy visszatérésünkhöz minden hasznosat igénybe vegyünk az azonosságok és a hasonlóságok (ellentétek) szemléletből, és így megszabaduljunk a felesleges nyűgöktől pl. az egyenlőségtől, a dialektikától, a profittól, a racionális gondolkodás elsőbbségétől és képviselőitől, pl. a szcientifizmustól és a pszichológiától, a linearitástól, a démonkráciától stb. és térjünk át a hullámzás, a metafizika és a kvantumfizika közös értelmezésére, a dualitások benne foglaltatására, a körkörösség, a szükségszerűség, a hálózatosodás szemléletére és az élet dinamikus változására. Ha így teszünk, képesek leszünk megkülönböztetni a célt az eszköztől, pl. a lét a cél, az élet (születés és halál) az eszköz, a mozdulatlanság a cél, a mozgás az eszköz, a nő és a férfi célja a nemzés általi gyermek, az eszközök pedig Beavató Mesterünk életpéldájának, a mintának továbbadása, a láncszemszerep betöltése és az Egy háza népének gyarapítása. Az egység személet az, ahol eltűnnek, illetve feloldódnak, beolvadnak az azonosságok, a hasonlóságok, a különbségek és az ellentétek. Ezért az egyesítés egyéni, minőségi és nem mennyiségi, amely csak az Egytől kapott szabad akaratunk gyakorlása, alkalmazása által valósulhat meg. Szabad akaratunk hiányában az ellentétekben szenvedünk.

Ne feledjük el, hogy az egység- szemlélet kialakításának lehetősége (potenciálja) mindig jelen van. Szabad akaratunktól és tudatosságunktól függ, hogy melyik szemléletet választjuk, az individuális énhez kapcsolódó ellentétek szemléletét, vagy az egyetemes énhez tartozó egység szemléletét. Az biztos, hogy a beolvadás, a metanoia, a megistenülés csak az egység szemlélete által valósítható meg, mivel akkor áll helyre az emberi hármas összetevő, a gondolat- szó és cselekedet egységes akarata, a másodszori (szellemi) születés. Csak a szellem képes egy másik szelemmel egységet alkotni, egyesülni, beolvadni. Az egységesítéskor az egyből a nulla állapot után újra egy lesz, a korábbi centrifugális erőből újra centripetális erő, a korábbi analizálás után újra megjelenik a szintézis. Az egységesítés célja a dualitás, a rend, a szabadság, a valóság helyreállítása, amikor a végtelen számok helyett megadjuk a végleges számot, felmutatjuk az eredményt, a folyamatot lezárjuk és részt veszünk a változások körkörösségében.

Az azonosságok, az ellentétek és az egység szemléletének bemutatására a kettes számrendszer inkább alkalmas, mint a tízes számrendszer. Ugyanis ekkor az 1. képviseli a régi analógiás szemléletet, a rendet, a O. a rend felbomlását, az egyenlőséget, a profitot, a dezintegrációt, az új 1. pedig a résztvevő elemek új egyesítését, az új rendet, az új integrációt. Az egység olyan, mint az Egy, vagyis Egy-szerű, mert alapja az újabb és újabb kapcsolatok kialakítása. A XXI. században a nulla, a dezintegráció állapotát éljük, de lehetőségünk van az új, a hálózati kapcsolatok által működtethető rend kialakítása is, ami például a demokratikusnak tartott és a mesterséges egyenlőség után következhet. A megvalósuláshoz viszont kell egyéni akaratunk és tudatosságunk, valamint a „kritikus tömeg”, a szabad és egyetemes tudatú emberek közössége, akik képesek a változtatásra, az egymás közötti kapcsolatok kialakítására és működtetésére.

A valóság lelkünk értelmével és nem elme-testünk racionalitásával fogható fel, mert a racionalitás a hasonlóságok és ellentétek szerint „látja” vagy inkább láttatja világunk valóságát. Véleményünk a valóságról, az igazságról, a rendről tehát szubjektív és annak függvényében értelmezhető, ahogyan tudatosságunk/tudatlanságunk által „látjuk” duális világunkat, pontosabban elme-testünk racionalitásának vagy lelkünk értelmének adunk elsőbbséget. Az értelmes embernek az Egy egyetemessége, igazsága létezik, a racionális embernek a tapasztalati, partikuláris igazság. Az előbbi reális egzisztenciában, utóbbi ál-egzisztenciában (általa kreált, mesterséges, partikuláris egzisztencia) van. Az előbbi azt hiszi el, amit nem lát, utóbbi azt, amit kezével megfoghat. Az előbbi hitével (öntudatával) lát, az utóbbi hitetlenségében vak.

