119. A kényelem (2)

 

Aki életében csak a lelki és az anyagi kényelemhez kötött örömöket hajszolja, az nem ismeri a kereszténységet, és addig játszik az életével, amíg elveszíti azt. Az anyagiakban kényelmes nem ismeri fel, hogy eltékozolja a kereszténység örökségét, hogy figyelmét ő maga tereli el az egyetlen célponttól, a középponttól és ez az oka annak, hogy mindig mellé céloz. A mellé célzás jelenti az életélvezetet, de nevezhető akár ál-boldogságnak is, vagy pontosabban boldogtalanságnak, amikor mindent és mindenkit kiélvezünk az utolsó cseppig. Hatalmi szinten ezt a régi szövetségbeli individualista viselkedést úgy hívják, hogy: mindenki a mi szolgánk. A szolgaságot a működtető élvezi, mert anyagi haszna (profitja) származik belőle, a (rab) szolga pedig elszenvedi. Amint az individuális én sem, úgy a sok individuális énnel rendelkező egyének sokasága, a megvezetett tömeg sem tud lemondani az élvezetről. Mert a hatalom arra tanította és tanítja ma is, hogy élvezzen. Így kapcsolódik össze az élvezet és a szenvedés, a hatalmaskodás és a rabszolgaság, ahol mindkét tábornak megvannak a külön résztvevői. Az egyikben , a hatalmaskodásban kevesen, a másikban,  rabságban sokan vannak. A hatalmaskodás, a kényelem, a (rab) szolgaság tehát abból fakad, hogy az ember elveszítette életének értelmét, egyetemességét, felmondta kapcsolatát, szerződését, függőségét, egyszóval kereszténységét az Eggyel.

Amikor a tudatlanságában élvező ember az Egynek hátat fordított, lemondott arról, hogy bölcs ember, Homo sapiens legyen. Vajon ma, miért mondják az emberre, hogy Homo sapiens, amikor már rég nem az? Talán azért, mert sikerült a teremtett emberből fajt alkotni és besorolni az emberszabásúak közé?  Valaki azt mondta, hogy az ember nem a majomból származik, hanem most tart arra fele, hogy majom legyen. A normális és igaz ember tudja, hogy az ember nem faj és nem rassz, hanem az Egy képe és azonossága, akire az Egy a szakrális élet fenntartását és gondozását bízta. Az értelmét feladó, racionálisan gondolkodó ember természetesen mindezekről nem tud. A kényelmesen anyagba süllyedt, elbutult, befolyásolható, ideológiák, tömegszabályok, vallásos és tudományosnak mondott dogmák szerint élő önmagát fokozta le, miáltal megzavarodott, korrupt végrehajtóvá változik. A megzavarodott kényelmes szolga jobban szeret a meleg lakásban ücsörögni, a teli hűtőszekrényből jókat falatozni, a légkondicionált lakásban futógépen futni, a világot évente körbe utazni, mint befele fordulni és extázisban lenni. Mindezt azért teszi, mert zavarodottságában, értetlenségében, tudattalanságában, félelmében nem maradt más, mint a védekezés, amit a legtöbb esetben a túlfogyasztással, az anyag, pl. a pénzzel megvásárolható kényelemmel kompenzál. A kényelmes, félelemben élő, az Egy elől rejtőzködő, megvezetett individualistának fel kellene tennie az egymillió forintos kérdést: miért félek, miért védekezek, miért rejtőzködöm, miért fogyasztok többet az elégségesnél, miért nincs bennem bátorság és akarat az egyetlen feladat, a visszatérés elvégzéséhez? Mivel mindannyian az Egy fiai, örökösei vagyunk, semmi okunk a félelemre, az elrejtőzésre és a védekezésre. Csak mi tehetünk arról, ha tudatlanok és felkészületlenek vagyunk. Ha nincs bátorságunk és akaratunk a visszatérésre, akkor a kényelembe, a valóság fel nem ismerésébe, a rendetlenségbe, az anyagba rejtőzködünk el, vagy másképp mondva, a tudatlan ember által kitalált, megvalósított és mesterségesen működtetett rendszerbe menekülünk.

