107. Teremteni, alkotni, de miért? (2)

  

A következőkben arra teszünk kísérletet, hogy mit jelent nekünk az Egy, mit tudunk belőle megismerni és hogyan tudunk kapcsolódni a teremtő és a teremtést fenntartó Egyhez. A rendelkezésünkre álló teremtésmítoszok és tudományos ismeretek párhuzamba állításával és ütköztetésével a teremtés következő szükségszerűségi és kiterjedési állapotai vázolhatók fel:

   1. az első szükségszerűség: az egyetemesség állapotában létezett a tér, a vertikalitás, az üresség, a sötétség,

   2. a második szükségszerűség: a létező erő, energia, szellem hatására a tér, a vertikalitás meggörbült, meghasadt és „előjött”, megjelent az ürességbe (térbe) zárt fény (idő), a linearitás. Az üresség, a tér, a vertikalitás megtelik a horizontalítással, az első materiális párral, a tömeg nélküli fénnyel és az idővel. Megindul az első statikus kiterjedés. A folyamat hasonlít a maghasadáshoz és az azt követő láncreakciók sorozatához.

   3. a lineáris és a vertikális párok kereszteződéséből, hálózatából adódóan megjelenik a harmadik szükségszerűség (állapotváltozás, okság) a mozgás, pulzálás, körkörösség, amit teremtésnek is nevezhetünk, mint a tér (sötétség) idővé (fényesség) alakulása. Azt, a szellemi energiát, erőt, ami ezt a mozgást elindította nevezi a vallás Istennek. Aquinói Tamás Istent az első mozgatónak nevezi. Ez az első dinamikus kiterjedés, hálózatosodás. A teremtés tehát a már létező anyag megnyilvánulása és pulzáló mozgásba hozatala. Az anyag, mint a duális párok egyike önmagában tehetetlen megnyilvánulni. Ahhoz, hogy a passzivitásból, a linearitásból, a horizontalításból a vertikálisba kerüljön, hogy a láthatatlan „láthatóvá”, megnyilvánulttá legyen, kell a szellem, a tudás, a bölcsesség, ami a dinamikus mozgást, az állapotváltozást generálni tudja. A vallási fogalomban ez a holtból élőt alkotni, de mondható feltámadásnak is. A szükségszerűségek láncreakcióját alapul véve, következik, hogy a teremtés /a mozgásba lendülés bárhol és bármikor bekövetkezik, amikor annak feltételei adottak, vagyis előáll, bekövetkezik a szükségszerűség állapota, amikor az energia/erő olyan koncentrációban, töménységben áll rendelkezésre, hogy az anyagnak a zártságból ki kell szabadulnia. Azt is mondhatjuk, hogy a teremtéskor a világ kicsordult. A tér párjaként megjelenő idő, az első dualitás, vagyis egyensúlyi állapot, ami a rend.

   4. a negyedik szükségszerűségi állapot (okság) a folyamatosan mozgásban levő körkörösség, hullámzás, pulzálás fent tartása, az önszerveződés és önrendelkezés, ami a teremtő rend. A rend a dualitás fent tartása, "működtetése". A dualitás generálta önszerveződési állapotban, a párok a nekik legkönnyebb kombinációkat hozzák létre, ezáltal megalkotják az anyag állandóságát, stabilitását. A teremtésben, a körkörösségben tehát megjelenik az állandóság, amelyet az anyag képvisel (a tartalom) és a változás (a forma, a lélek). Az állandóságot a változás működteti, és a változást az állandóság, amint a teret az idő és az időt a tér, a hideget a meleg és a meleget a hideg, a jinget a jang és a jangot a jing. Ez az állapot a második dinamikus kiterjedés. A duális mindig egymásra utaltságot jelent, az egymás szükségszerű kiegészítését, amely egyben a duális önrendelkezés, önszabályozás is, ami a rend. Más szavakkal a forma, a változó szellem adja meg az anyag megnyilvánulását, a tartalmat, és a kettő együtt alkotja a dinamikus rendet. Aki/ami az egyetemes rendet létrehozta és működteti, azt nevezzük Egynek. Nem lehet szó kettőről, mivel az egyetemességben csak egyféle rend létezik és egyféle körkörösség. Ahhoz, hogy ezt a rendet felismerjük és megtapasztaljuk egyedül, egyszerűen és egyformán kell az Egyben lennünk. Ezt az egyszerűséget és egyformaságot tudjuk kifejezni, ha életünkben hasonlítunk az Egyre, tükörképei vagyunk, és ha sikerült visszatérnünk, akkor azonosulunk az Eggyel. 

