117. A kényelem (1)

 A hangfelvétel elérhető a https://youtu.be/KdN7qgvuVeI csatornán.

A vallások, a tudományok, a világnézetek, az ideológiák és kevésbé a filozófia, a kényelmet szolgálják. Miért? mert mindenik szeretné levenni az ember válláról azt a tesztelési lehetőséget, azt a tér és idő keresztet, amelyet születésünkkor magunkra öltünk, ami nélkül nem lehet, de nem is kell élni. Ez az életnek nevezett folyamat, amikor lehetőséget kapunk arra, hogy egyetemességünket, az Egy képét és azonosságát megmutassuk és viseljük. Sem a vallások, sem a tudományok, sem a világnézetek nem kíváncsiak arra, hogy milyen mértékben tudunk az Egy képe és azonossága lenni. Ugyanis, ha ezt a törekvésünket támogatnák, akkor egyik sem hatalmaskodna fölöttünk. Beavató Mesterünk az önmagunkkal, egyetemességünkkel való azonosulásásunkat újította meg, azt, hogy szabadon élve merjük felvenni a tér és idő kereszteződését, az egyetemesség keresztjét, legyünk az Egy képe és azonossága és végezzük el a ránk bízott egyetlen feladatot: az Egyhez való visszatérést. Beavató Mesterünk az ősi keresztény (a tér-idő keresztet felvevő egyetemes ember) feladatunkat újította meg, azt hogy kössük össze a kezdeti és a végső szellemi állapotunkat, a kiindulási és érkezési pontunkat, zárjuk a lent és a fönt közötti cirkularitást. Kérdezzük meg magunkat: vajon ismerjük-e ezt az egyetlen elvégzendő feladatot, a folyamatos tudatosodást, a tökéletesedést, az Egy keresését? Ha igen, akkor ezen az úton járunk-e, továbbá rendelkezünk-e azzal az értelmi tudással, amellyel össze tudjuk kötni a kiindulási pontot a végső, érkezési ponttal? Képesek vagyunk-e az eget és a földet összekötni? József Attila ezt úgy fogalmazta meg, hogy „ a mindenséggel mérd magad”.

A vallások, de különösen a tudományok és a világnézetek folyamatosan arra törekednek, hogy erről az egyetlen elvégzendő feladatról ne szerezzünk tudomást. Mivel egyik sem ismerte és ismeri fel ma sem ezt az egyetlen utat, vagy ha igen, akkor szándékosan elrejti azt előlünk, helyette bonyolult, mindenféle érthetetlen magyarázatokkal ellátott dogmákat, szabályokat, rendszereket, törvényeket dolgoz ki és kényszerít bele a mesterséges hatalmi "alkotások" használatára. A dogma nem más, mint saját nézőpont szerinti értelmezés, akárcsak a többséggel meghozott (megszavaztatott) parlamenti döntés. Aki dogmatikus az az ember alkotta tökéletlen törvények, szabályok szerint él és dolgozik. A törvények, a szabályok, a dogmák, az erkölcs minden korban a megvezetett tömegnek szólt. Az egyetemes tudattal rendelkező kevés embernek, mindezekre nincs szüksége. A mindenkori hatalmaskodók a saját dogmájuk működtetésére külön intézményrendszert, hatalmi apparátust, ügyintézést állítottak fel, ahol az emberbe kódolt visszatérési szándékot törölték, és az embert úgy intézték el és intézik el ma is, akárcsak egy közönséges ügyet, amikor a papírlapot az asztal egyik feléről a másikra tolják, anélkül hogy megoldást adnának a benyújtott igényre. Az ügyintézés feltétele mindkét esetben az egyenlőség lett. A vallási ügyintézésben az egyenlőség kritériuma az eredendő, vagy az áteredő bűn (mai fogalmunkban az individuális én megnyilvánulása),  ahol a mesterséges, transzcendencia nélküli dogmák nem értették meg, sem a világ dualitását, sem az annak leképezésére alkalmas lélek dualitását. Lelkünk a világ (a fent és a lent együtt) leképezője, tükörképe, mivel az individuális énünk kapcsolódik az érzéki, anyagi (lenti) világunkhoz, ahhoz, amit kézzel megfoghatunk és szemünkkel, fülünkkel érzékelünk. Egyetemes énünk pedig kapcsolódik a bennünk levő kis istenhez, amely által a szemmel nem látható és kézzel nem fogható szellemi (fenti) világunkat tudjuk megérteni. Külső világunk megértéséhez a racionális gondolkodásunkra, belső világunk megértéséhez pedig értelmünkre van szükségünk. Amikor ezt a két megismerési képességünket egybemosták, az észt egyenlővé tették az értelemmel, illetve a fogalmi rendszerben szinonimaként használták pl. a humanizmus, a reformáció és a felvilágosodásnak nevezett sötét kor idején, akkor még nagyobb mértékű lett az ember leválasztása és mesterséges eltávolítása az Egyről, egyetemességünk eltüntetése és az anyagi hatalom szolgálatába állítása. Miért csodálkozunk korunk sötétségén, ha ez a szándékos hatalmi elsötétítés az óta is folyamatos? Ha ma valakit megkérdeznénk, hogy mikor volt felvilágosultabb az ember, akkor azt kellene válaszolnia, hogy semmiképpen sem ma.

