114. A kultúrák felszámolása

A hangfelvétel elérhető a https://youtu.be/Y1u0POF4U5E csatornán.

A kultúrát mindig az emberi közösség, és nem az egyén hozza létre és használja pl. egy nemzett nemzet, azért hogy az egyetemességről szóló tudásból, ami addigra elődeitől megmaradt, továbbadhassa a következő generációk részére. A nemzetlen nemzetnek, amelyet a meggazdagodás, a profit hozott létre, nincs kultúrája. A kultúra, kultuszt, művelést, szellemi alkotást jelent, amely betölti a híd szerepét a generációk között. A kultúrát elődeinktől, öregjeinktől hagyományként kaptuk, amit nekünk is tovább kell adnunk. A kultúra tehát egyben felelősség is gyermekeinkkel és unokáinkkal szemben. A kultúra a generációk közötti, a közösséget megtartó szellemi kapocs. Szerepe, hogy a közösség tagjai megfelelő egyetemes tudással rendelkezzenek, a fent és a lent kapcsolatáról, ami a dualitás, a rend. Akár az mondható, hogy akinek kultúrája van az a rendes nemzet, akinek pedig nincs, az a rendetlen nemzet. Mindenki eldöntheti, hogy az ő nemzete hová tartozik.

Ezzel szemben mit látunk ma? Azt, hogy a kultúra árucikk, anyagi és profit termék, akár a lábunkon levő cipő, vagy a polcon a kenyér, amit legyártanak, kereskedelmi láncokban értékesítenek és a „vevő” elfogyaszt. Ma a kultúrát a hatalom a tömegemberrel állítatja elő és vele „eteti meg”. A globalizált tömegember korában a kultúra már csak anyaghalmaz, szellemtelenség, amelyből hiányzik a kapocs a generációk között, a kapcsolat a fent és a lent között. Az „oszd meg és hatalmaskodj” alapelven működő háttérhatalom a kultúrát a nemzetek életében közvetlenül és közvetve is rombolja. Közvetlen beavatkozással leginkább a puha manipulációival számolja fel, erodálja a nemzetek kultúráját, vagyis nyíltan vagy burkoltan harcot folytat a nemzetek ellen pl. a médiumok (TV, rádió, sajtó, internet stb.), tankönyvkiadás, érzékenyítő kampányok, lefizetett politikusok által. Közvetett módon pedig kemény manipulációs eszközökkel, mint forradalmakkal és háborúkkal, amikor gyökeres változás tud hozni a nemzetek életében. A legtöbb esetben mindkét eljárást alkalmazza. A nemzeti kultúrák felszámolásának példája az EU-n belüli országok föderalizálási kísérlete is. A nemzetek kultúrájának felszámolásában, napjainkban leginkább a zavarkeltés, a dezinformációs propaganda pl. a gender, az unisex erkölcstelenség, az egyenlőség, a materializmus, egyszóval minden olyan eszköz helyet kap, amely képes a közösséget megtartó kapcsolatokat, hálózatokat szétrombolni, amely bizonytalanságot, krízist és káoszt idéz elő, ahol nincs helye az Egy rendjének, szabadságának és igazságának. A modern emberrel a hatalom elhitette, hogy ő a világ közepe. Pedig nem. Mindenki az Egy képe és hasonlatossága, és úgy is kellene viselkednie.

A kultúra felszámolásának, eltörlésének elemzésében arra hivatkozunk, hogy a hatalom és képviselői elsősorban a kultúra alappilléreit képező egyetemes értelem és a mérték eltörlésében érdekeltek. A mérték az Egytől kapott szabad akaratunk gyakorlása. Amikor nem gyakoroljuk szabad akaratunkat, akkor mértéktelenül viselkedünk. A mértéktelenség egyben érzéki megelégedettség is, vagyis anyagi kényelem és anyagba süllyedés. Értelmi megelégedettség és értelmi mértéktelenség nincs, mert az értelem, a bölcsesség, a tudás határtalan. Ezzel szemben az érzéki, mennyiségi megelégedettség korlátolt, behatárolt. Ettől eddig. Az előbbit egyetemes énünk képviseli, az utóbbit individuális énünk.