Ne feledjük el, hogy a tökéletlen rendszereknek a tudatlan emberre szükségük van, mivel a rendszert a szolga és tudatlan ember tartja fent, illetve általa működteti a haszonélvező rendszergazda. Amikor az ember a rendszerből kilép, akkor válik igaz és normális emberré. Ma már azt is látjuk, hogy a vallások, a tudományok, az ideológiák, az erkölcs, a világnézetek rendszereit, annyira mesterséges alapokra helyezték, hogy ha a rendszerből kivesszük az embert, a rendszer akkor is működik. Miért? Mert a teremtett embert a rendszer alkatrészévé fokozták le. Ami a rendszert működteti az a mindenkori hatalmi apparátus ügyintézése, ahol soha nem az ügyet intézik el, hanem az embert. Ugyanis elintézendő ügy ember nélkül nincs. Az emberre, mint a rendszer egyik fogaskerekére csak azért van szükség, hogy megfosszák emberi mivoltától, egyetemes énjétől és lefokozzák a szolgalélek individuális én szintjére, az egyenlőségbe. A vallás nyelvén ez a lefokozás a megkísértés és a bűnbe esés, a rendtől, a középponttól eltávolító centrifugális erőhatás, amely ez embert a perifériára tolja. Minél távolabbra kerülünk a centrumtól, annál nagyobb lelki kényelmünk és tudatlanságunk.

Amint már említettük lelkünk kényelméből fakad anyagi kényelmünk. A két kényelem között azért nincs különbség, mivel mindkettőbe bele lehet halni, legalábbis élő halottként lehet lenni. Mindkettő zsákutca, egyikből sincs tovább. A további utat csak az egyetemes én adja. Lelkünk kényelmétől a már említett egyetemesség, a kereszténység menthet meg, az anyagtól pedig a szükségesre, az elégségesre való korlátozott magatartásunk. A kényelem, a lustaság tönkre teszi egyetlen életünket, mert azt sugallja, hogy csak a ma létezik és nincs holnap. A holnap, a remény azért nincs, mert a minket manipuláló mindenkori háttérhatalom megfoszt tőle, mi pedig hagyjuk. Vallásos nyelven eladjuk a lelkünket az ördögnek. A hatalom célja a lelki kényelmességünket fenntartó reményvesztettség, a már említett félelemkeltés, a védekezés, a rejtőzködés, az anyagtól való függő viszony kialakítása és fenntartása, ami semmi máshoz nem vezet, mint rabszolgasághoz és az Egytől való elszakadásunkhoz.

Elszakadásunk megoldása csak abból adódhat, ha visszatérünk egyetemes énünkhöz, az Egyhez, a középponthoz, a kereszténységhez, ha visszaszerezzünk önmagunkat, ha lerázzuk azt a sok fölösleges anyagot, ideológiát, vallást, tudományt, világnézetet, amely a visszatérésünkben gátol minket. Ha nem állunk ellen az Egynek, másképp fogalmazva, ha nem vétkezünk, nem félünk és nem szenvedünk. Mindenki egy életet kapott, hogy a visszatérésre való képességéről, vallásos nyelven az üdvözülésről tanúbizonyságot tegyen. Képes-e a visszatérésre, eléggé érett-e, felkészül-e a kereszténységre? Az érettség, a felkészültség, a kereszténység ( nem vallás) mind összetartoznak. Aki nem érett meg, aki nem keresztény, aki nem készült fel a tér-idő kereszt felvételére, az tudatlan és célt tévesztett. Mindannyian, nyelvre és bőrszínre való tekintet nélkül a tér és idő kereszteződésébe kerülünk, vagyis az egyetemes egyetlen kereszténységbe. A kereszteződés, a kereszt nem feltételezés, hanem tény. Nincs tehát miről vitatkozni. Akik feltételeznek és vitatkoznak pl. a vallásos zsinatok, vagy a háttérhatalmat képviselő bankárok, politikusok, közgazdászok, jogászok, kapitalisták és szocialisták stb. a saját  dogmájuk szerint vallásosak. Ennek ellenére sem jelenthető ki, hogy mindenkinek van vallása, mert a valláson, a saját erőltetett ideológiákon túl, vannak azon kevesek, az igaz és normális, egyetemes tudattal rendelkezők, akik ugyan a hatalmi rendszereknek kényelmetlenek, de mivel a keresztény hagyományt magukban megőrizték, képesek megalkotni és fenntartani az Egy háza népét.

Az ember alkotta rendszerekben a lelki és anyagi kényelmesek vannak, az Egy rendjében pedig az igazak, a keresztények, akik nem kényelmesek, nem vallásosak és nem korruptak. A korrupció akkor jelenik meg, amikor az ember a rendszerben benne van. Miért? mert, a rendszer tökéletlen, a tökéletes rendben pedig nincs korrupció. A korrupció abból adódik, hogy a rendszerben megszakad az emberi hármas összetevő, a gondolat, a szó és a cselekedet kapcsolata, mert a gondolat már nem fedi a szót, és a szó a cselekedetet. A rendben, a hitelességben, az egységben, a kereszténységben nincsen rendszerszerű törésvonal, töredezettség, mert egyedül a kereszténység, a rend képviseli a metafizikai dualitást, a kapcsolatot a fent, és a lent között.