122. A valóság (1)

A hangfelvétel elérhető a https://youtu.be/N3eCeiK0-ak csatornán.

A valóság szükségszerű kapcsolatokból és kölcsönhatásokból áll és egyetlen valóság van, az Egy és megnyilvánulásai. Ez a dualitás, amit valóságnak is mondunk. Az Egy szükségszerű és a megnyilvánulásai is szükségszerűek. mert önmagában a kapcsolatoknak nincs értelme. Mindig csak az jön létre, az szerveződik, az jelenik, nyilvánul meg, amire szükség van, ami egymáshoz kapcsolható és így egymással kölcsönhatásba kerül, akár az ok és az okozat. A dualitáson kívül nincs valóság, mert a dualitás, a fent és a lent, a kint és a bent, az élet és a lét, a férfi és a nő, a szellem és az anyag, a teremtett szakralitások egy térben és egy időben. A dualitás a valóság megnyilvánulása, kifejeződése, vagyis lehetőség (potencia). A duális lehetőség adja, hogy a tökéletlen, racionális ember számára a valóság kézzel fogható, szemmel látható és füllel halható legyen, vagyis létezzen az ál-valóság, vagy a valóság lenti/anyagi része, amit valamikor szubsztanciának neveztek. A valóság másik, fenti része, a kézzel nem fogható, igazi, vagyis a szellemi valóság, amit elődeink esszenciának, lényegnek mondtak, és amely csak értelemmel fogható fel, annak hierarchikus szervezettségének, rendjének felismerésével. Amikor a hierarchia szabadsága, az önszerveződés, az egyenlőtlenség, a megkülönböztethetőség megjelenik, akkor lesz a lehetőségből valóság, vagyis megjelenik a dualitás rendje és szükségszerűsége, az egy egység. 

A valóság megragadásában, értelmezésében, logikai ésszerűségében az individuális és az egyetemes ember között szemléletbeli különbség van, amely többek között abban is megnyilvánul, hogy az előbbinek a lehetőség, továbbra is csak lehetőség marad, míg az utóbbi képes a lehetőségből valóságot alkotni. Az előbbi a világot szétszedi, analizálja, ez által a dualitás rendjét, egységét megbontja, az utóbbi pedig összerakja, szintetizálja és a rendetlenségből rendet alkot. Az előbbi önzőségéből, tudatlanságából kifolyólag önmagát választja ki, utóbbi magát érdemessé teszi, hogy az Egy válassza ki háza népébe. Az előbbi a felelőtlen globalista, liberális turista, az utóbbi a belső, igaz és normális ember. 

A valóság felismerésének történeti fokozatai (hierarchiája) elsőként az azonosságok szemléletében, később a hasonlóságok és ellentétek szemléletében, majd az egység felismerésében rejlenek. A hasonlóságok és ellentétek szerinti értelmezés alapján a valóság lelkünk individuális énjéhez, valamint eszünk racionális gondolkodásához kapcsolódik, amely a dualitás rendjét megbontja. Jellemzője az analizáló gondolkodás, ahol a centrifugális, az Egytől, mint középponttól ellökő erő hat. Az azonosságok és végül az egység szerinti értelmezés már lelkünk univerzális (egyetemes) énjéhez kapcsolódnak, amely lemond a racionális gondolkodásról és helyreállítja a dualitás rendjét. Itt a szintetizáló értelmezés érvényesül, ahol a centripetális, az Egy középpontja fele irányító erő hat. Az azonosság első fokozata az önazonosság, amelyet követ az Eggyel való azonosság (azonosulás) megtalálása, mert csak két azonos képes egybeolvadni. Nem lehetséges az individuális énnek az Egybe olvadnia, mert az Egy nem tudja befogadni az individuális, éretlen ént, csak az univerzális, érett ént. Az univerzális én által felszabadított emberben már nem az ember cselekszik, hanem az Egy cselekszik, ami nem más, mint a nem cselekvés általi cselekvés, a vallásos fogalomban a "legyen meg a Te akaratod".