A mérték a rend, az igazság, a szabadság, az értelem, ami az Egyhez mindig visszavezet. A mértéktelenség a rendetlenség, a hazugság, a rabság, az érzelem, pedig az, ami az Egytől eltávolít. A mérték tudásával, ismeretével születünk bele a tér és idő kereszteződésébe, foglaljuk el életünk idejét és terét. Szabad akaratunkon múlik, hogy mit választunk, a rendet vagy a rendetlenséget, az értelmet vagy a racionalitást, az érzékeket vagy a szabadságunkat megőrizni képes nehezebb utat, a bölcsességet vagy a szabadságunkat feladó kényelmes anyagba süllyedést, az Egyhez való visszatérést vagy az eltávolodást, a cirkularitást vagy a linearitást, a minőséget vagy a mennyiséget, a tudást vagy a tudatlanságot, az egységet vagy a különbözőséget. Ami ezeket az állapotokat egymástól megkülönbözteti arra mondható, hogy az a mérték. A mértéktelenség mindig a mérték felszámolását, a szabad akarat téves értelmezését jelenti. Ha számokkal szeretnénk érzékeltetni a különbségeket, akkor azt mondanánk, hogy a mérték a minőségi szám, pl. egy férfi és egy nő alkotja a három embert, vagyis az utód gyermeket, a mértéktelenség pedig a mennyiségi szám, pl. egy férfi és egy nő az két ember, mert nincs utód. Így például a szingli társadalom a mértéktelenséget, az egoitást, az anyagi kényelmet képviseli.

A mindenkori hatalmi manipuláció döntésképtelenségünket, befolyásolhatóságunkat, talán hiszékenységünket, gyengeségünket, szabad választásunkat befolyásolja mivel folyamatosan azt súlykolja, hogy nincs mérték, amihez magunkat napról napra, percről percre mérnünk kellene. Szerinte az Egytől nem kaptunk szabad akaratot sem. A hatalom szerint a szabadság az, amit ő annak értelmez, lásd pl. a szabadkőműves francia forradalom ma is megtapasztalható hármas, az egyenlőség- szabadság- testvériség hatalmi szlogenjét. De hasonlót tapasztalunk a mai demokratikus egyenlőségi blöffben is, ami enyhén szólva ugyancsak hatalmi diktatúra. A hatalomnak az az érdeke, hogy őt kiszolgáló rabszolgaként a kezében tartson. Ezért az egyetemesség mértékét a hatalom saját mértékével cseréli fel és adja el nekünk úgy, mintha az volna az igazi mérték. Ez a hamis hatalmi mérték nem az egzisztenciánkat szolgálja, hanem egy hamis téves, rendetlen, mérték nélküli ál-egzisztenciát. A hatalom mindig az álságot, a rendetlenséget, a hazugságot, esetleg a diktatúrát és  a mi tudatlanságunkat szereti, mert nélküle nem lenne hatalma felettünk. A tudatlan és megtébolyodott hatalom Istent játszik, amit nekünk szolgaként végig kell néznünk. Erre mondható, igazán, hogy megy a hatalmi műsor, ahol sajnos nem nézők vagyunk, nem kívülről nézzük azt, hanem szereplőként belülről. A kérdés természetesen az, hogy van-e erről egyáltalán fogalmunk. Vajon ki tudjuk-e vonni magunkat a hatalmi gépezet manipulációja alól? Ha igen, milyen mértékben? Vajon ha a demokratikus egyenlőségi blöfföt kiszolgáló intézményrendszerben dolgozom én is, akkor én is kiszolgálom a háttérhatalmat? Igen. 

A háttérhatalom nem mai jelenség. Bizonyítottan Beavató Mesterünket is az akkori háttérhatalom tette el láb alól. Várható tehát, hogy a háttérhatalom a jövőben is létezni, fog.  Nekünk, igaz és normális embereknek az a feladatunk, hogy ne a háttérhatalmat, a tudatlanságot, az egoitást szolgáljuk, ne elszenvedő szereplői legyünk a hatalmi műsornak, hanem az Egyet és így önmagunkat, valamint a ránk bízott szakralitásokat és benne a másik embert szolgáljuk. Beavató Mesterünk habár tudta, hogy létezik a háttérhatalom, mégis minket, embereket szolgált. Keresztként minket vett a hátára, és velünk együtt tért vissza az Egyhez. Az Ő példája nekünk és rólunk szól, mert nekünk is ez a feladatunk. Ha ezt képesek vagyunk felismerni, máris kegyelmi ajándékot kaptunk.