A valóság megvalósult lehetőség, szükségszerű és önmagáért létező dualitás, élet és lét, mozgás és mozdulatlanság egyben. A valóságnak nincsen célja és eszköze, oka és okozata, mert a valóság a körkörösség, ahol az élet és lét, a mozgás és mozdulatlanság, az ok és okozat, mivel egymásba feloldódnak ugyanazt jelentik. Ezért az Egy az egyetlen valóság. Az élet (mozgás, dinamika, test) is valóság, mert keletkezik, létezik (van) és elmúlik. De a lét is valóság, mert az élet folytatásaként, ott kezdődik, ahol az életnek vége van, ahol a mozgás átvált mozdulatlanságra. A létet, akár új valóságnak is lehetne nevezni, ami csak azok számára létezik, akik a valóság első állapotában, az életben felkészültek a létre, az új vagy a második valóságra. Vallásos nyelven csak az üdvözül, vagy az részesül az örök életben, csak az tér vissza az Atyához, aki életében erre felkészült. Ingyen visszatérés nincs, ahogy ingyen üdvözülés sincs, mert a visszatérés egyéni és belső, nem külső és tömeges. A vallásos ingyen üdvözülés jó marketingfogás volt a tömegember toborzásában. Ne feledjük, hogy az üdvözülés jutalomként került be a vallásos fogalomrendszerbe, az eredendő bűn ellensúlyozására. Amint hirdetik, az üdvözülés jutalom, a bűn pedig kötelező. De tudjuk, hogy a bűnről is le lehet mondani, ahogy az üdvözülésről is.

Életünk az az ajándék állapot, ahol (tér) és amikor (idő) megkapjuk az Egyhez (Egybe) visszatérésünkhöz szükséges 1. a külső feltételeket, pl. a teremtett szakralitásokat, a földet, a levegőt, a vizet és a tüzet, és benne a másik embert is, legyen az a férj vagy a feleség, valamint a láncszemet betöltő közös gyermek, valamint 2. a belső feltételeket, amit szabad akaratnak is nevezünk, a választási lehetőséget. Szabad akaratunk lehet belső pozitív akarat, megfelelés, (2.A) ahol az egyetemességre, a dualitásra, az Egyre figyelünk, és ahol gondolatainkat, szavainkat, tetteinket lelkünk egyetemes énje uralja (pl. az Egy cselekszik bennünk). Csak így tudunk áldozatot hozni magunkért és másokért, vagyis szeretni. De lehet negatív akaratunk is (2.B), ahol csak önmagunkra, individualitásunkra figyelünk, mert a gondolatainkat, a szavainkat, a tetteinket az individuális énünk (pl. az anyagba ragadottságunk, önzésünk, kényelmünk stb.) uralja. Ebben az állapotban vannak azok, akiknek nincs férjük, feleségük és gyermekük, a világot körbeutazó szinglik, a testükkel foglalkozók, az anyagba süllyedt gazdagok. A 2.A állapotban értjük a valóság dualitását, akarjuk és kell a valóság. A 2 B. állapotunkban pedig nem értjük, és nem is kell a valóság, mert megelégszünk a káprázattal, az anyagi világ nyújtotta ál –valósággal. Ez a kényelmes állapot okozza az ember tetszőleges halálát, a félig halott állapotot, amikor ugyan a test életfunkciói normálisan működnek, két lábon jár, dolgozik, vannak barátai, anyagi jólétben él, csak valóságos élete nincs, mert csak önmagát szereti és áldozathozatalra képtelen éretlen.

A szükségszerűség a valóság megértéséhez elengedhetetlen, mivel általa kapcsolódnak össze a lehetőségek (az elemi összetevők) és alakulnak ki a valóságot képező hálózatok, válik valóra a fenti és a lenti valóság dualitása, a rend, az egyetemesség. Az ember univerzális énje ilyen szükségszerű kapcsolati „összetevő elem”, mert csak ő képes a valóság hálózatához kapcsolódni, illetve megtartani, az eredeti kapcsolatot az Eggyel. Vallásos nyelven nem esik az individuális én okozta „kísértésébe” vagyis „bűnbe”. A „bűn” semmi mást nem jelent, mint az Egytől, a középponttól való eltávolodást, leszakadást, a fölösleges negatív akaratot. Gyerekkorunkban mindannyian pozitív akarattal, az Egyhez közel állunk, majd felnőttkorunkban belekerülünk az anyag csábításába és felhalmozásába, a kényelembe, a gyűjtögető rovar állapotba. Öregkorunkban pedig két lehetőség előtt állunk: az egyik, hogy érettként, az élettapasztalatokkal a hátunk mögött visszatérünk gyerekkorunk tisztaságába, egyetemességébe, a másik pedig, hogy éretlenként és semmit sem tanulva az élet tesztpróbáiból, folytatjuk gyűjtögető rovar magatartásunkat. Az utóbbi esetben, a teljes és önmagáért létező valóságot, a dualitást, az Egyet fel nem ismerve mi ítéljük pusztulásra lelkünket. A két lehetőség között létezik egy köztes út is, mint az öregkori vagy a vasárnapi vallásosságra térés, amely által nem teszünk mást, mint kiszolgáljuk azt a hatalomgyakorló apparátust, amely merev dogmarendszerének köszönhetően nem szól az egyetlen Egy valóságáról, a dualitásról, a szükségszerűségről, a kapcsolatok hálózatáról, hanem a felépített fogalmi rendszere, dogmája által a valóságtól elrugaszkodott rendszert mutat be, amely mellőzi az Egy szabadságát, a rendjét és igazságát. A vasárnapi vallásosság nem ad megoldást a visszatérésre, mert a visszatérés belső és nem külső, egyéni és nem kollektív. Az Egy háza népét a láthatatlan egyetemes énnel rendelkező emberek alkotják.