A következőkben a három szemlélet bemutatására teszünk kísérletet:

1. az azonosság (analógia) szemlélet (jelképe az 1): ez volt a régi, zárt, hierarchikusan szervezett keresztény társadalmat fenntartó rend, ahol a fenti világ törvényei érvényesültek a lenti világban, mert helyesen úgy vélték, hogy az ember világa része az egyetemes világrendnek, és itt a földön azt kell megvalósítani, azokat a törvényeket kell alkalmazni, amelyek a fenti világot is működtetik. Példa erre a görög és annak mintája szerinti római többistenűség/több istenhit világa, amelyek által a teremtett világ szakralitásait és összetevőit pl. a földet, a levegőt, a vizet és a tüzet úgy tisztelték, hogy mindeniknek isteni tulajdonságokat adtak. Zártság alatt nem az elszigeteltséget kell értenünk, hanem épp a társadalmak belső szervezettségét, amely pl. még az alázatgyakorlást ismerő középkori európai királyságokban vagy Európán kívül a kasztokra szervezett, hierarchikus keleti társadalmakban is nyomokban még megtalálható volt. Az analógiás személet a történeti kor, vagy a kali yuga kezdetéig egységesen elterjedt volt (kb. 600 évvel Beavató Mesterünk előtt). Az azonosság nem jelentet mást, mint hogy a hierarchiák között megfelelés van, vagyis a fenti világ és a lenti között azonosság van, mert nincsen két világ. A földi világ csak átmenet a felső világba. Az analógia embere megfelelést talált a bolygók száma és a szivárvány színei között, a hangsor hét hangja és a hét napjai között. Ebből kiindulva, további azonosságokat keresett a számok és pl. az évszakok között, a 24 óra és a 365 nap között. A számoknak metafizikai jelleget tulajdonított. Ezt a szemléletet képviselte pl. Püthagorasz iskolája. A számok mindig értelmezhetők voltak, tehát ábrázolhatók is pl. az állatkörök jegyeivel, de említhető a modern korban szándékosan rosszul értelmezett alkímia is. 

2. a hasonlóságok és ellentétek szemlélete (jelképe a O): a számok szerinti megfelelésekről és a világ hierarchikus szerveződéséről való tudás fokozatos romlásával jelent meg a hierarchia ellentéte az anarchia, vagyis az ellentétekben való gondolkodás. Eltűnt az analógiás zárt ember és a zárt társadalom helyett megjelent a nyílt, liberális ember és társadalom. A hierarchia helyét átvette a romboló egyenlőség. Az ellentétek szerinti szemlélet nem más, mint az egységet megbontó dialektika, a megosztottság, amikor a külső világunk felépítéséhez feláldoztuk, leromboltuk az eredeti, belső világunkat. A nyitott, töredezett világunkban tévesen az ember került a centrumba, mivel a fentit lerántottuk a földre, a Deo centrikus helyét átvette a Homo centrikus. Az ellentétek miatt feladtuk azonosság szemléletünket. A történeti kor hajnalán Szókratész még a korábbi azonosság szemléletet képviselte, tanítványa Platón, áttérni látszott az ellentétek szemléletére, az ő tanítványa pedig Arisztotelész meghonosította a dialektikus, bomlasztó és megosztó szemléletet, amelyre a katolikus vallás is áttért a XII. században és a későbbiekben Európa szemléletét is döntően erre a dialektikus megosztottságra, a későbbi egyenlőségre alapozták. A modern korban, különösen a felvilágosodásnak nevezett sötét korban, a liberális, materialista gondolkodásnak már könnyű dolga volt az emberi értelemmel szembeni máig tartó diadalittas manipuláló, tömeghisztériás hadjáratának. Miért csodálkozunk, hogy itt tartunk a 21. század elején? Miért csodálkozunk, hogy a dialektika és az egyenlőség alkalmazásával bevezették „az oszd meg és hatalmaskodj” elvet és kitalálták a tömegnek a kapitalista piacgazdaságot, a magán pénzt és a profitot, majd az azonos alapokon nyugvó gyorsított kapitalizmust, amit szocializmusnak neveztek el? Később, a XX. században az ikerrendszert egyesítették és elnevezték demokráciának. A demokratikus egyenlőség démonkrácia, ahol beteljesedik a „csúcsragadozók”, a szuper gazdagok hatalmaskodása és a rabszolgák anyagba süllyesztése. Kapaszkodni kell tehát annak, aki ebben a racionális, anyagias, egyenlősdi ál- valóságban az értelmet keresi. 

