106. Teremteni, alkotni, de miért? (1)

 A hangfelvétel elérhető a https://youtu.be/Hnd4s2ug9N0 linken.

A körülöttünk levő teremtett szakrális világunkban és benne az ember megalkotásával az Egy is jelen van a világban, mert a szellemi alkotásban, a műben és így az emberben is mindig benne van az alkotó. Mivel az Egy szelleme, energiája alkotta meg a világot és a mozgás /körforgás által tette a világot megnyilvánulttá, láthatóvá és kézzel foghatóvá, úgy a világ, pontosabban az emberi transzcendens világ (a fent és a lent együtt) is az Egy képe és hasonmása. A mi feladatunk, hogy életünkben a létben levő egyetemességet, a dualitást, világunk pulzálását, az állandó állapotváltozást megtaláljuk. Itt a földön találjuk meg azt, ami ott fent van, mert ami ott fent van, az van itt lent is, vagyis bennünk is. A tudást, amivel ezt az egyetemességet, a fent és a lent összetartozását fel tudjuk fogni, Beavató Mesterünk nekünk adta. Ahogy mondta” Isten országa bennetek van” ezért arra hívott meg bennünket, hogy a folyamatos teremtésben, a dualitások hullámzásában, körforgásában részt vegyünk, folytassuk a teremtést, ez által pedig tartsuk fent kapcsolatunkat az Eggyel. Aki ezt az egyetemes meghívást visszautasítja, az a tudatlan, eltévelyedett, anyagba süllyedt, materialista, mint a mai megvezetett rabszolga tömegember.

Arra a kérdésre, hogy ki, mi, vagy milyen esetleg mi nem a teremtő Egy, közvetett módon, abból érdemes kiindulnunk, hogy miben és hogyan nyilvánul meg az Egy. Melyek a megnyilvánulás céljai és melyek az eszközei? A megnyilvánulás céljait egyszerű megtalálni, ugyanis szükségszerű volt az Egy képére és hasonlatosságára teremtett emberrel közölni, hogy a teremtésben rend van, amelyet a folyamatos és körkörös mozgás és változás biztosít, továbbá, hogy a rendnek oka van, az ok pedig a szükségszerű dualitás. A dualitás elsődleges célja az ok, a szükségszerűség, az okozat pedig a kiterjedés, amit teremtésnek is nevezünk. pl. a tér szükségszerű, az idő pedig a szükségszerű kiterjedése, megnyilvánulása, megjelenése. A hideg a szükségszerű, a meleg pedig ennek kiterjedése, illetve a sötétség a szükségszerű, a fényesség (fény, meleg) pedig a kiterjedés. Másképp fogalmazva, amikor számunkra a szükségszerű visszavonul, de a cirkularitásban nem tűnik el, jelenik meg a kiterjedés. Amikor pedig a kiterjedés vonul vissza, de a cirkularitásban nem tűnik el, akkor jelenik meg a szükségszerű. Akár az is mondható, hogy az egyik a másik hiánya, vagy dominanciája és egyben dominanciájának hiánya. Ez a pulzálás, a kiterjedés és az összehúzódás együtt, amit hétköznapi nyelven mozgásnak nevezünk. A cirkularitás tehát a mozgás, pontosabban az elmozdulás, az állapotváltozás. A szükségszerűségről elmondható, hogy olyan, amire szükség van, vagyis kell, legyen, a kiterjedésről pedig, hogy a szükségszerűségnek ki kell terjednie, meg kell nyilvánulnia, szemmel láthatóvá kell lennie pl. az anyag különböző megnyilvánulásai. Mivel a szükségszerűség és a kiterjedés is a dualitások része, akkor világunk és benne mi is, ezen dualitások hálózatainak, kapcsolatainak megjelenései, megnyilvánulásai vagyunk. Mi tehát az ember? A megnyilvánult dualitás, a horizontális és vertikális kereszteződések megnyilvánulása, ami a rend. Amint már említettük, mi vagyunk a világ, mert magunkban hordozzuk úgy a szükségszerűséget (belső világunkat, vertikalitást), mint a kiterjedést (külső világunkat, horizontalítást). Világunknak tehát van egy láthatatlan, vagyis szükségszerű és egy látható, vagyis kiterjedő megnyilvánulása.