A változásra, a különböző megnyilvánulásra kényszerített anyag (tartalom, okozat) és a kényszerítő szellem (forma, ok) matematikai ábrázolására alkalmas a kettes számrendszer, ahol a nulla képviseli a beteljesülést, a görbe teret, a kezdetet, a vertikalitást, az okot, a szükségszerűséget, az egy pedig a megnyilvánult teret, a véget, a horizontalítást, az időt és a fényt, az okozatot, a kiterjedést. Nincs értelme a tízes számrendszer használatának, mert a nullával és az eggyel bármilyen további számkombináció leírható. De nincs értelme a régi szövetségbeli tíz parancsnak sem, mert a dualitás egyetlen parancsa, a szeretet parancsa az, amiből a többinek is származnia kellene, így az erkölcsös viselkedés parancsainak is. A szeretet duális parancsa, mint a megnyilvánulás eszköze mondja ki az egyetemesség parancsát, a fent és a lent egységes szeretetét. Egységesen kell éberek legyünk életünkre és létünkre is, képesek, lenni életünkben áldozatot hozni a másik emberért, hogy felfoghassuk a kegyelembe kapott életet és az Egy szeretetét. Beavató Mesterünk tanítása és viselkedése (pl. ti is képesek vagytok rá) épp ezt az azonosulást, a fent és a lent, a nulla és az egy kapcsolódását, a rendben való részvételi lehetőségünket mutatta meg nekünk.

A teremtés, az alkotás tehát az, amikor a horizontálisból vertikális lesz, vagyis a felemelkedés az egyből a nullába, ami a beteljesedés és a dualitás, a körforgás megjelenése. Vallásos fogalomban, amikor a halál életre kell, vagyis az anyag átszellemítődik. A teremtés és a rend is folyamatos, mert az élet (vertikalitás) és a halál (horizontalítás) is folyamatos változás alatt van. Nem véletlenül mondják, hogy amikor megszülettünk az anyagi világ számára, akkor haltunk meg a szellemi világ számára, illetve, amikor meghaltunk az anyagi világ számára, akkor születtünk meg a szellemi világ számára. A test feltámadása értelmetlen, mert a folyamat nem a testről szól, hanem a lélekről. A test halálának akkor van értelme, ha a lélek eléggé felkészült a visszatérésre és ki tud szabadulni a testből. Ilyen visszatérni képes lélek kevés van, ezért a képletes mennyek országának (a fentnek) kapuja pókhálóval van beszőve és csak ritkán nyílik ki, hogy a visszatérő lelket befogadja. Ellenkezőleg a képletes pokol kapujának (a lent) kilincse fényes, mert oda sokan jutnak be. A képletes menny (fent) és pokol (lent) állapotainak változását kezelni képes ember, az egyetemes énnel rendelkező biblikus Péter, a felismerő, a felfele néző, a megismerő. Azért Péter jelképe a kulcs, mert az átjárást az egyetemes tudás (menynek országa, fent) és a tudatlanság (pokol, lent) közötti ajtót csak az egyetemes ember tudja kezelni.  A tudatlan ember nem tudja, hogy ő is Péter, vagyis ember, akinek a fent és a lent kulcsa a kezében van.  A kulcs a zár nélkül értelmetlen, amint a zár is a kulcs nélkül. A kulcs a kapott szabad akarat jelképe,  a kapocs a fent és a lent, a föld és az ég között. Ami a zárat (az embert) kinyitja az az egyetemes, értelmes tudás, a kapott szabad akarat gyakorlása, a bölcsesség, a magister enterior, amivel az ember önmagát kinyitja és nyitottá, bölcsé, egyetemessé válik. 

Mivel a teremtés, az alkotás folyamatos, azt jelenti, hogy a teremtés alapjait képező idő is és a tér is folyamatos és mi emberek részesei vagyunk ennek a folyó időnek és térnek. Az idő és tér körkörösségében, folyásában nincs ember által nyilvántartott kezdet és vég, nincs időszámítás, mivel a kezdet egyben a vég is és fordítva. A tér idővé és az időnek térré alakulása a mi kis mikrovilágunkban olyan gyorsan történik meg, hogy ezt az időt pillanatnak szoktuk nevezni. A makro-világban pedig olyan lassan, hogy érzékszerveinkkel nem tudjuk felfogni. A folyó időben, az időhatárok nélküli időben, a mi szerencsénkre, mi is kortársai vagyunk Beavató Mesterünknek, tehát mi is tanítványai vagyunk, mi is ott vagyunk a Genezáreti tó partján történt tanításkor, mi is ott vagyunk az utolsó vacsorán, és ott vagyunk a tér és idő keresztjére való felfeszítéskor is. De nem hagytuk el Beavató Mesterünket, mert ott vagyunk a feltámadás pillanatában is. Ha a teremtésre vállalkozunk, akkor Beavató Mesterünkhöz hasonlót kell, tegyünk, gondolatban –szóban és cselekedetben, mint szellemit és anyagit alkotni, többlet terhet vállalni (megfeszülni), rendet tenni és visszatérni az Egyhez. Minden előkészület az utolsó lépést, a visszatérést szolgálja. A teremtés célja a visszatérés feltételeinek biztosítása. Világunk is azért jött létre, hogy elmúljon, és megint létre jöjjön, hogy majd megint elmúljon, és újra létre jöjjön. Megjegyzés: az apokalipszis szükségességéről egy másik írásunkban számoltunk be. A teremtés feladatának elvégzése nélkül nincs visszatérés, és ha nem térünk vissza, akkor nem tudunk részt venni a folytonos teremtésben és annak fenntartásában valamint a szeretet körforgásában.