Az ellentétek szemlélete alakította ki az emberi individualitást is, annak érdekében, hogy az egyenlőségre hivatkozva egyre nagyobb mértékbe tudja rabszolgaságba terelni, az Egytől kapott szabad akaratától megfosztott kordában tartott embert. A hatalomgyakorlás célja, hogy a lelket a valóságon kívülre, vagyis egy ál- valóságba terelje, és arra tanítsa, hogy mindent csak kívülről, külső segítséggel lehet megoldani. A logika alapja, hogy ami hasonló, az ellentétes és az ellentétek egyenlők. Mivel az emberek is hasonlók, ezért egyenlők és egymásnak ellentétei. A hatalom akkor tesz jót, ha ezt az eleve fennálló ellentétet tovább növeli, ezzel is kiszolgálva az emberek ellentét szükségleteit. Az ellentétek szükségletéből származik az a szemlélet is, hogy mindenkinek valamilyen más anyagra, termékre vagy szolgáltatásra van szüksége. Ezért szükséges a termékek és szolgáltatások változatossága, a sokféle színes ruha, autó, ház és egyéb vagyontárgyak. Mindez pedig csak manipulatív hazugság. 

Az azonosság szemlélet tudta, hogy az egység a megkülönböztetésben van, amit a hasonlóságok és ellentétek logikája már elfelejtett, és az egységet az egyenlőségben véli felfedezni. Pedig, ahol egyenlőség van, ott nincs egység, lásd például a modern, liberális, hanyatló, vak vezet világtalan demokráciát. Az azonosság szemlélete vertikalitás, mert az Ég törvényeinek kell megfelelni, és a rend alapja az alá és fölérendeltség. Az ellentétek szemlélete linearitás, ahol az embernek vagy pontosabban a profit, a vagyon és tőke által mesterségesen működtetett emberi hatalomnak és az általa alkotott törvényeknek kell megfelelni, mert a rendszer a mellérendeltségen alapul. Az analógiás szemlélet szerint, a lenti világ megfelel a fenti világnak, a látható világ a láthatatlannak, ahol a kapcsolatot az univerzális én tartja fent. Az ellentét szemlélet szerint nincs fent, csak lent, a világ empirikus, csak tapasztalati úton ismerhető meg, vagyis csak az létezik, ami kézzel fogható, szemmel látható és füllel hallható, ahol a kapcsolatokat csak az individuális én működteti. A pszichológia ezt a rendszer szemléletű, az önmagát a testtel azonosító lelket próbálja megismerni és netán kezelni. A pszichológia az anyagot, vagyis a testet kezeli, a perifériára szorult ént, amelynek nincs középpontja. Középpontja csak az egyetemes énnek van, de itt nincs szükség a pszichológiára. 

A hasonlók és az ellentétek csak a külső hatásra, befolyásolásra, a manipuláció hatása alatt léteznek a racionális ember számára, amely szemlélet szerint, ami nem fekete az biztos, hogy fehér. Vagy a közismert szlogen szerint: aki nincs velünk, az ellenünk van. Ezen logika szerint a dualitás ellentétekből áll, és nem is feltételezi, hogy a fekete egyben fehér is (tartalmazza a fehéret), ahogy a nő egyben férfi és fordítva. Az ész számára a valóság tapasztalati, empirikus és tévesen ezt a tapasztalatot nevezték el valóságnak és igazságnak. Vagyis, ami nem tapasztalható meg, az nem a valóság és nem is létezik, tehát hamis. A hamis és az igaz az értelmes ember számára pedig azt jelenti, hogy amint valóság is egy van, legyen az akár kézzel megfogható, akár megfoghatatlan, úgy igazság is egy van. Ez az Egy igazsága, megnyilvánulása, rendje, attól függetlenül, hogy mi ezt hogyan érzékeljük, látjuk vagy értelmezzük.