Az ész az anyag meghatározására alkalmas. Ha valamire azt mondjuk, hogy ésszerű, akkor mindig az anyag jusson eszünkbe. A racionális ember az anyagot gyűjti, mert úgy gondolja, hogy abból lesz az anyagi gazdagság, aminek az alapja a hasznosság, a profit. Ahol anyagi gazdagság van, ott van a lelki sivárság. Nem véletlen, hogy a kényelmes nyugat hanyatlik és nem felemelkedik. Az anyag a mértéktelenség, a mennyiség, a szellem a mérték és a minőség. Ami a kettőt összeköti az a mérték, ami ha kell idővel is kifejezhető pl. mennyi időt töltök azzal, hogy anyagot gyűjtsek és mennyit arra, hogy szellemit? A mérték a választás, a szabad akarat gyakorlása is. Következik, hogy a lelki gazdagság az értelem, vagyis az ésszerűtlenség, az anyagi haszontalanság. Hogyan lehet a haszontalan hasznos és a hasznos haszontalan? Úgy, hogy az Egy mértékével mérünk, a szakrális időt pedig szabad akaratunk gyakorlására fordítjuk.

A hatalom által értelmezett mérték az erőszak. Ugyanis az erőszak az erő (energia) meg nem értése. Az erőszak a lélek értelme szempontjából haszontalan, az ész szempontjából pedig hasznos. A lényeg az erő, a rend, a minőség és nem a hatalom diktálta erőszak, a rendetlenség, a mennyiség. Ma világunkat az erőszak, a lényegtelen működteti. Az erőfeszítés azt jelenti, hogy törekszünk az erő, az energia, az egyetemesség megszerzésére és nem azt, hogy anyagiakat gyűjtünk, individuálisan élünk és netán erőszakot gyakorolunk. Ha le tudunk mondani az erőszakról, akkor jutunk el az egyetemességünket megtartó és meghatározó szabad akarathoz. A demokrácia rejtett erőszak, vagyis démonkrácia, mivel hiányzik az emberi önrendelkezés és az önszerveződés. Helyette a láthatatlan kéz általi megvezetés tapasztalható. A demokráciában nincs erőfeszítés, hanem kényelemnek feltüntetett erőszak, amit racionális gondolkodással lehet alátámasztani. Ha nincs racionális gondolkodás, akkor nincs megvezetés, nincs erőszak és nincs demokrácia sem. Ezért kijelenthető, hogy a demokrácia értelmetlen, szellemtelen dogma, ahol a vak hatalom vezeti a világtalan rabszolga tömegembert. De az is mondható, hogy a vakvezető hatalom elveszi az ember egyetemes világát és helyette egy álságos világot ad cserébe, ahol a megvezetettnek kényelmet, káprázatot ad cserébe, hogy az anyagért adja fel lelki szabadságát és életének értelmét.

Amikor ráeszmélünk arra, hogy nem racionálisan kellene gondolkodnunk és szemlélnünk a világot, hanem derűvel, akkor jutunk el a humorhoz, amelynek lényege épp az, hogy tükröt állítson racionális gondolkodásunk elé. Ezért a humor nem racionális, nem mennyiségi, nincs benne haszon és nem ésszerű. A humor az, ami kihozza belőlünk az önmagunkkal szembeni nevetést, még akkor is, ha racionálisan gondolkodunk. Nevetni mindenki képes, akár racionális, akár nem. A nevetés tehát az, ami a kétféle módon gondolkodó embert összeköti. Az ésszerűen gondolkodók, a komolynak, a szigorúnak látszó emberek pl. a pénzügyesek, a közgazdások, a politikusok, a jogászok keveset nevetnek. Miért? Egyszerűen mert ők racionálisak. Utópiaként a szakmákat is a nevetés „mértéke” szerint kellene rangsorolni, hogy melyikben nevetnek keveset (alacsony szintű, értelmetlen szakmák), többet és a legtöbbet (magas szintű, értelmes szakmák). Így függ össze a nevetés a kultúrák megőrzésével, illetve felszámolásával.