A kapcsolatok kereszteződő hálózata mindig duális, ahol az egyik dualitásra, a másik dualitás válaszol, vagyis kapcsolódik össze. A dualitások hálózati kapcsolódásai úgy a horizontális (látható), mint a vertikális (láthatatlan) kereszteződésekben megnyilvánulnak, és mindkettőre jellemző a párhuzamos keletkezés és elmúlás, az átváltás, az emelkedés és a süllyedés. Az átváltozásra mutat példát a növényvilág is, ahol a növény szára és levele addig nő (generatív fázis), amíg elindul a szaporodás, a termést hozó generatív fázis, amely addig tart, amíg a növény újra fel tud készülni a következő vegetatív fázisra, majd a folyamat kezdődik elölről. A növény növekedési fázisa a szükségszerűség, a generatív fázisa, amelyhez általában fény kell, szolgálja a kiterjedést (szaporodást). A dualitás hálózatában akkor éri el a szükségszerűség a maximumot, a határt, amikor a kiterjedés minimumon van és fordítva. Amikor nem értjük a dualitáson belüli változásokat és átváltási pontokat, akkor általában azt mondjuk, hogy az a véletlen. A véletlen az, amikor nem értjük a dualitások rendjét, amikor a szükségszerűt kiterjedésnek véljük, és fordítva. Tudjuk, hogy véletlenek nincsenek, mert azt a tudatlan ember találta ki. A véletlen a szükségszerűségek és a kiterjedések dualitásának fel nem ismerése és meg nem értése.

A dualitás elsődleges céljából, a kiterjedésből fakadnak a másodlagos célok, ami a rend és a körkörös mozgás (változás) fenntartása. Nem elegendő tehát a teremtés, de szükség van annak fenntartására is. Az ember is megkapta ezt a feladatot, a meghívást, hogy részt vegyen a teremtésben és annak fenntartásában.. Ez nem más, mint az, hogy a megnyilvánulás céljaihoz az Egy megadta a megnyilvánulás eszközeit is, pl. az egyetemesség (fent és a lent) szeretetét, benne az Egy és a másik ember szeretetét is, továbbá a bölcsességgel és értelemmel megszerezhető egyéni tudást, vagyis a tudat-tudatosság és tudás hármasának gyakorlását. Ezek az eszközök abban segítenek, hogy a célokat el tudjuk érni, fent tudjuk tartani és a rendet működtetni tudjuk. Nincs értelme arról beszélni, hogy hogyan kell szeretni, vagy milyen a szeretet, csak arról, hogy mi a szeretet pl. éberség és áldozathozatali készség, akarat, elkötelezettség. Értelmünk kell ahhoz, hogy megismerjük az átváltozás szükségességét, amikor az első lépésben azzá tudunk válni, amit megismerünk, majd második lépésben azzá, amit szeretünk. Másodlagos eszközként jöhetnek számításba a társadalom szintjén szükséges erkölcsi tanítások. A célok és a hozzá rendelt eszközök egymásba átjárhatók. Úgy a célok, mint az eszközök azt szolgálják, hogy a körülöttünk levő egyetemesség alkotóját és fenntartóját, az Egyet megismerjük és a körkörösség fenntartása érdekében az Egyhez visszatérjünk. Világunk, a teremtett szakralitások és benne az ember megismerésének tárgya, vagy az is mondható, hogy világunk a teofánia (megnyilatkozás, megtestesülés). A teremtés a lelket megtermékenyítő ajándék, de akár kegyelemnek is nevezhető, amely a tiszta értelemmel, tiszta léttel, egyetemes énnel rendelkező embert „látogatja meg”, azt, aki képes befogadni az egyetemességet, pl. Beavató Mesterünket. Vallásos fogalom szerint ő a szűz. A szüzesség nem nemi kérdés, hanem tisztaság, üresség az egyetemesség befogadására. Aki nemi kérdésekben gondolkodik, az csak a régi szövetségbeli testet látja.