A vallásokkal szemben az embert nagyobb mértékben intézi el a tudomány, mint a mindenkori hatalom kiszolgálója, mivel ha a vallásban még van egyfajta, lelki és anyagi megkülönböztetés, a tudományban már csak az anyag marad. Itt az egyenlőség már az emberi testek közötti egyenlőségre redukálódik, mivel a tudomány a lelket, a fent és a lent egységének regisztrációjára képes emberi részt rég felszámolta. Az ember lefokozása, dogmák, szabályok, törvények szerinti „működtetése” az a kényelem, amikor már nincs szükség a fent és a lent egységének, dualitásának megértésére, hanem egyszerűségre, alacsony szintű tudásra, és legfőképpen az anyag minél nagyobb mértékű megismerésére és a szellemi tudás felszámolására van szükség. Előtérbe került a racionális, a fogat fogért és szemet szemért régi szövetségi gondolkodás, az analízis megelőzte a szintézist, fontosabb lett az Egytől eltávolító centrifugális erő, mint a hozzá közelebb vivő centripetális erő, a differenciálódás, mint az integrálódás. Ez a kényelmes modern kor, amikor a vak vezeti a világtalant, vagyis az eltévelyedett anyagi tömegember (ezt nevezhetjük akár a megnevezhetetlen tömegnek, vagy népnek) vezeti a szemét önként bekötő, fülét eltakaró, a teremtett világ megismeréséről, és a szellemről lemondó embert. Ez a megvezetettség, könnyítés a kényelem. A visszatérés feladatát el nem végző, a tér-idő keresztet fel nem vevő kényelmes ember megengedi magának, hogy az orránál fogva megvezessék, legyenek azok a vallások, a tudományok, a világnézetek, a tökéletlen dogmák és törvénynek, vagy a háttérhatalom manipulációja. Aki elhiszi, hogy mindezek az intézkedések az emberi élet boldogságát szolgálják, az vak, buta és szűklátókörű. Ugyanis nem szerez tudomást arról, hogy az Egy őt szabadnak teremtette és az igazi bűn az, ha ő nem él ezzel a szabadságával, ha kiszolgálja a kizsákmányoló hatalmat. Ilyen a világtalan, a hitetlen, az anyagias és kényelmes modern rabszolga.

A kényelemhez szorosan kapcsolódik a kegyelem hiánya, vagyis az önző és szeretet nélküli magatartás, mivel a kényelemben az individuális énünk dominál az egyetemes énünkkel szemben. Kegyelmet csak azok tudnak gyakorolni, akiknél az egyetemes én dominálja az individuálist, akik nem kényelmesednek el. Amikor a vallások azt jelentik ki, hogy mindenki bűnös, vagyis mindenki rendelkezik individuális énnel, akkor igazuk van. De azt is el kellene mondani, hogy a bűn egy fogalom (ezzel szemben egyetemes énünk nem fogalom, hanem teremtettségünk valósága), amely a tökéletességre való törekvéssel, a vallásos nyelven megfogalmazott megistenüléssel, teózissal, megdicsőüléssel leküzdhető. De ehhez le kell mondanunk a kényelemről. Elsősorban nem anyagi kényelemről, hanem a lelki tunyaságról, a kényelmességről, a lustaságról és az alvajárásról van szó, amelynek természetes következménye az anyagi kényelem. Az anyagi kényelem mindig a lélek gyengeségéből, az individuális én dominanciájából származik. A megszabadulás tehát a lelki kényelemtől való függetlenedést jelenti. Az evangéliumi kódolt tanításokban, Beavató Mesterünk ezt a megistenülést, függetlenedést, az individuális énünk leküzdését tanítja folyamatosan pl. a könnyebb érthetőség miatt gyakran megfejtendő példabeszédekkel. Azt tanítja, hogy csak a napi tér-idő keresztfelvétel, a küzdelem, a középúton járás, a mérték betartása vezet minket vissza az Egy szabadságába, igazságába, szeretetébe és rendjébe, egyszóval a valóságba. Akár az is mondható, hogy aki individuális énje szerint él, az az anyagi káprázat világában él. Aki pedig egyetemes énje szerint él, az van a valóságban. Megjegyzendő, hogy nem az áteredő bűnnel, az egyenlőséggel, a kényelemmel, a szabadsággal stb. van a gond, hanem azzal, hogy ma ezek a fogalmak a mindenkori háttérhatalom működésének, szándékos elferdítésének köszönhetően más értelmezést kaptak, gyakran épp az ellenkezőjét annak, amit eredetileg jelentettek.

Kényelmünk leküzdésének egyetlen eszköze van: a hitünk(öntudatunk) abban, hogy a visszatérés útját napról napra, évről évre meg tudjuk valósítani. Az önmagunkba, egyetemes énünkbe vetett hitünk az a hit vállalás (nem hitvallás), tudatosodás, amely képes befogadni Beavató Mesterünk tanításait és az szerint képes cselekedni. A kereszténység ennél a hitnél kezdődik, vagy akár az is kijelenthető, hogy aki kényelmes, az nem keresztény.  Akinek pedig hite (öntudata) van, az nem hitetlen. A hit egyetemes énünk kiteljesedéséről szóló akarat, vagyis feladat is. Nem szabad elfelednünk, hogy az Egy előbb szerette az embert, mint az ember az Egyet. Nem azért adott neki kegyelmet, hogy lustaságban, kényelemben, kereszt nélkül éljen, hanem, hogy az életnek nevezett tökéletesedési teszt elvégzése után képes legyen hozzá visszatérni, és segítse őt a folyamatos teremtésben, a szeretet körforgásában, a fent és a lent összekapcsolásában, mert csak így valósulhat meg az egység varázsa, ahogy olvassuk:” quod est inferius, est sicut quod est superius, et quod est superius est sicut quod est inferius ad perpetranda miracula rei unius”.